Rembrandt Harmesz van Rijn

 

 
 Elfeledve, elhagyatottan, szegényen, hatvanhárom éves korában halt meg Amszterdamban  Rembrandt Harmesz van Rijn, minden idők egyik legnagyobb festője.
 Egyszerű leydeni molnár fiaként indult el annak idején Amszterdamba, hogy meghódítsa művészetének a várost és az egész Németalföldet. 


 A németalföldi barokk híres festője 1631-ben költözött Amszterdamba, ahol a legkeresettebb csoportkép- és portréfestő lett. Az 1642-ben készített "Éjjeli őrjárat" című festményével érte el hírneve tetőfokát. Festményei mellett készített rézkarcokat, tollrajzokat, grafikai művei végigkísérik egész munkásságát. A németalföldi barokk festmények megbízói nem az egyház, a királyok és a főnemesség voltak, hanem a polgárság és a céhek, így a képeken előtérbe került a polgári élet ábrázolása. 




Egy igazi társ - Hendrickje 

Ki volt ez a lány, aki húszévesen került az akkor 43 éves Rembrandt házába szolgálóként?  A vidékről Amszterdamba került Hendrickje Stoffels 1649-ben kerül Rembrandthoz, aki ekkor már 7 éve él özvegyként, a hétéves fiával, Titus-szal; Greetje Dircx-szel, aki a kisfiú nevelője. A fiatal, mélyen vallásos, ám írástudatlan lány hamarosan a festő szeretője lesz, de kapcsolatuk sokkal több ennél: Hendrickje múzsa, társ, sőt, feleség Rembrandt számára, Titust pedig fiaként szereti. 

Hendrickje egyetlen célja az volt, hogy boldoggá tegye a férfit.   . Nem pénzre vágyott, hiszen kezdettől fogva tudta, hogy ebben a házban az ritka vendég. Hendrickje az életben akart előbbre jutni. 

 

Szerették egymást  és Rembrandt festette a lányt rendületlenül, aki az asszonya lett a szó szinte minden értemében. Miközben nagy szeretettel nevelte a kis Titust, Hendrickje hamarosan terhes lett, majd megszülte Corneliát, akit Rembrandt hivatalosan is a nevére anyakönyveztetett. Heindrickje nagyon boldog volt, annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok sokat zaklatták. A szerelmesek életét ugyanis akkoriban az egyház emberei keserítették meg. Háromszor is beidézték őket, hogy megmagyarázzák: miért élnek erkölcsi fertőben, és mikor szándékoznak ebből kilábalni. De az idézést hiába kézbesítették, egyikőjük sem jelent meg a konzisztórium előtt. Az újabb beidézés sem járt sikerrel. Csak a harmadikra ment be a lány, amikor már megszületett Cornelia. Az egyházi hivatalnokok rázúdították szemrehányásukat, fenyegetéseiket. - Elkárhozol és a pokolra jutsz! - mondták. De a lány újra és újra azt felelte: nem hajlandó elhagyni gyermeke apját. Öt év múltán hagytak csak fel a hivatalnokok a zaklatással. Hendrickje igazi társa lett a festőnek - ha nem is papíron. Féltő szeretettel vette körül a férfit, gondoskodott róla akkor is, ha bajba került. Bajból pedig bőven kijutott Rembrandtnak: elárverezték a képgyűjteményéből megmaradt darabokat, eladták a házát, végül gondokság alá helyezték.
Aztán megnyugodtak a kedélyek. Rembrandt már tizenöt éve élt Hendrickjével, amikor az asszony saját jogon üzletet nyitott Amszterdamban, ahol festményeket és metszeteket árult. Ezzel a trükkel Hendrickje még az árverezőket is átverte, bizonyítva, hogy szerelméért és gyermekeikért bármire képes. Ugyanis az időközben felnövő Titust is úgy szerette, mint a saját kislányát, Corneliát.
Rembrandt számtalan képet festett Hendrickjéről. Másképpen látta a lányt, az asszonyt. Nem heves testi vággyal, hanem mély megbecsüléssel. A társa lett, nélkülözhetetlen társa. Hendrickje azonban mindig a háttérbe húzódott, a az imádott férfi árnyékaként élt. Segítője, barátja, támasza volt egy életen át. Az a bizonyos boltnyitás volt az egyetlen eset, amikor Rembrandt helyett, de az ő érdekében kilépett a fénybe, az előtérbe. Hendrickje ékszert sem hordott soha - egyetlen eset kivételével, amelyet Rembrandt megfestett. Ezzel akarta jelezni, hogy Henderickje immár teljes joggal Saskia örökébe lépett, s hogy igazi feleségének tartotta. S hogy miért nem erősítette meg hivatalos okmánnyal is a szerelmét? Talán mert nem akarta elveszíteni Saskia hozományát, akivel házasságkötésük alkalmával szerződést írt alá, miszerint minden visszaszáll az Uylenburgh családra, ha az asszony meghal.
A boldogságnak Hendrickje halála vetett véget. Szegény asszony még negyvenéves sem volt, amikor hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából. Rembrandt sokáig ápolta, miként első asszonyát is.
Társa halálát követően Rembrandt még hét évig élt. Csak festett és festett, a világ azonban nem értette meg. A képeit nem vették, és ezzel még inkább beletaszították a maga sötét világába, amelyet elkeseredés, harag és feszültség uralt, és amelyet - ha kis időre is -, de az emlékezés és a szelíd szerelem pajkos fényei is beragyogtak.

/Forrás:Rembrandt: Szemben az egész világgal/

Szinyei Merse Pál

1920. 02. 02.-án halt meg Szinyei Merse Pál.

A magyar festészet egyik legnagyobb alakja. A müncheni Akadémián tanult, s noha egyik mestere az akadémikus K. Piloty volt, őrá mégis Gustave Courbet friss természetszemlélete, majd később A. Böcklin tiszta, erőteljes színei hatottak. Művészetében az ember és táj kapcsolata, a természeti valóság gyöngéd szépségeinek örömteli megragadása foglalkoztatta. Az élet szeretetét és a természet szépségét sugárzó művei (Anya gyermekével, Szerelmespár, Hinta, Ruhaszárítás) után, 1873-ban alkotta élete fő művét, a magyar festészet egyik gyöngyszemét, a Majálist. E képe minden akadémiai kötöttségtől mentes festő ábrázolás, pompázó színeivel, oldott körvonalaival és napfénytől sugárzó ragyogásával megelőzte a francia impresszionisták törekvéseit. A magyar plen air festészet megteremtője, a modern festészet első nagy képviselője a nyugat-európai - elsősorban is a francia - kortársakkal egy időben fedezte föl a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának lehetőségét, s teremtette meg gazdag színvilágú realista táj- és portréművészetét. A maga korában nemcsak megnemértést és heves ellenállást váltott ki, hanem hivatalos elismerésben is volt része. Egy időben országgyűlési képviselő, aki nagyúri módra élt, megengedve magának, hogy esetleg ne vegyen ecsetet a kezébe. De a birtokára visszavonulva ha ritkábban is vette kezébe az ecsetet, olyankor megkapó műveket alkotott. (Lilaruhás nő, Pacsirta, családtagjainak arcképei). A Majális 1896-i kiállítása és ezúttal aratott nagy sikere után a hazai művészeti közélet egyik vezető alakja lett, amit egyik francia kortársa se mondhatott el magáról. 1905-től haláláig a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt. Késői alkotásainak plein air törekvései a nagybányai iskola fölfogásához állnak közel (Hóolvadás, Őszi táj).

Forrás: http://www.virtuartnet.hu/adoma/cv.htm

Ezen a napon - Salvador Dali

Salvador Dalí a 20. század egyik legtitokzatosabb művésze, a szürrealizmus legismertebb képviselője. 

A már életében is óriási tiszteletet kiváltó művész sokak szemében afféle csodabogárnak számított, bár ő maga is bőven tett annak érdekében, hogy neve közszájon forogjon. Mondhatnánk, ő volt az első celeb a művészvilágban, aki szívesen lovagolta meg a körülötte kialakult felhajtást.

Dalí élete során kb. 1500 képet festett, ezen kívül számtalan könyvet illusztrált, de készültek színpadi tervek, jelmezek és szobrok is a mester kezei között.

 Salvador Felipe Jacinto Dali  1904. Május 11-én Spanyolországban, Figuerasban született.  Igen korán megmutatkozik utánozhatatlan tehetsége, ugyanis már 1918-ban, mintegy tizennégy évesen kiállít.  A Madridi Képzőművészeti Akadémiára jár, azonban a tanári-karral több alkalommal is összetűzésbe kerül, így néhány igencsak viharos év elteltével kizárják onnan.  Madridban barátságot kötött García Lorcával, Barradasszal, Bunuellel és más alkotókkal. 1929-ben Párizsban telepedett le, ahol kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott is hozzájuk. Ebből a korból való vásznaival (A nagy önfertőző, Az emlékezet állandósága) néhány kritikusa szerint legjobb műveit alkotta meg. Ekkor dolgozta ki a maga paranoiás kritikus módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyja érvényesülni, de éber logikával választ közülük.   Egymást követően nyílnak meg kiállításai Párizsban, New Yorkban, Londonban. 1936-ban a TIME magazin címlapjára kerül. 1939-ben a New Yorki Metropolitan Opera bemutatja a Bacchanália című balettet, amelynek díszleteit maga Dalí formálja meg. 1940 és 1955 között az Egyesült Államokban élt, ahol megalapozta művészi tekintélyét.  Spanyolországba visszatérvén elvonult a nyilvánosság elől.  Egyetlen társa Elena Diakonova (Gala) maradt, aki egykori barátjának, Paul Éluardnak volt a felesége. Ő lett a múzsája, és őt örökítette meg számtalan portrén.  1960-ban megfesti nagyformátumú misztikus mesterműveit, többek között Az ökumenikus zsinatot.  1971-ben Clevelandben megnyílik a Salvador Dalí Múzeum

  

1828. április 16-án, 82 éves korában a franciaországi Bordeaux-ban hunyt el Francisco José de Goya y Lucientes, spanyol festő, metsző és litográfus

1746 tavaszán /március 30/ Aragóniában született. Pályafutása  nem Spanyolországban, hanem Itáliában vette kezdetét. Miután többszöri próbálkozást követően sem sikerült bejutnia a Spanyol Királyi Akadémiára, egy római festőversenyen próbált szerencsét, ahol második helyet szerzett.

Az önbizalommal feltöltődött Goya ezt követően visszatért szülőhazájába, és freskófestőként vállalt munkát. A művész egyedi stílusának köszönhetően rövid időn belül annyira közkedveltté vált, hogy portrémegrendeléseinek száma jelentős mértékben megugrott. Bőkezű mecénásai közt volt Floridablanca gróf, Don Luis koronaherceg, Osuna herceg és nem utolsó sorban maga IV. Károly spanyol uralkodó.


 A vízhordó lányt Goyának ezt az 1810 körül festett remekét, korábban egy foglalkozás jellegzetes képviselőjét bemutató életképeknek tartották. A festő azonban, zsánerképeknél szokatlan módon, nem ábrázolja részletesen a környezetet, az alakot éppen csak jelzett tájképi háttér elé állítja, a korsós lány robusztus figuráját pedig az alacsonyra helyezett nézőponttal tudatosan heroizálja. Az új vélekedés szerint Goya ezzel a festménnyel a megszálló napóleoni hadak elleni gerillaharc névtelen hőseinek kívánt emléket állítani: a katonák részére vizet szállító lánynak.

Realista portréi ("VII. Ferdinánd"), és az óriás-víziók ("A páni rémület") mellett híres festményei a "Ruhás Maya" és a "Meztelen Maya". 

A ruhátlan Maja" és "A felöltözött Maja".


A spanyol festészetben szokatlan akttéma miatt 1814-ben perbe fogta az inkvizíció Goyát.

A befelé forduló, sötét gondolatoktól gyakran szenvedő, egyre komorabb képeket festő Goya élete utolsó évtizedeiben teljes magányban élt, melyhez nagyban hozzájárult az 1792-ben kialakult süketsége is

A festő 1828. április 16-án, 82 éves korában a franciaországi Bordeaux-ban hunyt el. Földi maradványait 1901-ben szállították haza Spanyolországba, és 1919 óta a madridi Ermita de San Antonio de la Floridában található.

Ezen a napon született

1746 tavaszán /március 30/ Aragóniában született,Francisco José de Goya y Lucientes.

Pályafutása azonban nem Spanyolországban, hanem Itáliában vette kezdetét. Miután többszöri próbálkozást követően sem sikerült bejutnia a Spanyol Királyi Akadémiára, egy római festőversenyen próbált szerencsét, ahol második helyet szerzett.

Az önbizalommal feltöltődött Goya ezt követően visszatért szülőhazájába, és freskófestőként vállalt munkát. A művész egyedi stílusának köszönhetően rövid időn belül annyira közkedveltté vált, hogy portrémegrendeléseinek száma jelentős mértékben megugrott. Bőkezű mecénásai közt volt Floridablanca gróf, Don Luis koronaherceg, Osuna herceg és nem utolsó sorban maga IV. Károly spanyol uralkodó.

A befelé forduló, sötét gondolatoktól gyakran szenvedő, egyre komorabb képeket festő Goya élete utolsó évtizedeiben teljes magányban élt, melyhez nagyban hozzájárult az 1792-ben kialakult süketsége is

A festő 1828. április 16-án, 82 éves korában a franciaországi Bordeaux-ban hunyt el. Földi maradványait 1901-ben szállították haza Spanyolországba, és 1919 óta a madridi Ermita de San Antonio de la Floridában található.

A vízhordó lányt Goyának ezt az 1810 körül festett remekét, korábban egy foglalkozás jellegzetes képviselőjét bemutató életképeknek tartották. A festő azonban, zsánerképeknél szokatlan módon, nem ábrázolja részletesen a környezetet, az alakot éppen csak jelzett tájképi háttér elé állítja, a korsós lány robusztus figuráját pedig az alacsonyra helyezett nézőponttal tudatosan heroizálja. Az új vélekedés szerint Goya ezzel a festménnyel a megszálló napóleoni hadak elleni gerillaharc névtelen hőseinek kívánt emléket állítani: a katonák részére vizet szállító lánynak.

A ruhátlan Maja" és "A felöltözött Maja".

A spanyol festészetben szokatlan akttéma miatt 1814-ben perbe fogta az inkvizíció Goyát.

1853-ban ezen a napon született Vincent van Gogh (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, Hollandia, Groot-Zundert, 1853. március 30. – Franciaország, Auvers-sur-Oise, 1890. július 29.) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

Református lelkipásztor fiaként látta meg a napvilágot. Öt testvére közül legszorosabban egész életén át ívelő kapcsolata csak öt évvel fiatalabb Theodorusszal volt. Középiskolába internátusokba járt, ahol rajzórákat vett. Édesapjával való összekülönbözés után Hágába ment, ahol Theo segítségével műtermet rendezett be. Később Provance-ban lenyűgözte a természet szépsége, lázasan festett. Magányosnak érezte magát, ezért megkérte Gauguint, hogy látogassa meg. Eleinte minden rendben volt, közösen dolgoztak, de később egyre többet veszekedtek, míg 1888. december 23-án az udvaron van Gogh borotvával megtámadta Gauguint. Van Gogh ezután hazament, és a borotvával levágta az egyik fülcimpáját, mely után elmegyógyintézetbe került. 1889-ben vette tudomásul, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ezután életét a hosszú, fájdalmas rohamok és a lázas munka jellemezték. Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, újabb roham tört rá. 1890. július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát, majd két nap múlva meghalt. A ravatalát barátai napraforgókkal borították el. Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát. Csendéleteket festett, amelyek távol álltak a megszokott polgári nyugalomtól.

Ezen a napon történt - Kokas Ignác festőművész

Gyerekkori élményeink végigkísérnek életünkön. Gyerekszemmel nézve az életet, minden egyszerű: valami vagy szép és jó, vagy csúnya és rossz. Ahogy halad az idő, úgy lesznek a jelenségek egyre bonyolultabbak, felfedezzük a mindennapos relativitásokat; a kusza ok-okozati rendszerekből értékrendet állítunk fel magunknak. S értékrendünk alapja - sokszor nem is tudatosan - gyermekkori élményeinkben gyökerezik.
  Így van ez Kokas Ignác esetében is. Az ő értékítéleteit festményei mutatják. Szereti a földet, a vizet, a madarakat, a fákat, az elhagyott épületeket és kőbányákat; tiszteli a napot, a Napban a természet erejét; félelemmel vegyes tisztelettel tekint a küzdőkre, az életért harcolókra, a győzelemért megszenvedőkre. Mindez kiolvasható a képek színeiből, vonalaiból, szerkezetéből. De az őszinte érzések miértje, előzménye, alakulásának hogyanja már csak nehezen követhető a képeken. A váli gyermekkor, a Vál környéki, Ginza pusztai csavargások, a Nap szikkasztotta barnásvörös földön egy zöld cserje élniakarásának felfedezése, rovarvilágával egy egész birodalomhoz hasonlító vén fa fenségességének hatása, együttesen alapozta meg a művész értékrendjét.

Kokas Ignác arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép.

Lelkületére, művészi énjére Csontváry volt a legnagyobb hatással. A megformált, megfestett alak önálló életre kelése, a test-lélek-környezet harmonikus megformálása volt mindig is a vágya. Nemzetközi, országhatárokon túl is ható, egyetemes festészetet akart létrehozni. Szereplései a Velencei Biennálékon sikeresek voltak. Napjaink divatos trendjei kissé kiszorították, de művészetének a mai változó világban is fontos szerepe, helye van.

1926-ban ezen a napon született. 

Mesterei: Kmetty János, Bernáth Aurél.
Forrás:/részlet/
Chikán Bálint

Ezen a napon - Barabás Miklós

A magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere./Márkusfalva [később Kézdimárkosfalva, ma románul: Mărcuşa] 1810. február 10. - Budapest, 1898. február 12.)


A háromszéki Mártonfalván született, szegény család sokadik gyermekeként.
A nagyenyedi kollégiumban tanult és már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. Diákoskodása alatt tömérdek nélkülözésben volt része, de minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott, és rajzai kapcsán érték nagy sikerek, apróbb megélhetést is biztosítva. Kezdetben csak tanulótársait, később emlékezetből Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is elkészítette mindenki nagy bámulatára.

Egyre inkább erősödött benne a művészet iránt érzett szeretete, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben. Mint ahogy kortársaitól tudni lehetett, igen nehezen jutott be egyébként erre az akadémiára, mert az apró termetű, vézna fiatalemberből, és a távolinak tűnő nagyenyedi bizonyítványában szereplő rengeteg jelese gyanút ébresztett a direktorban. Csupán több helyben készült rajz után enyhült meg irányában, és kerülhetett az Akadémia hallgatói közé. Nagy szegénységben élt Bécsben, de erős akaratával, és a művészet, a festészet iránt érzett eltökélt szeretete hidalta át a nélkülözések nehéz időszakát.

1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött, mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén Bukarestbe került, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és munkáival már sok pénzt keresett. Így módjában állt régi vágyát megvalósítani, hogy Olaszországban folytassa tanulmányait. 1834-ben már a velencei képtárakban volt megtalálható, ahol egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben regisztrálta magának a nagy elődök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, eljutott a napfényes Nápolyba is, és tapasztalatokkal gazdagon, feltöltekezve érkezett haza 1835-ben.

Első sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag művészetéből megélt. Évről évre igen sok kiváló ember arcképét készítette el, egyebek közt báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét, és Arany Jánosét.

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Innentől fogva anyagi gondoktól már teljesen mentesült, és kizárólag festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermében visszavonultan, és elmélyülten alkotott hosszú időn keresztül.

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezője és 1862-től haláláig az elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú művészi pályája során, a művészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezéből az ecsetet.

 forrás: Wikipedia

Magyar festők:Kmetty János - Diószegi Balázs

Kmetty János (Miskolc, 1889. dec. 23. - Budapest, 1975. nov. 16.): festőművész, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965), a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége.

 
A festő 12 éves koráig a család Miskolcon élt, majd Kassára költöztek, Kassán Halász-Hradil Elemérnél kezdett rajzolni, majd Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában tanult, utána Ferenczy Károlynál is. Mindhárom mestere Hollósy Simon tanítványa volt.
1911-ben látogatott először Párizsba, ott a Louvre-ban mindent, de főleg a reneszánsz festészetet tanulmányozta. Nagy hatással volt rá Neuillyben a Pellerin-gyűjtemény, benne elsősorban Paul Cézanne 60 képéből álló kiállítása. A kortárs párizsi kubisták, főleg Picasso munkáit tanulmányozta.


 Első munkái a kubizmus hatásait mutatják (Koncert, Első önarcképe), ezért a 20. század elején őt tartották az első magyar kubista festőnek.
 
Művészetében a cézanne-i hagyományok folytatója. Életműve egyenletes, a megtalált puritán formanyelv és témakör megbízható alkalmazása és közreadása. Képeinek fő eleme a szerkezet, kubisztikusan tagolt formáit hangsúlyozott kontúrok fogják közre. Kmettynek a kubizmus felé hajló, de mindig racionálisan szerkesztett megoldású munkái igen erőteljes forma összegfoglaló készségről tanúskodnak. Mint grafikus is jelentékeny, különösen erőteljesek rézkarcai, amelyek javát albumban is kiadta 1920-ban.
Nyaranként a Kecskeméti művésztelepre, később Nagybányára, majd Szentendrére járt festeni. Itt található a Kmetty-múzeum is.
1946-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított, tanítványai közül ma már sokan híres művészek.



Diószegi Balázs
(Kunszentmiklós, 1914. november 16. – Kiskunhalas, 1999. február 1.) "az utolsó magyar parasztfestő", Munkácsy Mihály-díjas festőművész.
Képeit az alföldi táj, életmód, ember a paraszti kultúra határozta meg.

 
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1933-1938 között, itt a mesterei: Rudnay Gyula és Szőnyi István voltak. Rajztanár volt 1938-tól Szentendrén, Újvidéken is 1941-ig. A Délvidéki Szépmíves Céh alapítója és főtitkára volt. 1941-től Miskolcon, Debrecenben, 1943-tól a Nyíregyházi Tanítóképző Főiskolán és a Népfőiskolán is tanított. 1957-től Kiskunhalason élt haláláig. 1976-1980 között a hajdúböszörményi és nyíregyházi telepen dolgozott. Kunszentmiklóson van eltemetve.
 
Művei közgyűjteményekben:
Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
Katona József Múzeum, Kecskemét
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Rétközi Múzeum, Kisvárda
Halas Galéria, Kiskunhalas
Kunszentmiklós

Ezen a napon - Henri Matisse

Henri Matisse francia festő, Picasso mellett a múlt század legnagyobb piktora 1869. december 31-én született Picardia egy kis településén. A törékeny és álmodozó fiú szigorú nevelést kapott, de nem tudott beilleszkedni az iparvidék elzárt közösségének életébe. 1887-ben Párizsba ment jogot tanulni, és bár unalmasnak tartotta a paragrafusokat, kitüntetéssel szerzett diplomát, majd ügyvédbojtárként helyezkedett el.

Művészi karrierje szokatlanul indult: vakbélműtétéből lábadozva anyjától egy doboz festéket kapott ajándékba. "Ahogy ott ültem és kezemben tartottam a dobozt, tudtam, hogy ez az életem" - írta később. Anyja bíztatta arra is, ne kövesse a művészet "szabályait", hallgasson inkább az ösztöneire és érzelmeire. A tanácsot később házasságára is kiterjesztette, hitvesét a következő vallomással lepte meg: "Hölgyem, mélyen szeretem önt, de a festészetet mindig jobban fogom szeretni."

Matisse egy évig a párizsi Julian Akadémiára járt, majd a szabadabb szemléletű Gustave Moreau szimbolista festő tanítványául szegődött. 1896-ban kiállított a Szalonban és két festményét megvásárolta a francia állam - ez volt az első és jószerével az egyetlen elismerés, amit hazájától kapott.

Művészetére az impresszionisták, Gauguin és Rodin, valamint a japán festészet gyakorolta a legnagyobb hatást. 1898-ban Londonban tanulmányozta Turner képeit, majd Korzikára utazott. 1905 után színei harsányabbak, "fényesebbek" lettek, vásznai az Őszi Szalon tárlatán más, expresszívebb színekkel élő művészek képei mellé kerültek. Egy kritikus ekkor nevezte el őket Vadaknak (Fauves), a gyorsan széthulló mozgalom vezetője Matisse lett.

Az 1910-es években ismerte meg Picassót, akivel egy életen át rivalizált. Az I. világháború kezdetétől a Riviérán élt, ekkor született képei kevésbé merészek, inkább újklasszicistáknak mondhatók. 1920-ban Gyagilev balettjéhez tervezett színpadképet és kosztümöket, majd szobrászkodott és sokat utazott.

Egyre inkább érdekelték a nyomótechnikák: francia poéták verseihez készített metszeteket, Jazz című kéziratos könyvének képeit színes papírból vágta ki. Ezt az időszakát "luxusperiódusként" is szokták emlegetni, mert ekkorra már olyan mesterségbeli tudásra tett szert, hogy percek alatt alkotott remekműveket. Louis Aragon írta róla: egyetlen luxusa a festészet volt, "az önmagáért való festés, az érzések és a szellem luxusa, egy szükséges luxus".

1939-ben Nizzába költözött, a második világháború idején, mivel nem politizált, hagyták alkotni - az ellenállási mozgalomban részt vevő lánya és felesége viszont börtönbe kerültek.

Matisse 1948-51 közt az őt ápoló dominikánus apácák vence-i kápolnáját dekorálta. Ágyhoz kötötten már főként csak papírkivágásokat alkotott, utolsó kiállítását is ilyen műveiből rendezték. 1954. november 3-án halt meg, élete utolsó pillanatáig dolgozott.

 

"Az embernek tudnia kell, miként őrizze meg a gyermeki frissességet és ártatlanságot. Maradjon egész életében férfi, aki a világból meríti energiáit. "

"Minden színnek meg kell hagyni a saját felségterületét."  "Kétségtelen, hogy úgy kell festeni, ahogy énekel az ember, kényszeredettség nélkül."   "... mindenütt virágok vannak azoknak, akik virágot akarnak látni..."  /Forrás: Henri Matissse élete  Múlt-kor  Képek: NET /

Ezen a napon - Tiziano Vecellió , a velencei reneszánsz festészet mestere.

1576. augusztus 26-án Velencében pestisben meghalt  Tiziano Vecellió , a   velencei reneszánsz festészet mestere.



"1488 körül született Pieve di Cadoréban: a bizonytalanságban ő is vétkes, mivel élete végén legendája fokozása céljából öregítette magát. Tízéves korában Velencébe küldték nagybátyjához, aki felismerve adottságait Giovanni Bellini műhelyébe adta be. A velencei festők ekkor mindent természet után festettek, s Tiziano is ezt tanulta meg. 1507 körül tűnt fel Giorgione, aki nem készített előre vonalas rajzot s plasztikusabban festett, erős és lágy színeket is alkalmazva. Tiziano hamarosan őt kezdte utánozni, oly sikeresen, hogy össze is tévesztették műveiket. Freskókat készítettek Vicenzában, Ferrarában és Padovában, s Giorgionéval festette első nagy művét, a Fondaco dei Tedeschi homlokzatának allegorikus falkép-sorozatát is. A fennmaradt töredékek is érzékeltetik a két mester alakformáló erejét és színeik velencei melegségét.

Az 1510-es években részt vett a velencei Palazzo Ducaléban tönkrement freskók pótlásában, majd Bellini halála után, 1516-ban ő fejezte be a IV. Sándor pápa előtt megalázkodó Barbarossa Frigyest ábrázoló freskót. A Köztársaság hivatalos festője lett, amiért évi 300 scudót kapott; feladata pedig a dózsék megörökítése volt.
1523-ban találkozott V. Károly császárral, akiről Augsburgban két egészalakos portrét készített. Portrét festett a császári udvar tagjairól, így Mária magyar királynéról s Ferdinánd későbbi magyar királyról is. Károly udvari festővé, államtanácsossá, palotagróffá, aranysarkantyús lovaggá tette, 1548-ban és 1550-ben részt vett a német császári tanácsban is. A Károlytól kapott évi 200 scudót a spanyol II. Fülöp ugyanennyivel egészítette ki, így Tiziano 1549-től fényűzően élt velencei palotájában.
Életműve a quattrocento végétől a barokk kezdetéig ível, s gazdag kolorit jellemzi. Létrehozta az ideálportré és a jellemábrázolás szintézisét, a táj s a benne lévő figurák harmóniáját. E korszakot az Égi és földi szerelem című, sokat elemzett allegóriája, a derűs reneszánsz szépségideál megfogalmazása zárta le.

Tiziano: Flora, 1515 körül

1516-18 közt festette óriási velencei oltárképét, Mária mennybemenetelét: a három szintre tagolt jelenet dinamikusan sodorja a tekintetet a menny felé, méltó társa Raffaello vatikáni Stanzáinak. A Krisztus sírbatételét a mantovai Gonzagáknak festette a húszas években: a halott sárgás teste, a sötét és világos drapériájú halotthordozók, Mária és Magdolna színes ruhái s a viharos ég kontrasztja adja vissza a tragédia feszültségét.
A század harmincas éveinek elején festette Giorgione nyomán az Urbinói Vénuszt, a velencei humanizmus női szépségeszményének apoteózisát. III. Pál híres képén a pápa élénk szelleme, törékenysége, unokaöccsei: Alessandro bíboros tartózkodó tekintete és Ottavio herceg mesterkélt hajlongása a három jellem különbségeit hangsúlyozza.
Ő festett először egészalakos portrét Mendoza spanyol követről 1541-ben. Az 1550-es években készült a Szentháromság imádása, itt a sistinai Utolsó ítélet hatását érezni. A császár családja alázatos vezeklőként könyörög, s a festő magát is ráfestette. A képet a lemondott Károly magával vitte.

Tizianónak jelentős szerepe volt a mozaikművészet fejlődésében is, a Szent Márk székesegyház több alkotása az ő vázlatai alapján készült. Utolsó korszaka manierista vonásokkal bővült, új színrendszerében szinte eltűnt a testek anyagszerűsége, ekkor keletkezett a Budapesten őrzött Trevisiani dózse képmása is. Míg korai képeit finoman és részletesen dolgozta ki, kései művei elnagyoltak, csak távolról hatásosak.
Élete végén stílusa megújult, új kompozíciókat próbált ki, egyszerűbb színekkel alkotott. Öregkori megújulását Vayer Lajos az idős Verdihez hasonlítja, s ez a velencei reneszánsz fináléja is. Halála előtt a francia III. Henrik s más uralkodók járultak a festők fejedelme elé."

Művészetének értékét soha nem vitatták, festményei mindig is kivételes becsben álltak.   Műveivel kiérdemelte és meg is kapta a kor szinte valamennyi kitüntetését, díját, címét és rangját, amit művész csak megszerezhetett.

Forrás:  National Geographic- Civilizáció

 

Ezen a napon született - Paál László festőművész

Paál László (Zám, 1846. július 30. – Charenton, 1879. március 4.) 

Székely kisnemesi családban született, apja postamester volt, aki gyermekeinek gondtalan tanulási lehetőséget biztosított. Elemi iskoláit magántanulóként, középiskoláit Aradon, a minoriták gimnáziumában, végezte. Tanulmányai során nagy érdeklődést mutatott a történelem iránt, de igazi tehetsége a rajzolás területén mutatkozott meg. Itt kötött életre szóló barátságot Munkácsy Mihállyal. A tehetsége mellett az ő hatására kezdett el a festészettel foglalkozni. Kiváló képességeit az aradi rajziskola tanára Nagy Péter, a Bécsben végzett festőművész, csiszolgatta, aki bevezette a festészet titkaiba. Később a neves életképfestő Böhm Pál tanítványa lett. Szabadidejében barátaival beutazta a Székelyföld vadregényes, szépséges vidékeit. Bámulatba ejtette a természet csodálatos világa, a vidék jellegzetes színeinek kavalkádja és az erdők-mezők hangulata.

Festészetének kizárólagos témája a táj. Kedvelt motívumai az erdei utak, csöndes, kicsit misztikus hangulatú erdőbelsők. Képeit a szabadban festette. Ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel fejlesztette. Hosszú, súlyos betegség után a Párizs melletti charentoni elmegyógyintézetben fejezte be életét.

Karácsony János festőművész

Karácsony János (Gyergyószentmiklós, 1899. július 27. – Gyergyószentmiklós, 1974. május 31.) festőművész, tanár.

Egész akvarellfestői pályája egyetlen tájegység, a Gyergyói-medence ember- és élővilágához kötődik. Szerény, visszavonult, finom művészlélek volt, rajztanárságának tanúi jobban ismerték s emlékeznek rá, mint a művészeti élet szereplői. Munkásságáról nem jelent meg monografikus feldolgozás. Hagyatéka a gyergyószentmiklósi Karácsony János Galériába került. A múzeumban található Karácsony János képek a festő emlékét őrzik, a szülőföldhöz kapcsolódó kötöttséget tárják fel.

Peter Paul Rubens, a XVII. századi flamand festészet legkiemelkedőbb és legtermékenyebb alkotója

A vesztfáliai Siegenben született 1577. június 28-án, ahová kálvinista családja menekült az Antwerpent megszálló spanyolok elől. Ügyvéd apja korábban nemcsak titkára volt a Hollandia szabadságát kivívó Orániai Vilmosnak, de feleségét is elszerette, amiért börtönbe került. Az idősebb Rubens két évvel fia születése után meghalt, ezután felesége visszatért Antwerpenbe. Rubens katolikus hitben nőtt fel, de kiváló humanista nevelést is kapott. Kezdetben neves festőelődök képeit másolta, majd Itáliába utazott. Gonzaga mantovai herceg szolgálatában járt Velencében, majd Rómában, ahol nagy hatást tettek rá Michelangelo, Leonardo, Veronese és Caravaggio alkotásai.

1603-ban diplomáciai útra küldték Spanyolországba, itt ismerte meg III. Fülöp király hatalmas gyűjteményét, különösen Raffaello és Tiziano képeit tanulmányozta tüzetesen, és megfestette Lerma hercegének lovas portréját is. 1604-ben tért vissza Itáliába, ahol számos portrét festett, s elkészítette a római Santa Maria Vallicella templom oltárképét (Madonna a szentekkel és angyalokkal).

1608-ban anyja halálos betegségének hírére tért vissza hazájába, ahol Németalföld helytartója, Albert főherceg udvari festője lett. 1609-ben elvett egy gazdag polgárlányt, gyönyörű házat építtetett, itt kapott helyet gazdag könyvtára és műgyűjteménye is. Műhelyében segédek és festőtanoncok festették vázlatai alapján a hatalmas képeket, Rubens a fő részletek elkészítésére és az egységesítésre koncentrált. Ekkor már egész Európa festőfejedelemként tisztelte, uralkodók és miniszterek ültek neki modellt, 1622-ben Medici Mária meghívására a francia régensnő életéről szóló képekkel díszítette Párizsban a Luxembourg-palotát.

1626-ban meghalt felesége, Rubens fájdalmát a következő évek diplomáciai megbízásai enyhítették, így például I. Károly angol király kérésére közbenjárt az angol-spanyol viszály megoldása érdekében. A formalitásokra oly sokat adó spanyol uralkodó, a Habsburg IV. Fülöp kezdetben fogadni sem akarta a polgári származású diplomatát, de aztán lenyűgözte Rubens művészete és kifogástalan viselkedése. Az 1630. november 15-én aláírt szerződés után mindkét országban lovaggá ütötték. Tárgyalásai során Madridban Tiziano műveit tanulmányozta, s megismerkedett IV. Fülöp udvari festőjével, Velázquezzel, Londonban megfestette a Whitehall Lakomaházának mennyezetképét.

53 éves korában feleségül vette elhunyt felesége 16 éves unokahúgát, akit gyakran szerepeltetett képein. Festészetében egyre inkább a megtalált családi boldogság, az életöröm témája lett uralkodó, nem vállalt több vallási témájú megbízást, inkább tájképeket festett. Élete utolsó szakaszában sokat gyötörte a köszvény, 1640. május 30-án halt meg Antwerpenben.

Rubens képei erőt sugárzó, az élet élvezeteit kifejező alkotások: ragyogó színekkel, kimeríthetetlen képzelőerővel dicsőítik a világot annak minden szépségével. Rubens rendkívül nagy hatást gyakorolt a későbbi festőkre: hősi idilljeit viszontláthatjuk Watteau scénes galantes-ein, vadászjeleneteit Delacroix képein, a női test dús, búja szépségét dicsőítő munkái egyenesen mutatnak Renoir aktja felé.

Ezen a napon történt - Sandro Botticelli

Sandro Botticelli, eredeti nevén Alessandro di Mariano Filipepi (Firenze, 1445. március 1. – 1510. május 17.) itáliai festő, a korai reneszánsz (quattrocento) idején a firenzei iskola legjelesebb képviselője.



Annak ellenére, hogy Botticelli a leghíresebb reneszánsz festők közé tartozik, életéről alapvetően keveset lehet tudni.
Alessandro di Mariano Filipepi 1445. március 1-jén látta meg a napvilágot Firenzében, az Ognissanti-templom közelében álló házban a Via Porcellanán. Apja, Mariano di Vani Filipepi mesterségét tekintve cserzővarga volt.
Sandro a negyedik fiúként jött világra, és egy 1457-es dokumentum szerint még két lány is volt a családban. Szülei ekkor már elég idősek lehettek, ennek következményeként a legkisebb fiú gyenge szervezetet örökölt, és gyakran betegeskedett.

Bár az ifjú Botticellit tehetséges gyermeknek tartották, a tanulmányi eredményei erősen ingadoztak. Az édesapja kezdetben támogatta, hogy elsajátítson minden elérhető tudományt, ám végül letett arról, hogy a legkisebb fiából tudós legyen.
Ám ez éppen elég volt Botticellinek arra, hogy biztos alapja legyen a későbbi fejlődésének. Későbbi festményein észrevehető, hogy egyaránt jól ismeri a Bibliát, a klasszikus irodalmat és a mitológiát.

1457 körül aranyműves tanoncnak állt Antonio nevű bátyja ötvösműhelyében. Antonio felfigyelt öccse kézügyességére, és a kor egyik híres festője, Fra Filippo Lippi figyelmébe ajánlotta a fiút.
Botticelli valószínűleg 1459-ben lépett a mester szolgálatába Pratóban. Fra Filippo állítólag baráti viszonyban volt a tanítványaival, és tudatosan segített nekik a tehetségük kibontakoztatásában. Mester és tanítvány bensőséges kapcsolatáról árulkodik, hogy 1470-től Fra Filippo Botticellire bízta 13 éves fiát, hogy tőle tanulja meg a festészet alapjait.

Fra Filippo munkássága természetesen nagy hatással volt Botticelli saját festői stílusának kialakulására. Számos képet, amit korábban Fra Filippónak vagy a fiának tulajdonítottak, ma már Botticelli ifjúkori művei között tartanak számon.

Botticellit szoros szálak fűzték a Firenze városát irányító Medici családhoz. Lorenzo il Magnifico, a család feje nem csak kiváló államférfi volt, hanem a művészeteket is értékelte. A Firenzében élő alkotókat pénzzel és megrendelésekkel támogatta, ami nélkül azok talán soha nem lettek volna híresek. Pártfogoltjai közé tartozott Botticellin kívül Verrocchio, Leonardo da Vinci és Michelangelo is.

Botticelli soha nem nősült meg, sőt egyszer azt mondta, hogy már a házasság gondolatától is rémálmai vannak.
A legenda azonban úgy tartja, hogy a festő reménytelenül szerelmes volt egy nemesúr feleségébe, Simonetta Vespucciba. Állítólag ő volt Vénusz modellje, annak ellenére, hogy jóval a festmény születése előtt meghalt. Botticelli azt kérte, hogy majd őt is az Ognissanti (Mindenszentek) templomba temessék, ahol szíve hölgye nyugszik.

Botticelli 1510. május 17-én halt meg; szívének kedves helyen, az Ognissanti-templom temetőjében helyezik örök nyugalomra. Sírja ma a San Pietro d’Alcantara-kápolnában található.

Gulácsy festészete

  "Spirituális" művészet mestere, eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő - Gulácsy Lajos.
(Budapest, 1882. október 12. – Budapest, 1932. február 21.) 

"Angyali lélek egy szatír testében..." - mondta róla barátja, Juhász Gyula.

Nem sorolható meghatározott stílusirányhoz, de megegyezett a múltba vágyó angol festőkkel abban, hogy ő is a múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt. Megjárta Párizst is, de jobban szeretett Itáliába barangolni, a középkori hangulatot árasztó városkákban visszaálmodta magát a rég elmúlt századokba.

"Biedermeyer mulatságok"-nak nevezett képeit a rokokó, főleg Watteau művészete ihlette. Saját teremtménye a képein megörökített mesevilág: Na' Conxypan meseországa.

Álomváros

Ezen a napon - Canaletto

 

Canaletto, más néven Giovanni Antonio da  Canale, másképp „il Torino”, velencei festő, szül. Velence 1697, meghalt Velence 1768.

 Úttörő mester, aki Olaszországban a Carlevaris által művelt városi látképek helyett hangulatos tájképeket festett. Mestere atyja, Bernardo Canale színházi díszletfestő volt, azután Rómában tanult, majd két évet Londonban töltött (1648-48) és utána végleg Velencében telepedett meg. Római, londoni és velencei részleteit perspektivikus hűséggel ábrázolja, amellett azonban teljes festői felfogással, az erős napfénytől átitatott levegőt, a könnyed ködfelhőket és árnyékokat, a vizet széles, lágy ecsetkezeléssel.

Képeinek egyik legnagyobb gyűjteménye (mintegy 40 darab) Windsorban, köztük római (1742), velencei (1744) és néhány Themse-parti tájkép, egy a Colosseumot ábrázoló képe (1743) Hampton Courtban, legszebb velencei tájképei (Scuola di San Rocco, Piazza San Marco, a Procuratiák stb.) a National Galleryban Londonban.

Nálunk a Szépművészeti Múzeumban firenzei látképei vannak (Piazza della Signoria, Az Arno partja).