"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangulat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangulat. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 14., szombat

Őszi díszek a lakásban








Ilyenkor őszidőben a természet pompázatos színkavalkádja, a különféle formájú, fajtájú terméssel, a lehulló levelek és az ilyentájt nyíló  virágok egytől egyig otthonunk méltó díszeivé válhatnak.

Az őszi színeket kombinálva, cserepes, vagy vágott virággal, néhány terméssel igazán szép őszi hangulatunk lesz!

2015. július 12., vasárnap

Vers vasárnapra

"Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat."

(Reviczky Gyula)


2014. november 24., hétfő

Téli időszak

Egy ősi sumér mítosz szerint, amely Inanna alvilágban tett látogatásáról szól, Inanna alászállásának, majd visszatérésének köszönhetően születik meg a téli évszak. Perszephoné görög legendája hasonló.

Az őszi, téli időszakban a sötétség már a felkelésnél rányomja bélyegét a hangulatunkra. Nehezebben indul a nap, ráadásul a napfény hiánya szó szerinti értelemben is hozzájárul a rossz közérzet kialakulásához: a szerotonin nevű boldogsághormon termelődéséhez fényre van szükség – állítják a szakértők.

A friss levegő az időjárástól függetlenül segíthet. A természetes fény ugyan gyengébb, mint a melegebb hónapokban, mégis jóval pozitívabb hatást fejt ki egészségünkre, és közérzetünkre, mint a beltéri világítás.

Egy forró kakaó is javíthat a hangulatunkon: a benne található triptofán a szerotonin előanyaga. A kakaó tehát nemcsak az édesség iránti vágyunkat csillapítja, hanem a téli, borongós hangulat elűzésében is segít.

Az aromaterápiából ismert, hogy az illatok közvetlenül hatnak a pszichére. A megfelelő illat néhány másodperc alatt javítja a hangulatunkat, mivel az agy limbikus rendszerére hat. A csokoládé, a vanília, és a narancs boldogabbá tesz, a citrom, és a grapefruit illata élénkítő hatással bír. Használhatjuk őket illatgyertya, aromaolaj, vagy fürdőolaj formájában.



Fűszerek a rossz hangulat ellen

A szerecsendió és vanília például kitűnően alkalmas a rossz hangulat elűzésére. A szerecsendiót például – kis mennyiségben – frissen tehetjük a krumplival készülő fogásokba, köretekbe, vagy zöldségekből készült szószokat, mártásokat dúsíthatunk vele. A vaníliát akár illatgyertya formájában is alkalmazhatjuk a lakásunk különböző helyiségeiben, vagy a konyhában is felhasználhatjuk. Elsősorban süteményekhez – szinte bármilyen süteményt finomabbá tudunk tenni eredeti vanília hozzáadásával – de akár teaként is fogyaszthatjuk.
Amikor kapar a torkunk, a szegfűszeg a legjobb választás – tanácsolja a szakértő: a szegfűszeg illóolaja gátolja a baktériumok, vírusok és gombák terjedését. Egy frissen készült szegfűszeges tea a megfázás első jeleit érezhetően csillapítani tudja. Az őrölt szegfűszeget süteményekhez is használhatjuk, mézes vagy narancsos süteményekhez kitűnően illik.

2014. március 10., hétfő

Napsütésben

A fénynek meghatározó szerepe van hangulatunkra, közérzetünkre, életműködéseinkre. Ha kisüt a nap, felderül a kedvünk, úgy érezzük, megtelünk életenergiával.

Az életadó Nap, ahogy a magyar szólás tartja, testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt mindenek forrása. Nélküle nem létezne élet. A Nap fizikai hatásai ugyanolyan fontosak, mint a lelkiek, szellemiek. Már az ókorban is alkalmazták a napfürdőt különböző betegségeknél, Hérodotosz és Plinius írt róla, Hippokratész pedig lelkes híve volt a napfürdőzésnek.

Az ókori Egyiptom istenei között kiemelkedő helyet foglalt el Ré, a Napisten. Ő teremtette a világot, és a fáraók az ő fiai. Más ősi kultúrákban, a maják, az aztékok és az inkák mítoszaiban is szerepel Napisten, és hitük szerint az inka vezérek is a Nap fiai.

A Nap magas hőmérsékletű, izzó gázgömb. Energiája abból a termonukleáris reakcióból származik, melynek során a hidrogénből hélium jön létre. Sugárzása nélkül nem alakult volna ki az élet a Földön, de ragyogása és melege nélkülözhetetlen az evolúcióhoz és az élet fennmaradásához is.

A napfény pozitívan befolyásolja hangulatunkat, és elengedhetetlen egy, a D-vitaminhoz hasonló hatású vegyület szintéziséhez. Bonyolult biokémiai folyamatokon keresztül egy koleszterinalapú vegyületből ultraibolya sugárzás hatására a bőrben D3-vitamin képződik, mely a kalcium- és foszforanyagcserét szabályozó hormonná alakul tovább. Segíti a kalcium és foszfor felszívódását, az ásványok beépülését a csontokba – ez hat a csontnövekedésre és -gyógyulásra .

2013. november 13., szerda

Novemberi napok


Már Hippokratész (i.e. 460 - i.e. 375), az ókor híres görög orvosa, is megfigyelte, hogy a légköri viszonyok hatással vannak az emberi szervezetre: "Aki orvoslással akar foglalkozni, tudnia kell, hogy az évszakok befolyásolják az ember egészségi állapotát. Az egyes emberek szervezete különbözőképpen viselkedik az évszakokkal szemben, némelyek számára a nyár, másoknál a tél a kedvező vagy hátrányos (…) 


A borongós novemberi reggeleken nosztalgiával gondolunk  vissza a nyárra...A napok egyre rövidülnek, az esték hosszabbodnak – ránk tör a sötét évszak. Minél sötétebbek a napok, annál sötétebb lesz sok ember hangulata.

A  fák lecsupaszodnak, a nappalok rövidek . Novemberben  inkább csak úgy... vagyunk.



 November az ősz utolja, nem sok kell hozzá, s: „November, december, lábon áll a hóember.” Márton madara, a holló is bejön már az erdőről, ellepi a szántóföldeket, élelem után kutatva.

2013. október 18., péntek

Ősz - őszi fáradtság

Az őszi hónapok velejárói, a jelentős időjárás-változás, a természet búcsúzása sokak hangulatára rányomja a bélyegét.

Idén nem kényeztetett bennünket hosszú, langymeleg nyárutó...

Elkeseredni nem szabad, nem csak nyárból áll a világ, az ősz ugyanannyi szépséget és szeretni valót rejteget számunkra, ha észrevesszük őket. Vagy ha észre akarjuk venni őket.
Az ősz azonban nem csupa napsütésből áll,  szűnni nem akaró esőzéseket, hideg szeleket, alacsony hőmérsékleteket is  hoz magával.

Mit lehet tenni ilyenkor, hogy ne érezzük nyomasztónak a szürkeséget, hideget? Ha fáradtnak érezzük magunkat, adjunk magunknak egy kis pihenést, lazítást.  Ha pihentünk utána sokkal hatékonyabban tudjuk végezni feladatainkat.

Például aludhatunk  egy órácskát, bevackolhatjuk magunkat a fotelba egy jó könyvvel a kezünkben, lazító zenét hallgathatunk, forró kakaót, csokoládét, teát kortyolhatunk, megnézhetünk egy kikapcsoló filmet.

Van akit az aktív pihenés tölt fel, így azok tornázhatnak egyet, vagy készíthetnek egy évszakhoz illő dekorációt, a lehetőségek tárháza végtelen, csak mindenkinek meg kell találnia a számára leginkább megfelelőt.

A magunkra, testi és lelki jólétünkre szánt idő sohasem elfecsérelt idő, hanem olyan, ami sokszorosan megtérül.



2013. szeptember 15., vasárnap

Ha rossz a kedved - hangulatjavító ételek




Ha az étrend magnéziumban gazdag , azzal fokozható a szervezet szerotonin-termelése. A szerotonin boldogsághormonként is ismert, és valóban képes boldoggá és vidámabbá tenni.

Rengeteg magnézium található a mandulában, a spenótban, a borsóban, a lencsében, a babfélékben, a barna rizsben vagy a héjában sült burgonyában. Egy banán is képes javítani a kedélyállapoton magas magnéziumtartalmának köszönhetően, de a banán szénhidrátban is gazdag, így egyszerre hizlaló gyümölcs és szuper energiabomba.

Paprikás hangulatban kerülendő a méregerős paprika, mely csak még mérgesebbé tesz..

A bogyós gyümölcsökben található vitaminok és ásványi anyagok segítenek feldolgozni a stresszt. Az eper, a málna, a szeder, az áfonya és társaik mind-mind gazdagok C-vitaminban, ami csökkenti a feszültséget. Az olajos magvakban pedig, mint a mandula vagy a dió, sok a B2- és az E-vitamin, a magnézium és a cink, amelyek szintén nyugtató és lazító hatással vannak .

Hogy ne okozzon gondot az elalvás, és emiatt ne legyél állandóan fáradt és rosszkedvű, egyél több triptofán tartalmú ételt! A triptofán nem elérhetetlen csodaszer: bőséggel megtalálható a túróban is, de amennyiben nem szereted a tejtermékeket, a szójatejben, a tofuban, a humuszban és a lencsében is sok a triptofán, így ezekkel is beviheted a szervezetedbe.

