Ki tagadja, hogy a növényeknek is van egyéni sorsuk ?
Ki állítja, hogy a fajokon belül egyik egyed olyan mint a másik ?
Csak az, aki még nem csodálkozott rá egy gyönyörű fára, elnézve
nagyszerű, vagy néha embert utánzó humoros ágazat alakulásukat.
Gondolom sokan megcsodáltuk már a Magányos Cédrus nagy kifejező
erejű szépségét. Hiszem, hogy velük is üzen a Teremtő, a természet.
Az almafa
Az ő története kétszeres újjászületés.
Ember által nemesre oltott vesszőként ismerkedtünk meg.
Már fogantatása is pesszimistán indult. Levelet hajtott, de valami
szomorúság gyötörte. Fő ágai ígéretesek, de sápadtak voltak.
Egy nap észrevettem, hogy tő közelben egy új hajtás indult meg.
Egyre erőteljesebben fejlődött. Nézhettem vadhajtásnak, de nem
bántottam. Ti dolgotok, gondoltam.
Következő évben az oltott rész már nem hajtott ki, elszáradt.
Az alsó hajtás azonban egyre erősebb lett, végül diadalittasan
átvette, pontosabban visszavette eredeti fajtája jogait az élethez.
Évek alatt szép fává serdült, megküzdve kártevőivel egyre több
finom termést hozott.
Hanem a történet kriminális része ezután jön.
Az alig 3 méteres fát utolérte végzete.
Majdnem fölötte 6 méterre ugyanis villamos távvezeték húzódott, és írva vagyon
érintésvédelmi szempontból, hogy minden ég felé törő, azt megközelítő növénynek
alatta pusztulni kell. Az hogy sok embernek kellett volna egymás
nyakába űlni, hogy a fáról a távvezetéket megközelítsék, vagy az
hogy almafák, főleg a törpék nem nőnek az égig.. nem számított.
Szabál, az szabál...
A természet azonban ismét felülírta az oktalan pusztítókat. A fa emlékezett
arra, amit egyszer már átélt, és tőről újra kihajtott.
Az almafák ha álmodnak, szépeket álmodnak.
Forrás: Csabai Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése