Babonákról - péntek 13.

 

Ki ne tudná, mi a teendő, ha hullócsillagot lát, vagy ha fekete macska megy át előtt az úton? Ősidők óta foglalkoztatnak minket a titokzatos jelek és jóslatok. Vajon mi az alapja a babonának?

A legtöbb hiedelmünk nem más, mint az ősi vallási-misztikus képzetek túlburjánzása. Egyes tárgyaknak, cselekményeknek természetfölötti hatást tulajdonító és bizonyos jelenségeket természetfölötti erők megnyilvánulásaként magyarázó tévhit a babona, legalábbis így határozza meg a szakkönyv. Fő ismertetőjele a rejtett összefüggések megléte, azaz mágikus jelentőség tulajdonítása bizonyos gyakorlatoknak. Köztük azonban semmilyen bizonyítható kapcsolat nem létezik, olykor a józan észnek is ellentmondanak. Ennek ellenére mégis befolyásolják életünket, sőt, szép lassan beleivódnak a hétköznapjainkba, és gátlásokat alakítanak ki, vagy önbeteljesítő jóslattá válnak.

. Gondoljunk csak bele, ha kiborul a só, vagyis — a hiedelem szerint — veszekedésre számíthatunk, akaratlanul is hajlamosak vagyunk vitát szítani. A babonás embert voltaképpen a megismerés vágya hajtja, de mivel ésszerű magyarázatot nem talál az ismeretlen jelenségekre, bizonytalanságának megszüntetése érdekében ebbe az irracionális világába menekül
./Maxima/

A  tojás, tüsszentés, négylevelű lóhere

 .

A tojás a magyar népi hitvilágban és népszokásokban termékenységvarázsló, és az újjászületést, növekedést jelképezi.

Számos nép képzetében a kozmikus tojás a teremtés és a lét kezdetének szimbolikája. A görögöknél a feltámadást jelképezi. Kínában a teljesség kifejezésére szolgál. Az irániaknál a tojás a teremtést jeleníti meg. Sok esetben az aranytojás jelképezi a Napot.

 A strucctojás vagy a nagyobb porcelántojások, amelyek elsősorban templomokban, mecsetekben láthatók, a teremtést, az életet és a feltámadást jelzik. A keleti szlávok legfőbb termékenység megtestesítője ugyancsak a tojás. Angliában az újjászületés, a remény jelvénye. Néha a szűztől való megszületésre utal. Az alkimisták szerint a tojásból nő ki a bölcsesség fehér, piros és kék virága.

A tojáshoz meglehetősen sok babonás képzet is társul, például, ha véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, valami jót fogunk hallani; ha viszont sértetlen marad, vagy csak megreped, akkor jobb az elővigyázatosság, mert rossz hírekre számíthatunk.

 Ha a héjától megpucoltuk, vagy már megettük a tojásokat, a balszerencse megelőzése érdekében a legjobb megoldás, ha a tojáshéjakat összetörjük egy kanállal. Ha a tojás héját elégetjük, a tyúk nem fog tovább tojni. Nem szerencsés dolog tojásokat sötétedés után kivenni a tyúkólból, vagy bevinni a házba

. Az azerbajdzsániaknál nem szabad tojást ajándékozni. A Kína északkeleti részén található Liaoning tartományban élő hagyomány, hogy a Sárkánycsónak-fesztivál idején (az ötödik holdhónap ötödik napján) az emberek házuk küszöbén ülve napnyugta előtt megesznek egy tojást. Miután végeztek az evéssel, a tojáshéjakat kidobják a házból, abban a reményben, hogy ezzel a következő évre megtisztítják a házat a betegségtől és a balszerencsétől.

A magyar hitvilágban és a népszokásokban elterjedt szokás volt a csecsemő első fürdővízébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Lakodalomban az új asszonyt a vőlegény házába való bevezetéskor tojásra léptették, vagy tojást tettek, gurítottak ülőhelye alá az esküvői vacsorán, hogy a könnyű szülést, illetve a termékenységet biztosítsák. A kínai Zhejiang tartományban régebben az ifjú feleségek tojást rejtettek a nászágy végébe, hogy így biztosítsák teherbeesésüket. A szülést követően az ifjú anyának rántottát adtak enni, és a betegek is tojást kaptak, hogy mielőbb felgyógyuljanak és megerősödjenek. A gyerekekkel első születésnapjukon lágy tojást etettek.

Bukovinában és Moldáviában húsvétkor a hölgyek egy piros és fehér tojást tesznek a mosdóvizükbe, az előbbit azért, hogy pirosló legyen az ajkuk, a fehéret pedig az egészségük érdekében. Ugyancsak román hagyomány, hogy a következő évben szépek és kívánatosak legyenek, éjszakára a lányok piros tojást tesznek a keblükre.

Az angolok szerint, aki megeszi: a barázdabillegető tojását, csavargóvá válik; a poszáta tojását, a titkok kifecsegője lesz; a gatyásgalamb tojását, balszerencsével számolhat; a varjú tojását, ostobán hahotázóvá válik, a fogoly tojását, anyagi gyarapodásra számíthat; a bagoly tojását, sokat fog rikácsolni. A hosszúfarkú lile fészkének kifosztása, és tojásának elfogyasztása kéztörést okoz. Aki sárga tollú madár tojását fogyasztja el, hamarosan be fog lázasodni. Ha a kacsa sötétbarna tojást tojik, rossz előjel. Ha Nagypénteken tojt tojást a tűzre dobják, kioltja a lángokat.

Az angolok azt hiszik, hogy egy fehér tyúk húsvét napján új fészekbe tojt tojása gyógyítja a gyomorpanaszokat, csillapítja a fejfájást; megvédi a szőlőtőkéket a jégverés ellen; a termőföldet a fagytól. Aki ilyen tojás birtokába jut, képes meglátni a boszorkányokat. Ha pedig két ember eszik egy sas tojásból, védelmet nyernek a rontás és a boszorkányság ellen.

A tüsszentés:

a tüsszentés nem "kedves egészségünket" szolgálja, sőt legtöbbször a közelgő náthát jelenti be. Orvostudományi és élettani alapon tehát ennek az udvariassági formulának az eredetét egyáltalán nem tudjuk megmagyarázni. Választ az őstörténet, a néprajz, a mitológia és a vallástörténet ad. Feljegyezték, hogy Afrika egyik kis néger államában, Monomopatában nagy esemény volt a király tüsszentése. Ha ez megtörtént, akkor különféle szertartások és imák között kihirdették az egész országban, hogy a legkisebb alattvaló is elrebeghesse jókívánságait, és imádkozhassék ura egészségéért. Azt tartották ugyanis, hogy Monomopata ura egy-egy tüsszentésével a kártékony szellemek, gonosz démonok egész rajától szabadul meg. Az ehhez hasonló példákat bőséggel sorolhatnánk a természeti népek köréből: Afrikától Guineán át a floridai indiánokig. Ehelyett inkább a régi mítoszok világában kutassunk.

A régi héber legenda szerint a legelső időkben az ember egész életében csak egyetlenegyszer tüsszentett, de akkor is bele kellett halnia, így volt ez egész Jákobig, akinek megengedte az Isten, hogy annyit tüsszenthet életében, amennyit akar, és mégse pusztul el tőle. Ennek ellenére a tüsszentés általi halál félelme tovább élt az emberben, és ezért üdvözölték egymást az "egészségére" felkiáltással ilyen "félelmetes" alkalmakkor.

A görögöknél is hasonló fontossága volt a tüsszentésnek. Az Odüsszeiában egyenesen jóserőt tulajdonítanak neki, s még Arisztotelész is feljegyzésre méltónak ítéli, hogy a nép a tüsszentést Isten által küldöttnek tekinti, a köhögést azonban nem...

 

Vizsgálódásaink eredménye tehát az, hogy a "kedves egészségére" udvariassági formula az ősidőkben vallásos eredetű varázsmondás volt. Az ártó démonok távozását vagy az istenség üzenetét jelentette.

S ha már itt tartunk, említsük meg azt is, hogy a földkerekség legkülönbözőbb népei, mikor ásítanak, kezüket a szájuk elé tartják. Számunkra ez ma már szintén csak illemszokás, de a néprajzi kutatások alapján kétségtelen, hogy a rontó démonok besurranása elleni védekezés maradványa. Ezeket az ősi, szívósan továbbélő, de ma már eredeti jelentésüket elvesztett hagyományokat "csökevényeknek" nevezi a tudomány.

Miért hoz szerencsét a lópatkó és a négylevelű lóhere?

A patkót világszerte szerencsehozónak tartják, nálunk vályúba teszik, hogy az állatot megóvja a betegségektől; az algíri mohamedánok ajtófélfájára éppúgy patkót szegeznek, mint az angol vitorlások árbocára.

Régen a ló varázserejű, bajtól óvó állat volt; nagy szükségben lovat áldoztak, s a házak ormára, kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. A lóáldozatokat helyettesítette később a lópatkó. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a vas megóv az ártó szellemektől, s különösen nagy hatása van olyan vasnak, amit nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a ló lábáról könnyen leesik a patkó, s aki egy kicsit is szemfüles, úton-útfélen megtalálhatja szerencséjét.

A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, márpedig ez a keresztény kort jóval megelőző, ősi szimbólum mindenütt bajelhárító, szerencsehozó hírében áll. Ez az egyik oka a négylevelű lóhere népszerűségének, a másik pedig ritkasága. Azért nem olyan ritka, mint a fehér holló vagy az ötös találat, s ha valaki szorgalmasan keresgél a lóherésben, előbb vagy utóbb talál négylevelű lóherét. Igen ám, de csak az az igazi szerencsehozó, amire véletlenül bukkanunk rá!

Péntek 13 nem is szerencsétlen

Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent. Ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája, aminek eredetét a legendák olyan régmúlt eseményekre vezetik vissza, mint Jézus keresztre feszítése, a templomos lovagok rendjének felszámolása, sőt, az özönvíz, vagy a kiűzetés a Paradicsomból.

Valójában a babona messze nem ilyen ősi: a péntek tizenharmadika balszerencsés mivoltáról a legrégebbi írásos említés 1869-ből való, a híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzából (Rossini egyébként 1868. november 13-án halt meg, ami péntekre esett). Ezelőtt a babona legfeljebb közszájon forgott, de nem volt különösebben elterjedt. A hiedelmekkel, népszokásokkal, babonákkal foglalkozó híres Brewers Dictionary of Phrase and Fable enciklopédia még az 1898-as kiadásában sem emlékezik meg a szerencsétlen péntek tizenharmadikáról; az elátkozott 13-as szám, és a balszerencsés péntek azonban külön-külön szócikket kap benne.

Péntek tizenharmadika legendája a néprajzkutatók szerint valószínűleg két egymástól független babona összeolvadásából jött létre, valamikor a huszadik század elején.

Tizenhárom

A tizenhármas a legtöbb ősi kultúrában kiemelt szerepet kapott: Kínában és Egyiptomban szerencsés számnak tartották, máshol pedig szerencsétlennek, mert eggyel több, mint a tökéletesség szimbólumának tartott tizenkettes.
A keresztény kultúrkörben az utolsó vacsora bibliai története bélyegezte meg a számot, ahol tizenhárman ültek az asztalnál. Kevésbé ismert, de egy hasonló történet szerepel a viking mitológiában is, ahol Odin és 11 társa tart lakomát, amit a meg nem hívott Loki, a viszály istene tesz tönkre tizenharmadikként, egy mérgezett nyílvesszővel megöli Baldrt, a szépség istenét, ami végül az istenek háborújához, a Ragnarökhöz vezet.
A tizenhármas szám rossz híre a XX. század első felében olyan erős volt, hogy New York felhőkarcolóinak 80 százalékában kihagyták a 13-ast az emeletek számozásából, a szállodákban nem volt 13-as szoba, a kórházakban 13-as kórterem, a színházak nézőterén 13. sor, az utcákon 13-as házszám.
Péntek
Az ókori Rómában (majd később például a középkori Angliában) a péntek volt a kivégzések napja, így szükségszerűen Jézus keresztre feszítése is péntekre esett - innen származhat a szerencsétlenséget hozó pénteki nap babonája. Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napja szent nap volt, amit az isteneknek szán az ember. Ez is magyarázhatja a babona egy részét, miszerint pénteken elkezdeni egy utazást, vagy bármilyen fontos tevékenységet, balszerencsét hoz, hiszen ezt a napot az isteneknek kellett volna áldoznunk.
Az angol „friday" szó a szerelem és a termékenység viking istennőjére, Freyjára utal („Freyja's day"). Egyes történészek szerint a keresztény egyház szándékosan állította be a hívei előtt rivális vallás istennőjét boszorkánynak, Freyja szent napját pedig szerencsétlenséget hozó, elátkozott napnak, boszorkányszombatnak.