A spenót, sóska, brokkoli és társaik májbarát növények, a máj pedig a zsírégetésben és a méregtelenítésben is nagyon fontos szerepet játszik.

Van segítség, ha úgy érzed, hogy minden erőd elhagyott - például a B-12-vitamin. A B-12 legbőségesebb forrásai az állati eredetű ételek, azon belül a hús, a húskészítmények, a máj és a tojás.

Azt már régóta tudjuk, hogy a csokoládétól jól érezzük magunkat. Édes íze, krémes állaga halmozottan kellemes, ám tudva, hogy derűemelő hatása mellett még a szívnek is jót tesz, még jobb kedvet csinálhat nekünk. Tanulmányok ugyanis már bebizonyították, hogy ha rendszeresen fogyasztjuk, leviszi a vérnyomásunkat és csökkenti a szívbetegségek kockázatát.
Persze ehhez legalább 70 százalékos kakaó tartalmú készítményeket vásároljunk, minél feketébb, annál egészségesebb!

A teljes kiőrlésű gabonák nem csak nagyszerű rostforrások: szelént is tartalmaznak, amely kiváló antioxidáns, és elűzi a depressziós tüneteket is. Számos tanulmány bebizonyította már, hogy azok, akik rendszeresen magukhoz vesznek a táplálkozásuk során természetes szelént, azoknál jelentősen alacsonyabb a depressziós tünetek megjelenése.
Ha tehetjük, együnk teljes kiőrlésű kenyeret, zabpelyhet, barna rizst .

 

2013. január 13., vasárnap

Téli "hangulatjavítók"

TakaróGyertya     

Gyertya

Naplemente után gyújts meg néhány gyertyát! Ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legolcsóbb módszer arra, hogy hangulatban és hőmérsékletben is melegséget csempéssz a falak közé.

FlanelFlanel  anyag kiváló hőszigetelő  a belőle készült ágynemű egyenletesen melegszik át.

Forró italok

A forró csokoládé vagy kakaó, a gőzölgő tea és a friss tejeskávé kellemesen átmelegít belülről.


/Bien.h/..

2012. október 29., hétfő

Őszi-téli búbánat

A napok egyre rövidülnek, az esték hosszabbodnak – ránk tör a sötét évszak. Minél sötétebbek a napok, annál sötétebb lesz sok ember hangulata..

Az őszi-téli búbánat, illetve a tavaszi-nyári jókedv nem civilizációs jelenség, hanem a négy évszakos mérsékelt égöv alatt élet természetes velejárója.

 

2012. április 30., hétfő

Reggel, madárcsicsergés


Tudósok szerint napi öt perc, amelyet madárcsicsergés hallgatásával töltünk, segít felvidítani a napot.

A madárdal melengető érzésekkel tölt el mindenkit, és jótékony hatással lehet a közérzetünkre.

Miért énekelnek a madarak?

Gyermekkorom olvasmányai között bájos kis mese igyekezett választ adni a címben feltett kérdésre. Miután a tojásain kotló tojó szörnyen unatkozik , párját kéri meg, ülne melléje és szórakoztassa énekével. Az pedig nyomban eleget is tesz a kérésnek, a fészek szélére ülve dalra nyitja a csőrét.

Eddig a mese, a valóság ezzel szemben az, hogy a madáréneknek két fontos biológiai funkciója van. Amikor a fülemülék, poszáták és a többiek hazaérkeznek Afrika felől, majd mindig a hímek azok, amelyek elsőnek jelennek meg a későbbi költőhelyen. Ott revirt, területet foglalnak, és miután kipihenték a hosszú és veszélyekkel teli út fáradalmait, énekelni kezdenek. Dalukkal a néhány nappal később érkező tojók közül igyekeznek egyet magukhoz csalogatni. Miután pedig általában ők vannak többségben, nagyon kell igyekezniük, minél szebben, hangosabban énekelniük, nehogy arra az évre hoppon, pár nélkül maradjanak. Ha aztán egy tojónak megtetszik a revir, és a benne szorgalmasan daloló hím, kialakul a pár, és rövidesen megkezdődik a fészek építése. Ez többnyire a tojó dolga, párja ezalatt a közelben folyamatosan tovább énekel. Mi semmi változást nem észlelünk a fülemüle bűbájos csattogásában vagy az énekes rigó ismételt szép strófáiban, pedig az ének ekkorra már egészen más jelentőséget kap. Párja megvan, éppen a családi otthont építi, a területtulajdonos hangja fenyegető hangsúllyal már a szomszéd riválisokhoz, az azonos fajú hímekhez szól. Ha emberi nyelvre fordítanánk, valahogy így hangzana: ez az én területem! Át ne lépd a határt, mert pórul jársz! És ha valamelyik szomszéd mégis megkísérli, hogy átlépje a láthatatlan, de nagyon is létező revirhatárt, a jogos tulajdonos nyomban nekitámad és visszaűzi saját birodalmába.

Forrás /Schmidt Egon

 


 

2012. február 19., vasárnap

Hangulat, vers, kép

"Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat."

(Reviczky Gyula)





2012. február 7., kedd

Illatok

Az illatok nem csak kellemesek vagy kellemetlenek lehetnek, hanem a legtöbb esetben gyógyító hatásúak is, a gyógymódok között már az ősidők óta megtalálhatóak.


Az illatoknak kulcsszerepe van érzelmeink és jó közérzetünk kialakításában, fokozásában. Felidézhetnek érzéseket, hangulatokat, amelyek kellemes emlékek ugyan, de pontos kép már nem rendelődik hozzá, inkább csak egy érzés. Az illatok által rögzült érzések, benyomások ugyanis egész életünket végigkísérik, sokkal tovább raktározódnak memóriánkban, mint a képek, hangok. Ennek az az oka, hogy az illatokat és az érzéseket ugyanaz az agyfélteke azonosítja.

Manapság az illóolajokat inkább szépségük, aromájuk, testápolási szerepük miatt használják, de az ókori civilizációkban még a gyógyító, betegségmegelőző funkciójuk volt fontosabb, a vallási szertartások részeként használták őket.

A modern korban az 1900-as évek elején ismerték fel újra az olajok gyógyító hatását, az aromaterápiát. Legközvetlenebb formája az illóolajok belélegzése. Szinte azonnal érezhetően hat, javítja a hangulatot, enyhíti a stressz okozta panaszokat. Használhatók a lakás levegőjének felfrissítésre, egészségmegőrzésre is.

De nem csak az orron át juthatnak be az illóolajok a testbe. A bőrön keresztül, masszázs vagy fürdő közvetítésével szintén ellazít, méregtelenít és regenerál. Ez magyarázza, hogy miért érezzük magunkat egyből otthonosabban az olyan helyeken, ahol levendulás, rózsa vagy ylang-ylang illatú gyertyát, párologtatót használnak.

A rózsa és a cédrus, bár előbbi élénkít és eufórikus hatást okoz, utóbbi pedig nyugtat és pihentet, mégis hasonlóan kiegyensúlyozzák az otthon hangulatát, ha ezeket használják. Mindkettő eloszlatja a haragot, félelmet, hangulati kilengéseket. A rózsa egyes elméletek szerint a fogamzást is elősegíti.

A levendula az egyik legkedveltebb, legismertebb illóolaj. Azonban nem csak a szekrényben hasznos, hanem az otthon más szegleteiben is. Jól ismert, hogy megnyugtat és ellazít, illata segít az elalvásban, de rosszkedv, levertség esetén jobb kedvre is derít. A levendula ez utóbbi hatásához hasonlóan a kakukkfű is élénkít, erősít, oldja a stresszt. Ha ezeket az illatokat párologtatjuk, sokat teszünk a test és az idegrendszer kiegyensúlyozásáért.

Fahéjjal leginkább a hálószobát érdemes illatosítani… A jól ismert fűszert legelőször szerelmi bájitalok főzésére használták, később jöttek csak rá emésztést javító, náthát és megfázást gyógyító, fertőtlenítő és vérkeringést javító hatására.

meleg, fűszeres, édes illatok (például ánizs, fodormenta, kardamom, szantálfa): jókedvre derítik, egyensúlyban tartják, felpezsdítik és harmonikussá teszik nem csak az embert, de az egész környezetet is, ismert afrodiziákumok

citromos, gyümölcsös, erős aromájú olajok (például bergamott, boróka, citromfű, grapefruit, mandarin és narancs): serkentik, felvillanyozzák a levert embereket, kreatív ötleteket hoznak, frissítenek és tettekre sarkallnak, tisztítják a lakás levegőjét, párologtatva vírus- és baktériumölő hatásuk van

erős, balzsamos, fűszeres illatokat (babér, borsmenta, cédrusfa, eukaliptusz, fenyő, gyömbér, kakukkfű, zeller és zsálya): akkor érdemes használni, ha ösztönzésre, serkentésre, az összpontosítás elősegítésére, az egyensúly megteremtésére van szükség, gyulladás- és lázcsillapító hatásuk régóta ismert

tüzes, virágos, illatok (geránium, ylang-ylang, levendula, rozmaring és rózsa): romantikus hangulatot teremtenek, kikapcsolnak, segítik a relaxálást, fiatalító, felélénkítő hatásúak,

átható, füstös, erős illatok (mirha, pacsuli, teafa): élénkítő, frissítő, ösztönző és tisztító hatásúak, antibakteriális hatásukat már az ókortól kezdve ismerik, és sebfertőtlenítésre, gyulladáscsökkentésre kiválóan használhatók.

forrás:családilap