A londoni olimpia érmei

A londoni székhellyel működő Rio Tinto nevű bányászati cég összesen nyolc tonnányi rezet, ezüstöt és aranyat szolgáltatott a 2012-es olimpiai és paralimpiai érmekhez. A nyersanyagok döntő hányadát Utah állambeli külszíni bányájából, mintegy egy százalékát pedig mongóliai lelőhelyéről nyerte ki a cég, főleg robbantásos módszerrel.

A kitermelt ércet először kosárlabda méretű darabokra törték, amelyek több mérföldes futószalagon érkeztek meg az ércdúsítóba, ahol finom porrá zúzták őket. Ezután különböző vegyületekkel való kezelés, olvasztókemence, kénsavfürdő, ötvözés és formákba történő öntés következett, majd a munkafolyamat végén az arany- és ezüstmedálok alapanyagai rúdformában, a leendő bronzérmek pedig gomb nagyságú darabokban érkeztek meg Nagy-Britanniába.
A fémeket ezután újból megolvasztották és sima korongként szállították a brit Király Pénzverde székhelyére, a dél-walesi Llantrisantbe. Az idei olimpia és paralimpia érmei a valaha készített legnehezebbek közé tartoznak. Az aranymedál döntő hányadát ezüst alkotja, amelyet arannyal vontak be. Az ezüstmedál nagy része ezüst, némi rézzel vegyítve, míg a bronzérmeket rézből és ónból készítették.
A mintegy 900 tonnás nyomósúllyal préselt fémek a Királyi Pénzverdében kapták, illetve kapják meg végső formájukat. A David Watkins brit művész által tervezett medálok egyik oldalán a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját és a Temze folyót ábrázolja. "Egyetlen aranymedál több mint 22 munkafázison esik át, miután beérkezik hozzánk: vagyis egy-egy érem elkészítése tíz órát vesz igénybe" - közölte a több évszázados múlttal rendelkező Royal Mint munkatársa.
Az elkészült medálok jelenleg egy szigorúan őrzött területen várják, hogy szétosszák őket a versenyhelyszínek között.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak számos előírása van az olimpiai érmek anyagára és kinézetére vonatkozóan. Az éremnek minimum 60 mm átmérőjűnek és 3 mm vastagnak kell lennie, és szerepelnie kell rajta a sportágnak. Az aranyéremnek legalább 550 gramm, minimum 92,5%-os ezüstből kell készülnie, és legalább 6 gramm színaranyat kell tartalmaznia. Tisztán aranyból készült érmek utoljára 1912-ben kaptak a sportolók.

Az előírás alapján az ezüstérem ugyanolyan összetételű, mint az arany, csak bevonat nélkül, értéke körülbelül 260 dollár (60 000 forint). A bronzérem értéke ennél jóval kevesebb, kb. 3 USD (700 forint); rézből készül, kis ón és cink ötvözetével.
XLsport -MTI

Szent Anna-tó

A Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp európai szinten is természeti ritkaság. A Csomád hegység két vulkáni kúpján alakult ki a két természeti csoda. Az egyik kúp helyén 950 m tengerszint feletti magasságban a 464 m átmérőjű Szent Anna-tó, a másik kúp helyén 1050 m magasságon a Mohos-tőzegláp.  /Erdély/

Mint nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava, égbenyúló hegyek aljában. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet, s szebb képet ennél nem találtok". (Benedek Elek) Délkelet-Európa egyedüli épen maradt vulkáni krátertava, mely a Kárpátok kialakulásával összefüggo eroteljes vulkáni tevékenység eredménye. Élovilága szegényes, ami csökkent ásványi anyag tartalmáról tanúskodik, krátere 950 m-es szintig mélyed. Vastag iszaprétege a feltöltodés jele. Ikerkrátere a Mohos elöregedett, vize évezredeken át fokozatosan apadt, majd elmocsarasodott, és mint havasi tozegláp ismeretes.






A Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység egyik krátermaradványában fekszik 1050 méter magasságban, Hargita megyében. Átmérője 800 méter, területe 80 hektár. A tőzeg vastagsága 10 m, mennyisége 3 millió köbméter. Az egykori Mohos-tó vize eltűnt, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp maradt utána. A tó eltűnése az Oltba folyó Veres-patak regresszív eróziójának és a hordalékfölddel való feltöltődésének tulajdonítható.

Az egykori vulkanikus kráterben a Szent Anna-tó közelében található ikerkráterben, a Mohos csúcs déli lábánál terül el. A tájvédelmi körzet tudományos és természeti ritkaságokat, egy havasi tőzeglápot őriz. A gyönyörű fenyvesek között elterülő kekete áfonyabokrokkal tarkított tőzegmoha rendkívül látványos. A valamikori Mohos-tó felszínét már szinte teljesen eltakarja az ingoványos mohatelep, amit a nép Kokojzásnak nevez. A hajdani tóból már csak néhány tószem maradt.

Rendkívüli növényritkaságokat csodálhatunk itt meg, többféle húsevő növényt, például a kerek levelű harmatfüvet, több mint 20-féle mohafüvet. Megtalálható itt a tőzegáfonya, a kéttős erdeifenyő, a vörös áfonya, ritkaság a jégkorszakból maradt tőzegrozmaring. Az állatfajok közül említésre méltó a medveállatka, kerekesférgek, iszapamőba, zománcállatka, a különböző vízi bogarak, piócák, stb. A látogatók ma már csak a láp egy részét tekinthetik meg a természetvédelem miatt. A lápra épülő fapallókon eljuthatunk az egyik tószemhez is, és rengeteg növényritkaságot figyelhetünk meg egészen közelről.

 

London - Olimpia 2012

Újkori olimpia




 A Cambridge Enciklopédiában ez áll az olimpiai játékok címszó alatt: "Négyévente más-más színhelyen megrendezésre kerülő, a világ minden tájáról érkező sportolók nagyszabású sportversenye. A játékok eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol Olümpiában már a Kr.e.VIII.századtól négyévenként megrendezték a görögök együvé tartozását kifejező (ún.agonisztikus) játékokat. Az olimpiai játékoknak Nagy Theodosius bizánci császár 393-ban kiadott rendelete vetett véget.

Az első újkori olimpiát 1896-ban, Athénban tartották, több mint 1500 évvel az után, hogy Nagy Theodosius császár a kereszténység megszilárdítása érdekében minden pogány rendezvényt − így az olimpiai játékokat is − betiltott. A sportesemény felélesztésének gondolata először egy görög költő és újságíró, Panajótisz Szúcosz fejében fordult meg 1833-ban, az első, olimpiára már emlékeztető rendezvény pedig Evangélisz Zápasz gazdag görög sportbarát anyagi támogatásával valósult meg negyed századdal később. Ő finanszírozta ugyanis annak a Pánhellén Stadionnak a felújítását is, amely 1870-ben és 1875-ben az ötkarikás játékok helyszíneként szolgált.
Igaz, akkor még nem a most ismert öt karika volt a világverseny szimbóluma. A színes, egymásba fonódó köröket ugyanis Pierre de Coubertin báró tervezte 1913-ban, őt tartják a modern kori olimpiai játékok alapítójának. A karikák az egyik értelmezés szerint az öt kontinenst, egy másik magyarázat szerint pedig a sport alapelveit − a szenvedélyt, a hitet, a győzelmet, a munkaerkölcsöt és a sportszerűséget − szimbolizálják. Az olimpia jelszava pedig a Citius, altius, fortius, azaz Gyorsabban, magasabbra, erősebben szóhármas lett.


   Az újkori Olimpia szülőatyja tehát Pierre de Coubertin, aki kezdetben a NOB titkári,majd 1896-tól 1925-ig az elnöki tisztét töltötte be. Ő fektette le a NOB alapszabályzatát, az amatőr szabályzatot, az amatőr esküt, és a játékok megnyitó és záróünnepélyének lebonyolítási módját. Jelentős szerepet játszott a téli olimpiai játékok létrehozásában is. Méltán nevezik a nemzetközi olimpizmus atyjának is, hisz szinte egész életét az olimpiai játékoknak szentelte 1937-ben bekövetkezett haláláig. A NOB székhelyén, Svájcban - a Genfi tó partján - található Lausanne-ban temették el, ám szíve a görögországi Olümpiában nyugszik.  


  A modern olimpiai játékok születésnapja 1894.június 23-a. Ezen a napon fogadták el egyhangúlag az olimpiai játékok felújításának javaslatát, s alapították meg a NOB-ot, az újkori játékok nemzetközi szervező és részben végrehajtó szervezetét. Az olimpia jelképét, az öt egymásba fonódó karikát, azonban csak 1920 óta használják, szintén Coubertin javaslatára.





forrás:Kataca.hu

 1878. február elsején született Hajós Alfréd. . Hajós Alfréd úszó, labdarúgó, építész. Az 1896-os athéni olimpián szerezte Magyarország elsõ és második olimpiai aranyérmét gyorsúszásban 100 és 1200 méteren. Labdarúgásban kétszeres magyar bajnok, és egyszeres válogatott volt. Az 1924-es szellemi olimpián ezüstérmet nyert.  A debreceni Aranybika Szálló, valamint a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda az õ mûve, ez utóbbi a nevét is viseli. 

2012. július 27-én Londonban elkezdődnek a XXX. nyári olimpiai játékok

  Ókori olimpia

A Péneiosz és Alpheiosz folyók közt fekvő tartomány, Élisz, a görög vallás főistenének, Zeusznak volt szent területe. Itt magasodott az Olympos, az istenek lakhelye is. A hegy lábánál elterülő várost ezután nevezték Olympiának. 

„Első kincs, mit az ember esd: egészség, második meg a szép és büszke termet.”



A görögség kultúrája nevelési elvükön, a kalokagathia-n alapult. Eszerint jóság és szépség képezte gondolkodásuk középpontját, ami gyakorlatban a szellem és a test művelését jelentette. Ehhez kapcsolódott az agon, a versengés.
 Naptáruknak pedig állandó programja volt az ünnep. Isten vagy ember, házasság vagy temetés,
 mindig ugyanígy élték meg. Az olympia pedig egyesítette mindazt, amin felfogásuk alapult: testi-, lelki fejlődés, vallás, verseny és közös nyelv – hiszen a játékokon csak görögök vehettek részt. Nem puszta sportverseny volt tehát az olympia: rituálé, társadalmi hagyomány.
„Az Olümpia szent hely. Istentagadónak bélyegzik, aki arra vetemedik, hogy fegyveresen e szent helyre lépjen.”

 
 
Az olümpiai játékokat a pánhellén torna részeként az éliszi Olümpiában
rendezték meg minden negyedik évben. Az olümpia nemcsak a sportolók teljesítményének összeméréséről szólt, hanem komoly vallási presztízst is
 képviselt. Zeusz a görög mitológia legfőbb istene, így a torna egyfajta
 tiszteletadás is volt. Az első olimpiától nevezték a görögök időszámításuk
 kezdetének tovább emelve az olümpia jelentőségét. A két olimpia között
 eltelt időt olimpádnak nevezték.

Mítoszok

 

 Egy mítosz szerint az olimpiai játékok Olümpia királyának, 

Pelopsz temetésének tiszteletére kezdték megrendezni.

 Más forrásokban azonban szintén Héraklész szerepel,

 aki megnyert egy versenyt a városban, majd úgy rendelkezett, 

hogy győzelmének tiszteletére a versenyt négyévente meg kell

 ismételni. A fennmaradt írásos emlékek egyike szerint 

Héraklész azért rendeztette meg a játékokat, mert legyőzte

 Augeiasz éliszi királyt. De létezik olyan verzió, mely szerint 

a főisten Zeusz találta ki a játékokat, hogy így ünnepelje meg

 Kronosz legyőzését

. Létezik egy olyan monda is, mely szerint Iphitosz éliszi király 

megkérdezte a delphoi jósdát, hogyan mentheti meg népét.

 A jósnő úgy felelt, ha a király játékokat rendez az istenek

 tiszteletére, a spártaiak nem támadnak majd. A játékokat

 olümpiának nevezték az istenek lakhelye, az Olümposz hegye után.

Hagyományok

Az első, 776-os játékokon mindössze stadionfutáson lehetett részt venni.

 A stadion hossza 192,27 méter volt, mely méret Héraklész lábának 

négyszázszorosa. A sportolók általában meztelenül játszottak, mely hagyomány a monda szerint Orszipposz időszámításunk előtt 720-ban egy verseny közben még az ágyékkötőjét is elhajította, hogy megnyerje a tornát.
Az olümpiára a résztvevőknek kilenc hónappal a verseny előtt meg kellett

 kezdeniük a felkészülést. Az utolsó hónapban már Olümpiában folyt a 

felkészülés.
Az első versenyre valószínűleg 776 előtt került sor, ám ez az első játék, 

melyről fent maradt írásos dokumentáció.
Egészen i.e. 724-ig csupán egy napig tartott az olimpia, melynek egyetlen 

versenyszáma a stadionfutás volt. A 14. olimpián megrendezték a kettős

 stadionfutást is, mely a mai 400 méteres síkfutás elődjének felel meg.

 A következő évben bekerült a versenylistába a dolikhosz, avagy a 

 hosszútávfutás, mely hét stadiontávot jelentett.

 A 18. olimpiai játékokon már az öttusa (pentathlon) is
 szerepelt.
Ez a szám a stadionfutást, a távolugrást, a diszkoszvetést,
 a gerelyhajítást és  a birkózást tartalmazta. 

Az öt sport közül azonban elég volt háromban nyerni

az első helyezésért.

Fontos megemlíteni, hogy a győztesen kívül több helyezettre nem is voltak kíváncsiak, azt vallották ugyanis, hogy a győztesen és a győzelmen kívül semmi más
nem számít.  

Időszámításunk előtt 688-ban az ökölvívás (pügmé) bővítette az olimpiai kínálatot, mellyel az olimpiai játékok is kétnaposra bővültek. Az ökölvívást kezdetben bőrbe csavart ujjakkal végezték, ám később fémmel nehezített bőrt használtak a sokszor brutális sporthoz.
Időszámításunk előtt 680-ban már lehetett nevezni a négyesfogat-hajtásra 

(tethrippón) is, melyhez külön hippodrom s épült. (Talán érdemes megemlíteni,

 hogy a győztes fogathajtó nem részesült elismerésben, azt a lovak tulajdonosa 

kapta.)Ezt követte 648-ban a lovasverseny (hipposzkelétikón) és az azzal együtt felvételre került pankráció, mely ötvözte a pankrációt és az ökölvívást.
Időszámításunk előtt 520-ban az utolsó ókori olimpiai versenyszám is 

bekerült a tornába: ez volt a fegyveres futás (hoplitodromosz),

 mellyel egy időben az olimpia öt naposra bővült.
A győztes olimpikonok olajkoszorút kaptak és városukban szobrot

 állítottak tiszteletükre. Természetesen a dicsőség mellé busás pénzjutalom

 is járt, nevüket pedig énekesek szőtték dalaikba.
Ekkoriban még csak egyéni versenyszámok léteztek, a csoportos versenyzés

 még nem volt ismert.
Időszámításunk előtt 261-ben jegyezték fel az utolsó olümpiát. 

A kerezténység elterjedésével minden pogány rendezvényt, így az ókori olimpiát is betiltották, hiszen az részben Zeusz tiszteletéről szólt.
A leghíresebb olimpikon az időszámításunk előtti hatodik században

 élt krotoni birkózó, Milón volt. A férfi volt az egyetlen versenyző, aki hat 

olimpián is győzelmet szerzett.

Így zajlottak az ókori olimpiák:

• Az első nap a versenyzők esküd tettek, majd a Zeusz-szobor előtti szertartáson vettek részt.
• Második nap került sor a kocsiversenyekre, majd az öttusára.
• Harmadik nap újabb szertartásokra és felvonulásra került sor, majd a versenyzők áldozatot mutattak be a Zeusz szobor előtt. Ezt követően a fiatal fiúk mérték össze tudásukat és erejüket birkózásban, ökölvívásban és stadionfutásban.
• A negyedik napon lezajlottak a futószámok: stadionfutás, kettős stadionfutás, hosszútávfutás. Ezt a küzdősportok követték: ökölvívás, birkózás, pankráció, fegyveres futás.
• Az utolsó napon megtartották a záróünnepséget, melyet istentisztelet, majd lakoma kísért. Ebből az alkalomból 100 ökröt áldoztak Zeusznak.

forrás: sulinet

Bródy Sándor

Bródy Sándor 1863. július 23-án (?) született Egerben. A legtöbb lexikon ezt az adatot közli, az író fia, Bródy András viszont úgy tudta, hogy apja március 15-én született.

 Bródy Sándor egyik önéletrajzi vázlatában így ír :

„Egerben születtem. Születésem éve abszolut bizonytalan, csak a jó Isten és Rót suszter tudja. A suszter kománk volt, és amikor megházasodtam – és „papucsokra” volt szükség – megesküdött, hogy 64-ben születtem, de kevés vártatva rá meghalt. Tehát lehet, hogy az ötvenedik évet taposom, de éppen úgy lehet, hogy negyven éves vagyok. Tíz év se ide, se oda, annak, aki, mint én, hallatlanul változatos, meglepő és valószínűtlen életet élt.”

Apja nagyvonalú, vállalkozó szellemű úr volt, ki elsősorban ÚR a kaszinó tagja, és csak azután kereskedő, de legelső sorban hódító férfi. Fiára örökül vagyont nem hagyott, még felnevelni sem tudta.

 Bródy Sándor még gyermek volt mikor apja tönkrement, és nem sokkal azután meghalt. Az apai örökség mégis számottevő volt: tőle örökölte külsejét, férfitermészetét, büszkeségét és tartását, hallatlan életszeretetét és a mindig újat kezdő vállalkozási kedvet. Valamint tizenhárom testvért, kik közül ő volt a legkisebb, ezért mindenki őt csodálta, óvta és szerette. Írói életében is kimeríthetetlen kincsesbánya volt a szerteágazó nagy család élete. Testvérek, unokahúgok és unokaöccsök hozták a maguk életét. 

Miután apja meghalt, a család felbomlott. Aki tudott, a saját lábára állt, anyja pedig a töredék családdal Pestre költözött, s ezzel Bródy élete is megváltozott.
"Kimondhatatlan bátorság fogta el olykor a lelkemet úr, ismert, irigyelt, gazdag, híres úr akarok lenni e rám se hederítő tömegben... akarok, akarom, s az leszek!" -vallotta. Először a színészettel próbálkozott, majd Gyulára ment ügyvédírnoknak. Itt próbálkozott először az újságírással, s itt jelent meg első novelláskötete a naturalista Nyomor. Ezután a kevés pénzű, de nagy becsvágytól és költői öntudattól fűtött fiatalember Pestre költözött, s állást kapott a jó nevű Magyar Hírlapnál, mely a fiatal újságírót küldte egy három napos báli tudósításra. Bródy elment, meglátott egy fiatal színésznőt, beleszeretett, s ott maradt három nap helyett három évig. A szerelemből egy fiú született, ki szintén író lett, az ott tartózkodásból pedig lapszerkesztés: Erdélyi Képesújság és Kolozsvári Élet, majd a Magyarország című lap. Ezután visszatért Budapestre, a Magyar Hírlaphoz. 


Bródy életének színterei a kártyaszobák, lóversenytér, kávéházak, kocsmák, szerkesztőségek, kiadók voltak. Életének társai pedig elsősorban asszonyok: színész -és költőnők, polgárasszonyok, cselédek, hercegnők, hiszen írói neve mellett a kor legszebb és legdivatosabb férfijai közé tartozott, amellett színikritikus és lapszerkesztő is volt. 

Barátai írók, újságírók, festők, szobrászok, színészek, orvosok voltak, s köréje gyűltek a fiatalok, kik figyelték, s hallgattak rá. Mindemellett rengeteget dolgozott. Írt novellát, regényt, drámát, kereste a fiatal tehetségeket, és sokat olvasott. Foglalkoztatta a képzőművészet, a zene, a lélektan és az orvostudomány. A lobogó életmámor mellett állandóan jelen volt életében a magány, a szorongás, a kétségbeesés, félelem és fáradtság.

Egyedül írta és adta ki a Fehér könyv c. folyóiratot. Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával közösen szerkesztette a Jövendő c. lapot, melyet ma a Nyugat előfutárának tekintenek. Cikkeivel részt vett kora politikai csatározásaiban. Egy idő után idegállapota romlott, de panaszait senki nem vette komolyan. 1904 őszén tüdőgyulladást kapott, betegségét gyógyíthatatlannak tartotta, anyagi helyzete megromlott, szerelmeiben csalódott, s egy napon a pisztolyához nyúlt. Lövése nem talált célt. Öngyilkossága után felgyógyult, de sosem lett igazán egészséges. Közel húsz évig élt még, de az már egy másik Bródy Sándor élete és halála volt.

forrás: Művészek /Nemzeti Színház/

A kávé

Annyi mindent elmondtak már a kávéról:

hogy árt, hogy az egekbe emeli a vérnyomást, kilyukasztja a gyomrot. Mások szerint épp ellenkezőleg, nagyon is használ. Tágítja az ereket, javítja a vérkeringést, a szívműködést, megszünteti a migrént, fényesíti az agyat.

Mindig az arany középút!

Ahogy a szélsőséges nézetek általában, a végletek most sem igazak. A koffein számos növényben előforduló alkaloid. Maga a koffein arab eredetű szó, s persze nem véletlenül, hiszen közel-keleti népszerűsége máig sem vetekedhet egyik országéval sem… De hát a világon sok helyütt használják ősidők óta élvezeti szerként a koffeint, illetve az azt tartalmazó növényekből készült italokat. Nem mindenki tudja, hogy a feketekávén kívül a tea és bizonyos üdítőitalok, többek között a kólafélék is tekintélyes mennyiségű koffeint tartalmaznak. A jó minőségű teákban körülbelül kétszer annyi a koffein, mint a pörkölt kávéban, csak a teát – szerencsére – nem fogyasztjuk olyan töményen, mint a presszókávét. A pörkölt és a darált kávébab (nálunk) szokásos tömény, vizes oldata egy csészényi mennyiségben mintegy 0,05–0,15 gramm koffeint tartalmaz.

Tévedés!

A kávé jellegzetes, kellemes aromája nincs összefüggésben koffeintartalmával – az ugyanis a pörkölési folyamat során keletkező aromás anyagok mennyiségétől és összetételétől függ.

Miért jó?

A koffeint és sóit a gyógyászatban is sikerrel alkalmazzák. Agykérget izgató hatása miatt elsősorban általános gyengeség, kimerültség, neuraszténiás panaszok gyógykezelésére használják. A koffein valóban élénkíti a szellemi tevékenységet, az ítéletalkotást, a megfigyelőképességet, a gondolattársítást. Az izomműködést is serkenti, fokozza a mozgékonyságot, miközben jótékonyan csökkenti a fáradtságérzést és az álmosságot (néha túlságosan is, hisz hatására sokszor észre sem veszed, mennyire túlpörögtél, kimerültél). Számos más szervre is jótékonyan hat. Javítja az agy, a szív, a bőr, az izomzat és a vese vérátáramlását, persze csak „terápiás” dózisban. A bőséges étkezést követő álmosságot is azért védi ki, mert az agy több vért kap. Serkenti a szívműködést, a bőrben kellemes melegségérzést okoz, a veseerek tágítása révén pedig enyhe vizelethajtó hatású.

Miért nem jó?

Ne tagadjuk azonban, hogy valóban tud ártani. Fokozza a gyomor sósavelválasztó működését, izgatja a gyomornyálkahártyát, főleg éhgyomorra. Fekélybetegségben szenvedők ezért lehetőleg kerüljék. Nagyobb adag koffein egyeseknél szívdobogást, szapora pulzust okoz, ezért magas vérnyomás, pajzsmirigy-túlműködés, álmatlanság esetén szintén tanácsos lemondani a kávé élvezetéről.
Mi következik mindebből? Az, hogy mint minden élvezeti szer fogyasztásakor, itt is mindenkinek célszerű betartani a mértékletesség elvét. Azaz igyál – de ne habzsold a kávét, a teát, a kólát, az egyéb koffeintartalmú italokat, és akkor nem lesz semmi probléma. Mert ne feledd, a kávé fő hatása nem is egészségügyi: azért iszod – mert finom!

/egészség,ötvenentúl/

Ilyen is van:
Kávé horoszkóp

Kos: Kedveli a kalandokat, és állandóan úton van. Emiatt a tripla adag eszpresszót kedveli, hogy legyen energiája.

Bika: Makacsnak születtek, emiatt kiválasztanak egy bizonyos kávéfajtát és jó ideig hűségesek lesznek hozzá. Például egy egyszerű, mégis elegáns Cappucinót.

Ikrek: Mindig a legújabbat választják a piacról (illetve üzletből), nem számit annyira, hogy eszpresszó vagy cappucinó. Valószinű, hogy a legjobban egy dupla Caffe Latte teszi őket boldoggá, félig koffeinmentesen, félig normálisan.

Rák: Koffeinmentes kávét szereti, a koffein idegessé és lobbanékonnyá teszi őket.

Oroszlán: Kávérajongó, és nem kizárt dolog, hogy nincs kávéautomatája. Egy csicsás csészébe töltött eszpresszó jellemezheti, ami segítségével a figyelem központjában maradhat egész nap.

Szűz: Zárkózottsága lévén egy egyszerű kolumbiai kávét kedvelne. Mindenki tudja, hogy ez jó, és biztos benne, hogy függővé teszi. Sosem fogadna el egy rossz kávét.

Mérleg: Még az innivalók között is az egyensúlyra törekszik. Szerinte egy kávé tejjel az ideális. Persze egyenlő részre elosztva.

Skorpió: Elbújik egy nagy bögre kávé mögött... jó sok tejjel. De senkinek sem kell tudnia erről. Mintha titok lenne a Skorpió jellemzője, igy sosem tudhatod, mit iszik.

Nyilas: Ma egy karamelles kávé, holnap egy frappé. Ő sem tudja biztosra. Mindegyiket szereti, ugyanakkor egyiket sem. Minden tipust kipróbál szezontól, hangulattól és ajánlatoktól függően.

Bak: Mindig a leghatásosabb módot keresi, tehát talált egy megoldást kávézás terén is. Egy eszpressó megoldja az energia kérdését, ugyanakkor időtakarékos is. Nem szeretné, ha meg kellene álljon a tennivalóival egy kávé miatt.

Vizöntő: Szeret kisérletezni az ízekkel, és mindemellett új izvilágokat teremt. Nagy valószinűséggel sosem iszik meg két egyforma ízű kávét. Keveri, méricskéli, és addig próbálgatja, amig meg nem találja a számára legfinomabbat.

Halak: Általában kávé helyettesitőket keres. Nem igazán kedveli a kávét, de ha mindenképp meg kell igya, hozzáad egy csepp különlegességet: tejszinhabot, alkoholt vagy akár gyümölcskrémet.

Víz kontra koffein?

Bár a koffeint mindenki vízhajtó hatású anyagként ismeri, a rendszeres kávéivás és vele a szervezetbe bevitt koffeinmennyiség ennek ellenére sem okoz dehidratációt. Mégpedig egyszerűen azért, mert a koffein enyhe vízhajtó hatását bőven ellensúlyozza a kávé ivásakor elfogyasztott vízmennyiség.
Tipp: Ahhoz, hogy a kávéivást biztosan ne vigyük túlzásba, azaz ne pörgessük magunkat túl, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mennyi koffeint tartalmaz ez az ital. Egy csésze kávé – attól függően, miből készült – nagyjából 80–180 milligrammnyi koffeint tartalmaz. Az instant kávé koffeintartalma az alsó, míg a kávébabból főzött ital a felső értéket ostromolja. Ahhoz, hogy az ajánlott mennyiséget ne lépjük túl, mindössze arra kell figyelnünk, hogy naponta 150–300 milligrammnál több koffeint ne vegyünk magunkhoz. Ha 600 milligrammnál több koffeint fogyasztunk, akkor már garantáltan túladagoljuk ezt az élénkítő anyagot.

Őfelsége semmisége - a császármorzsa

A lényegében palacsintatésztából készülő császármorzsa (Kaiserschmarrn) történetének van egy császári és egy császárnéi megközelítése. A Monarchia édes, igazán édes gyermekének születésénél állítólag Ferenc József, illetve Erzsébet királyné is bábáskodott, és joggal feltételezhetjük, hogy előbbinek volt hitelesebb szerepe, hiszen a finomság császármorzsa, és nem császárnémorzsa néven öröklődött az utókorra.



A közkedvelt Sissihez köthető változat szerint a darázsderekára büszke, és azt féltőn óvó császárné édesség gyanánt csupán valami könnyed semmiséget kért szakácsától, de amikor megkapta a desszertet, nem találta könnyednek. Férjura viszont maga elé húzta a tányért, mondván „hadd lássam, mi is ez a semmiség?”. És aztán már csak üresen adta vissza a tányért.



A másik mese azt mondja, hogy Ferenc József egy megerőltető vadászat után, Salzkammergut fenyvesekkel behintett hegyei között pihent éppen, amikor szörnyű éhségre gerjedt.


 Egy közeli tanyából hoztak is neki helyi édességet, azaz favágómorzsát (Holzfällerschmarrn), de miután őfelsége igen-igen dicsérte, merő tiszteletből lecserélték a nevet császármorzsára, noha az eredeti elnevezés találóbb, hiszen a császármorzsa igazából olyan, mint a faforgács. Most persze csak a látványára gondolunk.
A szótár szerint a schmarren vacakot is jelent, s bizony erről is szól egy történet: a mértéktartóan étkező Ferenc József állítólag súlyos palacsintafüggésben szenvedett, s általában kedvenc baracklekváros palacsintájával zárta az ebédet. Igen ám, de a szakácsok néha túl vaskosra sütötték a palacsintát, amit a felszolgáló főkomornyik szemrevételezés után haragosan összekaszabolt a villájával, kijelentve, hogy ilyen vacakot nem kaphat a császár…

Akármi is igaz, Ausztria ikonikus édessége akkor lesz igazán ízletes, ha vastag, ha testes, és nem törik, hanem szinte foszlik, kívül kissé ropogós, belül puha, mert a császármorzsa sohasem morzsa, szilánk inkább, darabos, és semmiképp sem koppanós. Az pedig ne jelentsen bármiféle korlátozást, hogy Ferenc Jóska baracklekvárral szerette: a császármorzsa bármilyen lekvárral szerethető.