Déjá vu
Francia szó, amit nem fordítunk. Jelentése: mintha már átéltem volna....
Még ma sem igazán tudja senki, mi is lehet az egyszerűen csak déjá vu-nek nevezett misztikus érzés hátterében. A francia eredetű déjá vu (ejtsd: dézsá vű) jelentése: „már látott” „mintha átéltem volna” egy misztikus jelenség, egy érzés, egy illúzió, amit az emberek 75%-a már átélt, és amelynek magyarázatával már rendkívül sokan próbálkoztak több-kevesebb sikerrel.
Maga az elnevezés Emile Boiractól (1851-1917) származik, aki intenzíven vizsgálta a pszichikus jelenségeket. Bár az elnevezés a múltra tereli a figyelmet, kis meggondolás után kiderül, hogy a déjá vu nem múltbeli, hanem nagyon is jelenbeli dolog, nevezetesen az a bizonyos furcsa érzés, amely nem zavarodottság, sokkal inkább egyfajta különösségérzés, mert olyasmiről hiteti el velünk, hogy ismerős, amiről tudjuk, hogy ismeretlen. A déjá vu misztikus voltát csak fokozza, hogy egészen az 1980-as évekig a paranormális jelenségek közé sorolták, mivel vizsgálati úton szinte képtelenség bebizonyítani létét, hiszen mindenféle jelzés nélkül, váratlanul jelentkezik.
Épp ezért a pszichológusok is nehezen boldogultak vele, és csak hipotézisek felállításáig jutottak. E szerint olyan múltra emlékezünk, ami sohasem történt meg és az egész jelenség egyfajta memóriahibának tekinthető, és az emlékezetünk „túlcsordulásának” tudható be. Más lélekbúvárok úgy vélik, hogy amennyiben a jelenség oka valós élmény, a déjá vu talán azért jelentkezik, mert az adott élménynek eredetileg nem szenteltünk teljes figyelmet, és emlékezetünk nem dolgozta föl megfelelően. Ez esetben valószínűnek látszik, hogy a megélt esemény előmozdítja múltbeli emlékfoszlányaink tudatalattinkból történő felszínre törését. Az élmény furcsán hathat, ha az emlék annyira töredékes, hogy semelyik más emlékkel nem hozható szorosabb kapcsolatba. A nyakatekert magyarázatokat csak fokozták a neurológusok, biológusok, aki szerint a két szemünkből általában egy időben érkező azonos információ nagyon ritkán, bizonyos neurokémiai hatásoknak köszönhetően nagyon rövid, pár mikroszekundummos eltéréssel, de különböző időpillanatban jut az agyba. Ilyenkor azonban az agy úgy érzi, hogy egyszer már átéltük ugyanezt, egyszer már feldogozta a kapott ingert, és ez elméletileg igaz is lenne, hiszen egy nagyon rövid idővel azelőtt (ami a sok százszor vagy ezerszer kevesebb idő egy másodpercnél) már valóban feldolgozta a kapott információt. Az agy a második információt már emlékként él meg és ez váltja ki a furcsa érzést, miközben maga az élmény teljesen új.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése