Szőlő - az ősz szimbolikus gyümölcse

A szőlő évmilliók óta jelen van a Földön.



A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. A szőlőtermesztés Homérosz Iliászában és Odüsszeiájában többször előfordul. A görög épületdíszek szőlőindát mintáznak.
Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.

A görög mitológiában Dionüszosz, a rómaiban Bacchus volt a szőlő és bor istene.A lakomák elképzelhetetlenek voltak e nemes gyümölcs és nedű nélkül.

Különlegesen értékes gyümölcs, mert magas víztartalma segíti a folyadékpótlást, a benne található rostok jótéoknyak a bélműködésre. Mindemellett szépségápoló is. A benne rejlő C- vitamin és szilicium gondoskodik arról, hogy bőrünk feszesnek tűnjön és megfiatalodjon.

A szőlő értékes bogyói teljes értékű tápláléknak számítanak, mivel minden megtalálható bennük, ami a szervezetünknek fontos. A húsa, a héja, a magja mind telis-tele van értékes tápanyagokkal. A szőlő héjában és magjában antioxidánsok, gyógyító erejű ásványi anyagok találhatók, mint például a kálium és a szelén. A kálium helyreállítja a szervezetünk sav-bázis egyensúlyát, továbbá jó vízhajtó, így segíti a vese kiválasztómunkáját. A szelénről tudjuk, hogy antioxidáns, tehát nagymértékben támogatja a sejtek öregedése elleni küzdelmet. A héjában lévő vegyületek ezenkívül a vírusokat, mint például a herpeszvírust is hatékonyan semmisítik meg. Maga a gyümölcshús, illetve -lé is rendkívül gazdag tápanyagforrás. Linolsavtartalma az általános életerő javítására alkalmas. A B-vitaminoknak és a magnéziumnak köszönhetően idegerősítő hatása is kiemelkedő. Gazdag vas- és folsavtartalma a vérképzésben fontos, ezért a vérszegénység ellenszereként is számon tartják. Fáradékonyság esetén is hatékonyan alkalmazható, mivel a szénhidrát szőlőcukor formájában van jelen, melyet a szervezet közvetlenül energiává tud alakítani. Magas A-, C-vitamin- és szeléntartalma miatt pedig immunerősítőként is megállja a helyét, E-vitamin-tartalma pedig késlelteti a sejtek öregedését. A szőlőmagolaj is igen értékes: segít megvédeni az agyat és az idegrendszert a károsodástól, erősíti az érfalakat és megelőzi az érelmeszesedést. Jó hatású lehet azok számára is, akiknek valamilyen allergiájuk, ízületi gyulladásuk vagy visszértágulatuk van.

A szőlő egyik alkotóeleme a kvercetin nevű flavonoid, amely antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. A kvercetin szerepet játszik a rosszindulatú daganatok kialakulásának megelőzésében, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást. Védi érrendszerünket a káros lerakódásoktól, illetve ennek következményétől, vagyis az erek beszűkülésétől, az infarktustól és az agyvérzéstől. A vegyület a legnagyobb mennyiségben a vörös szőlő levében és a vörösborban található meg. A kvercetin a szőlőn kívül előfordul még a vörös- és a lila hagymában.

A szőlőművelés és a bor készítése.

 

A rómaiak által Pannóniában termesztett szőlő megérte a magyarság bejövetelét. A szőlő-termesztés és bor-készítés összes magyar szava török eredetű (szőlő, bor, csiger, ászok stb.), ebből következik, hogy őseink ismerték a szőlőtermesztést és a bor készítését.

 A magyar szőlőművelés kettős gyökerű; a nyugati területeken bizonyos római hagyaték őrződött meg, míg a Gyöngyös környéki, a tokaj-hegyaljai Kelet, Belső-Ázsia felé mutat. A szőlő eredetét illetően kétféle nézet uralkodik; az egyik szerint őshazája a Kaukázus, Perzsia és a Földközi-tenger vidéke volt, ahonnan a legkorábbi termesztett szőlőmagok a Kr. előtti V-IV. évezredből származnak, amelyek átmenetet képeznek a ligeti szőlő és a termesztett szőlő között. E nézet szerint a szőlőművelés terjesztésében az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak mellett a kisázsiai népek, a türkmenek, a tádzsikok és az özbegek vettek részt. A másik nézet szerint a szőlő őshazája Közép- illetve Belső-Ázsia, "Ázsia Szíve", a Turfán-medence. Turfán egy részét régen is - és ma is - "Tokaj"-nak nevezik; itt "a szőlőtőkén rajta hagyják a termést, míg az meg nem töpped, majd belőle édes, émelyítő italt készítenek". Kínai Évkönyvekből tudjuk, hogy a kínaiak négyezer éve ismerik a szőlőt és a bort. Amíg az európai borok "szárazak" voltak, addig az ázsiai borok édességükről voltak híresek. Ménandrosz erről így emlékezik meg: "A magyarok lakomához láttak… bort ittak ugyan, de nem olyant, amilyent nálunk szőlőből préselnek. Valami más barbár édes itallal töltötték meg magukat". Dzsajháni megjegyzi, hogy "a magyarok itala mézből készült", Anonymusnál pedig azt olvassuk, hogy "húst, halat, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk". A belső-ázsiai hunok "bor tengri"-nek nevezték a hajnal istenét, amely szó egyúttal a "fehéres szürke" színt jelentette, amely feltehetően a forrásban levő bor habjára utal. Később a bor a belső-ázsiai hun és török népeknél már magát az italt jelentette. A XI. századi, majd későbbi magyarországi híradások szőlőhegyekről, szőlőművelésről és bor-készítésről tesznek említést.

A bortermő szőlő (Vitis vinifera L.). A paleobotanika szerint a Cissetes nemzetség, amelyből a vitis vette kezdetét a Kréta-kor végén jelent meg. A Kárpát-medencéből is származnak az alsó-oligocén idejéből szőlő-mag lenyomatok (Vitis hungarica Andr. N. Sp.), de a tertier végén itt kipusztult a Vitis silvestris Gmel. Bortermő szőlőmagok a Kárpát-medencéből már a római kor előtt is kerültek elő. Domitianus császár tiltotta ugyan a tartományokban a szőlőtelepítést és termesztést, Probus császár viszont Pannóniába sok szőlőt telepíttetett. Az írott források szerint a pannóniai borok savanyúak voltak és nem tartoztak a kedveltek közé. A római kori szőlők megérték a honfoglalást, hiszen a közben betelepült hunok és avarok is ismerték a szőlőművelést. A X. és a XI. századból egyre több említés történik a magyarok szőlőműveléséről és a szőlőművesekről. A kereszténység felvétele után betelepített szerzetesek hazájukból magukkal hozták az általuk megszokott szőlőfajtákat. A badacsonytomaji pálos kolostornak 1313-ban Ladomér fia szőlő területet adományozott; állítólag itt termeltek francia szerzetesek által hozott burgundi eredetű Pinot gris szőlőt, és éppen ez nálunk Szürkebarátként ismertté vált fajta tette híressé Badacsony vidékét. A Furmint francia származású és a XII-XIII. században került Tokaj-hegyaljára és az egri borvidékre. Legkorábbi szőlőfajtáink között ott volt a Gohér, a Bakator, a Kék és Fehér kecskecsöcsű, a Bajor, a Furmint, a Fehérszlanka, a Vékonyhéjú, a Betyárszőlő, a Fügér, a Mézes, a Lisztes, a Bakafánt, a Dinka, a Berkenyelevelű, a Szagos bajnár és a Rózsaszőlő. A középkorban Magyarországra a fehér borok, így a fehér szőlők voltak a jellemzők. Mátyás király Chamegnéből és Burgundiából vörös szőlőfajtákat hozatott. Uralkodása alatt került be a Kadarka. A középkori európai források kétféle magyar borról emlékeznek meg: egy magasabb alkoholtartalmú vinum frannicumról és egy gyengébb minőségű vinum hunnicumról. Csoma Zsigmond úgy véli, hogy a magas művelésmódot igénylő szőlőfajták (Szilváni, Leányka, Nagyfügér, Kolontár és Csókaszőlő) az ősi szőlők leszármazottai, hiszen Belső-Ázsiában a mai napig ilyen szőlőművelést folytatnak.

forrás:Kiszely István

Ősmagyarok földművessége

Ősz - szőlők

A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét.

Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.
Kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Egyiptomban Ozirisnek, a halál és az újjászületés istenének tulajdonították a szőlőtermesztés meghonosítását.

Szőlőtermelés már Magyarországon is igen régóta van. Ezt bizonyítja az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is.
A honfoglaló magyarok már itt találtak szőlőt, és letelepedésük után – a gabonatermelés mellett – a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit is szőlőmotívumokkal gazdagították.
A hun, majd az avar és a frank uralom idején is művelték a szőlőt az itt élő népek.

Mint minden bogyós gyümölcs, a szőlő is gömb formájának köszönhetően sokkal több napfényt tud befogni, mint más gyümölcsfajta. A bogyós termés központjában helyezkednek el a magok, melyek a szaporodásért felelősek. Ha sérülten érnek be, nem tudnak eleget tenni a legfontosabb élettovábbító feladatnak, a szaporodásnak.

  A szőlő magja számos értékes anyagot tartalmaz, mely segítségünkre lehet a szív- és érrendszerünk védelmében, az immunrendszerünk erősítésében, a központi idegrendszerünk javításában vagy éppen a bőrünk fiatalításában.
Az aprócska szőlőmagnak -  amely élete során a legnagyobb sugárzásoknak van kitéve - természetes módon kell megőriznie, egészségét és épségét, hogy a legfontosabb feladatát a fajfenntartást biztosítani tudja. A szőlő kemény magja magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.

A bor vérré válik és kismértékben gyógyszer
Amikor a szőlőről beszélünk, általában csak annyit tudunk, hogy  a húsa javarészt szőlőcukrot, a héja pedig pigment anyagokat tartalmaz. A szőlő számos további rendkívül fontos éltető anyagáról csak keveset tudunk.
Egyes mediterrán területeken és a Franciaországban élő emberek között sokkal ritkábban fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés az Egyesült Államokhoz és Angliához képest, holott a rizikófaktorok (elhízás, dohányzás, zsírfogyasztás) jelenléte mindenütt hasonló. Az 1980-as évek kutatásai, arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres, de mértékletes, étkezésekhez kötött vörösbor fogyasztásában rejlik a megoldás.

Érdekességek

A fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták. Az Alföldön a szőlőbefőtt, a megmosott, musttal leöntött majd dunsztolással tartósított csemege is népszerű volt. Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must, amely készítésénél forralással tartósították a mustot megakadályozva az erjedését. Ritka, keleti eredetű édesség volt a mustméz vagy más néven pekmez. Ez úgy készült, hogy mustba birsalmát vagy sütőtököt szeleteltek, és addig főzték, amíg mézsűrűségű nem lett.

A XX. század első felében még fontos szerepe volt a háztartásokban a borecetnek, amit törkölyre öntött gyenge borból érleltek. Az erjedő must habjával összegyúrt korpából készült a kenyérsütéshez szükséges borélesztő. A szőlőlevelet, szőlőbajuszt vagy kacsot és a termővenyigék végén található másodtermést savanyúságok téli tartósításához napjainkig használják a vidéki háztartásokban. A szőlőlevelet egy húsos finomságban, a szármás húsban is felhasználják: húsgombócokat töltenek bele. Tőtikének is nevezik.
 




OLASZRIZLING OKTÓBER | Nagy Olaszrizling Kóstoló  /október 11/

Az Olaszrizling Október célja, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a különleges fajtára, megmutassa kiemelkedő adottságait, változatosságát. Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a legnagyobb területen termesztett fehér szőlő és szinte mindegyik borvidéken megtalálható. Különlegességét az adja, hogy visszafogott aromái révén képes kifejezni a termőtáj adottságait, különös tekintettel a Balaton északi partjának és Egerszólát dűlőinek vulkanikus talajára.

Csurran-csöppen Vince, Tele lesz a pince..

A termőfölddel szoros kapcsolatban élő ember számára mindig meghatározó volt a természet iránymutatása. Ilyen tudás kötődik a Vince-naphoz is.

A szőlősgazdák a Vince-nap időjárásából és a metszett “Vince vesszők” állapotából jósolták a szüret gazdagságát. A vesszőket üvegbe, melegbe tették, s várták, hogy kihajtson. Ha sok rügy hajt ki, akkor bőségesen lesz bor, ha nem, akkor szomjúhozás várható...

Mondókák 

Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince. 

Fényes Vince, tele pince.
Ködös Vince, üres pince. 

Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha csepeg, csurog, kevés lesz borod. 

Vince, ki a borok szentje: a telet tanítja rendre.
Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet. 

Ha szent Vintze napja fénylik, meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni.
Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince. 

Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince? 

Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd.

Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz! 

Szent Vince kultusza, s valószínűleg Franciaországból érkezett hozzánk. Több helyen ezen a napon vesszőket, úgynevezett Vince-vesszőket vágtak a szőlőből, majd otthon vízbe helyezték azokat, s a hajtásokból, rügyekből következtettek a leendő termésre. Több helyen, némileg pogány hatásként a szőlőkben a lugasokra, tőkékre finom ételeket, szalonnát, disznósajtot is aggattak, ezzel is a bő termést kívánva ösztönözni. Úgy mondták: a szőlőfürtök legalább akkorák legyenek, mint a kiakasztott gömböcök. Más szőlővidékeken hagyomány volt, hogy a gazdák összegyűltek a szőlőhegyen, s nótaszóval, finom ételekkel köszöntötték Szent Vincét, s persze a bor is jócskán fogyott ezen a napon. Érdekesség, hogy a szőlőheggyel nem rendelkező településeken is ekkor következtettek a termésre, több helyen például azt tartották, hogy amekkorák az ereszen a jégcsapok, akkora kukoricacsövek fognak teremni…

 Szent Vince mindenesetre népszerű, főleg a borvidékeken közismert szent volt, utóbbiak lehet azért is vették be kedvenc borszentjeik közé, mivel neve latinos alakban igencsak hasonlított a Vinum - bor szóra.

A gyógyító szőlő

A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. A szőlőtermesztés Homérosz Iliászában és Odüsszeiájában többször előfordul. A görög épületdíszek szőlőindát mintáznak.

Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.
Kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Egyiptomban Ozirisnek, a halál és az újjászületés istenének tulajdonították a szőlőtermesztés meghonosítását.  

 

A szőlőt már 6000 évvel ezelőtt fogyasztották az egyiptomiak. Gyógyhatásairól az ókori görögök is megemlékeztek, a középkorban szőlőlével szem- és bőrbetegségeket gyógyítottak. Eltérően alkalmazták az éretlen és az érett szőlőt, valamint a mazsolát is.


Szőlőtermelés már Magyarországon is igen régóta van. Ezt bizonyítja az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is.
A honfoglaló magyarok már itt találtak szőlőt, és letelepedésük után – a gabonatermelés mellett – a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit is szőlőmotívumokkal gazdagították.
A hun, majd az avar és a frank uralom idején is művelték a szőlőt az itt élő népek.

Mint minden bogyós gyümölcs, a szőlő is gömb formájának köszönhetően sokkal több napfényt tud befogni, mint más gyümölcsfajta. A bogyós termés központjában helyezkednek el a magok, melyek a szaporodásért felelősek. Ha sérülten érnek be, nem tudnak eleget tenni a legfontosabb élettovábbító feladatnak, a szaporodásnak.

  A szőlő magja számos értékes anyagot tartalmaz, mely segítségünkre lehet a szív- és érrendszerünk védelmében, az immunrendszerünk erősítésében, a központi idegrendszerünk javításában vagy éppen a bőrünk fiatalításában.
Az aprócska szőlőmagnak -  amely élete során a legnagyobb sugárzásoknak van kitéve - természetes módon kell megőriznie, egészségét és épségét, hogy a legfontosabb feladatát a fajfenntartást biztosítani tudja. A szőlő kemény magja magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.

A bor vérré válik és kismértékben gyógyszer
Amikor a szőlőről beszélünk, általában csak annyit tudunk, hogy  a húsa javarészt szőlőcukrot, a héja pedig pigment anyagokat tartalmaz. A szőlő számos további rendkívül fontos éltető anyagáról csak keveset tudunk.
Egyes mediterrán területeken és a Franciaországban élő emberek között sokkal ritkábban fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés az Egyesült Államokhoz és Angliához képest, holott a rizikófaktorok (elhízás, dohányzás, zsírfogyasztás) jelenléte mindenütt hasonló. Az 1980-as évek kutatásai, arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres, de mértékletes, étkezésekhez kötött vörösbor fogyasztásában rejlik a megoldás.

Érdekességek

A fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták. Az Alföldön a szőlőbefőtt, a megmosott, musttal leöntött majd dunsztolással tartósított csemege is népszerű volt. Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must, amely készítésénél forralással tartósították a mustot megakadályozva az erjedését. Ritka, keleti eredetű édesség volt a mustméz vagy más néven pekmez. Ez úgy készült, hogy mustba birsalmát vagy sütőtököt szeleteltek, és addig főzték, amíg mézsűrűségű nem lett.

A XX. század első felében még fontos szerepe volt a háztartásokban a borecetnek, amit törkölyre öntött gyenge borból érleltek. Az erjedő must habjával összegyúrt korpából készült a kenyérsütéshez szükséges borélesztő. A szőlőlevelet, szőlőbajuszt vagy kacsot és a termővenyigék végén található másodtermést savanyúságok téli tartósításához napjainkig használják a vidéki háztartásokban. A szőlőlevelet egy húsos finomságban, a szármás húsban is felhasználják: húsgombócokat töltenek bele. Tőtikének is nevezik.

A szüret

A szüret nem csak komoly munka, hanem régi népszokásunk és ünnepünk. Az édes szőlő, és az ebből készülő isteni nedű, a bor ünnepe. A szőlőföld tulajdonosa ekkor az egész éves munka, fáradozás eredményét aratja le. A szüret mindig is fontos ünnep volt számunkra, és szerencsére mindmáig megőrizte ezt az örömteli jellegét szerte az országban. Talán nincs egy másik nemzeti himnusz a világon a magyaron kívül, amely azért mond köszönetet istennek, mert borral és bőséggel ellátta az országot.

A szüret hagyományosan Szent Mihály napján, azaz szeptember 29-én kezdődik, azonban ma már a legtöbb helyen korábban, szeptember közepén is neki kezdenek a nagy munkának. A kemény munka mellett jut idő vidámságra és jókedvre is, ebben az időszakban több helyen szerveznek szüreti mulatságokat, felvonulásokat és fesztiválokat.

A kisebb földeken a család és a barátok még ma is együtt szüretelnek. Az emberek együtt szedik le a szőlőt, amit nagy dézsákba tesznek, és innen viszik tovább feldolgozásra. A szüreti mulatsághoz hozzátartozik az étel, ital, ének és tánc.