"Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben" /Móricz Zsigmond/
A környezetéből szigetszerűen kiemelkedő Bükk hegység
délről nézve átmenet a Kárpátok összefüggő magas gerincei felé,
északról jőve, pedig az Alföld laposságának előfutára. Itt alakult
meg 1977. január 1-én 38 774,6 hektár védett területtel hazánk
sorrendben harmadik, ugyanakkor első hegyvidéki nemzeti parkja.
A hegység legjellegzetesebb, legegységesebb része
az átlagosan 800 méter magas Bükk-fennsík. A
hegyi rétekkel tarkított bükkösökkel és lucfenyvesekkel borított
karsztplató enyhén hullámos felszínét alacsony bércek, a közöttük
lévő töbörmezős karsztvápák és víznyelő töbörsoros völgyek, víznyelők,
a mélyben zsombolyok és barlangok teszik különlegessé. Északi
peremébe keskeny, meredek falú, a magashegységek hangulatát idéző
hűvös-párás levegőjű szurdokvölgyek mélyülnek, mint az "ördög-bordákat"
rejtő Leány-völgy és az Ablakos-kő-völgy. Déli határát hatalmas
sziklafalak láncolatából álló napsütötte mészkővonulat alkotja.
A bükki "kövek" fehér sziklaormai alatt alacsonyabb
térszín, a déli-Bükk hosszú, völgyekkel tagolt hegyvonulatai sorakoznak.
A hegységet gallérszerűen öleli körbe dél felől a Bükkalja riolittufából
álló dombvidéke, északon pedig a főleg tengeri üledékekből felépülő
Bükkhát.
A Bükkben található a magyarországi barlangok negyede, a több mint ezeregyszáz barlang közül 52 fokozottan védett. Az István-lápai-barlang az ország legmélyebb, egyben a Bükk leghosszabb barlangja. A hegységben folytatott barlangi ásatások során előkerült ősmaradvány és régészeti leletek járultak hozzá az emberré válás folyamatának, valamint a bükki fauna kialakulásának megismeréséhez.
A hűvös, hegyvidéki terület a viszonylag bőséges csapadék ellenére folyóvizekben szegény, a karsztba szivárgó víz a mészkőterületek peremén karsztforrások formájában bukkan a felszínre. Az innen eredő patakok vizéből mésztufa válik ki; ilyen forrásmészkő lépcsőkön alakult ki a Szalajka-patak Fátyol-vízesése is. A Szinva-patak vízesése hatalmas forrásmészkő-dombot épített, melynek természetes üregei Anna-barlang néven messze földön híresek.
A hegység páratlanul gazdag élővilágát az éghajlati sajátosságok, valamint az igen változatos domborzati viszonyok határozzák meg. A hűvös, magashegységi, kontinentális fajok és jégkorszaki maradványfajok egyaránt előfordulnak. A sziklagyeptől a zárt erdőkig a növénytársulások széles skálája tanulmányozható még természetes fajösszetételben. Hazai viszonylatban ritkaságnak számító fajok: Vrabélyi estike, Hazslinszky berkenye, bérci ibolya, havasi ikravirág stb.
A Bükk a legkülönfélébb faunaelemek gyűjtőhelye, igen értékesek a csak itt élő endemikus fajok, mint például a Gebhardt vakfutrinka, illetve a szubendemikus lepkefajok, mint pl. a bükki hegyiaraszoló vagy a bükki szerecsenboglárka. Gazdag puhatestű-fauna és számos ritka rovarfaj elő-fordulása (Havasi cincér, Kárpáti kék meztelencsiga, Fűrészlábú szöcske stb.) jellemző. A ritka, veszé-lyeztetett fajok sorába tartozik a Pannon gyík, a Petényi márna, az Alpesi gőte, a Miller vizicickány és számos denevérfajunk. A ragadozó madarak közül aktív védelmet élvez a parlagi sas, a vándorsólyom, valamint hazánk féltett madártani ritkasága, a kerecsensólyom.
A Bükkben található a magyarországi barlangok negyede, a több mint ezeregyszáz barlang közül 52 fokozottan védett. Az István-lápai-barlang az ország legmélyebb, egyben a Bükk leghosszabb barlangja. A hegységben folytatott barlangi ásatások során előkerült ősmaradvány és régészeti leletek járultak hozzá az emberré válás folyamatának, valamint a bükki fauna kialakulásának megismeréséhez.
A hűvös, hegyvidéki terület a viszonylag bőséges csapadék ellenére folyóvizekben szegény, a karsztba szivárgó víz a mészkőterületek peremén karsztforrások formájában bukkan a felszínre. Az innen eredő patakok vizéből mésztufa válik ki; ilyen forrásmészkő lépcsőkön alakult ki a Szalajka-patak Fátyol-vízesése is. A Szinva-patak vízesése hatalmas forrásmészkő-dombot épített, melynek természetes üregei Anna-barlang néven messze földön híresek.
A hegység páratlanul gazdag élővilágát az éghajlati sajátosságok, valamint az igen változatos domborzati viszonyok határozzák meg. A hűvös, magashegységi, kontinentális fajok és jégkorszaki maradványfajok egyaránt előfordulnak. A sziklagyeptől a zárt erdőkig a növénytársulások széles skálája tanulmányozható még természetes fajösszetételben. Hazai viszonylatban ritkaságnak számító fajok: Vrabélyi estike, Hazslinszky berkenye, bérci ibolya, havasi ikravirág stb.
A Bükk a legkülönfélébb faunaelemek gyűjtőhelye, igen értékesek a csak itt élő endemikus fajok, mint például a Gebhardt vakfutrinka, illetve a szubendemikus lepkefajok, mint pl. a bükki hegyiaraszoló vagy a bükki szerecsenboglárka. Gazdag puhatestű-fauna és számos ritka rovarfaj elő-fordulása (Havasi cincér, Kárpáti kék meztelencsiga, Fűrészlábú szöcske stb.) jellemző. A ritka, veszé-lyeztetett fajok sorába tartozik a Pannon gyík, a Petényi márna, az Alpesi gőte, a Miller vizicickány és számos denevérfajunk. A ragadozó madarak közül aktív védelmet élvez a parlagi sas, a vándorsólyom, valamint hazánk féltett madártani ritkasága, a kerecsensólyom.
A Bükkalja területén rejtőzködő kaptárkövek ma
még rejtélyes kultúrtörténeti emlékek; a középkort a várak mellett
az erdők mélyén megbújó kolostorromok idézik. Az üveghuták, a
vasolvasztó massák, vasverő hámorok, a különféle bányák és manufaktúrák
története napjainkig ível, utunk során egy-kettővel találkozhatunk
itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése