Július hónap

 Bizony még a nyár legmelegebb hónapja, a július sem mentes a szélsőséges hajlamoktól. Ilyenkor kúszik a legmagasabbra a hőmérő higanyszála, jut uralomra a tikkasztó forróság, ám ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránktörő heves záporok, esetleg jégesők.


Mindenesetre ez az időszak már végképp a nyár legnagyobb munkájára, a gabona betakarítására összpontosította a régi gazdaemberek figyelmét. Szép időt vártak ilyenkor, Szent Jakab havában a régi öregek, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.

E hónapban már a nappalok fogynak; a Nap e hónap 23-a tájában az Oroszlán jegyébe lép.
 
Július hónap a nyári mezőgazdasági munkák fő időszaka, ráadásul a földeken dolgozók helyzetét csak nehezíti a forróság – nem csoda, ha ezekben a hetekben talán más hónapokhoz képest ritkábbak a jeles napok.
Július 2. vallási ünnep: Sarlós Boldogasszony napja. A keresztények a Jézussal terhes Szűz Máriának Erzsébetnél, Keresztelő Szent János majdani anyjánál tett látogatására emlékeznek ekkor – Keresztelő Szent János éppen fél évvel Krisztus után született, amit június 24-én, Szent Iván napján ünneplünk. (Iván a János szláv változata).

Számos népi hiedelem, hagyomány is kötődik az időponthoz. Az ezen a napon szedett gyógynövények, gabonafélék szentnek számítottak, a szerszámokat ilyenkor megáldatták... Sőt, ehhez a naphoz kapcsolódva, annak folytatásaként másnap kora reggel is ünnepi rítusok szerint kezdtek hozzá az aratáshoz. Az életet jelentő kenyérgabona tiszteletéről szól mindez, amely mindmáig tovább él a Krisztus testeként tisztelt szent ostyában. A Sarlós Boldogasszony elnevezés arra is utal, hogy egykoron az asszonyok vágták a gabonát sarlóval, és a férfiak szedték a kévét – ez a munkarend csak később, a jóval nagyobb fizikai erőt kívánó kasza használatának elterjedésével változott meg.

Bár nem néprajzi jellegű, de a magyar történelmi köztudat szempontjából feltétlenül kiemelkedő két esemény is e hónaphoz köthető. Július 22. az 1456-os nándorfehérvári győzelem emléknapja; a hónap utolsó napját pedig nemcsak a segesvári ütközet időpontjaként, hanem Petőfi halálának napjaként is számon tartjuk.

Ezekben a nyárközepi hetekben is érdemes figyelnünk az elmaradhatatlan időjós napokra. Ha ötödikén, Sarolta napján esik, akkor rossz dió- és mogyorótermés lesz. Ha Illés napján (20-án) dörög az ég, azt mondják, Illés szekere zörög. Két nappal később, 22-én, Mária Magdolna napján viszont nagy valószínűséggel esik az eső – hiszen Mária Magdolna bűneit siratja. Jakab napja hosszútávú előrejelzésre is alkalmas: ha 25-én menetelnek a hangyák, nagy hidege lesz a télnek...

A BÖLCSEN RINGÓ BÚZAKALÁSZOK

"Még az aratás kezdete előtt vitte ki az alig "ötévecske" kislányt a szélben ringó búzamezőre ,majd a dédapó belekezdett.
-Látod kis aranyom azt, amit én?
-Mit nagyapa ? - kérdezte természetes módon az akkor még aprószent anyám, nem elvéve ezzel az öreg türelmét
Hááát, A a kalászokat! Vannak olyanok , melyeket oda-vissza sodor a szél, de a lehajtott fejűek csak ringanak, mert erős gyökerekkel kapaszkodnak a földbe.
-Miért? - így kutakodott tovább a gyermeki kíváncsiság, amikor a bölcs öreg még nagyobb türelemmel belekezdett:
-Azért angyalom, mert a szélben össze-vissza himbálódzók feje üres, a lehajtott fejűekében pedig ott lapul az érett búzaszem, amiből lesz az Élet, mert tudod, mi így hívjuk a kenyeret.
Ezek is olyanok , mint az emberek: A hebehurgya üresfejűek sodródnak a széllel minden fele, de a bölcs, a lehajtott fejjel gondolkodó okos mindenütt megállva a helyét, csak a kitűzött célja irányában halad! -Így szólott dédnagyapám útravalója, ami után nem sokkal véget is ért az aratás, s a vékába már az új búzából őrölt liszt került. Dédanyám ebből sütötte kemencéjében, a "búbosban" az új kenyeret, azaz az Életet.
Az én kis Kíváncsi Fáncsi édesanyám mellette is ott sertepertélt. Segítő szándékkal, de mégis feltartva a mamát, aki a szobába parancsolta az én leendő anyámat ,oda .ahol "búbos" véget ért. Anyám, eltelve a kenyérsütés illatával, próbálta elütni az időt: ,kislányosan cicomázta magát a különböző fésűkkel és kenceficékkel.
A baj csak az volt . hogy akkor még nem érte fel tükröt. Pipiskedve is csak a feje búbja fért be a Mária kép alatti foncsorba! Ebből lett azután az igazi nagy galiba. Pontosabban akkor, amikor szorgos dédnagyanyám sorra vette ki a hosszúnyelű lapáttal a ropogósra sült cipókat, amelyeket a tiszta szobába vitt. Az egyiket éppen a tükör alá tette! Az én anyám azonnal felismerte a kerek cipó adta lehetőséget, s csak úgy, "mezténláb" ráállva a friss kenyérre, pótolta a hiányzó centimétereket, amelyek már a tükörben látható arcával együtt tették számára elérhetővé a falusi " make-up "-ot. Eltelve magától bodorította a haját a dédanyám fésűivel, magára kenve minden kencét. A "bibi" csupán az volt ,hogy a tiszta szoba ajtaja résnyire nyitva maradt !
Dédapám ezen a résen át mindent látott, de akkor még csendben maradt . Vélhetően azért, mert galamblelkű jósága nem engedte elfenekelni apró kis szentjét, de mélyen vallásos emberként méltó penitenciát eszelt ki hiú unokája számára! Napok teltek el, amikor a dédapó újra elvitte sétálni szeretett unokáját. Az öreg nagy hirtelen kezdett bele a szokásosan tanulságos új meséjébe.

Az "egyszer volt, hol nem volt" úgy folytatódott, hogy Ő bizony hallott arról a hiú kis fruskáról, azért, hogy magát kicicomázza a tükörben, amit nem ért fel, rá állt az "életre", azaz a kenyérre. A több ,mint száz szónak ,ha nem is egy ,de rövid lett a vége. Közelebbről az, hogy a kis fruska, miután lefeküdt aludni, reggelre kővé vált! Isten és "Élet" ellenes nagy bűne miatt!

Ahogy azt nem rég az édestől megtudtam, a séta ezek után nagyon nagy csendben folytatódott. Hazáig anyám is, Dédapám is mélységesen mélyen hallgatott.
Több, mint hét évtized után tudtam meg, hogy édesanyám akkor este nagyon nehezen akart az ágyába bújni!
Már fiatal asszony voltam, amikor még reggelente mindig tapogattam magam, ha elzsibbadt a karom, mert azt hittem, hogy kőbálvány lettem!- mesélte anyám, akitől, mint mondja, talán senki sem szerette jobban a bölcs öreget, akinek szigorúsága a legszeretőbb szívet rejtette talán az egész világon. No meg azt a tapasztalatot, amely az üres és tele búzafejek történetével tanított meg engem is az Élet, azaz a kenyér megbecsülésére.

Percze Miklós"

Pünkösdi népszokások

A pünkösd az egyház tanításában a Szentlélek, a népszokásokban pedig a nyárköszöntés az ünnep lényege.


Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket és kezdődhetett a mulatság.

A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flóra istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló.

Pünkösdi jelképek

 

Pünkösdi rózsa: pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek. A legények pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak.

Fehér galamb: a templomban sok helyen a Szentlélek jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon.

Zöld ág: nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket.

Májusfa
Pünkösd jelentőségét növelte a májusfaállítás, amely egyaránt jelen volt május elején és pünkösdkor, csak a 20. században vált le az ünnepről. Gyakoriak voltak a bálok és párválasztási szokások is kötődtek a jeles naphoz. A kétnapos ünnepen tilalmak léptek életbe: tilos volt állatokat befogni és kenyeret dagasztani. A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokon lányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.

Pünkösdi király
A legelterjedtebb a középkor óta ismert szokás a királyválasztás volt, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás, de leginkább lovas számokon) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.

Jókai Mór Egy magyar nábob című regénye pontosan beszámol ezekről az egy évig érvényes előjogokról: a király ingyen ehetett és ihatott a kocsmákban, a kontót a közösség fizette; társai őrizték marháit és lovait; hivatalos volt az ünnepségekre; nem kapott testi fenyítést csekély vétség esetén; és nem utolsó sorban tisztelet övezte.

Pünkösdi királynéjárás
Dunántúlon a pünkösdi királynéválasztás volt szokásban. A lányok házról házra jártak, az élén a pünkösdi királynéval. Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. A királynéi cím nem a legszebbet, hanem a legkisebbet illette. A lányok fehér ruhát öltöttek, a királynő feje felé piros kendőt tartottak vagy lefátyolozták arcát. A házaknál megálltak énekelni, cserébe pedig tojást, szalonnát vagy pénzt kaptak. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon nem volt divatos e szokás, sőt, egyáltalán nem alakult ki egységes hagyomány. Összességében elmondható, hogy szintén végigjárták a házakat adomány fejében, ám a menet lehetett vegyes, leányok és legények egyaránt részt vettettek benne. Gyakran a pünkösdi király és királyné együtt vonult az élén, társaik pedig lakodalmas menetet imitáltak. Ezt a szokást pünkösdölésnek nevezik.

Tavaszköszöntés
Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűztek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.

Törökbasázás, borzakirály, rabjárás
Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.
A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mentek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal tértek haza.
A borzajárás során körbekísértek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra jártak.

Amikor közeledik pünkösd ünnepe, éljen bárhol is a Kárpát-medencében, vagy szerteszét a nagyvilágban, több százezer magyar lelkében szólal meg egy hang: Csíksomlyó

„A Csíksomlyói Búcsú több mint katolikus ünnep. Ez a világ magyarságának talán legnagyobb találkozója. A Föld megannyi szegletéből zarándokolnak a magyarok ilyenkor Csíksomlyóra, ahol Nagyboldogasszonyhoz, a Magyarok Nagyasszonyához imádkoznak. A Kis-Sólyom és a Nagy-Sólyom (ma Kis-Somlyónak és Nagy-Somlyónak nevezik) közti nyeregben találkoznak, és évről évre ősi jelképeik, zászlaik alatt lelki vérszerződést, szövetséget kötnek a szkíták, hunok, avarok leszármazottai, azaz a mai, XXI. századi magyarok

Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kissomlyó-hegy lábánál: Csíksomlyó.

     A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. A kegyhely eredete belevész a korai középkor történetébe. Annyi bizonyos, hogy IV. Jenő pápa 1444. február 2-án teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a ferences atyák csíksomlyói Mária templomának építkezésében segítenek. Tehát maga az ősi Mária-tisztelet és a hatalmas méretű kegyszobor még régebbi időből való. Tény, hogy Csík, Háromszék, Udvarhely és Marostorda vármegyék vidéke rendszeresen tiszteleg, ősidők óta a csíksomlyói Boldogasszony előtt, de rajtuk kívül - amíg lehetett - egész Magyarországról is jöttek zarándokok a kegyhelyre. Nagyvárad és Kolozsvár meg a többi ősi szép magyar erdélyi város mindig képviseltette magát a somlyói búcsúkon. Most is.
     A 17. és 18. században a törökök és a tatárok igen sokszor betörtek a csíki falvakba, és a kolostort három ízben is földúlták, fölégették. Így 1661-ben és 1694-ben. A kegyszobor minden esetben szinte csodálatos módon menekült meg.

     A csíksomlyói kegyhely pályafutását a Szűzanya közbenjárására véghez vitt csodák teszik természetfölöttivé. E csodákat 1799. július 17-én Kollonita László erdélyi püspökének vizsgálóbizottsága alaposan fölülbírálta, majd 1798-ban a „kegyszobrot csodákkal ékesnek hirdette ki". Megjegyzendő, hogy a János Zsigmond fejedelem által erőszakosan terjesztett unitárius vallás átvétele ellen elsősorban a csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodás erejével tiltakoztak a székelyek. És ezért megmaradtak máig őseik katolikus hitében. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ami a lengyeleknek Czestochowa, a magyaroknak Máriapócs és Verebély, az a székelyeknek Csíksomlyó.

     A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 m magasságú. Századunkban 1916-ban augusztus 29-én a kegyszobor Székelyudvarhelyre menekült, majd innen Kolozsvárra, ahol a Havas Boldogasszony templomában kapott szállást. 1920 pünkösdjén. azonban újból „hazatérhetett" és elfoglalhatta trónusát a csíksomlyói kegytemplomban. Tudjuk, hogy ezután  is minden viszontagságokon keresztül oltalma és menedéke "marad "szegény székely népének".

" Az ősi világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él; töredékeit megtaláljuk a népi hitvilág, a népmese, a magyar keresztény szertartások, a népszokások, (zöldágjárás, komálás, kántálás, vesszőzés, hejgetés, alakoskodás, regölés, határkerülés és más, a természetben bekövetkező évszakos változásokhoz kötődő szokások), a hiedelem-töredékek, egyházi énekeink és más szakrális vagy profán cselekedetek körében. A csíki székelyek és a csángók között még él az őshitünk istenasszonyának - Babba Máriának - a kultusza. A Boldogasszonynak - és nem Szent vagy Szűz Máriának - a magyar néplélekben megtalálható tisztelete nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy Szent István éppen a Nagyboldogasszony oltalma alá helyezte hazánkat.

Messzire vezet a pünkösdi csíksomlyói búcsú eredetének kutatása, amit Daczó árpád Ferenc-rendi szerzetes (páter Lukács) fejtett meg, igen jó érzékkel tapintva rá a magyarság Szent István kora előtti Boldogasszony tiszteletére. A magyarság ma is élő legősibb népcsoportja - a moldvai csángók - nemcsak a Mária-tisztelet okán mennek Csíksomlyóra, hanem azért is, hogy megvárják a napkeltét. A Napba öltözött Asszonyért, akinek lába alatt holdsarló van. Ebben a szép hitben ki ne ismerné föl eleink Nap- és Hold-kultuszát, a végtelen pusztákon vándorló, állattartó nép természethez ragaszkodó hitét.

Magas kultúrájukra jellemző volt, hogy el tudtak szakadni a csillagos égbolttól és a Napba öltözött Asszonyban felismerték a Boldogasszonyukat, akinek a tulajdonneve Babba, azaz Szép volt. Nem véletlen, hogy a magyarok Szép Szűz Máriának nevezik égi anyjukat. Az archaikus magyar nyelv a Babba Mária elnevezésben csodálatos egyszerűséggel egyesíti az ősi Boldogasszonyt és az új vallás Máriáját. Mindkét hitvilágot magukénak érzik és ennek emlékét őrzi a Kis-Somlyó hegyen álló kegytemplom. A keresztény világban nincs még egy olyan nép, amelynek kultikus élete központjában annyira meghatározó módon állna a Mária-tisztelet, mint a magyarokéban.

Első felkent királyunknak, Szent Istvánnak tehát nem az a nagy érdeme, hogy felvette a római kereszténységet, hanem az, hogy belátta: megmaradásunk záloga az új hit felvétele mellett az ősi vallás, az ősi hitvilág megtartása és továbbéltetése. Egyetlen európai uralkodó család sem volt olyan hűséges és mégis független a római pápától, mint Emese unokái, ugyanakkor egyetlen eredendően európai uralkodó család sem adott annyi szentet az egyháznak, mint az árpád-ház. Erre pedig egyetlen nép sem lett volna képes, ha hagyományai, hite nem gyökerezik olyan mélyen az egyistenhitben, a korán megismert keresztény vallásban.

Dúcz Lászlónál olvassuk: A magyarok ősi vallását az európai beilleszkedés érdekében később minden módszerrel igyekeztek megszüntetni, megsemmisíteni. A feledésre azért volt szükség, mert a magyarok katonailag igen erősek voltak, a Kárpát-medencét pedig minden szomszéd szerette volna megszerezni. Háborúban nem tudták elpusztítani e népet, tehát azt az erőt kellett elpusztítani, ami összetartotta a magyarságot. Mi az, ami egy nemzetet oly annyira összetart? A múltja és a vallása.

Mit tehet a harmadik évezred magyarsága megmaradása érdekében? Nem feledkezhet meg a Babba Máriáról, arról, hogy a nemzet őt követve élhette túl azokat a viharokat, amelyekben más népek fölmorzsolódtak. Szépen fejezi ki Lukács páter a Csíksomlyóról írt könyvében: ...csak ezen az úton indulhattok el... De csak úgy... ha jól megfogjátok Boldogasszonyotok kezét, hogy aggódó anyai szeretetének biztonságával, és földi képviselőinek a magyar anyák... termékeny kivirágzásával biztosítsátok a jövőt.

/Kiszely István
Őseink egyistenhitéről - Magyarul vagyunk keresztények/"

Pünkösdi rózsa, bazsarózsa

A magyarságnak legkedveltebb virága a rózsa és a liliom. Ennek a két virágnak a neve áll a magyarság virágkultuszának élén s ez a két virágnév uralkodik a magyarság virágkultuszában az ezeréves magyar történelem egész folyamán.

A bazsarózsa elnevezésnek két magyarázata van. Az egyik, hogy először a török korban kerültek Magyarország területére a fásodó szárú fajok, amelyeket Kínában szaporították és a kereskedők a karaván utakon keresztül szállították az Oszmán Birodalomba. A hosszú szállítás miatt drága portékát csak a főemberek a basák engedhették meg maguknak. A magyar nép leleményesen pedig a csak a basa kertjében látható virágot a basa rózsájának nevezte el amiből alakult ki a bazsarózsa név.

Másik lehetséges névmagyarázatot Wass Albert Kard és Kasza című önéletrajzi ihletésű regényében találjuk:

Élt valamikor Buzsor környékén egy ember, akinek Bozsor volt a neve. Nagy, erős ember volt ez a Bozsor, vállára tudott venni egy ökröt, és úgy ment vele, mint más a hátizsákkal. Nahát ennek a Bozsornak volt egy szépságes szeretője, aki olyan szép volt, hogy még a csillagok is elsápadtak az égen a nagy szépségétől. Egyik este azt mondja a szépséges leányzó: „vegyél engem kedvesem, s a tied leszek, én a világ végezetéig.”
De Bozsor nem vette el, hanem azt válaszolta, hogy megígérte édesanyjának nem visz leányt haza míg azt a meredek hegyoldalt le nem szántja a völgybe. Befogta hát ökreit az eke elé és elkezdte leszántani a hegyoldalt, de minden egyes fogással, csak egy tenyérnyit tudott leszántani. Szántott éjjel, nappal tavsztől őszig, de még télen is. Egyik ökör a másik után pusztult el a rettentő munkában, de Bozsor nem hagyta abba még akkor sem mikor az utolsó ökör is elhullot. Ekkor fogta és maga kezdte vonni az ekét. Váltották egymást az esztendők, de Bozsor csak szántott, szántott, meg is soványodott belé, haja, szakálla megnőtt. Hiába mondotta a szép szeretője:” édes szeretőm feledett azt a meredek dombot, s végy engem feleségül, hadd éljünk boldogul míg fiatalok vagyunk”.
De Bozsor nem hallgatott rá, csak húzta makacsul az ekét tovább. Búslakodott is emiatt a leány, mígnem megszakadt a szíve s belehalt bánatába. Mikor hírét vette Bozsor, hogy meghalt a szeretője, akkorát ordított, hogy megremegtek tőle a dombok. Fölkapta az ekét, meglóbálta a feje fölött, s úgy aláhajította a völgybe, hogy ahol földet ért, mély likat ütött rajta, s a likból nyomban buzogni kezdett a víz, és kicsike tó lett a helyén. Ott van még ma is az. Bozsor pedig a hegyoldalba temette a leányt. Három nap s három éccaka ült a szeretője sírján, étlen-szomjan búslakodva. A harmadik napon kinőtt egy csudaszép virág, egyenest a halott leány szívéből. Nézte Bozsor a csodaszép virágot, s hát egyszer csak megérintette a az esti szellő a virág szirmait s azok suttogni kezdtek. Azt suttogták a szegény Bozsor fülébe, hogy „még halálomban is téged szeretlek édes szeretőm! Végy el feleségül, végy el feleségül!” Azóta nevezik ezt a növényt Bozsor rózsájának.

A történetben nem másról, mint a Mezőségi bazsarózsáról, a Paeonia tenuifoliáról van szó, ami a Kárpát medencébe érkező magyarok hozták magukkal Ázsiából és telepítették el. Jelenleg Ázsiában a Bajkál tó környékén és Erdélyországban a Mezőségben él ez a növényfaj.

Nemzeti összetartozás napja

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették.

  Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondja: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

Húsvét vasárnap, hétfő - hagyományok,népszokások

Húsvéti Ünnepek, hagyományok Székelyföldön
/Korond és Vidéke/

A székely\' nép gazdag szokásvilágára, ünnepi hagyományaira már több mint egy évszázada felfigyeltek a kutatók. \"Nevezetes jelleme a székelynek õsi szokásaihoz való ragaszkodása. A sóvidéki magyarság életében is fontos szerepet játszanak az ünnepek, amelyeket másként él meg, mint az egyszerû hétköznapokat. Az ünnep színessé teszi az életet, alkalmat nyújt a családi együttlétre, a rokoni, baráti kapcsolatok ápolására, az összetartozás erõsítésére. Ünnepi szokásaikban ragaszkodnak az õsi hagyományokhoz, amelyeket a közösség minden tagja magára nézve kötelezõnek tart.

Húsvét

A húsvét - akárcsak a karácsony - háromnapos ünnep, amely sok vidámságot, szórakozást tartogat a fiataloknak. A katonaviselt legények bokrétas kalappal vesznek részt a vasárnapi istentiszteleten, majd azt követõen az esti bálba hívják a lányokat. Éjfél körül minden lány hazaigyekszik, hogy terített asztallal, süteménnyel, borral, pálinkával várja a legényeket, akik zeneszóval házról házra járnak hajnalozni és minden lányt megköszöntenek.. Az ajtóhoz érkezve a zenészek elhallgatnak és egy legény beköszöntõt mond:

Szerencsés jóreggelt kívánok ezen virradásra
Boldog ünnepeket ezen szent napokra
Tisztelt házigazda eljöttunk magukhoz
Hogy megtiszteljük magukat és kedves leányukat
Az hallottuk hírbõl, hogy e családban
Egy virágszál virágzik, kinek szíve húsvét után vágyik
Nehéz bátorságot csak õérte vettünk
Hogy most magukhoz bémerészkedjünk.
Követként engemet küldöttek elõre
Hogy engedélyt kérjek néhány percre
Remélem kérésem nem fogják megszegni
S e néhány percre bé fognak engedni
Köszönjük e háznak tisztességtételét,
Hogy minket fogadtak, mint húsvéti vendég
Kívánjuk e virágszál virágozzek,
Mint a piros rózsa lágyan hajladozzék.

A köszöntõ után behívják a háziak a vendégeket és süteménnyel, itallal kínálják õket. Rövid beszélgetés után a zenészek rázendítenek a csárdásra és a legények táncra perdülnek a ház asszonyaival, lányaival.

A vidámságból a kislegények is kiveszik a részüket, akik bár többnyire édesapjuk segítségével de megtisztelik az ismerõs 7-8 éves kislányokat egy-egy kapura, tornácra tûzött zöldággal. A zöldágrakás néhol olyan méreteket ölt már, hogy ha egy kislánynak több \"hódolója\" van, reggelre - piros tojással, szalaggal díszített - valóságos zöldág erdõ borítja a tornácát. Másnap reggel a fiúk végigjárják a kislányos házakat és versike kíséretében meglocsolják a lányokat.

Jó reggelt azoknak, akik itt lakoznak
Verset mondanék, ha meghallgatnának.
Jézus feltámadott, nagy örvendezéssel
Áldják hát az Istent hangos énekléssel.
Áldom én is ezért, mert ma húsvét napja
Virradt mireánk, áldott szent órája
Most jöttem Krisztus kicsi mezejébõl
Az illatozó rózsák virágos kertjébõl
Jézust feszítették nehéz keresztfára
Onnan is levették, koporsóba tették.
De úgy akarta a mennyeknek Atyja
Hogy az Õ szent testét onnan feltámassza
Azt kívánom, most még sokáig éljenek
Kárt, bút, bánatot sose szenvedjenek
Mind földön, mind mennyben boldogok legyenek.

/Erdély - Székelyföld - Korond és Vidéke
Váradi Péter Pál - Gaál Anikó/

Boszorkányleplezés A lányoknak és az asszonyoknak nagypénteken különleges teendőik voltak. Ezen a napon egy kicsit levágtak a hajuk végéből, hogy hosszabbra nőjön. Napfelkelte előtt az ajtókat és az ablakokat kinyitották, hogy az ágyneműt a nagypénteki szél járja át, és moly ne essen bele. Sok asszony az ágyneműt és más szövevényt a tornácra, kerítésre rakta, hogy jobban szellőzzön. Nagypéntek napján lehullott a titok leple, ekkor kiderülhetett, hogy kik a falu boszorkái. Csupán egy fakanálra volt szükség méghozzá olyan fakanálra, amivel a festéket kevergették a húsvéti tojáshoz. Erre kellet egy lyukat fúrni, s aki ezen átnézett a templomban mise közben megláthatta ki a boszorkány. A boszorkányok az oltárnak, vagy az úrasztalának háttal ülnek és nagy szarvuk van. Miután meglátta az illető kik a boszorkányok, a templomból ki kellett jöjjön és a keresztes úton át kell fusson. Így a boszorkányok nem tudnak ártani a kíváncsiskodó személynek. A gazdák ezen a napon herélték az állataikat. A herélés végezetével a gazdasszony délutánra elkészítette a here pörköltet. Érdekes, hogy Korondon, nagypénteken a halon kívül semmiféle húsfélét vagy zsírosat nem fogyasztanak, sokan még a kenyeret, tojást, tejet sem eszik meg, a lótököt viszont megették. Ekkor itták meg a pálinkát is, miközben a beszélgetés, a szórakozás sokszor az éjszakába nyúlt.
Ha nagypénteken sok eső esik a nép úgy tartja és napjainkban is úgy tartják az állatokat tartó emberek, hogy a nyár folyamán sok lesz a májmétely, sok juh és szarvasmarha megbetegszik.

