"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. szeptember 20., péntek

Környzetünk, takarítási világnap

 

A Takarítási Világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben egy szeptember 20-a körüli hétvégén ünneplik. A hagyomány Ausztráliából indult. 

A Takarítási Világnap célja, hogy tiszta, élhetőbb környezetben éljünk, nemcsak otthon, hanem tiszta utcában, tereken, kitakarított, rendezett iskolában, munkahelyen.

A Világméretű takarítási akció Ausztráliából indult 1989-ben, mikor egy vitorlásverseny során az egyik versenyző, Ian Kiernan, teljesen felháborodott a szemetes óceánon és parton. Ennek hatására ő szervezte meg az első takarítást a sydney-i kikötőben és környékén.
Jelszava: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon! (Ha mindenki tisztán tartaná a saját környezetét az egész egész Világ tiszta lenne...)

Magát a Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdették meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) keretén belül és azóta minden év szeptemberének harmadik szombatján rendezik meg.


Őszi nagytakarítás a lakásban

 .




A bolti tisztítószerek amellett, hogy allergizálnak vagy egyenesen mérgezőek, előbb-utóbb folyóinkban végzik. Erre gondoljunk az adagolásnál, és a vásárlásnál. Természetes vagy környezetkímélő anyagokkal szinte minden megoldható: az ecet, a só, a szódabikarbóna, vagy a mosószóda segítségével az összes felületet megpucolhatjuk.

Mivel a takarítás felfogható egészséges testmozgásként, vagy egy csodás meditációs gyakorlatként, ne magunkat, inkább az erőforrásokat kíméljük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése