Hogy ki találta fel a nadrágot, kinek volt először kabátja, mióta viselnek szandált – ma már kideríthetetlen.
Ám a ruházat igazi kialakulását attól számíthatjuk, mikor az emberek
felfedezték a szövés mesterségét. Már az ókori egyiptomiak is tudtak
nagyon finom gyapotszöveteket szőni. Az ő sok ezer éves „divatjuk”
főképp a tarka mintákat, a csíkozásokat kedvelte. Nagyon ügyesen tudták
már festeni is a ruhaanyagokat. A föníciaiak és asszírok öltözködése még
pompázatosabb, a gazdagok drága, arany- és ezüstszegélyű kelmékbe
öltözködtek.
A régi görögök viseletét a ruhák szabadon lehulló redőzete jellemezte.
Könnyen magukra tekerhető leplek, köpenyszerű felső ruhák voltak e
viselet fő darabjai – a rómaiak majdnem változatlanul átvették tőlük ezt a divatot.
Néhány
jellegzetes akkori ruhadarab, például a férfi-viselet darabjai: a tóga, a
tunika – az ő elnevezésükben ismeretes.
A népvándorlás korában kezdték viselni a lovas népektől átvett
ruhadarabokat: a nadrágot és a kabátot. A középkor öltözködése nagyon
változatos, évszázadonként más és más, de egy szempontból ugyanaz:
nagyon csukott, egészségtelen viselet, túlzsúfolt, túlcicomázott. A
férfiak is selyemholmikat, színes díszeket, szalagokat, piros
harisnyákat viseltek.
Az ausztriai Hallstattban, a só konzerváló hatásának köszönhetően a
leletekből sok ruházati cikk is napvilágra kerül. Az észak-európai lápos
vidékek is megőriztek mocsárba süllyedt tárgyakat, de egész
emberalakokat is, úgy, ahogy egykor ruhástól szerencsétlenül jártak. A
tőzegtalajban viszonylag jó állapotban maradtak fenn gyapjúholmik és
egyéb textíliák is. Így például Dániában került elő egy közel 4000
évesnek tekinthető kétrészes női ruha, rövid ujjal, s egy bronzkorongos –
akkoriban bizonyára nagyon divatos – öv egészíti ki ezt az őstoalettet.
Némely vonatkozásban a „divat vonala” nem sokban különbözik a mai nyári
viseletektől. /Lászlóffy Aladár/
Női divatok
A szépségért minden korban meg kellett szenvedni. De érdekes módon valamiért mindig csak a nőknek.
A nők hihetetlen kényelmetlenségek, sőt fájdalmak eltűrésére is hajlandók, ha úgy vélik, ezzel az aktuális divatot követik.
Krinolin
A „világ legkényelmetlenebb szoknyája” kitüntető címre joggal számot tarthatott a krinolin.
A krinolin a spanyol királyi udvarban, a 16. században bukkan fel és
innen indult el három évszázadon át tartó diadalmenete. A szoknyát
meglehetősen bonyolult szerkezet merevítette kosár formájúra. A rácsok
kezdetben csontból vagy fából készültek, később pedig acélból és
lószőrből. Velázquez festményei hűen ábrázolják, a nemes spanyol hölgyek
milyen extremitásokra hajlottak, ha divatról volt szó. Idővel a
krinolin elöl-hátul lelapult, viszont kétoldalt kibővült, olyan ovál
alakú szoknyát eredményezve, amellyel még a korábbinál is bonyolultabb
feladat volt átsétálni az ajtón. Különösebben élénk fantázia nélkül is
elképzelhetjük, milyen nehezen tudtak felöltözni, lépcsőn járni vagy
leülni a krinolinba bújtatott nők.
Turnűr
A krinolint az 1800-as évek vége felé a turnűr váltotta fel. A megfelelő
„fardagály” kialakításához itt is egy szoknya alatt rejtőző szerkezetre
volt szükség, amely hátul megemelte a textilt annyira, hogy ne csússzon
az egész ruhadarab a földön. A találmány célja ugyanaz volt, mint a
krinoliné: karcsúbbnak láttatni a derekat, és hangsúlyozni a mellet.
Megint csak könnyű elképzelni, milyen nehezen tudott mozogni, leülni,
felállni a nő egy ilyen öltözékben, és a fenekén cipelt pluszsúly
mennyire tönkretette a hátát.
Fűző
A női test egészségére a legnagyobb veszélyt a fűző jelentette, amely a
16. században kezdte megkeseríteni viselőinek életét, és egészen az első
világháború utánig szilárdan tartotta pozícióit. Tervezőit ugyanaz a
megfontolás vezette, mint a széles szoknyák és kebelmutogató ruhák
kitalálóit: azt a homokóra-vonalat kívánták elérni, amely a férfiak
számára legvonzóbb mell-derék-csípő arányt jelenti. A viktoriánus korban
a nők kivetették egy-két bordájukat, hogy a derekukat minél karcsúbbra
be lehessen fűzni.
Hogy mennyire összenyomorította a belső szerveket a szorosra húzott
fűző, azt jól bizonyítja például Scarlett O’Hara esete, akinek az
Elfújta a szél egyik jelenetében 20 hüvelykre, azaz 51 centire fűzik be a
derekát. Ez akkor is borzasztóan kevés, ha meggondoljuk, hogy akkoriban
az emberek jóval alacsonyabbak voltak, és egy 160 centis nőnek
nyilvánvalóan karcsúbb a dereka, mint egy 180 centisnek.
Telitalpú cipő
A manapság csak patacipőként emlegetett lábbelik többször is divatba
jöttek a történelem folyamán. A legrégebbi példát erre az ókori görög
színházak színészei szolgáltatták: a legfontosabb szereplők lábára
mindig ilyen cipő került, hogy kiemelje őket a többiek közül, és
láthatóvá tegye a leghátsó sorban ülő nézők számára is. Kínában
ugyancsak hordtak ilyen cipőt, szintén viselőjének rangját
hangsúlyozandó
.Forrás: Ötvenentúl.hu
A divatvilág
egyik legmeghatározóbb alakja Christian Dior.
Kamaszkorában
ellátogatott egy tenyérjóshoz.
A nő azt olvasta ki az ifjú Dior kezéből, hogy az asszonyok áldani fogják és általuk fog boldogulni.
Ő lett a sztárok szabásza, Marlene Dietrich, Rita Hayworth, Ava Gardner és Eva Peron is az ő ruháit viselték.
1957.október 24-én 52 évesen szívrohamban halt meg.