Tojásfestés
Régi szokás a tojásfestés és a tojásokkal kapcsolatos játék. A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. A leányok vasárnap festették meg a tojásokat. A tojás eredeti jelképe a termékenység, az új élet- „ Ahogy krisztus áttörte a sír bilincsét, úgy bújik elő az új élet, a kis csibe is a tojás börtönéből.” A tojásfestés módszerei tájegységenként változott és változik. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolják be, s úgy teszik a festékbe; utána a csipkézett levél helye világos színű marad. Régebben házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot stb. A tojások „írásának" legismertebb módja az, hogy viaszt olvasztanak meg, s a folyékony viasszal a tojás héjára írják a kívánt mintákat. Ha a viasz megaludt, a tojást a festékbe teszik. A színes tojásról a viaszt letörlik, s a helye sárgásfehér marad. Ezt esetleg másfajta színnel színezik. Karcolással készülnek a vakart vagy kotort tojások; a díszítőmotívumokat éles szerszámmal kotorják a tojásra. Még nagyobb ügyességet kíván a patkolt tojások készítése.

Vízbevetlé hétfő
Hétfő reggel a kisebb fiúk járták a házakat, ahol piros tojást, pénzt vagy kalácsot kaptak az öntözésért. Eredetileg kútból húzott hidegvízzel öntözték a lányokat, helyenként meg is vesszőzték őket. Mindkettő a jelképes megtermékenyítést a rituális megtisztulást jelenti.
Kelj fel párnádról szép ibolyavirág,
Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával,
Teljen a talicskám sok szép piros tolással!

Kakaslövés
Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés. Először perbe fogtak egy kakast, búcsúztatót mondtak, majd íjjal és nyílvesszővel célba vették a kakast, ha a nyíl a kakas szívébe fúródott, véget ért a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be.
A gyermekek szokásaihoz tartozott a lármás nagyheti Pilátus-verés. Régi szokás a húsvéti határkerülés is, melyhez Zalaegerszegen a török harcokkal kapcsolatos történeti eredetmondát fűztek.

Tojás, barka,bárány, nyúl

A húsvéti tojás



A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi.

Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A tojás piros színe Krisztus kiömlött vérét jelképezi.

Hazánkban már avar kori – tehát honfoglalás előtti – sírban is találtak festett, karcolt díszű tojást. A húsvéti tojásokon látható ívelt, kettős vonalú, a kettős vonalat létraszerűen merőlegesekkel összekötő díszítmény napjainkig ismert a hazánktól északkeletre élő népek körében.

A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást, s ezt a közelmúltig megtették a bukovinai székelyek is. A jobbágyok szolgáltatásai között szerepelt a húsvéti tojásadás kötelezettsége.

A tojásfestés népszokásként elsősorban kelet-Európában maradt fenn a XX. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal írták a héjra, amit festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit.

A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása; ugyanaz , mint az első férfié, aki belép a házba. 

/Ádám Kata/

Barka
A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.


Bárány
A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán.
Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk".

Nyúl
A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, amely égitest a termékenység szimbóluma. Nyúl és tojás ősi kapcsolata a kutatók szerint a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk is német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi.
Az is lehet, hogy tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból is eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase. Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a múlt század végén a képes levelezőlapok elterjedésével igen sokfelé eljutott.

/Iskolai Információs Portál/