Kodály Zoltán

Március 6. - Kodály Zoltán halála

Korunk zeneszerzői közt bizonyára egyetlen egy sem
játszott olyan fontos szerepet hazája zeneéletében,
mint Kodály Zoltán.”
(Benjamin Britten)

Élete alkonyán, 82 esztendős korában így tekintett vissza pályafutására a mester: „Félbemaradt nép, teljesületlen nagy ígéretek hordozója. Ilyen nép lantosa csakhamar ráeszmél, hogy időnkint le kell tennie a lantot, és »pueros elementa docere«, ha megértésre vár. Így voltam én is: félkézzel lantos, másikkal néptanító, kubikos, téglahordó, pallér, orvos, ami csak kellett, és szerettem volna minden egyéb lenni, amire csak szükség volt.”
Valóban, Kodály a nemzet érdekében polihisztorrá emelkedett, nagy magyarok méltó utóda. A teljesség igénye nélkül hivatkozhatunk Janus Pannonius, Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, a két Bolyai, Eötvös József és fia, Lóránd, Teleki Pál vagy Szent-Györgyi Albert életművére.

Jóllehet szülei zeneszerető emberek voltak, vasutas édesapja mégsem javasolta fiának, hogy a muzsikus pályát válassza élethivatásul. Így aztán a felvidéki Nagyszombat érseki főgimnáziumában tett jeles érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára (magyar-német tanári szak) és ezzel egy időben a Zeneakadémia zeneszerzés szakára jelentkezik. Felvételt nyer a nagyhírű Eötvös Kollégiumba is, mely a 20. század magyar szellemi kiválóságainak százait készíti föl a hazai és a nemzetközi kulturális élet vezetésére. Zeneszerzési tanulmányait – miként Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Weiner Leó vagy Kálmán Imre – az ultrakonzervatív, ám kitűnő pedagógusnál, a bajor Koessler Jánosnál végzi, akinek majd évtizedeken keresztül utóda lesz a Zeneakadémián. Ezt megelőzően, 1906-ban bölcsészdoktori diplomát szerez.

1905–1950-ig tizennyolc népzenegyűjtői úton jár; kezdetben főleg a Felvidék, később Erdély, majd zárásként Mohács élő népdalkincseit rögzíti. (Közel harmincezer – zömmel magyar, kisebb részben szlovák – népdalról van szó.)
Hosszú és gazdag életpályáját négy szegmentumra osztja a zenetudomány.

1. Zenepedagógia. A számtalanszor idézett Kodály-mondás – Legyen a zene mindenkié! – szellemében munkatársaival – elsősorban Ádám Jenővel, Szőnyi Erzsébettel, Hegyi Erzsébettel, Forrai Katalinnal és a pécsi Agócsy Lászlóval – kidolgozta a modern zenetanítás koncepcióját .

2. Zeneszerzés. Elsősorban énekes alkotó. Egyik külföldi méltatója – jogosan – „magyar Palestrinának” nevezte. Gyermek-, női-, férfi-, illetve vegyes karra írt alkotásai népdalfeldolgozások, magyar és külföldi költők verseinek megzenésítései, egyházi kompozíciók. Bár hívő katolikus ember volt, szép számmal alkotott protestáns, sőt zsidó forrásokra épülő énekkari darabokat is. Psalmus Hungaricusát találóan nevezte valaki a történelem legcsodálatosabb magyar zeneművének.

3. Népzenekutatás. Az ő esetében leegyszerűsítő kifejezés a népdalgyűjtő szó, hiszen a hatalmas mennyiségű gyűjtött anyagot – jeles pályatársával és barátjával – Bartók Bélával együttműködve, a finn Ilmari Krohn szisztémáját alapul véve – tudományosan rendszerezte. Talán az orosz D. Mengyelejev (periódusos rendszer) vagy a svéd C. Linné (virágos és virágtalan növények katalogizálása) alapozó tevékenységéhez tudnánk hasonlítani kettejük gyümölcsöző, nemzetközileg elismert áldásos munkásságát a népzenetudomány területén.

4. Nyelvtudomány. Bölcsész diplomát is szerzett Budapesten. Doktori dolgozatát „A magyar népdal strófaszerkezete” címmel írja. Hivatásának ez a második vonulata haláláig elkíséri. A 30-as évek végén ő indítja el a szépkiejtési, nyelvhelyességi versenyeket, később a Magyar Rádió máig élő „Édes anyanyelvünk” című sorozatát. A 40-es évek végén, az 50-es évek elején a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1960-tól az oxfordi egyetem díszdoktora. (Ezt a megtisztelő címet számos európai és amerikai egyetemen elnyeri.) Több külföldi nyelvet jól beszélt, és szorgalmazta a magyar iskolai idegennyelv-oktatás fejlesztését



Kodály Zoltán, a magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődés történetének kiemelkedő jelentőségű alakja.

. Tudatosan vállalt missziót teljesített, amikor a magyar népdal legősibb rétegeit feltárva, egy életre szóló inspirációt merített ebből a dallamkincsből, amikor ennek tudományos rendszerezésével kijelölte a magyar zene helyét az európai kultúrában, amikor egy nemzedék számára utat mutatott a klasszikus zeneszerzési elvek korszerű alkalmazására. Minden közéleti súlyát latba vetve, egy életen át fáradhatatlanul harcolt az ifjúság zenei neveléséért, hogy "minden iskolás gyermek tanuljon énekelni és az énektanulás keretein belül hangjegyeket olvasni"

.Műveivel, és főként zenepedagógiai munkáival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot "komolyzenei nagyhatalomnak" tekintse a világ.

"A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket". (Kodály Zoltán)
Forrás:Ivasivka Mátyás, Emlékezés Kodály Zoltánra
/részlet/