Rembrandt Harmesz van Rijn

 

 
 Elfeledve, elhagyatottan, szegényen, hatvanhárom éves korában halt meg Amszterdamban  Rembrandt Harmesz van Rijn, minden idők egyik legnagyobb festője.
 Egyszerű leydeni molnár fiaként indult el annak idején Amszterdamba, hogy meghódítsa művészetének a várost és az egész Németalföldet. 


 A németalföldi barokk híres festője 1631-ben költözött Amszterdamba, ahol a legkeresettebb csoportkép- és portréfestő lett. Az 1642-ben készített "Éjjeli őrjárat" című festményével érte el hírneve tetőfokát. Festményei mellett készített rézkarcokat, tollrajzokat, grafikai művei végigkísérik egész munkásságát. A németalföldi barokk festmények megbízói nem az egyház, a királyok és a főnemesség voltak, hanem a polgárság és a céhek, így a képeken előtérbe került a polgári élet ábrázolása. 




Egy igazi társ - Hendrickje 

Ki volt ez a lány, aki húszévesen került az akkor 43 éves Rembrandt házába szolgálóként?  A vidékről Amszterdamba került Hendrickje Stoffels 1649-ben kerül Rembrandthoz, aki ekkor már 7 éve él özvegyként, a hétéves fiával, Titus-szal; Greetje Dircx-szel, aki a kisfiú nevelője. A fiatal, mélyen vallásos, ám írástudatlan lány hamarosan a festő szeretője lesz, de kapcsolatuk sokkal több ennél: Hendrickje múzsa, társ, sőt, feleség Rembrandt számára, Titust pedig fiaként szereti. 

Hendrickje egyetlen célja az volt, hogy boldoggá tegye a férfit.   . Nem pénzre vágyott, hiszen kezdettől fogva tudta, hogy ebben a házban az ritka vendég. Hendrickje az életben akart előbbre jutni. 

 

Szerették egymást  és Rembrandt festette a lányt rendületlenül, aki az asszonya lett a szó szinte minden értemében. Miközben nagy szeretettel nevelte a kis Titust, Hendrickje hamarosan terhes lett, majd megszülte Corneliát, akit Rembrandt hivatalosan is a nevére anyakönyveztetett. Heindrickje nagyon boldog volt, annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok sokat zaklatták. A szerelmesek életét ugyanis akkoriban az egyház emberei keserítették meg. Háromszor is beidézték őket, hogy megmagyarázzák: miért élnek erkölcsi fertőben, és mikor szándékoznak ebből kilábalni. De az idézést hiába kézbesítették, egyikőjük sem jelent meg a konzisztórium előtt. Az újabb beidézés sem járt sikerrel. Csak a harmadikra ment be a lány, amikor már megszületett Cornelia. Az egyházi hivatalnokok rázúdították szemrehányásukat, fenyegetéseiket. - Elkárhozol és a pokolra jutsz! - mondták. De a lány újra és újra azt felelte: nem hajlandó elhagyni gyermeke apját. Öt év múltán hagytak csak fel a hivatalnokok a zaklatással. Hendrickje igazi társa lett a festőnek - ha nem is papíron. Féltő szeretettel vette körül a férfit, gondoskodott róla akkor is, ha bajba került. Bajból pedig bőven kijutott Rembrandtnak: elárverezték a képgyűjteményéből megmaradt darabokat, eladták a házát, végül gondokság alá helyezték.
Aztán megnyugodtak a kedélyek. Rembrandt már tizenöt éve élt Hendrickjével, amikor az asszony saját jogon üzletet nyitott Amszterdamban, ahol festményeket és metszeteket árult. Ezzel a trükkel Hendrickje még az árverezőket is átverte, bizonyítva, hogy szerelméért és gyermekeikért bármire képes. Ugyanis az időközben felnövő Titust is úgy szerette, mint a saját kislányát, Corneliát.
Rembrandt számtalan képet festett Hendrickjéről. Másképpen látta a lányt, az asszonyt. Nem heves testi vággyal, hanem mély megbecsüléssel. A társa lett, nélkülözhetetlen társa. Hendrickje azonban mindig a háttérbe húzódott, a az imádott férfi árnyékaként élt. Segítője, barátja, támasza volt egy életen át. Az a bizonyos boltnyitás volt az egyetlen eset, amikor Rembrandt helyett, de az ő érdekében kilépett a fénybe, az előtérbe. Hendrickje ékszert sem hordott soha - egyetlen eset kivételével, amelyet Rembrandt megfestett. Ezzel akarta jelezni, hogy Henderickje immár teljes joggal Saskia örökébe lépett, s hogy igazi feleségének tartotta. S hogy miért nem erősítette meg hivatalos okmánnyal is a szerelmét? Talán mert nem akarta elveszíteni Saskia hozományát, akivel házasságkötésük alkalmával szerződést írt alá, miszerint minden visszaszáll az Uylenburgh családra, ha az asszony meghal.
A boldogságnak Hendrickje halála vetett véget. Szegény asszony még negyvenéves sem volt, amikor hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából. Rembrandt sokáig ápolta, miként első asszonyát is.
Társa halálát követően Rembrandt még hét évig élt. Csak festett és festett, a világ azonban nem értette meg. A képeit nem vették, és ezzel még inkább beletaszították a maga sötét világába, amelyet elkeseredés, harag és feszültség uralt, és amelyet - ha kis időre is -, de az emlékezés és a szelíd szerelem pajkos fényei is beragyogtak.

/Forrás:Rembrandt: Szemben az egész világgal/

Együnk gyümölcsöt!

 

"Tudósok becslései szerint évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat. Az optimális napi gyümölcsfogyasztás 300 gramm, míg a zöldségfogyasztás napi 400 gramm lenne.

2010-ben majdnem 1,8 millió szív- és érrendszeri halálozás az alacsony gyümölcsbevitel, egymillió az alacsony zöldségbevitel számlájára volt írható kutatók szerint. Az ideálisnál kevesebb gyümölcs fogyasztása miatti halálozás majdnem duplája volt az alacsony zöldségbevitel miatti halálozásnak.

A gyümölcsök és a zöldségek kitűnő rost-, kálium-, magnézium- és antioxidáns-források, ezekről kimutatták, hogy csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet.

A friss zöldség és gyümölcs emellett javítja a bélbaktériumok állapotát és összetételét. Akik többet esznek belőlük, kisebb eséllyel híznak el, ami szintén csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát."

Forrás: Élő bolygónk

Vers vasárnapra - Reviczky Gyula: A fény

  

 

A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod...
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.                            

Július 13 - a sült krumpli világnapja

Több mint 2 millió tonna sült krumpli fogy a világon évente...

A legenda szerint   a németalföldi népekhez köthető a sült krumpli “feltalálása”, akik bár legtöbbször a folyóból kifogott sült hal mellé kínálták a krumplit, a kemény tél idején hal híján magát a krumplit vágták darabokra, és azt sütötték meg, melyet az illúzió kedvéért sütés előtt gondosan halformájúra faragtak. Mindez azonban valószínűleg tényleg csak egy legenda, történészek szerint semmi nem bizonyítja, hogy valóban megtörtént, vagy ha meg is történt, biztos, hogy nem a 17. században. Belgiumban ugyanis csak a 18. században kezdtek burgonyát termelni.
 Az mindenesetre biztos, hogy annyira megszerették a sült krumplit, hogy 1830-ban már krumplisütő bódék is voltak Belgiumban, és azóta is a belga kultúra és nemzeti identitás szerves része a sült krumpli. /
 
/Az első és egyetlen Hasábburgonya Múzeum (Frietmuseum) Belgiumban található./

Az első írásos emlék a sült krumpliról 1802-ből származik, amikor az akkori amerikai elnök, Thomas Jefferson egy fehér házi vacsorán “francia módra sütött krumplit” evett, és annyira ízlett neki, hogy még feljegyzést is készített róla. “Pommes de terre frites à cru, en petites tranches” (“apró hasábokra vágott burgonya, forró olajban kisütve”) – ezt írta a krumpliról, melyet francia származású szakácsa készített neki a vacsorára.

Az első konkrét sültkrumpli-recept 1856-ból származik, amikor E. Warren szolgálóknak írt szakácskönyvében azt írja: “Sült krumpli (French fried potatoes): vágjuk vékony szeletekre a krumplit, tegyük forró zsírba, enyhén sózzuk, süssük aranybarnára minden oldalukat, majd csepegtessük le.” A recept azóta sem sokat változott, már csak azt kellene tudnunk, hogy miért hívják világszerte angol nyelven French fries-nak, vagyis francia sült krumplinak a Belgiumban feltalált, Amerikában híressé vált sült krumplit.

Történészek szerint amerikai és angol katonák az első világháború alatt szerették meg a sült krumplit, amit a francia–belga határ közeli fogadókban rendszeresen ettek, de mivel nem voltak teljesen biztosak benne, hogy éppen melyik országban vannak, azt viszont tudták, hogy a helyiek franciául beszélnek, ezért francia sült krumplinak nevezték el, ami aztán a köztudatba is így épült be, az angol anyanyelvű országok később ezt az elnevezést vették át. Valójában Belgium területén voltak, de ezt a dicsőséget már nem fogja tudni visszaszerezni Belgium, aligha képzelhető el, hogy 100 év French fries-használat után változtatnának az elnevezésen. Sovány vigasz, hogy a Belgiummal szomszédos Hollandiában a mai napig Vlaamse frieten, azaz flamand sült krumpli a neve.

Tökéletes sült krumpli házilag: /zsírban kell kisütni nem olajban /

1. A krumplit meghámozzuk, megmossuk, alaposan megtörölgetjük és hasábokra vágjuk.
2. Serpenyőben megolvasztjuk a sertészsírt (kb. ujjnyi mélységben).  Közepes lángon kisütjük a krumplit (szinte hólyagosra), majd lecsepegtetjük, tányérra szedjük és hűlni hagyjuk.
3. Ha kihűlt, újra felmelegítjük a zsírt, és közepes lángon még egyszer átsütjük a krumplit, majd lecsepegtetés után – még forrón – sózzuk.

Forrás: nlc.

Nyári gyümölcsök - a sárgabarack

  Benne van az édesség a nyár, a napsütés, a puhaság, a kicseppenő sűrű baracklé.

A  kajszibarack Közép-Ázsiából származik. Honfoglaló őseink is ismerték a gyümölcs apró termésű vad ősét, amit egy óbudai múmiasírból előkerült barackmag bizonyít. A mostani fajtákat a török hódoltság idején kezdték el termeszteni.

A gyümölcsöt magas C-vitamin (10 mg/100 g) és karotintartalom (1,8 mg/100 g) jellemzi, ezen kívül jó élelmi rostforrás (3,6 g/100 g). Jellemző ásványi anyagai: kálium, kevesebb foszfor, kálcium, magnézium. Béta-karotinban - melyből a legtöbb a magyar kajsziban van, a legkevesebb a rózsakajsziban - az egyik leggazdagabb gyümölcsünk. A béta-karotin a szervezetben alakul át A-vitaminná. Ez a vitamin nélkülözhetetlen a szem ideális működéséhez, szembetegségek esetén pedig kiegészítő kezelésként is jó hatású. Erősíti a körmöket és a hajat.

A barack tápanyagai szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek és a rákos daganatok kialakulásának megelőzésében, erősítik az immunrendszert és fogyasztása jó hatású székrekedés esetén is. A természetes antioxidánsok közül kisebb mennyiségben tartalmaz likopint is, nagyobb mennyiségben pedig flavonoidokat. Mindkét vegyület gyulladáscsökkentő hatású, közömbösíti a szervezetben felszabaduló káros szabadgyököket, összességében pedig egészségvédő és betegségmegelőző szerepük van. Kutatások, kísérletek alapján ezek a vegyületek szerepet játszanak a rákos daganatok (például a prosztatarák) kialakulásának megelőzésében.

A gombóc:

Talán meglepő, de a gasztronómia kultúrtörténete által számon tartott első gombócok a mai Egyesült Királyság, ezen belül is Anglia konyháihoz, a pudingokhoz kötődnek. A 17. században Angliából Hamburgba érkező szakácsok és háziasszonyok ismertették meg ezzel a fogással a kontinens lakóit. Bár a könnyű angol puding nem tartalmazott sem kenyérféléket, sem a később alapvető táplálékká vált burgonyát, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva a receptúra (elsősorban takarékossági okokból) fokozatosan átalakult, s vált egyre népszerűbbé előbb Nyugat-, majd Kelet- és Közép-Európában.
A Klötze, a knédli a szegények konyhájának hétköznapi eledele lett. Bár különös kivételként fennmaradt olyan 16. századi német szakácskönyv, amely tartalmaz leírást a kendőbe kötött, vízben főzött, majd kemencében átsütött, szeletelt knédlifajtáról. Tésztájába hellyel-közzel apró húsokat is kevertek, jobbára azonban a kenyérrel gazdagított, húsmentes változat jellemezte a szegényebb néprétegek asztalaira került gombócféléket. A döntően német, morva területekről továbbterjedt 17-18. századi receptek ritkán tartalmaztak gazdag tölteléket: elsősorban az éhség csillapítására szolgáló, tápláló fogások voltak.
A társadalmi és kulturális átalakulások azonban a táplálkozási szokások és igények változását is magukkal hozták. A különböző húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel töltött, ízletes mártásokkal tálalt gombócok karrierje napjainkban is töretlen – a tészta és a töltelék is változik valamelyest, a népszerűségük azonban a kis konyháktól a csúcsgasztronómiáig töretlen.

A cukkini

A cukkini Közép-Amerikából származik, de mára már az egész világon elterjedt. Rokona az uborkának, a dinnyeféléknek és a töknek. Alacsony energiatartalma miatt a fogyókúra során is bátran fogyasztható. Ám ez csak 1 ok, amiért érdemes lenne többet enni belőle. Emellett még legalább 9-et tudunk mondani.

1. ok: a cukkini 95%-a víz, amelynek köszönhetően kiváló hidratáló.
Sok B6-, C- és K-vitamin, valamint folát van benne. Ásványi anyagok tekintetében jelentős mennyiségű mangánt és káliumot is tartalmaz.

2. ok: a cukkiniben található fitonutriensek antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal bírnak. Nulla zsírtartalma és magas tápanyagtartalma tökéletes alapanyaggá teszi.

3. ok: élelmirost- és víztartalma támogatja az emésztést, csökkenti a székrekedést és a puffadást.

4. ok: antioxidáns és gyulladásgátló hatása lelassítja az öregedési folyamatot. A testben az évek során gyulladások alakulnak ki, és káros anyagok szabadulnak fel.
A fitonutriensek visszaszorítják a gyulladást, és segítenek kiüríteni a káros anyagokat.

5. ok: a cukkini csökkenti a vércukorszintet. Rengeteg élelmi rost van benne, amely növeli a telítettség érzését, ezáltal csökken a szénhidrátbevitel.

 6. ok: javítja a vérkeringést. Ez annak köszönhető, hogy sok rostot és káliumot, illetve kevés nátriumot tartalmaz.
Az alacsony nátriumszint és a magas káliumszint segít normalizálni a vérnyomást.

7. ok: lutein- és zeaxantintartalma miatt erősíti a szemet. Ezek a vegyületek csökkentik az öregedésből eredő szemproblémákat.

8. ok: energiát ad. A benne található B-vitaminok támogatják a szénhidrátok és a fehérjék energiává alakulását.
Továbbá fokozza a hangulatot és csökkenti a fáradtságot.

9. ok: támogatja a fogyókúrát. Kevés kalória, valamint sok víz és rost van benne. Emiatt tovább érezzük magunkat jóllakottnak, és kevesebbet fogunk enni

10. ok: a cukkini héja sok C-vitamint és polifenolt tartalmaz. Ezek támogatják a mellékvese és a pajzsmirigy egészséges működését. Sőt, még az inzulinszintet is szabályozzák.

Július hónap

 Bizony még a nyár legmelegebb hónapja, a július sem mentes a szélsőséges hajlamoktól. Ilyenkor kúszik a legmagasabbra a hőmérő higanyszála, jut uralomra a tikkasztó forróság, ám ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránktörő heves záporok, esetleg jégesők.


Mindenesetre ez az időszak már végképp a nyár legnagyobb munkájára, a gabona betakarítására összpontosította a régi gazdaemberek figyelmét. Szép időt vártak ilyenkor, Szent Jakab havában a régi öregek, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.

E hónapban már a nappalok fogynak; a Nap e hónap 23-a tájában az Oroszlán jegyébe lép.
 
Július hónap a nyári mezőgazdasági munkák fő időszaka, ráadásul a földeken dolgozók helyzetét csak nehezíti a forróság – nem csoda, ha ezekben a hetekben talán más hónapokhoz képest ritkábbak a jeles napok.
Július 2. vallási ünnep: Sarlós Boldogasszony napja. A keresztények a Jézussal terhes Szűz Máriának Erzsébetnél, Keresztelő Szent János majdani anyjánál tett látogatására emlékeznek ekkor – Keresztelő Szent János éppen fél évvel Krisztus után született, amit június 24-én, Szent Iván napján ünneplünk. (Iván a János szláv változata).

Számos népi hiedelem, hagyomány is kötődik az időponthoz. Az ezen a napon szedett gyógynövények, gabonafélék szentnek számítottak, a szerszámokat ilyenkor megáldatták... Sőt, ehhez a naphoz kapcsolódva, annak folytatásaként másnap kora reggel is ünnepi rítusok szerint kezdtek hozzá az aratáshoz. Az életet jelentő kenyérgabona tiszteletéről szól mindez, amely mindmáig tovább él a Krisztus testeként tisztelt szent ostyában. A Sarlós Boldogasszony elnevezés arra is utal, hogy egykoron az asszonyok vágták a gabonát sarlóval, és a férfiak szedték a kévét – ez a munkarend csak később, a jóval nagyobb fizikai erőt kívánó kasza használatának elterjedésével változott meg.

Bár nem néprajzi jellegű, de a magyar történelmi köztudat szempontjából feltétlenül kiemelkedő két esemény is e hónaphoz köthető. Július 22. az 1456-os nándorfehérvári győzelem emléknapja; a hónap utolsó napját pedig nemcsak a segesvári ütközet időpontjaként, hanem Petőfi halálának napjaként is számon tartjuk.

Ezekben a nyárközepi hetekben is érdemes figyelnünk az elmaradhatatlan időjós napokra. Ha ötödikén, Sarolta napján esik, akkor rossz dió- és mogyorótermés lesz. Ha Illés napján (20-án) dörög az ég, azt mondják, Illés szekere zörög. Két nappal később, 22-én, Mária Magdolna napján viszont nagy valószínűséggel esik az eső – hiszen Mária Magdolna bűneit siratja. Jakab napja hosszútávú előrejelzésre is alkalmas: ha 25-én menetelnek a hangyák, nagy hidege lesz a télnek...

A BÖLCSEN RINGÓ BÚZAKALÁSZOK

"Még az aratás kezdete előtt vitte ki az alig "ötévecske" kislányt a szélben ringó búzamezőre ,majd a dédapó belekezdett.
-Látod kis aranyom azt, amit én?
-Mit nagyapa ? - kérdezte természetes módon az akkor még aprószent anyám, nem elvéve ezzel az öreg türelmét
Hááát, A a kalászokat! Vannak olyanok , melyeket oda-vissza sodor a szél, de a lehajtott fejűek csak ringanak, mert erős gyökerekkel kapaszkodnak a földbe.
-Miért? - így kutakodott tovább a gyermeki kíváncsiság, amikor a bölcs öreg még nagyobb türelemmel belekezdett:
-Azért angyalom, mert a szélben össze-vissza himbálódzók feje üres, a lehajtott fejűekében pedig ott lapul az érett búzaszem, amiből lesz az Élet, mert tudod, mi így hívjuk a kenyeret.
Ezek is olyanok , mint az emberek: A hebehurgya üresfejűek sodródnak a széllel minden fele, de a bölcs, a lehajtott fejjel gondolkodó okos mindenütt megállva a helyét, csak a kitűzött célja irányában halad! -Így szólott dédnagyapám útravalója, ami után nem sokkal véget is ért az aratás, s a vékába már az új búzából őrölt liszt került. Dédanyám ebből sütötte kemencéjében, a "búbosban" az új kenyeret, azaz az Életet.
Az én kis Kíváncsi Fáncsi édesanyám mellette is ott sertepertélt. Segítő szándékkal, de mégis feltartva a mamát, aki a szobába parancsolta az én leendő anyámat ,oda .ahol "búbos" véget ért. Anyám, eltelve a kenyérsütés illatával, próbálta elütni az időt: ,kislányosan cicomázta magát a különböző fésűkkel és kenceficékkel.
A baj csak az volt . hogy akkor még nem érte fel tükröt. Pipiskedve is csak a feje búbja fért be a Mária kép alatti foncsorba! Ebből lett azután az igazi nagy galiba. Pontosabban akkor, amikor szorgos dédnagyanyám sorra vette ki a hosszúnyelű lapáttal a ropogósra sült cipókat, amelyeket a tiszta szobába vitt. Az egyiket éppen a tükör alá tette! Az én anyám azonnal felismerte a kerek cipó adta lehetőséget, s csak úgy, "mezténláb" ráállva a friss kenyérre, pótolta a hiányzó centimétereket, amelyek már a tükörben látható arcával együtt tették számára elérhetővé a falusi " make-up "-ot. Eltelve magától bodorította a haját a dédanyám fésűivel, magára kenve minden kencét. A "bibi" csupán az volt ,hogy a tiszta szoba ajtaja résnyire nyitva maradt !
Dédapám ezen a résen át mindent látott, de akkor még csendben maradt . Vélhetően azért, mert galamblelkű jósága nem engedte elfenekelni apró kis szentjét, de mélyen vallásos emberként méltó penitenciát eszelt ki hiú unokája számára! Napok teltek el, amikor a dédapó újra elvitte sétálni szeretett unokáját. Az öreg nagy hirtelen kezdett bele a szokásosan tanulságos új meséjébe.

Az "egyszer volt, hol nem volt" úgy folytatódott, hogy Ő bizony hallott arról a hiú kis fruskáról, azért, hogy magát kicicomázza a tükörben, amit nem ért fel, rá állt az "életre", azaz a kenyérre. A több ,mint száz szónak ,ha nem is egy ,de rövid lett a vége. Közelebbről az, hogy a kis fruska, miután lefeküdt aludni, reggelre kővé vált! Isten és "Élet" ellenes nagy bűne miatt!

Ahogy azt nem rég az édestől megtudtam, a séta ezek után nagyon nagy csendben folytatódott. Hazáig anyám is, Dédapám is mélységesen mélyen hallgatott.
Több, mint hét évtized után tudtam meg, hogy édesanyám akkor este nagyon nehezen akart az ágyába bújni!
Már fiatal asszony voltam, amikor még reggelente mindig tapogattam magam, ha elzsibbadt a karom, mert azt hittem, hogy kőbálvány lettem!- mesélte anyám, akitől, mint mondja, talán senki sem szerette jobban a bölcs öreget, akinek szigorúsága a legszeretőbb szívet rejtette talán az egész világon. No meg azt a tapasztalatot, amely az üres és tele búzafejek történetével tanított meg engem is az Élet, azaz a kenyér megbecsülésére.

Percze Miklós"