Mindennapi egészségünk - a paradicsom

A paradicsom  talán a legkedveltebb zöldség. Hívták aranyalmának, szerelem almának.

A burgonyafélék családjába tartozó zöldség őshazája Peru, ahol ma is gyomnövényként él. Mexikóban kezdték el termeszteni, s innen terjedt el. Európába Amerika felfedezése után került. Sokféle változata ismert: alakja, színe határozza meg jellemző tulajdonságait: a sárgától a sötét bordóig, a hosszúkástól a kerekig, a picike koktélparadicsomtól a 10 cm-eres átmérőjű steakparadicsomig nagyon változatos a kínálat.

A paradicsom legfőbb értéke magas likopintartalma - semmilyen más zöldség vagy gyümölcs nem tartalmazza akkora mennyiségben az antioxidáns hatású vegyületet.

A karotinoidok közé tartozó likopin adja a paradicsom, a görögdinnye és a piros grépfrút élénk színét. Mivel a molekula nem tartalmaz oxigént, kémiai szempontból igen stabil vegyületet - nem bomlik el főzés hatására.

A paradicsom egészségvédő hatásai:

• alacsony energiatartalma miatt (73 kJ/17 kcal – 100 grammonként), a fogyókúrás étrend szerves részét képezheti, számtalan étel alapja lehet
•  a cukorbetegségben szenvedők is bátran fogyaszthatják alacsony szénhidrát-tartalma miatt
• magas likopin karotinoid, polifenol, flavonoid ill. C-vitamin tartalmának köszönhetően véd a szabadgyökök károsító hatásától – elősegítve ezzel a daganatos megbetegedések megelőzését
• erősíti az immunrendszert
• mérsékli a gyulladásos folyamatokat
• fiatalítja a bőrt
• jó hatással van az egész szervezetre, többek között a májra, a mellékvese működésére, és csökkenti a prosztatarák kifejlődését
• káliumtartalmának köszönhetően a paradicsomlé tisztítja a vért, míg a többi benne előforduló ásványi anyag a vérben lévő mérgeket képes eltávolítani
• gyógyítja az ízületi gyulladást, a reumát, a köszvényt, a gyulladásos betegségeket (vese, húgyhólyag),
• magas víztartalma akadályozza a vér besűrűsödését
• a paradicsom külsőleg is hat. Ha nehezen gyógyuló sebre paradicsom-pakolást teszünk, megtisztítja a sebet és környékét, fertőtlenítve azt, elősegíti a minél gyorsabb gyógyulást
• érfalvédő hatással bír. 15 napon keresztüli rendszeres paradicsom, vagy paradicsomtermék (ketchup, szósz, sűrített paradicsom, paradicsomlé, stb.) jelentősen növeli a vérzsírok oxidációval szembeni védelmét
•  a paradicsom az eddigi vizsgálatok szerint védelmet nyújt a szívbetegségek, elsősorban a szívinfarktus ellen: hatóanyagai képesek gátolni a vérrögképződést,
• serkenti az emésztést, oxálsav tartalma miatt azonban a különböző kő-betegségekben (epe, vesekő) szenvedőknek óvatosan kell fogyasztaniuk.

  A nyersen fogyasztott paradicsomból viszonylag kevés likopin hasznosul a szervezetben, ezért érdemes olykor hőkezelt paradicsomot is fogyasztani,  ilyen formában két és félszer annyi szívódik fel.
Egy felnőtt ember napi átlagos likopinigénye 3 milligramm. Egy közepes paradicsom súlya nagyjából 100 gramm. Ekkora mennyiség pedig körülbelül tartalmazza is a szükséges likopinadagot. Vagyis már napi egy paradicsommal is tettél az egészségedért.

Frissüljünk birsalmával!

 

Egy elmélet szerint a legtöbb ókori szövegben, így a Bibliában és az ókori görög mondákban is, az almának fordított gyümölcs valójában a birsalma volt. Ha ez igaz, akkor nemcsak az Énekek Énekének termékenységi szimbóluma, de az alma, melyet Párisz herceg Aphrodítének adott, kirobbantva a trójai háborút, szintén birsalma lehetett, így aztán biztos, hogy a kezdetek kezdete óta rendkívül fontos, nagy becsben tartott gyümölcsről van szó. Plütarkhosz krónikái megemlítik, hogy az esküvő előtt álló menyasszonnyal birsalmát etettek, nehogy rossz lehelete miatt az első csók kellemetlen élménnyé váljon.

A birs első magyarországi említése 1395-ből maradt fenn. Már a XVII. században is megtalálható kétféle változata: a birsalma és a birskörte, amelyet Melius Juhász Péter 1578-ban gyógyító hatásai miatt is említ. A magyar nemesi konyhában a XVII. századtól húsok mellé adták; a XVIII. századi kalendáriumok októberi háziasszonyi munkaként javasolták a birsalmasajt főzését.

A birsalma egyaránt gazdag vitaminokban, A, B1, B3, C  és E vitamin - és ásványi  anyagokban, - réz, vas, kálium foszfor- . Savas kémhatásának köszönhetően megmozgatja az emésztőrendszert, és segíti a gyomor működését. Sok C-vitamint tartalmaz, de mivel nyersen nemigen fogyasztják, ennek jelentős része tönkremegy.   Minden gyümölcs között legmagasabb a pektintartalma, amely az emberi szervezet számára igen fontos; ez laktatóvá teszi az ételeket, kiegyensúlyozza az anyagcserét, közvetett úton rendben tartja a vér koleszterinszintjét, és megköti a káros anyagokat.

Ha almaszószokhoz, mártásokhoz, almás töltelékhez adjuk, különleges plusz ízt és illatot ad neki és megsokszorozza annak természetes aromáját anélkül, hogy elnyomná eredeti karakterét.

 Ha a magjait megfőzik, a maghéj megduzzad és nyálkás lesz; főzetét a magyar népi gyógyászatban fájdalomcsillapításra használták, de leginkább görcs - oldóként ismerik. A jobb hatás érdekében eleink a levét kipréselték, és nyersen – mézzel keverve – fogyasztották.

A rostos birsivólé minden régi receptkönyvben szerepel. Úgy készítették, hogy a cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel megfőtt birset átpasszírozták, majd lehűtötték. A birsnek számos magyar nemesített fajtája ismert; például a Bereczky birs, amelyet Bereczky Máté tábornok nemesített 1883-ban. Ismert nemesített magyar fajta még a leskováci birs, a konstantinápolyi birs, az angersi birs, a Champion birs és a mezőtúri birs. A birsből – jó magyar szokás szerint – lekvárt és likőrt is készítenek.

 
Nem csak nálunk
A török és a marokkói konyha fahéjjal, gyömbérrel ízesíti és sós-húsos ételeket készít belőle, például báránnyal vagy csirkével. A britek zselé és lekvár formájában is szeretik, vagy konyakba rétegzik és karácsonyi likőrként tálalják.

A szőlőművelés és a bor készítése.

 

A rómaiak által Pannóniában termesztett szőlő megérte a magyarság bejövetelét. A szőlő-termesztés és bor-készítés összes magyar szava török eredetű (szőlő, bor, csiger, ászok stb.), ebből következik, hogy őseink ismerték a szőlőtermesztést és a bor készítését.

 A magyar szőlőművelés kettős gyökerű; a nyugati területeken bizonyos római hagyaték őrződött meg, míg a Gyöngyös környéki, a tokaj-hegyaljai Kelet, Belső-Ázsia felé mutat. A szőlő eredetét illetően kétféle nézet uralkodik; az egyik szerint őshazája a Kaukázus, Perzsia és a Földközi-tenger vidéke volt, ahonnan a legkorábbi termesztett szőlőmagok a Kr. előtti V-IV. évezredből származnak, amelyek átmenetet képeznek a ligeti szőlő és a termesztett szőlő között. E nézet szerint a szőlőművelés terjesztésében az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak mellett a kisázsiai népek, a türkmenek, a tádzsikok és az özbegek vettek részt. A másik nézet szerint a szőlő őshazája Közép- illetve Belső-Ázsia, "Ázsia Szíve", a Turfán-medence. Turfán egy részét régen is - és ma is - "Tokaj"-nak nevezik; itt "a szőlőtőkén rajta hagyják a termést, míg az meg nem töpped, majd belőle édes, émelyítő italt készítenek". Kínai Évkönyvekből tudjuk, hogy a kínaiak négyezer éve ismerik a szőlőt és a bort. Amíg az európai borok "szárazak" voltak, addig az ázsiai borok édességükről voltak híresek. Ménandrosz erről így emlékezik meg: "A magyarok lakomához láttak… bort ittak ugyan, de nem olyant, amilyent nálunk szőlőből préselnek. Valami más barbár édes itallal töltötték meg magukat". Dzsajháni megjegyzi, hogy "a magyarok itala mézből készült", Anonymusnál pedig azt olvassuk, hogy "húst, halat, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk". A belső-ázsiai hunok "bor tengri"-nek nevezték a hajnal istenét, amely szó egyúttal a "fehéres szürke" színt jelentette, amely feltehetően a forrásban levő bor habjára utal. Később a bor a belső-ázsiai hun és török népeknél már magát az italt jelentette. A XI. századi, majd későbbi magyarországi híradások szőlőhegyekről, szőlőművelésről és bor-készítésről tesznek említést.

A bortermő szőlő (Vitis vinifera L.). A paleobotanika szerint a Cissetes nemzetség, amelyből a vitis vette kezdetét a Kréta-kor végén jelent meg. A Kárpát-medencéből is származnak az alsó-oligocén idejéből szőlő-mag lenyomatok (Vitis hungarica Andr. N. Sp.), de a tertier végén itt kipusztult a Vitis silvestris Gmel. Bortermő szőlőmagok a Kárpát-medencéből már a római kor előtt is kerültek elő. Domitianus császár tiltotta ugyan a tartományokban a szőlőtelepítést és termesztést, Probus császár viszont Pannóniába sok szőlőt telepíttetett. Az írott források szerint a pannóniai borok savanyúak voltak és nem tartoztak a kedveltek közé. A római kori szőlők megérték a honfoglalást, hiszen a közben betelepült hunok és avarok is ismerték a szőlőművelést. A X. és a XI. századból egyre több említés történik a magyarok szőlőműveléséről és a szőlőművesekről. A kereszténység felvétele után betelepített szerzetesek hazájukból magukkal hozták az általuk megszokott szőlőfajtákat. A badacsonytomaji pálos kolostornak 1313-ban Ladomér fia szőlő területet adományozott; állítólag itt termeltek francia szerzetesek által hozott burgundi eredetű Pinot gris szőlőt, és éppen ez nálunk Szürkebarátként ismertté vált fajta tette híressé Badacsony vidékét. A Furmint francia származású és a XII-XIII. században került Tokaj-hegyaljára és az egri borvidékre. Legkorábbi szőlőfajtáink között ott volt a Gohér, a Bakator, a Kék és Fehér kecskecsöcsű, a Bajor, a Furmint, a Fehérszlanka, a Vékonyhéjú, a Betyárszőlő, a Fügér, a Mézes, a Lisztes, a Bakafánt, a Dinka, a Berkenyelevelű, a Szagos bajnár és a Rózsaszőlő. A középkorban Magyarországra a fehér borok, így a fehér szőlők voltak a jellemzők. Mátyás király Chamegnéből és Burgundiából vörös szőlőfajtákat hozatott. Uralkodása alatt került be a Kadarka. A középkori európai források kétféle magyar borról emlékeznek meg: egy magasabb alkoholtartalmú vinum frannicumról és egy gyengébb minőségű vinum hunnicumról. Csoma Zsigmond úgy véli, hogy a magas művelésmódot igénylő szőlőfajták (Szilváni, Leányka, Nagyfügér, Kolontár és Csókaszőlő) az ősi szőlők leszármazottai, hiszen Belső-Ázsiában a mai napig ilyen szőlőművelést folytatnak.

forrás:Kiszely István

Ősmagyarok földművessége

A gyógyító szőlő

A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. A szőlőtermesztés Homérosz Iliászában és Odüsszeiájában többször előfordul. A görög épületdíszek szőlőindát mintáznak.

Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.
Kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Egyiptomban Ozirisnek, a halál és az újjászületés istenének tulajdonították a szőlőtermesztés meghonosítását.  

 

A szőlőt már 6000 évvel ezelőtt fogyasztották az egyiptomiak. Gyógyhatásairól az ókori görögök is megemlékeztek, a középkorban szőlőlével szem- és bőrbetegségeket gyógyítottak. Eltérően alkalmazták az éretlen és az érett szőlőt, valamint a mazsolát is.


Szőlőtermelés már Magyarországon is igen régóta van. Ezt bizonyítja az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is.
A honfoglaló magyarok már itt találtak szőlőt, és letelepedésük után – a gabonatermelés mellett – a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit is szőlőmotívumokkal gazdagították.
A hun, majd az avar és a frank uralom idején is művelték a szőlőt az itt élő népek.

Mint minden bogyós gyümölcs, a szőlő is gömb formájának köszönhetően sokkal több napfényt tud befogni, mint más gyümölcsfajta. A bogyós termés központjában helyezkednek el a magok, melyek a szaporodásért felelősek. Ha sérülten érnek be, nem tudnak eleget tenni a legfontosabb élettovábbító feladatnak, a szaporodásnak.

  A szőlő magja számos értékes anyagot tartalmaz, mely segítségünkre lehet a szív- és érrendszerünk védelmében, az immunrendszerünk erősítésében, a központi idegrendszerünk javításában vagy éppen a bőrünk fiatalításában.
Az aprócska szőlőmagnak -  amely élete során a legnagyobb sugárzásoknak van kitéve - természetes módon kell megőriznie, egészségét és épségét, hogy a legfontosabb feladatát a fajfenntartást biztosítani tudja. A szőlő kemény magja magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.

A bor vérré válik és kismértékben gyógyszer
Amikor a szőlőről beszélünk, általában csak annyit tudunk, hogy  a húsa javarészt szőlőcukrot, a héja pedig pigment anyagokat tartalmaz. A szőlő számos további rendkívül fontos éltető anyagáról csak keveset tudunk.
Egyes mediterrán területeken és a Franciaországban élő emberek között sokkal ritkábban fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés az Egyesült Államokhoz és Angliához képest, holott a rizikófaktorok (elhízás, dohányzás, zsírfogyasztás) jelenléte mindenütt hasonló. Az 1980-as évek kutatásai, arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres, de mértékletes, étkezésekhez kötött vörösbor fogyasztásában rejlik a megoldás.

Érdekességek

A fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták. Az Alföldön a szőlőbefőtt, a megmosott, musttal leöntött majd dunsztolással tartósított csemege is népszerű volt. Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must, amely készítésénél forralással tartósították a mustot megakadályozva az erjedését. Ritka, keleti eredetű édesség volt a mustméz vagy más néven pekmez. Ez úgy készült, hogy mustba birsalmát vagy sütőtököt szeleteltek, és addig főzték, amíg mézsűrűségű nem lett.

A XX. század első felében még fontos szerepe volt a háztartásokban a borecetnek, amit törkölyre öntött gyenge borból érleltek. Az erjedő must habjával összegyúrt korpából készült a kenyérsütéshez szükséges borélesztő. A szőlőlevelet, szőlőbajuszt vagy kacsot és a termővenyigék végén található másodtermést savanyúságok téli tartósításához napjainkig használják a vidéki háztartásokban. A szőlőlevelet egy húsos finomságban, a szármás húsban is felhasználják: húsgombócokat töltenek bele. Tőtikének is nevezik.