Hangulatok, versek

Wass Albert: Szivárvány



Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.

Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.


Ha bánat veri omló záporával,

a szívek is úgy kapcsolódnak össze

nehány percre egy színes szivárvánnyal

Wass Albert - Kerítések 

 
Az ösvényre kerítést fontak,
hogy ott legény ne járjon át.
Azt hitték, elriasztják ezzel,
az ostobák.

Ma mindenki kerítést épít,
álomból, csókból, hazugságból,
az útra, melyen az Idő
kacagva fut ki a világból.

Az útacskákról innen-onnan
sok-sok kis kerítés kinő:
nagyot kacag és átallépi
a betyár Idő.  

Tandori Éva: A Csönd Szigete vár

 /részlet/

A csönd szigete az én kis otthonom

Itt béke  van

! Jöjj el, ha elfáradtál nagyon.

Ittt elkerülheted a rohanó világ zaját,és elfelejtheted az Idő vad rohamát.

Itt nem kérdezz  senki, hát nem kell, hogy FELELJ,

 és nem kell hogy "jó légy"

Az sem kell, hogy köszönj, csak jöjj be, és PIHENJ!

......

Itt nincs IDŐ , nincs HARC és nincs HATALOM

Itt a CSEND lépdel körülötted, puha lábakon,

Itt szabad sírni, és szabad semmit nem tenni,

Itt szabad csak egyszerűen

EMBERNEK LENNI

Tájak, Székelyföld

A székelyek magukat a hunok ivadékainak tartják. Ezt a hitet őseiktől örökölték, ősi hagyománynak tartják, s ehhez szívósan ragaszkodnak. Ennek írott emlékei a XIII. évszázad elejéig vezethetők vissza; nyoma van a legrégibb magyar történetíróknál s emlegetik a későbbiek is. Több mint száz év éta élénk tudományos vita folyik a székelyek eredete felett, s ez máig sincs végérvényesen eldöntve.

Legrégibb történetírónk, az 1200. év körül élt III. Béla király jegyzője (az ismeretlen nevű Anonymus) azt írta róluk, hogy a székelyek Attila király népei voltak, a honfoglaló magyarokhoz itt az új hazában (Szentes vidékén) csatlakoztak, s a honfoglalásban nekik segédkeztek.

Anonymus szerint azonban nemcsak a székelyek voltak Attila népei (a hunok ivadékai), hanem a magyarok is. A honfoglaló Árpád vezér pedig - szerinte - egyenes ivadéka volt a nagy hun királynak. Az általa feljegyzett monda tehát egyaránt emlegeti a hun-székely és a hun-magyar rokonságot.


Legenda:

