"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 1., péntek

Az első újkori olimpiai játékok kétszeres bajnoka - Hajós Alfréd


 Hajós Alfréd úszó, labdarúgó, építész.   1878 február 1-én született.

 Az első újkori olimpiai játékok kétszeres bajnoka.

Az 1896-os athéni olimpián három számban indult: 100, 500 és 1200 méteres távban. A versenyt a Mediterrán-tenger tizenegy fokos hullámzó vizében tartották és Hajós egyáltalán nem számított esélyesnek. Mivel a versenyszámokat egymás után indították, így az 500 méteres rajthoz nem ért oda, de a másik két távban végig vezetve elsőként ért célba. Saját bevallása szerint először fel sem fogta a nagyszerű sportteljesítményét, csak arra tudott gondolni, hogy mentem megfagy a szeles parton a jéghideg víz után. A 100 méteres majd az 1200 méteres verseny megnyerése után Hajós átfagyott testét a görög matrózok emelték ki a vízből, mivel annyira meghűlt, hogy saját erejéből nem tudott volna kijönni. A zászlófelvonásnál a Hajós által hozott magyar zászlót húzták fel és az osztrák himnuszt kezdték eljátszani a sportoló tiszteletére, de a jelenlévő magyarok leállították és hazánk himnuszával zárták le az ünnepélyt. A sokezres szurkolótábor élén a görög trónörökös így reagált: "Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!" Másnap az újságok címlapján Hajós Alfrédet csak a "Magyar Delfinként" emlegették.



Labdarúgásban kétszeres magyar bajnok, és egyszeres válogatott volt. Az 1924-es szellemi olimpián ezüstérmet nyert.  
Tervezője volt a Margit-szigeti sportuszodának, amely napjainkban már a nevét viseli. Jónéhány középületet, többek között a debreceni Arany Bika szállót tervezte.   Több iskola viseli nevét.  Hajós Alfréd Társaság is alakult,  a bajnok emlékének ápolására.

Visszaemlékezései 1956-ban jelentek meg Így lettem olimpiai bajnok címmel.

 „Az ember nekimegy a meredeknek, s nem néz máshová, csak oda, ahova lépni szándékozik." Hajós Alfréd egyik mottója bármelyikünk számára példamutató intelem lehet.

2012. augusztus 12., vasárnap

Olimpia 2012

A londoni olimpia emlékezetes és megható pillanatai közé sorolta az egyik brit napilap azt, amikor a lólengés döntője után az aranyérmes Berki Krisztián és a tőle hajszállal kikapó brit Louis Smith átkarolja egymást a dobogón.

Forrás: AFP/Thomas Coex

A magyar Baji Balázs volt az első, aki Athén 110 gátas olimpiai bajnokának vigasztalására sietett, amikor Liu Hsziang egy lábon leugrált a futópályáról a feladott futam után.

Forrás: AFP/Johannes Eisele

Bácsi Péter
Biztatóan kezdett a kötöttfogású birkózók 74 kilogrammos mezőnyében Bácsi Péter, az első menetet megnyerte az idei Eb-n bronzérmes litván Kazakevics ellen, a másodikban pedig kedvezményezett helyzetből éppen a fogást kereste ellenfelén, amikor a lába beszorult a litván alá, és ő a fájdalomtól ordítva abbahagyta a küzdelmet.
Forrás: MTI/Illyés Tibor
Bácsi mégis visszatért, és kihúzta a harmadik menet álló harcát, akkor azonban a litván térdelt le, azaz a magyarnak kellett volna akciót csinálnia fél perc alatt a továbbjutáshoz. Az olimpiai ötödik helyezett nagy lendülettel vetette magát akcióba, félig fel is emelte ellenfelét, ám a fájós lába felmondta a szolgálatot, ő pedig zokogva borult rá ellenfele hátára. Kórházba kellett szállítani, szalagszakadása miatt a vigaszágon sem folytathatta, pedig a szakvezetés szerint jó esélye lett volna az éremszerzésre.

Joó Abigél
Sérülés állította meg a cselgáncsozó Joó Abigélt is. A magyar versenyzőnek a negyeddöntőben levált egy porc a térdében, és vereséget szenvedett. Ő azonban úgy döntött, vállalja a küzdelmet a vigaszágon, bár láthatóan komoly fájdalmai voltak, a tatamira vezető lépcsőn is csak nehezen tudott felmenni.
Ellenfele a lengyel Daria Pogorzelec volt, aki gyorsan jukóhoz jutott, és bár utána nem talált fogást az egyre jobban bemelegedő magyar dzsúdóson, már két ponttal vezetett, amikor a bíró megintette Joót. Aztán Pogorzelec is kapott egy intést, ennek azonban végül nem volt jelentősége, hiszen Joó 27 másodperccel a vége előtt egy szép belső combdobással odacsapta ellenfelét, és ipponnal győzött.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A bronzéremért vívott csatában azonban már nem bírta kompenzálni a sérülés okozta hátrányt, a francia Audrey Tcheumeo győzött ellene, így Joó egy ötödik hellyel zárta az olimpiát.

Ungvári Miklós
A 66 kilogrammos súlycsoportban cselgáncsozó Ungvári Miklóssal nem sérülés bánt el, hanem a grúz Lasa Savdatuasvili. Mindez a döntőben történt, a magyar versenyző tehát ezüstöt nyert, a verseny után mégis nagyon csalódottan nyilatkozott.

Magyar érmek

Janics és Marosi a szombat hősei

  Olimpia 2012 London

  

 

2012. augusztus 9., csütörtök

8 arany, négy ezüst, három bronz

2012. augusztus 9
Olimpia 2012 London

Tíz kilométeren szinte végig vezetve óriási győzelmet aratott Risztov Éva, aki csodálatos úszással, elképesztő hajrával lett olimpiai bajnok. Korábban csak ezüstérmekig jutott, 2005-ben csalódottságában visszavonult, két és fél év után kezdte újra, immár hosszútávúszóként. A nehéz pillantokban arra gondolt, hogy gyerekkorában megígérte az édesnyjának, egy napon olimpiai bajnok lesz belőle.



Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint minden várakozást felülmúlt eddig a csapat szereplése a londoni olimpián. A magyarok a szerdai és csütörtöki döntőkben három arany- és két ezüstérmet szereztek a Dorney-tavon.

Kozák Danuta parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet szerzett a női kajak egyesek csütörtöki 500 méteres döntőjében a londoni olimpián. Ez a magyar küldöttség hetedik elsősége a brit fővárosban, egyben a sportág 22. ötkarikás aranya.




A címvédőként induló Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó hatalmas küzdelemben ezüstérmet szerzett K-2 500 méteren a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.



A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes kellemes meglepetést okozva, remekül versenyezve ezüstérmes lett 1000 méteren a londoni olimpián.



Olimpia 2012 London éremtáblázat

1 Kína 36 23 20
2 Egyesült Államok 35 23 26
3 Nagy-Britannia 24 13 14
4 Dél-Korea 12 7 6
5 Oroszország 11 21 23
6 Németország 9 15 10
7 Franciaország 8 9 11
8 Magyarország 8 4 3

2012. augusztus 8., szerda

2012. augusztus 7., kedd




Olimpia 2012 London

Lőrincz Tamás ezüstérmes birkózásban






Olimpia 2012 London



Magyar érmek az elmúlt húsz év olimpiáin 

Olimpia Arany Ezüst Bronz Összes érem
1992, Barcelona 11 12 7 30
1996, Atlanta 7 4 10 21
2000, Sydney 8 6 3 17
2004, Athén 8 6 3 17
2008, Peking 3 5 2 10
2012, London - a 10. napon 4 1 3 8

2012. augusztus 6., hétfő

Olimpia 2012 - kilencedik nap

A magyar csapat négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel tizedik helyen áll az olimpia éremtáblázatán. A kilencedik napon Berki Kriszitán és Pars Krisztián aranyérmet, Módos Péter bronzot nyert.


Minden akkor jött ki jól, amikor kellett

https://encrypted-tbn1.google.com/images?q=tbn:ANd9GcS1nHq_61erG5-kdWUS_vGW3Vggx7ZlbOvMJDRyQ75uoKM829EtlQ

2012. augusztus 5., vasárnap

A harmadik arany

Olimpia 2012 LondonForrás: MTI/Kovács TamásBerki Krisztián élete első olimpiáján aranyérmet nyert lólengésben a londoni játékokon. A magyar tornász tökéletes gyakorlatot mutatott be, ő nyerte a harmadik magyar aranyat Londonban.

  Olimpia 2012 London  Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.

  Lólengés
 
A ló hosszúsága 1,6 m, 1,1 m magas, a rajta elhelyezett kápák magassága 12 cm, egymástól való távolságuk – állíthatóan – 40–45 cm. A lólengés gyakorlata csak lendületi elemekből állhat (pároskörök, ollók és ellenollók, orsók stb.), valamint az – utóbbi időben többnyire kézállásból végrehajtott – leugrásból (amelynél a lendületi elemek kizárólagosságára vonatkozó szabály fölött szemet hunynak…). Mind a kötelező, mind pedig a szabadon választott ugrást csak egyszer lehet bemutatni. A lólengés két legnehezebb elemét (Vígh László edző jóvoltából) magyar tornászok mutatták be, és róluk nevezték el (Magyar-vándor – Magyar Zoltán, Sivadó-vándor – Sivadó János).

A mai modern kalapácsvetés a görögök testkultúrájában ugyan nem, de más ókori népeknél (pl. a skótok és írek) jelen volt a mágikus vetélkedés vagy harci kiképzés egyik formájaként. Az 1800-as években Angliában már elfogadott versenyszám, ekkor még egy vonal mögül, helyből dobták el a versenyzők a szert. Az első angol bajnokságot (1866) R. James nyerte 24,50 m-es eredménnyel.
A kalapácsvetés 1900-ban lett olimpiai versenyszám. Az első bajnok John Jesus Flanagan volt, akinek még két alkalommal (1904, 1908) sikerült ezt a címet megszereznie. A Patrick Ryan által 1913-ban felállított 57,77 m-es első hivatalos világcsúcsot 25 éven át senkinek nem sikerült megdönteni.




https://encrypted-tbn3.google.com/images?q=tbn:ANd9GcQt-w8lyFNR8zRzarr2VSBST-C68Um6HHrb177GYkB-s0V4d6dXOA

A torna történetét az ókori görögökhöz szokás kötni, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy már egyiptomi, indiai régészeti emlékeken is láthatunk tornára utaló mozdulatokat. Az ókori Kínában i. e. 2000 körülire teszik a gyógytorna kialakulását, feltalálójának Huang-ti császárt tartják. A krétai kultúrában is találni sport témájú ábrázolásokat, például bika szarvai között átszaltózó tornászokat. Ezzel együtt a sporttorna valójában az ókori görögökig vezethető vissza, akik különös figyelmet fordítottak a fizikai állóképesség fejlesztésére és szinten tartására. Minden városban volt gümnaszion (tornacsarnok), ahol a férfiak gyakorolhattak. A futásokból, ugrásokból és dobásokból álló mozgásrendszert palesztikának nevezték. Az ókori Rómában a testedzéssel már inkább csak a katonák és a gladiátorok foglalkoztak. A középkorban a lovagi tornákat lehet megemlíteni. A reneszánsz idején újra felfedezték a palesztikát, és különböző humanista iskolákban gyakorolták. Mercurialis könyvet írt arról, hogy a testgyakorlás az egészségmegőrzés fontos eszköze.A mai értelemben vett szertorna alapjait német területen fektették le a 18. század második felében.

forrás: Wikipédia 

2012. augusztus 2., csütörtök

Fair play

Gyurta Dániel hatalmas sportoló, de hogy mekkora szíve van és mekkora ember, arról ma délután a Magyar Televízió londoni stúdiójában tette tanúbizonyságát.

Gyurta Dani fair play díjas tette
Erről az éremről készít másolatot Gyurta Dani (MTI)
 
Mint megírtuk, idén április 30-án tragikus hirtelenséggel hunyt el Alexander Dale Oen, a norvég úszósport legnagyobb alakja. A 100 méteres mellúszásban tavaly világbajnoki címet szerző, a 2008-as pekingi olimpián második, 200 méteren kétszeres Eb-ezüstérmes norvég sportoló az Egyesült Államokban egy arizonai edőtáborban, a zuhanyzóban szívroham következtében halt meg. Debrecenben az Európa-bajnokság májusi megnyitóján a szervezők megemlékeztek a fiatalon elhunyt klasszisról.

Bár a 26 éves sportoló egyik legnagyobb vetélytársa volt, Gyurta Danit mégis igazi sportbarátság fűzte a norvéghoz – rendkívül megrázta a vetélytárs halála. Közös versenyeik alkalmával rendszeresen Danival együtt gimnasztikáztak, végezték a nyújtógyakorlatokat a tornateremben, beszélgettek, vagy éppen gratuláltak a másik eredményeihez..
A csütörtök délutáni versenyszünetek egyikében az MTV londoni stúdiójában Gyurta Dani éppen az érmét mutatta meg Szujó Zoltán műsorvezetőnek, amikor elmondta: érméről másolatot készít, és eljuttatja elhunyt barátja családjának!

Óriási tett, amivel alighanem az év nemzetközi Fair Play Díjára is felterjeszti majd Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának vezetője.

forrás:sport24 

Olimpia 2012 London


Cseh László bronzérmet szerzett 200 vegyesen a londoni olimpián!!!


Forrás: MTI/Kovács Anikó

Cseh a londoni magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Gyurta Dániel szerdai, 200 m mellen és Szilágyi Áron vasárnap kardban aratott diadala előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

2012. augusztus 1., szerda

A második arany...


Forrás: AFP/Fabrice CoffriniOlimpia 2012 London 

Gyurta Dániel óriási, 2:07.28 perces világcsúccsal győzött a 200 méteres mellúszás döntőjében a londoni olimpián. Az utolsó méterek nagyon szorosak voltak, Gyurta az édesanyjára gondolt, és megszerezte a magyar csapat második aranyát.



"Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani. Nagyon nehéz volt az utolsó tíz méter, nagyon jöttek rám. A családomra és édesanyámra gondoltam, ami plusz erőt adott, szerintem ezért sikerült nyernem. Nagyon elfáradtam, de tudtam, hogy nem adnak semmmit ingyen, főleg egy olimpiai bajnoki címet" - nyilatkozta közvetelenül a verseny után Gyurta a Magyar Televíziónak.

 Gyurta a londoni magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Szilágyi Áron győzelme előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

forrás: origo

2012. július 31., kedd

Olimpia..

     Női  vivóruhák

 
Kép: Siloutte
 1924-es párizsi olimpia tiszteletére születtek meg ezek a divatos női ruhák
/Velvet- évszázadok olimpiadivatja/


Hogyan mérjük az országok teljesítményét az olimpián? A tradíciók szerint megnézzük, mennyi érmet nyernek, és sorrendbe tesszük őket - írja a Guardian. Csakhogy így mindig a nagy nemzetek tolonganak az élen: az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia vagy épp Németország.
Az angolok azonban komolyan végiggondolták, hogyan viszonyíthatnák ezeket a teljesítményeket a különböző országok GDP-jéhez (bruttó nemzeti össztermék) vagy épp a lélekszámához. A Guardian felkérte a Királyi Statisztikai Társaságot, hogy a fentiek szerint is rangsorolják a nemzeteket. Példaként a pekingi olimpiát említik, ahol az Egyesült Államok 110 érmet nyert, míg a Bahamák kettőt - csakhogy az USA-nak közel ezerszer több lakosa van.
Az országok lélekszámához viszonyítva Magyarország a második helyen áll Mongólia mögött a hétfő délutáni adatok alapján, megelőzve Moldáviát, Grúziát és Norvégiát. Ha a GDP-arányos teljesítményt nézzük, Magyarország a hetedik (Szerbia és Üzbegisztán mögött, Románia és Azerbajdzsán előtt). Az olimpiai csapat létszámához arányosított teljesítményünk már nem ilyen kiemelkedő, hiszen a 157 fős küldöttség már nem számít kicsinek.

/origo/

  

2012. július 30., hétfő

Citius-Altius-Fortius



Minden sportoló álma, hogy olimpiát nyerjen.

Olimpia 2012 London

Nemzetünk az olimpiai érmek és elért eredmények tekintetében a legjobbak közé tartozik. Több mint 200 ország közül, összesítésben, az előkelő 8. helyen állunk a világranglistán!

 A Sport Mindenkié! A sport fegyelmet, akaraterőt, kitartást ad és nemesíti a lelket. A sport értéket közvetít!



" A sport megtanít becsületesen gyõzni, vagy emelt fõvel veszíteni.

A sport tehát mindenre megtanít. "

Hemingway

Minden jól mûködõ polgári társadalomban fontos szerepet tölt be a sport. Egészségvédõ szerepérõl sokszor és sokan írnak, de hajlamosak vagyunk a sport ember- és társadalomformáló hatásáról elfeledkezni.
Korunk sajnálatos jellemzõje a kemény, sokszor könyörtelen kenyérharc, az érvényesülésért, anyagi biztonságért való küzdelem. E küzdelemben a fizikailag és szellemileg egyaránt jól felkészültek óriási elõnyt szereznek.
A sport számos olyan dologra felkészít, ami az élet más területén hasznossá válhat.
Aki a sportpályán megtanulta a küzdést, a szabályok betartásának fontosságát, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az megtanult veszteni és nyerni. Az igazi sportember képes a vesztés után újra felállni és tovább küzdeni, ezáltal a civil életben is hasznosabb, értékesebb tagja lesz a társadalomnak, mint aki könnyen feladja a küzdést, vagy csak szabálytalan, törvénytelen úton tud eredményt elérni. A sportban megtanulunk társainkkal együtt küzdeni egy célért, megtanulunk alkalmazkodni a változó feltételekhez és a társakhoz.

2012. július 29., vasárnap

2012 London - magyarok




     Bronz, ezüst arany...








.


Megvan az első érem: Csernoviczki harmadik lett Londonban 

 A Csernoviczki Éva a magyar cselgáncssport nyolcadik érmét szerezte, s az ötödik bronzot. Legutóbb húsz éve, az 1992-es barcelonai olimpián állhatott fel magyar dzsúdós a dobogóra. 

 

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ungvári ezüstje a második magyar érem Londonban.

Szilágyi Áron nyerte az első magyar aranyat Londonban

A 22 éves kardvívó félelmetes magabiztossággal tört át a mezőnyön, legyőzte az olimpiai bajnokot, kiütött egy háromszoros világbajnokot, a döntőben pedig már 7-0-ra is vezetett. Húsz éve nem nyert magyar kardozó olimpiai aranyat

 

 

 

2012. július 27., péntek

Az olimpiai láng





Az olimpiai láng az olimpiai játékok szimbóluma. Az olimpiai láng az ókori Görögországból származik, arra a hagyományra emlékezve, hogy Prométeusz ellopta a tüzet Zeusztól. A láng az ókori olümpiai játékokon a játékok ideje alatt égett. Az olimpiai lángot az amszterdami 1928. évi nyári olimpiai játékokon vezették be újra, és ezóta a modern olimpiai játékok része. Az olimpiai lánggal való futás a modern olimpiák része, amelynek során az olimpiai lángot Görögországból viszik az játékok helyszínére. Ennek nem volt ókori előzménye, Carl Diem vezette be Joseph Goebbels támogatásával az 1936. évi nyári olimpiai játékok alkalmával.
Az olimpiai fáklyát több hónappal az olimpiai játékok megnyitó ünnepsége előtt gyújtják meg az ókori olümpiai játékok helyszínén, a görögországi Olümpiában, Héra istennő temploma és oltára közötti területen. Tizenegy papnőt jelképező nő végzi az olimpiai fáklya meggyújtásának ünnepségét, korhű jelmezekben és meghatározott koreográfiák szerint. A fáklyát a Nap sugaraival egy fém parabolatükör segítségével gyújtják meg, a napsugarakat egy pontba fókuszálva. Aztán az első futó megindul az ötkarikás játékokat és a békességet hirdető lánggal.  
Az olimpiai fáklyával való futásnak a megnyitó ünnepség napján van vége, ekkor a játékok központi stadionjába érkezik a láng. Az utolsó futó személyét általában titokban tartják, gyakran a szervező ország sporthíressége. Ő elfut az üstig, ami általában egy nagy lépcsősor tetején van, és a fáklyát használva meggyújtja ezt. Nagy megtiszteltetést jelent a felkérés az olimpiai láng meggyújtására. Miután meggyulladt a láng, a játékok folyamán végig ég, csak a záróünnepség napján alszik ki.
A modern idők olimpiai játékain az olimpiai fáklya a kontinensek közötti békét jelképezi.

forrás: olimpai láng története
pyro dekor

2012 London

olimpia1http://www.magyartudat.com/wp-content/uploads/olimpia2.jpg

Az olimpiai láng május 18-án érkezett Athénból a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépén Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára.
A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viselte.
Az érkezés másnapján az olimpiai láng hetvennapos, nyolcezer mérföldes – vagyis csaknem 13 ezer kilométeres – körútra indult Cornwallból, és ennek során érintette Nagy-Britannia összes megyéjét.
Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy a láng a brit lakosság 95 százalékához 10 mérföldnél – 16 kilométernél – közelebb kerüljön körútja során.

London az újkori olimpiák történetében az első város, amely harmadszor fogadhatja “az olimpia szent lángját”.
A láng július 27-én este, a nyitóünnepségre érkezik meg a kelet-londoni Stratford kerületben felépített olimpiai stadionba, ahol a 86 esztendős II. Erzsébet királynő nyitja majd meg hivatalosan a londoni olimpiát. 

MTI/magyartudat