Ki ne tudná, mi a teendő, ha hullócsillagot lát, vagy ha fekete macska megy át előtt az úton? Ősidők óta foglalkoztatnak minket a titokzatos jelek és jóslatok. Vajon mi az alapja a babonának?
A
legtöbb hiedelmünk nem más, mint az ősi vallási-misztikus képzetek
túlburjánzása. Egyes tárgyaknak, cselekményeknek természetfölötti hatást
tulajdonító és bizonyos jelenségeket természetfölötti erők
megnyilvánulásaként magyarázó tévhit a babona, legalábbis így határozza
meg a szakkönyv. Fő ismertetőjele a rejtett összefüggések megléte, azaz
mágikus jelentőség tulajdonítása bizonyos gyakorlatoknak. Köztük azonban
semmilyen bizonyítható kapcsolat nem létezik, olykor a józan észnek is
ellentmondanak. Ennek ellenére mégis befolyásolják életünket, sőt, szép
lassan beleivódnak a hétköznapjainkba, és gátlásokat alakítanak ki, vagy
önbeteljesítő jóslattá válnak.
. Gondoljunk csak bele, ha kiborul a só,
vagyis — a hiedelem szerint — veszekedésre számíthatunk, akaratlanul is
hajlamosak vagyunk vitát szítani. A babonás embert voltaképpen a
megismerés vágya hajtja, de mivel ésszerű magyarázatot nem talál az
ismeretlen jelenségekre, bizonytalanságának megszüntetése érdekében ebbe
az irracionális világába menekül
.

A tojás a magyar népi hitvilágban és népszokásokban termékenységvarázsló, és az újjászületést, növekedést jelképezi.
Számos nép képzetében a kozmikus tojás a teremtés és a lét kezdetének
szimbolikája. A görögöknél a feltámadást jelképezi. Kínában a teljesség
kifejezésére szolgál. Az irániaknál a tojás a teremtést jeleníti meg.
Sok esetben az aranytojás jelképezi a Napot.
A strucctojás vagy a nagyobb porcelántojások, amelyek elsősorban
templomokban, mecsetekben láthatók, a teremtést, az életet és a
feltámadást jelzik. A keleti szlávok legfőbb termékenység megtestesítője
ugyancsak a tojás. Angliában az újjászületés, a remény jelvénye. Néha a
szűztől való megszületésre utal. Az alkimisták szerint a tojásból nő ki
a bölcsesség fehér, piros és kék virága.
A tojáshoz meglehetősen sok babonás képzet is társul, például, ha
véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, valami jót fogunk
hallani; ha viszont sértetlen marad, vagy csak megreped, akkor jobb az
elővigyázatosság, mert rossz hírekre számíthatunk.
Ha a héjától megpucoltuk, vagy már megettük a tojásokat, a balszerencse
megelőzése érdekében a legjobb megoldás, ha a tojáshéjakat összetörjük
egy kanállal. Ha a tojás héját elégetjük, a tyúk nem fog tovább tojni.
Nem szerencsés dolog tojásokat sötétedés után kivenni a tyúkólból, vagy
bevinni a házba
. Az azerbajdzsániaknál nem szabad tojást ajándékozni. A Kína
északkeleti részén található Liaoning tartományban élő hagyomány, hogy a
Sárkánycsónak-fesztivál idején (az ötödik holdhónap ötödik napján) az
emberek házuk küszöbén ülve napnyugta előtt megesznek egy tojást. Miután
végeztek az evéssel, a tojáshéjakat kidobják a házból, abban a
reményben, hogy ezzel a következő évre megtisztítják a házat a
betegségtől és a balszerencsétől.
A magyar hitvilágban és a népszokásokban elterjedt szokás volt a
csecsemő első fürdővízébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges
legyen. Lakodalomban az új asszonyt a vőlegény házába való bevezetéskor
tojásra léptették, vagy tojást tettek, gurítottak ülőhelye alá az
esküvői vacsorán, hogy a könnyű szülést, illetve a termékenységet
biztosítsák. A kínai Zhejiang tartományban régebben az ifjú feleségek
tojást rejtettek a nászágy végébe, hogy így biztosítsák teherbeesésüket.
A szülést követően az ifjú anyának rántottát adtak enni, és a betegek
is tojást kaptak, hogy mielőbb felgyógyuljanak és megerősödjenek. A
gyerekekkel első születésnapjukon lágy tojást etettek.
Bukovinában és Moldáviában húsvétkor a hölgyek egy piros és fehér tojást
tesznek a mosdóvizükbe, az előbbit azért, hogy pirosló legyen az ajkuk,
a fehéret pedig az egészségük érdekében. Ugyancsak román hagyomány,
hogy a következő évben szépek és kívánatosak legyenek, éjszakára a
lányok piros tojást tesznek a keblükre.
Az angolok szerint, aki megeszi: a barázdabillegető tojását, csavargóvá
válik; a poszáta tojását, a titkok kifecsegője lesz; a gatyásgalamb
tojását, balszerencsével számolhat; a varjú tojását, ostobán hahotázóvá
válik, a fogoly tojását, anyagi gyarapodásra számíthat; a bagoly
tojását, sokat fog rikácsolni. A hosszúfarkú lile fészkének kifosztása,
és tojásának elfogyasztása kéztörést okoz. Aki sárga tollú madár tojását
fogyasztja el, hamarosan be fog lázasodni. Ha a kacsa sötétbarna tojást
tojik, rossz előjel. Ha Nagypénteken tojt tojást a tűzre dobják,
kioltja a lángokat.
Az angolok azt hiszik, hogy egy fehér tyúk húsvét napján új fészekbe
tojt tojása gyógyítja a gyomorpanaszokat, csillapítja a fejfájást;
megvédi a szőlőtőkéket a jégverés ellen; a termőföldet a fagytól. Aki
ilyen tojás birtokába jut, képes meglátni a boszorkányokat. Ha pedig két
ember eszik egy sas tojásból, védelmet nyernek a rontás és a
boszorkányság ellen.
A tüsszentés:
a tüsszentés nem "kedves egészségünket" szolgálja, sőt legtöbbször a
közelgő náthát jelenti be. Orvostudományi és élettani alapon tehát ennek
az udvariassági formulának az eredetét egyáltalán nem tudjuk
megmagyarázni. Választ az őstörténet, a néprajz, a mitológia és a
vallástörténet ad. Feljegyezték, hogy Afrika egyik kis néger államában,
Monomopatában nagy esemény volt a király tüsszentése. Ha ez megtörtént,
akkor különféle szertartások és imák között kihirdették az egész
országban, hogy a legkisebb alattvaló is elrebeghesse jókívánságait, és
imádkozhassék ura egészségéért. Azt tartották ugyanis, hogy Monomopata
ura egy-egy tüsszentésével a kártékony szellemek, gonosz démonok egész
rajától szabadul meg. Az ehhez hasonló példákat bőséggel sorolhatnánk a
természeti népek köréből: Afrikától Guineán át a floridai indiánokig.
Ehelyett inkább a régi mítoszok világában kutassunk.
A régi héber legenda szerint a legelső időkben az
ember egész életében csak egyetlenegyszer tüsszentett, de akkor is bele
kellett halnia, így volt ez egész Jákobig, akinek megengedte az Isten,
hogy annyit tüsszenthet életében, amennyit akar, és mégse pusztul el
tőle. Ennek ellenére a tüsszentés általi halál félelme tovább élt az
emberben, és ezért üdvözölték egymást az "egészségére" felkiáltással
ilyen "félelmetes" alkalmakkor.
A görögöknél
is hasonló fontossága volt a tüsszentésnek. Az Odüsszeiában egyenesen
jóserőt tulajdonítanak neki, s még Arisztotelész is feljegyzésre
méltónak ítéli, hogy a nép a tüsszentést Isten által küldöttnek tekinti,
a köhögést azonban nem...
Vizsgálódásaink
eredménye tehát az, hogy a "kedves egészségére" udvariassági formula az
ősidőkben vallásos eredetű varázsmondás volt. Az ártó démonok távozását
vagy az istenség üzenetét jelentette.
S ha
már itt tartunk, említsük meg azt is, hogy a földkerekség legkülönbözőbb
népei, mikor ásítanak, kezüket a szájuk elé tartják. Számunkra ez ma
már szintén csak illemszokás, de a néprajzi kutatások alapján
kétségtelen, hogy a rontó démonok besurranása elleni védekezés
maradványa. Ezeket az ősi, szívósan továbbélő, de ma már eredeti
jelentésüket elvesztett hagyományokat "csökevényeknek" nevezi a
tudomány.
A
patkót világszerte szerencsehozónak tartják, nálunk vályúba teszik,
hogy az állatot megóvja a betegségektől; az algíri mohamedánok
ajtófélfájára éppúgy patkót szegeznek, mint az angol vitorlások
árbocára.
Régen a ló varázserejű, bajtól óvó
állat volt; nagy szükségben lovat áldoztak, s a házak ormára, kapuk fölé
lófejet, lókoponyát szegeztek. A lóáldozatokat helyettesítette később a
lópatkó. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a vas megóv az ártó
szellemektől, s különösen nagy hatása van olyan vasnak, amit nem
vesznek, hanem találnak. Márpedig a ló lábáról könnyen leesik a patkó, s
aki egy kicsit is szemfüles, úton-útfélen megtalálhatja szerencséjét.
A
négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, márpedig ez a
keresztény kort jóval megelőző, ősi szimbólum mindenütt bajelhárító,
szerencsehozó hírében áll. Ez az egyik oka a négylevelű lóhere
népszerűségének, a másik pedig ritkasága. Azért nem olyan ritka, mint a
fehér holló vagy az ötös találat, s ha valaki szorgalmasan keresgél a
lóherésben, előbb vagy utóbb talál négylevelű lóherét. Igen ám, de csak
az az igazi szerencsehozó, amire véletlenül bukkanunk rá!

Péntek 13 nem is szerencsétlen
Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az
angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy
ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget
jelent. Ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája,
aminek eredetét a legendák olyan régmúlt eseményekre vezetik vissza,
mint Jézus keresztre feszítése, a templomos lovagok rendjének
felszámolása, sőt, az özönvíz, vagy a kiűzetés a Paradicsomból.
Valójában a babona messze nem ilyen ősi: a péntek tizenharmadika
balszerencsés mivoltáról a legrégebbi írásos említés 1869-ből való, a
híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzából (Rossini egyébként
1868. november 13-án halt meg, ami péntekre esett). Ezelőtt a babona
legfeljebb közszájon forgott, de nem volt különösebben elterjedt. A
hiedelmekkel, népszokásokkal, babonákkal foglalkozó híres Brewers
Dictionary of Phrase and Fable enciklopédia még az 1898-as kiadásában
sem emlékezik meg a szerencsétlen péntek tizenharmadikáról; az
elátkozott 13-as szám, és a balszerencsés péntek azonban külön-külön
szócikket kap benne.
Péntek tizenharmadika legendája a néprajzkutatók szerint valószínűleg
két egymástól független babona összeolvadásából jött létre, valamikor a
huszadik század elején.
Tizenhárom
A tizenhármas a legtöbb ősi kultúrában kiemelt szerepet kapott: Kínában
és Egyiptomban szerencsés számnak tartották, máshol pedig
szerencsétlennek, mert eggyel több, mint a tökéletesség szimbólumának
tartott tizenkettes.
A keresztény kultúrkörben az utolsó vacsora bibliai története bélyegezte
meg a számot, ahol tizenhárman ültek az asztalnál. Kevésbé ismert, de
egy hasonló történet szerepel a viking mitológiában is, ahol Odin és 11
társa tart lakomát, amit a meg nem hívott Loki, a viszály istene tesz
tönkre tizenharmadikként, egy mérgezett nyílvesszővel megöli Baldrt, a
szépség istenét, ami végül az istenek háborújához, a Ragnarökhöz vezet.
A tizenhármas szám rossz híre a XX. század első felében olyan erős volt,
hogy New York felhőkarcolóinak 80 százalékában kihagyták a 13-ast az
emeletek számozásából, a szállodákban nem volt 13-as szoba, a
kórházakban 13-as kórterem, a színházak nézőterén 13. sor, az utcákon
13-as házszám.
Péntek
Az ókori Rómában (majd később például a középkori Angliában) a péntek
volt a kivégzések napja, így szükségszerűen Jézus keresztre feszítése is
péntekre esett - innen származhat a szerencsétlenséget hozó pénteki nap
babonája. Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napja szent nap
volt, amit az isteneknek szán az ember. Ez is magyarázhatja a babona egy
részét, miszerint pénteken elkezdeni egy utazást, vagy bármilyen fontos
tevékenységet, balszerencsét hoz, hiszen ezt a napot az isteneknek
kellett volna áldoznunk.
Az angol „friday" szó a szerelem és a termékenység viking istennőjére,
Freyjára utal („Freyja's day"). Egyes történészek szerint a keresztény
egyház szándékosan állította be a hívei előtt rivális vallás istennőjét
boszorkánynak, Freyja szent napját pedig szerencsétlenséget hozó,
elátkozott napnak, boszorkányszombatnak.