Csalatornya

Ez a Csala, akiről a sziklát elnevezték, híres vitéz volt a tatárjárás idejében. De hiába. sokan voltak a tatárok, a maroknyi székelység nem tudott sokáig ellenállni, s mint rendesen nagy veszedelmek idején, behúzódtak az almási barlangba. Csala is ide vezette népét, de mentek nyomúkba a tatárok is, elállották a barlang nyílását, s nem mozdultak onnan. Arra számítottak, hogy kiéheztetik a székelyeket. Ezek vittek magukkal, amit vihettek. Éltek szüköcskén, ahogy lehetett, de egyszer aztán elfogyott minden eleség. Voltak vagy ezren, s egy maréknyi lisztjük volt mindössze. Hanem a tatároknak sem volt valami jó dolguk odakint. Közel s messze vidéken, ami ennivalót találtak, mindent fölettek, s már-már azon gondolkoztak, hogy továbbálljanak. Valahogy megsejdítette ezt egy vénleány, s mit gondolt, mit nem - azt a maréknyi lisztet hamuba keverte, meggyúrta, mint az igazi tésztát, s akkora kenyeret sütött, mint egy taligakerék. Jó pirosra sütötte a hamukenyeret, aztán beleszúrta egy hosszú kardba, kinyújtotta a barlang nyílásán, s megforgatta, hadd lássák a tatárok, hogy van kenyerük elég. Hát csakugyan jól számított a vénleány. Látják a tatárok a rengeteg nagy kenyeret, gondolják magukban, jobb lesz odébbállni, mert ezeket ugyan ki nem éheztetik. Csakugyan el is indultak, s ameddig a barlang szájától el lehetett látni, egy óra múlva híre-pora sem volt a tatárnak. Hej, Istenem, örültek a népek! Hazamehetnek ismét a falujukba, felépítik újra házaikat, szánthatnak, vethetnek, nem sanyargatja őket többet a tatár. Mindjárt nekikészülődtek. de akkor elé állott Csala vezér, s mondá az embereknek: - Megálljatok! Várjatok még, nehogy nagy örömötöknek sirás legyen a vége. Ismerem én a tatár természetét. Vigyázzatok, mert cselt vet nekünk. Maradjatok itt egy keveset, én itt átellenben felmegyek arra a sziklára, onnét látni lehet az egész tájat. Majd meglátom, hogy csakugyan elmentek-e? Kiment Csala a barlangból, leszállott a patakba, s a patakból egy szempillantásra felmászott a sziklatorony tetejére. Olyan keskeny volt a szikla teteje, hogy éppen csak reá léphetett, de az ő lába nem ingadozott, úgy állott a szédületes magasságban, mintha a sziklából nőtt volna ki. Aztán végigtekintett az erdőkön, a pusztaságokon látta egész Erdővidéket, látta a leégett falukat. Hamuban hevert valamennyi, hanem a tatárnak híre-hamva sem volt, bármerre tekintett. Úgy megörült ezen, hogy szertelen nagy örömében megfeledkezett magáról, hirtelen a barlang nyílása felé fordult, de csak ennyit kiálthatott: jertek! -abban a pillanatban megtántorodott, lezuhant a torony tetejéről, s szörnyu halált halt. Eltemették nagy jajszóval, keserves sírással Csala vezért a torony tövébe, s áldott emlékezetét nem feledték el soha. Neve és emléke él ma is, s azt a magas sziklaszálat Csalatornyának hívják míg egy székely lesz a Földön.   Forrás, fotó: erdelyorszag.eu

Anna-bál 2011 Balatonfüred

A bál rövid történelme :

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának a tiszteletére. A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt. Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.
Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel) színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.

Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

Eddig a mindenhol megtalálható bál rövid története. Aztán a kutatásaim során rátaláltam erre az érdekességre. Vajon mi volt az akkori "modern tánc",és mi volt az akkori "úri viselet" ? !

A legenda szerint a nemrég felújított Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Anna (vagy Anna Krisztina) névnapi bálja volt az első Anna-bál. Jól hangzó történet ez, csupán ott sántít, hogy a leányzó neve egyszerűen „csak” Krisztina volt. Az ellenben tény, hogy a későbbi aradi vértanú, eleméri és ittebei Kiss Ernő altábornagy feleségül vette Krisztinát, akit állítólag ezen a bálon ismert meg.
Ha viszont a később altábornagyné nem Anna volt, hanem Krisztina, akkor miért Anna-bál és miért nem Krisztina-bál? Azért, mert a bál az Anna-naphoz kötődött, de nem a házi kisasszony tiszteletére, hanem egész más okból. Anna-bálok ugyanis nem csak Füreden voltak (bár idővel kétségkívül ez lett a leghíresebb), hanem más fürdőhelyeken is. Az Anna-bál valójában — bármilyen meglepően hangzik ma már — a főidény záró bálja volt, és az augusztus a 19. század elején, derekán már utóidénynek számított.
De mi a helyzet a magyar zenével, a magyar ruhával és a sírva vigadó, hazájukért tüntető hazafiakkal ? Szerencsére 1841-ből az akkor Füreden édesanyjával nyaraló Slachta Etelka igen részletesen leírta az az évi Anna-bálon történteket a naplójába. Etelkát — akit pedig igazán nem lehet hazafiatlansággal vádolni, hiszen minden nemzeti kezdeményezést buzgón pártolt, főleg, ha Széchenyi István grófnak is köze volt hozzá, írt irodalmi lapokba stb. — mi izgatta? Nem valamiféle hazafias tüntetés, hanem ez:
„Ki lesz Anna-báli cotillontáncosom?” 
Cottilon, tehát nem csárdás!
A táncok leírására pedig igencsak érdemes figyelmet fordítani:
„Első keringő vala. Valóban, ülésre sem jutottam. Derra majdnem kizárólag velem; Kupricz rendesen minden második tourt. Polkában sokat két ulánusunkkal s Schmerzinggel — azonban a két Rónayt egy atyjukról tudósító, vagy inkább haldoklását hírlelő sürgöny hívá el már délelőtt. Hogy roppant és roppant sokat táncoltam, nem is említem. […] Első francaise-t Szekrényessyvel előtáncoltam. […] Ma már sok kosarat osztottam, mind két francaise-ba,s cotillonban is. […] Végre megérkezett a cotillon.”
Etelka leírásából tehát az derül ki, hogy a korszak divatos táncai, zenéi határozták meg az Anna-bált, meg az is, hogy a leányzó igencsak szeretett a társaság középpontja lenni, afféle alfanőstényként uralni a teret. Nem érzékelhető ugyanakkor a magyaros identitás keresése, aminek hiányát szintén igazolni látszik pl. olyanok jelenléte mint báró Schmerzing (a császári és apostoli királyi felség kamarása és lovas kapitánya). Némi adalékot a báli viselethez is nyújt Etelka naplója:  
„Egy asztalon nagy virágbokrétákkal s szalagbokrokkal ékesített ág vala felállítva. Én szalagomat Gludovácz frakkjába tűzém, s nolens–volens kelle neki velem táncolni. Mondá, élte végéig őrzendi emlékül. Azonban engem annyi úr választott, hogy végül öt bokréta vala kezemben. [régebben úgy "szavaztak"az urak,hogy egy szál rózsát,vagy szegfűt adtak annak a hölgynek,akit a legszebbnek választottak,és akinek a legtöbb volt a kezében ő volt a bálkirálynő…] Két ulánusunk parádéban vala, természetes, hogy az is feltűnt, hogy ők legtöbbet velem táncoltak.”
Frakk tehát és nem dolmány, díszmagyar, illetve a katonákon egyenruha. A bált az azon részt vevők nem tekintették olyan eseménynek, ahol „demonstrálniuk” kellett volna bármit, hanem egyszerűen csak annak, ami valójában volt: szórakozási alkalomnak, jeles társasági eseménynek. Annál is inkább, mivel az Anna-bál meglehetősen szűk körű rendezvényként nem volt alkalmas arra, hogy az ott szórakozók öltözékükkel, viselkedésükkel, egyáltalán bármi más módon tüntessenek politikai — vagy egyéb — nézeteik mellett.
Visszatérve Slachta Etelkához: számára a legnagyobb fájdalom az volt, hogy a bál korán véget ért:  
„Azonban cotillon után nyugóra következett s ebben távoztak Semsey, Meskó, Csúzyék; Zichyék nem is voltak. Borzadásomra hallám, hogy Vojnitsné is már kocsiért küldött, Tercsinek lába fájt: nem táncolhatott többé. Ugyan megjártuk! Kezdetén azon hír szállongott, becsukják a kaput, egy óra előtt nem szabad senkinek távozni — s íme most vége mindennek.” Fiáthék is már hűteni kezdék maguk. A mellékterembe ültünk; fagylaltot ettünk. Schmerzing és Derra mellém ültek. Szekrényessy, Gludovácz, Balla előttem állottak. Végre megzendült új keringő, Vojnitsné nem állhata ellen az ostromnak — s én ismét körben repültem. Druszámnak is néhány tour megengedtetvén. Mindenki betódult e kis terembe, s a táncosok egész, hosszú sora fűzött egymásután karjára. Az udvarlókra kétszer, háromszor is került a sor. Jött az öreg báró Schmerzing. „De!” — mondám, „Már a kocsiért küldetett.” „Csak egy tourt még! Csak nem engedem Önt előtte távozni, míg ez ünnepély kecses királynéjával még egy búcsú tourt lejtek!” Ezt még fia, Babory, Szekrényessy, Derra követé! Végre bejelentették a kocsit, s én, amúgy felmelegűlve csak magamra terítém köpenyegem — s nehéz szívvel váltam meg az örömhelytől, melynek örömeinek ily korán kelle búcsút mondanom.”
/Forrás   Turnherr Károly/

Szavak

Vajon tudunk e kellő időben, kellő szót, jó szót mondani,

Beszélünk, néha úgy, hogy elfedjük vele az igazságot, néha úgy, hogy megtudjunk valamit a másiktól. Mondatok, szavak, beszéd, olyan kevés a csönd, de amikor beszélünk, vajon tudunk-e jó és rossz, valami szabadítót is mondani a másiknak? Kinyilnak előttünk utak, lehetőségek, és becsukódnak. Vajon akkor, amikor beszélünk valakivel, eszünkbe jut-e néha, hogy talán ez az utolsó szó, amit mondnunk neki, vagy talán az első, ami elindítja őt valahová.

Az idő szoritásában a sokfelé rohanás és beszédkényszer világában vajon van-e a másik számára szabadító szónk, azaz lehet-e olyan viszonyt kialakítani a másikkal, hogy ne csak várjunk tőle, ne csak utasítást adjunk, hanem a számára a maga helyzetében valami jót, valami áldásosat, valami szabadítót, valami továbbvivőt, valami reménységet keltőt mondjunk......

/Harmati Béla 2004. Egy csepp emberség../


Egyetlen kedves szó is képes felmelegíteni három hideg téli hónapot."

                                                                 ( japán közmondás )

A tanítványok elmerülve vitatkoztak Lao-ce mondásán, amely így hangzott:
      Akik tudják, nem mondják;
      Akik mondják, nem tudják.

Amikor a Mester belépett, megkérdezték, pontosan mit jelentenek e szavak. Ő azt kérdezte tőlük:

-Melyiketek ismeri a rózsa illatát?
Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester:
-Most foglaljátok szavakba!
Mindegyikük hallgatott.

Az emberiség legősibb gyógymódja nem más, mint a gondosan megválasztott vigasztaló szavak.
Louis Nizer

Az életre hívott hagyomány

Magyar viselet:

 

 

A nemzet kultúrális örökségének elválaszhatatlan részei - nyelve, irodalma, zenéje, nép- és képzoművészete, épitészete és konyhája mellett - öltözködési szokásai, viseleti hagyományai is.

A tájanként változó, jellegzetes jegyeket hordozó népviseletek évszázadok óta szinte változatlan formában élnek tovább. Sokkal inkább fennmaradtak a használatban, de kultur kincsként is, mint a gyakrabban változó, az európai divat hatását magán viselő úri viseletek.

A városi polgárok, értelmiségiek és a nemesség divatja gyakran politikai üzenet hordozója is volt, és mint ilyen, magyar jellege időnként háttérbe szorult, majd a történelem hatására ismét hódított.A 150 éves török uralom hagyta ránk a kaftánból magyarosodott dolmányt, amelyet paszománnyal gazdagon díszítve és kissé megkurtítva viseltek eleink. Habár évszázadokkal ezelőtt a divat lóháton érkezett, ritka volt a messzi földről jött utazó, gyorsan hatott őseink ruházatára is a párizsi és a bécsi divat. Jellegzetes nyomokat hagyott a barokk, az empire, majd az osztrák biedermeier.

A reformkor forradalmi eseményei a divatot is megváltoztatták. A férfiak újra csízmában, dolmányban és mentében jártak, a paszományos céhek újra felvirágoztak. A hölgyek ruháin is megjelennek a színükben és formájukban tüntetően magyaros díszítések és szabásvonalak.

A XIX. század utolsó harmadában a konfekció megjelenésével megkezdődik a kézművesség visszaszorulása és ez a tendencia tart napjainkig, de a nemzeti viseletek rövidebb-hosszabb időre ismételten reneszánszukat élik.

 

 

 

 

Ezek az újjászületések a megerősödő idegen hatalmi befolyás elleni törekvések külsődleges megnyilvánulásaként, mintegy függetlenségi demonstrációként jelentkeztek.

Az ezredforduló táján, a millenniumi felpezsdülés hatására ismét megjelenik a magyar díszruha, a díszmagyar, ami egészen a második világháború kezdetéig újra és újra felbukkan a magyarság hangsúlyozásának üzenetével.

 

 

 

    matyó

 

Sárközi         

Nándorfehérvári diadal

http://www.mobilmediastudio.com/tortenelem/nandorfehervariDiadal.html


A nándorfehérvári diadal a magyar–török háború egyik legjelentősebb eseménye, s a magyar történelem egyik legszebb napja. Hunyadi János Nándorfehérvár (ma Belgrád) alatt hatalmas győzelmet aratott II. Mehmed szultán több mint tízszeres túlerőben levő serege fölött. A szultán július 4-én vette ostrom alá a várat. Hunyadi július 14-én áttörte a török hajózárat a Dunán s csatlakozott a Szilágyi Mihály vezetése alatt álló várvédőkhöz.

Az egyesült magyar sereg július 22-én kitört a várból, s a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereggel együtt vereséget mért a törökökre. A győzelem 70 évre visszavetette az Európát rettegésben tartó török terjeszkedést. Így méltán tekintjük a  magyar történelem egyik legjelentősebb győzelmének.

(Forrás: Wikipédia/

Az általános vélekedés szerint a nándorfehérvári diadal emlékére rendelték el a déli harangszót, ám az a kihirdetés után néhány héttel történt. A pápa célja vélhetően az volt, hogy így buzdítsa a híveket, imádkozzanak a keresztény fegyverek győzelméért. Így amikor a magyarok hatalmas győzelmet arattak, az augusztus 6-án kibocsátott újabb pápai bulla már valóban az ő tiszteletükre rendelte el a harangszót. A déli harangszó előbb Magyarországon vált szokássá, később innen terjedt Európába s a többi keresztény országra.



(A Mátyás-harang a kalotaszentkirályi templom kertjében)

Virág, víz, homok haikuk

Sok ezer kagyló a tengerparton

– a csillagok nappal a homokban otthonra találnak

".Ha könnyezel, mert eltűnt a nap,
eltűnnek a csillagok is.

 Föld könnye az, ami virágzó mosolyát megőrzi.

 Milyen nyelven beszélsz, ó, tenger?
- Az örökös kérdés nyelvén.
- És minő nyelven felelsz, ó, Ég-

 Az örök hallgatás szavával.

Isten a virágokért vár választ,
amiket küld nekünk,
nem a napért és földért. Mi, susogó falevelek felelünk a tomboló viharnak,

van hangunk,

 de kivagy te, oly szótalan?
- Én csak virág vagyok.


A madár kívánja, bár felhő volna.
A felhő kívánja, bár madár volna.

A hal a vízben néma, az állat a földön zajong,
 a madár a légben csicsereg.
De az emberben benne van a tenger némasága,
a föld zajongása és a levegő muzsikája.

 Mint ahogyan a sirály és a hullám találkoznak,
mi is úgy találkozunk és közeledünk egymáshoz.
A sirályok elszállnak, a hullámok tova hömpölyögnek,
 s mi búcsúzunk.

 A holddal elküldöd nekem szerelmes leveleidet,
 - szólt az éjszaka a Naphoz.
- Válaszom: könnyeim a füvön. "

 "Rabindranath Tagore   "