"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. szeptember 29., vasárnap

A hónap névadójának Szent Mihálynak névünnepe szeptember 29-e.

Mihály arkangyal az égi seregek fejedelme.

A hagyomány szerintő kíséri a halottak lelkét a túlvilágra, innen ered a ravatal népi neve is: Szent Mihály lova.
Mihály feladat, hogy mérlegelje az elhunyt jó és rossz cselekedeteit, ezért ábrázolják a X. századtól kezdve karddal és mérleggel.
Szent Mihály arkangyal



Hazai kultusza igen korai, már Szent István az ő tiszteletére szenteltette a veszprémi székesegyházat 1009-ben.
A ő titulusát viseli a kolozsvári, a pozsonyi, a soproni, a kassai, a selmecbányai, a váci nagyegyházak, de a temetőkben is épül.Szent-Mihály kápolna.

A magyar történelemben szimbolikus, hogy a '48-as szabadságharc egyik fordulópontjaként a pákozdi győzelmet a frissiben toborzott honvédsereg éppen ezen a napon, mintegy az arkangyal segítségének köszönhetően aratta. 

Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a sötét tél kapujában. Göcseji mondás szerint: Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. 
Gyergyó hegyi pásztorai ezen a napon tartották a farkas ünnepet, hogy a jószágot hazaterelés idején megoltalmazzák az ordasok kártételétől.

 
  • E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.
  • Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például:
„Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” 

  • Időjósló hiedelmek: az állatok viselkedéséből jósoltak az elkövetkező időszak időjárására. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét. Bácskában úgy mondják:
„Szent Mihálykor keleti szél Igen komoly telet igér”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése