Az év utolsó napjai

December 21 - Tamás napja.

Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik. Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták. Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani. Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták. A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik. Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony. Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért. A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit. Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.

December 24 - Ádám-Éva napja

Az adventi időszak utolsó napja. Sok hiedelem kapcsolódik a naphoz: tilos volt: fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez bajt hozhatott a családra.
Sok helyen böjtölnek Szenteste, ünnepi ételnek halat esznek. A karácsonyi étkezéseket különleges szertartásokkal szabályozzák, amelyben az abrosznak is fontos szerepe van. E napon állítunk karácsonyfát. A karácsonyfa állításának szokása német földről került hozzánk. Egyébként sok népnél visznek ezen a napon a lakásba élő növényt, örökzöldet, az állandó megújulás jelképét.

December 25 - Karácsony napja
Eredetileg a téli napforduló ünnepe. A kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus megszületését. Jézus Krisztus születésének emléknapja, a család ünnepe. Tiltott dolog volt a munka. Ez a nap a betlehemezés ideje. Az éjféli misevégző harangszóval fejeződött be a születés szent időszaka.
Legismertebb karácsonyi népszokás, a betlehemezés dramatikus formában adja elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti királyok látogatásáig a cselekményeket. A betlehemezés kerete legtöbbször profán pásztorjáték.
Karácsony és Újév között járnak házról házra a regősök. Fiatal fiúk csapata különböző zajkeltő eszközök kíséretében ősi elemeket tartalmazó rítuséneket énekel, amelyben a samanizmus maradványai és a téli égbolt képe helyet kap.
A legények kopott ruhában bocskorban vannak. Szent István szolgáinak mondják magukat, a csodaszarvasról énekelnek, aki égitesteket hordoz két oldalán, szarvain pedig gyúlatlanul égő gyertyákat tart. Minden versszak végén, mintegy varázsigeként, elhangzik a "hej regő rejtem" refrén. Legvégén fiatal párokat regölnek egymáshoz.

December 26 - Karácsony másodnapja
István napja. István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról
házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke. István napja, termésvarázsló nap. Ha zúzmarások a fák, és kisüt a nap, akkor a hiedelem szerint jó makktermés várható.
December 27 - János napja

Karácsony harmadnapja. December 27. János napja. Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.

December 28 - Aprószentek napja

Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos
.
December 31 - Szilveszter napja

A polgári év utolsó napja, Szent Szilveszter pápa ünnepe.

December 21. - téli napforduló

Soha máskor nem tölti meg annyi misztikum és mágia a levegőt, mint a téli napforduló időszakában..

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. (Mi a gyakorlatban december 1-től számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.)


A történelem során szinte minden nép és minden vallás ünnepelte a fény diadalát a sötétség felett, illetve az új év kezdetét több kultúrában ezektől az ünnepektől számolták. Első erre vonatkozó emlékeink nagyjából ötezer évesek.

 Újabb kutatások szerint a Stonehenge-et is használták téli napfordulók idején rituális célokra. Jóval többet tudunk a sumérok napfordulós szertartásáról, a Zagmuk nevű ünnepről. A mezopotámiai nép azt vallotta, hogy óvó istenük, Marduk év végén vívja meg csatáját a káosz túlvilági szörnyeivel, és 12 napos ünneppel emlékeztek meg erről. Hogy támogassák Mardukot, az ünnepség végén feláldozták királyukat, hogy a túlvilágon győzelemre segítse az istent.

Más ókori népek is ünnepeltek a téli napfordulón. A görögök a Lenaia során Dionüszosz isten újjászületéséről emlékeztek meg rituálékkal és drámákkal, a perzsák pedig többek között azzal adtak hálát az ismét rövidülő éjszakákért, hogy a rabszolgák és az urak egy napra szerepet cseréltek. A rómaiak a Saturnalia nevű egyhetes mulatsággal adóztak a téli napfordulónak (a görögök Kronia nevű ünnepét vették át), kocsiversenyeket és más látványosságokat tartottak, és a szolgák rövid időre itt is az urak székébe ülhettek

A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.

A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele).


"Téli napfordulókor a Fekete Ló (Nyilas) hónapjának vége, a sötét-fekete nap elbúcsúzik, és az egyre világosodó, Fehér Szarvasnak adja át a helyét. A Nap a Szarvas (Bak) jegyébe lép, a szarvak között kel fel. Ehhez kapcsolódik egy régi népszokás. „Téli napfordulókor éjfélkor megjelent kíséretével a csodaszarvasnak öltözött ember.


Őseinknél a Csodaszarvas az Ég jelképe volt és ezért a csodaszarvas-álarcos regösnek nagy, fekete köpenye vagy fekete subája volt … csillagok borították. Az agancson gyertyák és csengettyűk.” Itt az agancs az égbe nyúló világfát, a gyertyák és csengettyűk a csillagokat jelképezik. A karácsonyfa – gyertyák – csengettyű ezt idézik. (csillag-csilingel) ezért szokás gyertyákkal díszíteni, és csengőkkel csilingelni karácsonykor.




Télapó virgácsa és Gyógyító Boldogasszony

A skandináv IDUN a gyógyító, a varázsgyümölcs őrzője, egyezik a nyírfaistennővel. Ő is kapcsolódik a téli napfordulóhoz, és megfeleltethető a mi Gyógyító Boldogasszonyunknak. A nyírfaágakkal vesszőzés szokása magyarhonban régi. Átmentődött részben a Mikulás virgácsába, aminek a célja a jobbá tevés, a gyógyítás és nem a büntetés volt. A másik, - néhol még élő - szokás a Gyógyító Boldogasszony napján (december 28.) történő nyírfavesszőzés is az egészségvarázslás és termékenységvarázslás szertartásához tartozott.

Karácsony

Számos hiedelmet vonz maga köré. Ezek többnyire még a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza, vagyis a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárások, de mára már keveredtek az ünnep keresztény elemeivel. Ezen a napon tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét főztek a jószágnak, vagy ha megveregették őket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani. Ha karácsony “böjtjén” kukorékol a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. “Szerencsés” volt, aki éppen karácsonykor halt meg, mert akkor bűnbocsánatot nyert.
Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga előírása és jelentése. Például jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, s valahol a kalács. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven legyen. Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család vagy ha valaki eltévedne hazataláljon. A karácsonyi dióevés széles e hazában elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentősége, jelentése tájanként különbözött. Nyitragerencséren ezt mondták:

“Édes angyalkáim megajándékoztatok erővel, egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval.”

Népszerű karácsonyi szokás volt magyar nyelvterületen a kántálás és a betlehemezés. Amikor 24-én az ifjak kántálni mentek, az annyit jelentett, hogy körbejárták a falut, köszöntőket mondva, s énekelve. Mind-ezért általában jutalmat kértek és kaptak. Ilyen számunkra is jól ismert kántáló ének a Csordapásztorok vagy a Betlehem, betlehem a te határidba kezdetű.
Barcaság falvaiban szokás volt, hogy négy-öt kisfiúból álló csoport felkeresse a rokonokat, szomszédokat, a szülők jóbarátait, s az ajtó előtt köszöntőt énekeljen. Az alábbi éneket a gyűjtők már cigányoktól hallották, akik azonban ezt régebben a csángóktól tanulhatták:

Felkelék, felkelék szép piros hajnalba,
Nyilván látom, nyilván menyország kapuja.

Azon emelkedik egy kerek dombocska,
Azon nevelkedik egy édes almafa.

Édes az almája, cukros a levele,
Hogyne sírnék, rínék, hogy kapjak belőle.

Az ének elhangzása után általában valamilyen tréfás, ajándékkérő köszöntőt mondtak:

A nagy óriásnál
Kilenc évet laktam,
A Vörös tengerbe
Nagy halakat láttam.
Láttam, az erdőből
Kifutott egy róka,
Olyan vót a farka,
Mint egy májoshurka.

A vers után a gazda a gyermekeket házba hívta, vagy a küszöbön osztotta szét az előkészített diót, almát, kalácsot.

Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat aggyatok !

BetlehemezésA betlehemezés nagyobb előkészületet igénylő dramatikus játék. Több tájanként változó elemből áll, amelyek külön-külön is megállják a helyüket. Ilyen a bábtáncoltató betlehemezés, a szálláskeresés, vagy a Heródes-játék.

... Jóreggelt bölcs kovács!
Mért nem attál szállást ?
Mért nem attál Szűzanyánknak
Éjszakára szállást ?

Ha én tuttam volna
Hogy te vagy Mária,
Aranyból is, ezüstből is
Szállást attam volna.
Én pediglen hideg földre
Lefeküttem volna. ...

Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos részét képezte, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagy-mával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Mikor az Úr Jézus világra született,
Először is mihozzánk hasonló gyerek lett,
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk aggya.

Hozzták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképpen horgyuk az ostyákot
Szálljon erre a házra
Isten áldása.

Az éjféli misére általában együtt ment a család. Ekkor kellett magukkal vigyék Luca óta készített széket, vagy inget. Ugyancsak e napon kellett megnézni, vajon kivirágzott-e a Borbála-ág. A karácsony éjféli időjárásból jósoltak a követ-kező évi termésre. Jászdózsán például úgy tartották, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz. Legkedvesebb azaz elképzelés, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat.
Karácsony a középkorban
A 14-15. századi emberekre a mély vallásosság jellemző, életüket az egyház szigorú normák, keretek között szabályozta. Vallásosságuk leginkább az ünnepek alkalmával nyilvánult meg.

A középkor egyik fontos ünnepe volt a karácsony, melynek időpontja egybeesett a téli napfordulóval. A 4. századig nem volt fix dátuma az ünnepnek, majd I. Gyula pápa (337-352) határozta meg karácsony napjának december 25-ét.

A mai karácsonyi ünnepektől eltérően a középkorban hosszabb ideig tartott az ünneplés, a karácsony egyfajta lezárása volt az évnek. Mivel a munka ilyenkor szünetelt, ezért a családi ünnepek és a pihenés hónapjai ezek. Az egyház az ünnepnapokon tiltotta a munkát, persze ez alól mindig akadtak kivételek. Karácsony este együtt üldögélt a család a tűz mellett, majd együtt indultak a templomba.

A karácsony előtti időszak, advent a böjt időszaka, amiben bizonyos ételek fogyasztása tilos volt (pl tojás, hús). Ez volt a bűnbánás időszaka, amikor az emberek a túlvilági dolgokra koncentráltak, misékre jártak, elmélyültek vallásukban. Emiatt is várták annyira a karácsonyi ünneplést, a bőséges lakomákat. Az advent kezdetét éjféli harangozás jelezte. A keresztények kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek meg, illetve az egyházban nem is volt kötelező az advent ünneplése. A 7. században Nagy Szent Gergely pápa rendelte el a négy adventi vasárnap megtartását, illetve majd csak V. Pius pápa tette kötelezővé az advent ünneplését 1570-ben.

Karácsony második napja az adakozás napja, amikor az előljárók (a király, a nemesek, kézművesek és kereskedők) pénzt adományoztak a szolgálóiknak, inasaiknak kifejezve ezzel bőkezűségüket. Az ünneplés és lakomázás után a karácsonyi ünnepkör egészen Vízkeresztig folytatódott. A vízkereszt, vagy háromkirályok napja különlegesebb és vidámabb ünnep volt. A távolról érkezett három király jobban megragadta az emberek képzeletét. Vízkeresztkor csoportok járták körbe a várost és eljátszották a királyok érkezését.

Fenyőfák

A fenyőfa eredetét Bálint Sándor népmondájában így írja le: Amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, maikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, azért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült.

Az Úr most megáldotta a fenyőfát:

„Soha ne hullasd el a leveleidet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetünkre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.”

A fenyő már az emberiség őskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígéretét. Először az emberek borókát, fagyöngyöt, fenyőágat akasztottak fel otthonaikban a mestergerendákra.
Már a rómaiak is ajándékoztak egymásnak zöld ágacskákat. Az ősgermánok a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették a fenyőágat. E szokásokkal rokon hazánkban a Borbála napi zöldág hajtatása. Később a zöld ágakat termékenységszimbólumokkal díszítették. /tojás, alma, dió, mogyoró/.

A fenyőfélék a világ minden táján megtalálhatók, mert a tundra hidegétől kezdve a mediterrán éghajlaton át egyaránt jól bírják az időjárás megpróbáltatásait. A legkönnyebben onnan lehet megállapítani  , hogy milyen fajtájúak, hogy megvizsgáljuk, hány tűlevél mered ki egy csomóból. Korukat pedig a kéreg állapotáról tudhatjuk meg. Egy fiatal fenyőnek zöldes-barna, sima törzse van, míg az öregebb fáknak sötétebb, töredezettebb a kérge.

Botanikusok 125 féle fenyőt tartanak számon, aminek 90 százaléka az északi féltekén található. Egy megtermett fenyő akár a 41 méter magasban is karcolhatja az eget, a legkisebb fajta pedig Japánban és Észak-Ázsiában kucorog egyméteresen többedmagával.

A fenyők tűlevelei 2,5 cm-től 13 cm hosszúságúan szurkálnak, a legmeglepőbb számadat azonban, hogy a fenyők átlagéletkora 100-1000 éves korig terjed. A bolygónk legöregebb fenyőjét a Matuzsálemnek keresztelt Kelet-Kaliforniai fenyőt, 4500 évesnek saccolják.

A tűlevelűek népes családjának legtöbb tagja elsősorban nem dekorációs célokat tölt be. A fenyő fáját sok iparág hasznosítja. Épülnek a fenyőből házak, készülnek belőlük bútorok, ezenkívül a gyantát hangszerek készítéséhez is is használják. Sőt mi több, a hangok megszólaltatásakor is jelen van a fenyő, ugyanis a vonókat a játék előtt begyantázzák, hogy a szőr a húron jobban tapadjon.

A fenyő egyes részei ehetők is, magja különleges ízt kölcsönöz a salátáknak, és még lisztet lehet belőle készíteni. A fenyő gyógyításra is alkalmas, a fa gyantájából pedig köhögéscsillapító szirup is készíthető.

A nálunk előforduló „ártalmatlan” fenyőkhöz képest akár életveszélyesek is lehetnek a Kalifornia délnyugati és Mexikó északnyugati részén, mintegy háromezer méter magasságig előforduló óriástobozú fenyők (Pinus coulteri). Tobozainak hossza elérheti a 40 centimétert, tömege pedig a 3,5 kilogrammot. Így nem csoda, hogy a helyiektől a „widowmakers”, vagyis az „özveggyé tevő” nevet kapta, hiszen ha a több mint 25 méter magas fa tetejéről lepottyan egy ekkora toboz bizony komoly sérüléseket okozhat. A tobozpikkelyek ráadásul 2 centiméter hosszú, karomszerű nyúlványokban végződnek.

A tobozméretet tekintve az európai rekorder a tengerparti fenyő (Pinus pinaster), amely a Földközi-tenger vidékén és az Atlanti-óceán franciaországi és portugáliai partvidékén él. A fa toboza akár a 20 centimétert is elérheti.

Az európai fenyőfélék közül az Alpokban és a Kárpátokban honos cirbolyafenyő (Pinus cembra) él legtovább: megélheti akár az ezer évet is.

Magassági rekorder

A magassági rekordot a tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) tartja több mint száz méterrel. Az eddig ismert – már kivágott – legmagasabb mamutfenyő 120 méter volt. A ma élő legmagasabb fa a kaliforniai Redwood Nemzeti Parkban élő, 115,5 méter magas Hyperion.

Forrás: sulinet, origo

Karácsonyi titkok

A karácsonyfa díszítéséről szóló első írásos emlék 1521-ből származik, úgy tartják, hogy Elzász tartomány a karácsonyfa szülőföldje.
Kezdetben almával díszítettek, mely a Paradicsom fáját jelképezte, Ádám és Éva történetére utalva. Később megjelentek az aranydiók, papírból hajtogatott virágok vagy a szárított gyümölcsök.

A bejgli eredete igencsak homályos, sajnos a legendákon kívül nem sokat tudunk az egyik legkedveltebb karácsonyi édességről. A töltelékeknek viszont kultikus jelentősége van, melyekről érdemes említést tenni.

A bőséget, termékenységet szimbolizáló mák és a szintén gazdagságot, jó egészséget, jólétet jelképező, rontás ellen védő dió jól illik a karácsony szimbolikájába .

Karácsonyfa díszek

Nem véletlen, hogy a karácsonyfadíszek jellegzetes figurák és formák.  Mindegyiknek megvan a saját jelentése, ami esetenként mélyebb, mint gondolnánk.  Maga a karácsonyfa az életet jelképezi, mind a szín, mind az ágak spirál-szerű elhelyezkedése az életre, a születésre utal. A fára akaszthatunk gömb alakú díszt, amely a teljességet, a törékenységet és illékonyságot jelképezi.  A fa tetejére csúcsdísz kerül, ami magát, a felemelkedő Jézust jelenti.  Esetenként a csúcsdísz üstökös alakú, hiszen az vezette a három királyt Betlehembe.
Angyalhajat és szalmát is szórhatunk az ágak közé, ez a Kisjézus jászolának alját szimbolizálja.  A szalma helyett idővel a szebb és csillogóbb angyalhaj jött divatba, de vannak, akik ma is betartják a szalmaszórás szép régi hagyományát.  Elengedhetetlenek az angyalkák, amelyek az Advent angyalait szimbolizálják.  Négy héten át leszáll egy-egy közénk és üzenetet hoz, amit csak a kiválasztottak értenek meg.

Minden dísz színes, de a legtöbb arany és ezüst színű.  Ezek a színek a pompát, a gazdagságot szimbolizálják.  A dió és az alma a tudást és a bölcsességet jelenti.  Az alma, amellett, hogy a bűnbeesés jelképe, a Tudás fájáról származik.  A dió pedig formájánál fogva, ami az emberi agyhoz hasonlatos, a bölcsességet és a tudást testesíti meg a fán.  Ezek a termések játszhatnak arany, vagy ezüst színekben, ekkor a fénylő bölcsességet hozzák el. 

Nem hiányozhat a csengettyű sem, amely a negyedik adventi angyal érkeztét jelzi.  Ekkor gyűlik a család a fa köré, a karácsony lényege ekkor jön el, a szeretet és az összetartozás ilyenkor kap nagy szerepet a szenteste folyamán.

A díszítés mellett szokás a fát kivilágítani, melyet régebben gyertyával oldottak meg.  A gyertyák jelentése a szentháromság, a test (viasz), szellem (láng) és a kanóc (lélek) hármassága.  Jelképezi Jézus születését, azaz a fény eljövetelét.  Ezeken a fontos jelképeken kívül persze kerülhet más is a fára, az ilyen apró kis figurák a gyermeklétet, az önfeledtséget és ártatlanságot jelentik


Magyar jellegzetesség a fára akasztható selyem- és sztaniolpapírba csomagolt csokoládébevonatos édesség, a szaloncukor.  A szaloncukor a Boldogság építőköveit jelenti, mivel csokoládéból készül, ami köztudottan boldogságforrás.  Régen nagyon gyakoriak voltak a mézeskalács díszek, mely a föld porából megformált, tűzpróbán átesett embert jelképezi.

 

December 6. Szent Miklós napja

Szent Miklós (Patara, 245 - Mira, 343. december. 6.) myrai püspök, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, a gyermekek és diákok, a pálinkafőzők védőszentje Oroszországban, Görögországban, és Szerbiában. Bari város védőszentje Itáliában, és Kecskemét város védőszentje Magyarországon.

 Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.


 
Szent Miklós napja a gyermekek jutalmazásának és büntetésének jeles napja. A Miklós napi ajándékozás paraszti hagyományai a szent legendájával vannak összefüggésben. Főleg a Dunántúlon és a magyar nyelvterület északi részén volt ismert a mikulásjárás. Miklós püspök megszemélyesítője az ünnep előestéjén kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza, vagy virgáccsal fenyíti őket, illetve sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti. Miklós napján a legények, sőt nős férfiak is bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat. Innen származik Dunántúlon a játék láncos Miklós elnevezése.

Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: "Miklós megrázta a szakállát" Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

December 4. - Borbála napja

Európa csaknem minden országában, ahol bányászat folyik, évszázadok óta megünneplik december 4-ét, a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napját. Elterjedése annak köszönhető, hogy a bányászhagyományok és tradíciók közösek egész Európában, közös a természettel vívott harcuk.

A vértanúságot szenvedett ókeresztény Borbálát tartották védőszentjüknek a tüzérek, a harangöntők és a kőfaragók is. Szent Borbála – az õt övezõ legendák alapján – a hirtelen halál, a villámcsapás és a tûzvész ellen oltalmaz, és általában a veszélyes foglalkozást ûzõk védõszentje (bányászok, tüzérek, hegymászók). A torony miatt – amelybe be volt zárva – az építõmesterek, kõmûvesek, valamint a várak és erõdök védõszentje is. Gyakran ábrázolják õt három ablakos toronnyal, karddal vagy ágyúval.

Borbála napján vízbe helyezett cseresznye, barack, orgona, vagy mandulafa ág, a „Borbála ág" karácsonyra kivirágzott, az eladó lánynak közeli házasságra volt kilátása. Hasznosnak bizonyult az is, ha a lányok András napján az eresz alá dugott almát december 4-én a másik oldalára fordították, majd karácsonykor magukkal vitték az éjféli misére. Ugyanis aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.




Borbála dologtiltó nap is volt. 
 Idegen férfit sem láttak szívesen, mert az is elviszi a ház szerencséjét, akárcsak az ajándékozás és a kölcsönkérés. Fonás és varrás helyett Borbálakor tollat fosztottak, bort fejtettek vagy búzát csíráztattak, hogy annak zöldjéből majd a következő év termésére jósoljanak.

Egyes vídékeken ezen a napon a férfiak nem fejthettek bort, az asszonyoknak tilos volt hozzányúlni a rokkához, mert ezek a műveletek – felgerjesztvén az ártó szándékot – megbetegíthették volna a marhát.


  .