A gyógyító szőlő

A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. A szőlőtermesztés Homérosz Iliászában és Odüsszeiájában többször előfordul. A görög épületdíszek szőlőindát mintáznak.

Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.
Kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Egyiptomban Ozirisnek, a halál és az újjászületés istenének tulajdonították a szőlőtermesztés meghonosítását.  

 

A szőlőt már 6000 évvel ezelőtt fogyasztották az egyiptomiak. Gyógyhatásairól az ókori görögök is megemlékeztek, a középkorban szőlőlével szem- és bőrbetegségeket gyógyítottak. Eltérően alkalmazták az éretlen és az érett szőlőt, valamint a mazsolát is.


Szőlőtermelés már Magyarországon is igen régóta van. Ezt bizonyítja az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is.
A honfoglaló magyarok már itt találtak szőlőt, és letelepedésük után – a gabonatermelés mellett – a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit is szőlőmotívumokkal gazdagították.
A hun, majd az avar és a frank uralom idején is művelték a szőlőt az itt élő népek.

Mint minden bogyós gyümölcs, a szőlő is gömb formájának köszönhetően sokkal több napfényt tud befogni, mint más gyümölcsfajta. A bogyós termés központjában helyezkednek el a magok, melyek a szaporodásért felelősek. Ha sérülten érnek be, nem tudnak eleget tenni a legfontosabb élettovábbító feladatnak, a szaporodásnak.

  A szőlő magja számos értékes anyagot tartalmaz, mely segítségünkre lehet a szív- és érrendszerünk védelmében, az immunrendszerünk erősítésében, a központi idegrendszerünk javításában vagy éppen a bőrünk fiatalításában.
Az aprócska szőlőmagnak -  amely élete során a legnagyobb sugárzásoknak van kitéve - természetes módon kell megőriznie, egészségét és épségét, hogy a legfontosabb feladatát a fajfenntartást biztosítani tudja. A szőlő kemény magja magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.

A bor vérré válik és kismértékben gyógyszer
Amikor a szőlőről beszélünk, általában csak annyit tudunk, hogy  a húsa javarészt szőlőcukrot, a héja pedig pigment anyagokat tartalmaz. A szőlő számos további rendkívül fontos éltető anyagáról csak keveset tudunk.
Egyes mediterrán területeken és a Franciaországban élő emberek között sokkal ritkábban fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés az Egyesült Államokhoz és Angliához képest, holott a rizikófaktorok (elhízás, dohányzás, zsírfogyasztás) jelenléte mindenütt hasonló. Az 1980-as évek kutatásai, arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres, de mértékletes, étkezésekhez kötött vörösbor fogyasztásában rejlik a megoldás.

Érdekességek

A fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták. Az Alföldön a szőlőbefőtt, a megmosott, musttal leöntött majd dunsztolással tartósított csemege is népszerű volt. Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must, amely készítésénél forralással tartósították a mustot megakadályozva az erjedését. Ritka, keleti eredetű édesség volt a mustméz vagy más néven pekmez. Ez úgy készült, hogy mustba birsalmát vagy sütőtököt szeleteltek, és addig főzték, amíg mézsűrűségű nem lett.

A XX. század első felében még fontos szerepe volt a háztartásokban a borecetnek, amit törkölyre öntött gyenge borból érleltek. Az erjedő must habjával összegyúrt korpából készült a kenyérsütéshez szükséges borélesztő. A szőlőlevelet, szőlőbajuszt vagy kacsot és a termővenyigék végén található másodtermést savanyúságok téli tartósításához napjainkig használják a vidéki háztartásokban. A szőlőlevelet egy húsos finomságban, a szármás húsban is felhasználják: húsgombócokat töltenek bele. Tőtikének is nevezik.