1987. június 2-án halt meg Andrés Segovia, a klasszikus gitárjáték
megújítója, akit a hangszer olyan virtuózának tartanak, amilyen Paganini
volt a hegedűn, Liszt Ferenc a zongorán és Pablo Casals a csellón.
A gitár a húros hangszerek pontosabban a pengetős hangszerek csoportjába tartozik.
"Segovia 1893. február 21-én született az andalúziai Linaresben.
Négyéves korától ismerkedett a gitárral, s egy utcai flamenco-játékost
hallva döntött végleg a hangszer mellett. Ügyvéd apja nem nézte jó
szemmel, hogy fia a "cigány" hangszert választotta, s több gitárt is
összetört, mire megbékélt e ténnyel. Segovia vett ugyan órákat, de
autodidakta módon tanult meg gitározni. Tizenhat évesen abbahagyta az
iskolát, s néhány évvel később már saját Bach-átirataival lépett fel. A
kezdetektől a legnagyobbak - Haydn, Mozart, Paganini - virtuóz
darabjait hangszerelte át, s újra elővette a lantra és háromhúros
hegedűre (vihuelá) írt zeneműveket is.
Még harmincéves sem volt,
amikor bemutatkozhatott Viktória spanyol királynő előtt, s rövid időn
belül meghódította az európai és az amerikai közönséget is. A spanyol
polgárháború kitörése után Genovában, majd Uruguayban élt, a második
világháború éveit az Egyesült Államokban töltötte.
Segovia élete
célja az volt, hogy a "zongora és a hegedű egyenrangú partnerként
beszélhessen a gitárral", azaz az addig klasszikus zenei körökben
lenézett gitár ne csak az egyszerű emberek hangszere legyen, ne csak a
cigányzenéhez kapcsolódjék, hanem "komoly", klasszikus zene
megszólaltatására is alkalmas hangszerként ismerjék el. Muzikalitása és
páratlan hangszerkezelése elkápráztatta hallgatóságát. Technikájával
azt is megoldotta, hogy halk hangszerét a hangversenyteremben mindenhol
hallani lehessen: a húrokat ujjhegyével és körmével is pengette, így
jellegzetesebb és erősebb hangzást tudott létrehozni. Mi sem
természetesebb, hogy ő maga a gitárt tartotta a legtöbbre az összes
húros hangszer közül, mert szerinte ezen a különleges hangszínek és
hajlítások is jól érvényesülnek. Egy hangszerkészítővel közös
munkájából született meg a ma ismert klasszikus gitár, kiváló fa
alapanyagokból és nejlon húrokkal - utóbbi alkalmazása nagy előrelépést
jelentett, mert a hangszernek tömörebb hangszíne lett, s távolabb is
hallható volt.
A legnagyobbak írtak számára zenét, számtalan
lemezfelvételt készített, a gitárirodalom szinte összes darabját és
saját átiratait is lemezre rögzítette. Utóbbiak közül talán leghíresebb
Bach d-moll hegedűpartitájának önálló életet élő Chaconne tétele.
Számtalan ifjú tehetséget indított el a pályán, s olyan
dzsessz-zenészekre hatott, mint John McLaughlin és Paco de Lucia.
Karrierje csúcsán, az ötvenes-hatvanas években évente száz koncertet
adott, s még utolsó éveiben is napi öt órát gyakorolt. Hangszerére
különös gondot fordított, így például a repülőgépen mellette "ült" a
gitár, mert nem bízott a csomagkezelőkben.
Segovia kétszer
kapott Grammy-díjat, 1958-ban legjobb klasszikus hangszeres előadóként,
1986-ban életművéért. 1981-ben I. János Károly spanyol király
Salobrena márkijának címét adományozta neki, a legbüszkébb azonban arra
volt, hogy három nagy művész is - Gabriele D,Annunzio olasz költő,
Arturo Toscanini karmester és Benito Pérez Galdos spanyol drámaíró -
kezet csókolt neki. Első házassága 1951-ben válással ért véget,
másodszor 22 éves tanítványát vette el a hetvenhez közel, s 77 évesen
született fia.
1987 áprilisában, kilencvennégy évesen még
fellépése volt a New York-i Carnegie Hallban, de a koncert előtt
rosszul lett. A kórházban szívritmus-szabályozót kapott, de ez csak
hetekkel hosszabbította meg életét: 1987. június 2-án halt meg
Madridban. A spanyol fővárosban utcát neveztek el róla, Linaresben
múzeuma és szobra van, s számos fesztivált rendeznek emlékére."
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése