Égig érő fa

A magyarság hitvilágát, mesevilágát, mondavilágát, zenevilágát és népművészetét egy Belső-Ázsiából hozott örökség köti össze: ez az „égig érő fa”. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa ágai között a Holddal és a Nappal, hanem az Európában egyedülállóan gazdag népi díszítőművészetünknek is. Pásztoraink szaruból készült sótartóin, tálasainkon, házaink oromzatán, edényeinken, bútorainkon egyaránt előfordul ez a csak a magyarság számára megfejthető szimbólum.

Őseink hamar felismerték, hogy a növények megszületése, növekedése, beérése és halála az emberek szeme előtt zajlik és hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, az ember élete viszont halálával véget ér. Itt találjuk meg az életfa-gondolat nyitját; a vegetáció örök újjáéledését átvinni az emberre. Tőlünk keletre – Belső-Ázsiában – sok változatban él az életfa hite, amelyeket rajzokban, faragásokban, rátétmunkákban és domborműveken találunk meg. A belső-ázsiai török népek képzete szerint a világfa minden fa legmagasabbika, melyik mindennek a középpontjában nő, és csúcsa a főisten (az egyisten) lakásáig ér. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyarlakta területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk. Életfa-ábrázolások fordulnak elő honfoglalás kori szíjvégeken és más tárgyakon, amelyek ugyancsak azt bizonyítják, hogy az életfa fogalmát (mítoszát) és szimbólumrendszerét Belső-Ázsiából hoztuk a Kárpát-medencébe.

Az égig érő fa Belső-Ázsia alapmítosza, képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: él a világon egy csodálatos fa, amelynek hét vagy kilenc ága van. A fa olyan helyen nő, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja. A magyar hiedelemvilág „csudálatos fája,”, „égig érő” vagy „tetejetlen” fája a belső-ázsiai népek világfája, amely összeköti az alsó (föld alatti), a középső (a földi) és a felső (túl)világot.

A népmesék fantasztikumnak ható részletei alapjaikban nem kusza képtelenségek, hanem többnyire ősi vallási hagyományok. Az égig érő fa teteje közelében elnyúló ágon hajszálon függő, vagy három madárlábon forgó kastélyt, vagy réz-, ezüst- és aranypalotát és táltoslovakat találnak az azt megmászó mesealakjaink.

Ez az égig érő fa meséinkben is megmaradt: a sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán „világról világra” halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap segíti útján. Ebben a mesében a magyarok ősvallásának három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos meghatározása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása.

Írásos történeti forrásaink, népmeséink és népművészetünk megemlékeznek olyan hatalmas fáról, amelynek csúcsa az égitestekig ér. Az égig érő fa meséjét az egész magyar nyelvterületen ismerték/ismerik. A magyar nép hitvilágában a sorsjelző életfa az ősfákkal és családfákkal egy gyökéren nő, hiszen jelképes értelemben az anya helyett áll.

A gyermek életfája a vér szerinti anya felsőbbrendű énje. Amikor a beteg gyermeket átemelték ágai közt, abban a hitben voltak, hogy ezáltal az anya „újraszüli” fiát, életerejéből is átad valamit. A parasztember életében a gyermek világrajötte után a házasság a legnagyobb esemény; a legszebb életfa mindig a menyegzőn ékeskedett; az életet, a termékenységet és a bőséget jelképezte.

Őseink jól megkülönböztették a testet és a lelket; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre, és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások.

Eleink szép mítosza volt, hogy a születésre váró gyermek lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés fogalma; a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől; álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában) mutatkozik meg; a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel.

Egyistenhitünk máig köztünk élő szimbóluma és gondolatvilága az égig érő fa; erről hallanak gyermekeink és unokáink meséikben, ezt látják a körülöttük lévő tárgyakon, figyelmeztetve arra, hogy ez ősi hagyatékunk, amely bennünk él, meg kell őriznünk és tovább kell adnunk.
/Hankó Ildikó/

/

/Kustar Zsuzsa égigérő fa/

Ezen a napon- Badiny Jós Ferenc

A  sumerológia professzora, a magyar őstörténet kiváló kutatója Badinyi Jós Ferenc   a Losonc melletti Gácson született 1909. június 3-án.

Születésének századik évfordulójára emléktáblát helyezett el Balassagyarmat város Önkormányzata a Palóc Társaság kezdeményezésére, a Civitas Fortissima Kör támogatásával a Szondi György utca 1. szám alatti valamikori szülői házra.  

"...A magyarság-szemlélet megújítását kisgyermek korában édesanyja szavai nyitották meg lelkében, aki sokat mesélt fiacskájának a történelmünkről, elmondta, hogy Keleten sok rokonunk él, de nem a finnek egyedül, hanem őseink Kínától a Kárpát hazáig sokfelé felfedezhetők. Nagy, régi kultúra maradt utánuk Mezopotámiában, az eufráteszi Mezőföldön, ahol írásos emlékek is maradtak. Ha ezeket el tudnánk olvasni, fény derülne a magyarság őstörténetére, ősi nagy műveltségére. Badiny Jós Ferenc professzorként is többször idézte édesanyja szavait, "   tudod fiacskám az lenne jó, ha a ma ránk erőszakolt magyarság képet fonákjáról a színére fordítanánk". Valóban az anyai sugallat, mint jó földben a vetés szárba szökött a lelkében, mert életműve bizonyította, hogy lehet a fonák helyzetét tiszta színbe hozni. ...Jól tudjuk, hogy Badiny professzor munkássága sok vitára adott és ad okot mind tudományos, mind egyházi körökben. Azonban egyben egészen biztosak lehetünk, ha valaki több mint 70 évet szentel életéből egy eszme tudományos igényességű bizonyítására, az annak alapjául szolgáló kutatási tényanyag puszta létezése szinte bizonyossá tehet bennünket abban, hogy tanai az előttünk álló idők során tudományos szintű bizonyítást nyernek/
/Részlet Medvácz Lajos polgármester avató beszédéből/

Könyveiből:

• A megtalált magyar őstörténelem, Ausztrália, 1967
• A sumir-magyar nyelvazonosság bizonyító adatai, Buenos Aires, 1968
• Kaldeától Ister-gamig. I. - A Sumír őstörténet (Orient Press Könyvkiadó, Budapest, 1997)
• Kaldeától Ister-gamig. II. - A Sumír-Magyar nyelvazonosság bizonyítékai (Orient Press Könyvkiadó, Budapest, 1997)
• Káldeától Ister-gamig III. – A sumir-magyar hitvilág (Orient Press Könyvkiadó, Budapest, 1997)
• Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (Orient Press Könyvkiadó, Budapest, 1996)
• A magyar nemzet történetének kis tükre. I. (Buenos Aires, 1984) (Orient Press könyvkiadó Budapest, 1996)

Néhány évtizeden belül megtalálhatjuk a Földön kívüli életet!

Mars

Valószínűleg feltűnő vörös színe ihlette az ókor emberét, hogy a római hadistenről nevezze el. Noha csak feleakkora, mint a Föld, az összes égitest közül mégis ez hasonlít legjobban lakóhelyünkhöz. A Marson egy nap alig tart tovább, mint a mi bolygónkon, és hasonló tengelyferdeségének köszönhetően még évszakok is megfigyelhetők rajta. A felszíne is csaknem ugyanolyan változatos.


A Naprendszerben a legnépszerűbb célpont továbbra is a Mars. A körülötte keringő és a felszínén dolgozó szondák megfigyelései megerősítették, hogy a bolygón egykor folyékony víz volt. Az ősi vízmennyiség egy része a világűrbe szökött, erre utalnak a Curiosity rover friss deutérium-hidrogén (D/H) izotóparány-mérései. A víz egykori jelenlétét támasztják alá egyes marsi meteoritok vizsgálatai is, amelyek szintén az izotóparányok alapján mutatták ki, hogy a jelenlegi két jellegzetes D/H izotóparány (a légköri és a kéreg mélyén jellemző értékek) mellett egy harmadik is létezik. Ez arra utal, hogy több különböző H₂O-raktár van a bolygón, a most azonosított harmadikat a poláris jégsapkák, illetve a felszín alatti, eltemetett jégtömegek képviselik. Ha ezek jéganyaga egykor olvadt állapotban volt, a víz 100-150 méter vastagon boríthatta be a bolygó felszínét (ha a Mars domborzati egyenetlenségeitől eltekintünk).

A legfontosabb lépésre 2020 körül kerül sor: anyagmintát hoznak a Marsról a Földre, amit bolygónkon a marsi helyszínekhez képest sokkal részletesebben lehet majd vizsgálni. A nagyjából 2030-ra tervezett emberes Mars-expedíció pedig jó eséllyel adhat választ az egykori (esetleg mai) marsi élettel kapcsolatos több kérdésre is.

Élet keresése az exobolygókon

Az exobolygók – azaz Naprendszeren kívüli bolygók – kutatása során (főleg a Kepler űrtávcső mérései alapján) kiderült, hogy valószínűleg szinte minden csillag körül kering bolygó, méghozzá általában több is. Míg az exobolygók felfedezésének első éveiben főleg nagy, a Jupiterhez hasonló méretű bolygókat azonosítottak, mára a kisebb objektumok vezetik a listát. Úgy tűnik, a Földhöz hasonló méretű és tömegű planéták gyakoriak a világegyetemben. A nagy számok törvénye alapján pedig sok keringhet közülük az adott csillag ún. „lakhatósági zónájában" (ahol tartósan létezhet folyékony víz a felszínen), ami a földiekhez hasonló, az élet keletkezését és fennmaradását lehetővé tevő körülmények kialakulását eredményezheti. 

A James Webb űrteleszkóp nagy segítség lehet majd az exobolygók kutatásában

Forrás: NASA

Az elkövetkező időszak fő feladata már nem az exobolygók felfedezése, hanem részletesebb jellemzése lesz - többek között a 2018-ban induló, 6,5 méteres tükörátmérőjű James Webb űrtávcső segítségével. Perspektivikus témakör az exobolygók légkörének elemzése, éghajlati viszonyaik megközelítő feltárása. 

A NASA egyik vezető tudósa, Ellen Stofan egy élhető bolygók kutatásáról szóló konferencián beszélt minderről  "Tíz éven belül igazolható a földönkivűliek létezése"

Forrás Origo/-részlet

 

A biodiverzitás

Május 22.  a biodiverzitás  napja.

Amikor a társadalmi szervezetek fontosnak tartják, hogy egy dolognak külön napot szenteljenek, az azért van, mert olyan dologról van szó, amivel rendszeresen foglalkoznunk kell. 1992. május 22.-én az ENSZ környezetvédelmi programjának konferenciáján, Nairobiban, elfogadták a biológiai sokféleség egyezmény végleges szövegét. Ezért lett május 22.-e az a nap, amikor erre a problémára irányul a figyelem. A sokféleség fennmaradását ugyanis számos veszély fenyegeti.

Az ökológia egyik leggyakrabban használt fogalma a diverzitás. Egy-egy élőhelyet, társulást elsősorban annak sokféleségével jellemeznek és az egy területen lezajló folyamatok is jól nyomon követhetők a diverzitás változásának megfigyelésével. A biodiverzitás mára már az egyik legtöbbet használt szó lett a természetvédelemben. Kezdik úgy tekinteni, mint valamiféle természeti erőforrást, akár a napsugárzást vagy a szélerőt. Ezért is fontos a biodiverzitás, a földi élet sokszínűségének, sokféleségének megőrzése, amit ma már nemzetközi egyezmények is szorgalmaznak.

A biodiverzitás az élővilág stabilitása szempontjából nagyon fontos. Egyes fajok eltűnése vagy felszaporodása az élő rendszerek esetében valamilyen hibára utal, amit általában az emberi tevékenységek váltanak ki. A sokféleség megszűnésének legdurvább példája az esőerdők irtása. Az esőerdőben egy négyzetkilométeren több tízezer különböző faj él, míg ha ezt kiirtják, mondjuk szántóföld létesítése céljából, akkor marad a haszonnövény.   A sokféleség csökkenése létező veszély, a XXI. század egyik nagy problémája lesz, a következményei egyelőre kiszámíthatatlanok.

A biológiai sokféleség fontosságát a ’80-as években már felismerték, az 1992-es Rio-i konferencia fontos témája volt. A konferencia eredménye a Biológiai Sokféleség Egyezmény volt, ami nemzetközi szinten határozott meg feladatokat és alapelveket a biológiai sokféleség védelmében.

Az Egyezmény fő célkitűzései a következők:

- A biológiai sokféleség megőrzése, ami nem csupán a fajok, hanem a genetikai állomány és az élőhelyek szintjén is megjelenik. Az Egyezmény a biodiverzitás megőrzése, használata és a hasznok megosztása között igyekszik egyensúlyt teremteni.
 - A fajok, ökoszisztémák, egyéb ökológiai rendszerek fenntartható használata, ami azt jelenti, hogy az hosszú távon nem jár a sokféleség drasztikus csökkenésével, és nem veszélyezteti a jövő nemzedékeinek igényeit.

Az Egyezmény nem klasszikus természetvédelmi törvény, mégis jelentős abból a szempontból, hogy az egész élővilág védelmére helyezi a hangsúlyt, illetve célja a természeti elemek degradációjának megállítása.

Naponta átlagosan 50 faj hal ki a Földön. Ha ez így folytatódik, gyors és beláthatatlan következmények várhatók, melyek közvetlenül az emberiséget  érintenek majd. 

Nagyjából 7000 növényt, 100 állatfajt használunk étkezési célra, gyógyszereink fele növényi eredetű – ezt meg kellene becsülni. A biogeokémiai folyamatokban rengeteg növény, állat vesz részt, azaz, hogy lélegezni tudjunk, hogy a földben megteremjen a betevő, hogy tiszta legyen a víz, rengeteg faj ,munkája’ szükséges.

Magyarországon 2006. május 22.-én került először megrendezésre a biodiverzitás napja.

Múzeumok Nemzetközi Napja

A Múzeumok Nemzetközi Napja ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában tartott XI. konferenciáján határozták el. Első alkalommal 1978. május 18-án tartották meg.  Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt a minden év május 18-án tartott eseményben. Az ünnep célja, hogy az "év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé.

Vers vasárnapra - Goethe: Májusi dal

A természet mind fénylik feléd! Villog a napfény! Nevet a rét! Már minden ágból kitört a rügy, minden bokorból ezernyi fütty: s árad a szívből öröm, gyönyör. Ó, kedv, vidámság, Ó nap! Ó föld! Ó szerelem! te csupa arany hajnali felhőm ott magasan! Fényed megáldja a friss mezőt s a földet elönti szirom-ködöd. Ó lány, leányka, szeretlek én! S te hogy szeretsz! Hogy villansz felém! Mint dalt pacsirta s hajnalt szeret, mint nyíló rózsa üde szelet, vérem tüzével úgy vágylak én, ki ifjúságot öntesz belém, s új dalra, táncra kedvet adsz. Szeress örökre s boldog maradsz. /Ford.: Hajnal Gábor/

1618.O5.15. Johannes Kepler megalkotta a bolygók mozgásával kapcsolatos törvényeit

  
 Johannes Kepler  csillagász, fizikus és matematikus, minden idők egyik legnagyobb asztronómusa .




 A bolygók mozgásának leírása az ókorban, majd később is az egyik legizgalmasabb kérdése volt a tudománynak. A legkülönbözőbb Föld-középpontú (geocentrikus), illetve Nap-középpontú (heliocentrikus) elméletek születtek már a távcsövek megalkotása előtt is. Egyes bolygók látszólag előre-hátra mozognak az égbolton, ezért is volt nehéz a mozgásukban a szabályt észrevenni, magyarázni.
Tycho de Brahe dán tudós volt az utolsó jelentős csillagász, aki csillagászati távcső nélkül vizsgálta az égboltot. Több évtizedes nagyon precíz megfigyeléseit feljegyezve lényegében már birtokában volt a bolygók mozgási adatainak, csupán az adatokat tömören összefoglaló fizikai törvény hiányzott munkásságából. Tycho de Brache megfigyelései alapján Johannes Kepler  csillagász foglalta össze három törvényben a Naprendszerünk bolygóinak mozgástörvényeit.


Meghatározta az égitestek fénysugarának törését áthaladva az atmoszférán, valamint a szemlencse és a szemüveg optikai törvényeit. Johannes Kepler lencserendszereket hozott létre és 1611-ben feltalálta a csillagászati vagy Kepler-féle távcsövet. 1609-ben hozta nyilvánosságra a bolygók mozgásának első és második törvényét, majd 1618-ban a harmadikat. Az első törvény szerint a bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, az ellipszis két gyújtópontjának egyikén a Nap áll. A második törvény kimondja, hogy ha a Napot és egy bolygót gondolatban egy egyenessel összekötünk, ez a vonal azonos időközökben azonos nagyságú felületeket érint a bolygó mozgása alatt. A harmadik törvény pedig így szól: a bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint a Naptól való távolságuk harmadik hatványai.