A köszönés az emberi érintkezés, kapcsolatteremtés alapvető, kezdő formája. A hazai hagyományok a napszaknak megfelelő köszöntést tartják legelfogadottabbnak. A "Jó reggelt", " Jó napot", "Jó estét" kifejezések után a művelt emberek a " kívánok" szót is odateszik.
A köszönésnek elfogadott szabályai vannak az egész világon.
Ezek a következők:
a férfi a nőnek,
a fiatal az idősebbnek,
az alacsonyabb rangú a magasabb rangúnak,
a nőtlen a nősnek,
a hajadon a férjezettnek, köszön előre.
A köszönést illik fogadni és viszonozni is.
Egymás megérintésének története az ókorba nyúlik vissza: a rómaiak üdvözlés
képen egymás vállára tették a kezüket és "Ave" illetve "Salve" szavakkal
üdvözölték egymást.Hasonló szokás volt az ókorban egymás alkarjának megfogása.
A lovagkorban szokás volt a tenyerek összeütése. A későbbiek során kitüntetéskor járt a kitüntetettnek a kézfogás. Ez a férfias szokás az Észak-amerikai kontinensen nagy divat lett, és hazánkban is elfogadott szokássá vált.
A kézfogás alapvető szabályai:
- mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak,
- a nő a férfinak,
- a vezető a beosztottnak,
- az oktató a tanulónak,
- a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak.
A másik fél abban az esetben sem tolakodjon a kézfogással, ha az előbb felsoroltak valamelyike elfelejti a kezét nyújtani. Ilyen esetben elmarad a kézfogás. Ha a kézfogás előtt ülsz illik felállnod és úgy fogadnod a nyújtott kezet. Nem illik hosszasan fognod a másik kezét, nem szokás szorongatni, ropogtatni, erősen rázni a társ kezét. Télen előfordulhat, hogy a felek kesztyűben vannak a találkozáskor. A férfi minden esetben lehúzza a kesztyűjét a kézfogásnál, a nő azonban nem. Ha mégis megteszi, vegye a férfi különös megbecsülésnek.
A nyújtott kéz el nem fogadása nagy sértés, tehát ha a fent említett szokások ellenére egy nálad fiatalabb kezdeményezi a kézfogást, akkor se utasítsd el, hanem adandó alkalommal világosítsd fel a szokásokról.
Egy afrikai törzsről feljegyezték, hogy köszöntéskor, bemutatkozáskor a markukba köpnek az ottani emberek. A tibetiek meglengetik a kalapjukat, kinyújtják nyelvüket, és balkezüket a fülük mögé teszik. A maorik (Új-Zéland őslakói) köszönéskor az orrukat dörzsölik össze. A törökök és a keleti népek kezüket mellükre téve, mélyen meghajolva köszöntik egymást. . A japánok derékból meghajolva üdvözlik egymást. A szervusz köszönés a latin "servus humillimus domini" köszönésből rövidült. Ez annyit jelent " legalázatosabb szolgája az úrnak ". Ebből a latin üdvözlési formából lett az "alázatos szolgája” és az „alászolgálja" köszönési mód. A katonák köszönés nélkül is tudják üdvözölni egymást: ez a tisztelgés. Valamikor a harcosok sisakot viseltek ez teljesen eltakarta az arcukat, ha találkoztak, felemelték a rostélyt így mutatták meg az arcukat. Ez maradt meg a tisztelgésben. Az európai népek körében is voltak, ma már megmosolyogni való szokások. Az olaszok féllábra álltak köszönés közben, az angolok először jobbra, majd balra hajoltak meg. A franciák a jobb térdüket hajtották meg a köszönés során. Az előkelő angol körökben még ma is bevett szokás, hogy a férfi csak akkor köszönhet a nőnek, ha az egyértelműen jelzi számára, hogy fogadni kívánja a köszönését. .
/forrás: Így illik!/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése