Augusztusi csillaghullás

Csillaghullás - Szent Lőrinc könnyei hullanak a hét végén

Az év egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye, a Perseida-meteorraj maximuma szombatról vasárnapra virradó éjjel következik be.
A Perseidákat először Kr.u. 36-ban figyelték meg Kínában, vagyis egy régóta létező meteorrajról van szó. A meteorokat létrehozó porszemek a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstökösből származnak, amelyet szintén láttak az ókori Kínából Kr.e. 68-ban. Számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a Föld pályáját, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla.

A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 11-12-e környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen látványos meteortevékenységet láthatunk 
Fotó: Herman Mikuz

Nagyon jó időtöltés, kellemes érzés szép nyárestéken a tiszta égboltot nézegetni, a csillagképeket (Fiastyúk, Göncölszekér, Bika…) felismerni, és egyáltalán elábrándozni az élet dolgai felől az esti mennybolt alatt. Ilyenkor talán azon is elmerenghetünk, hogy mennyire kicsi kis semmik, porszemnyi lények vagyunk a teljességhez, az egész Univerzumhoz képest. Ez a kis ön-megmérettetés valamennyire visszahelyezheti, helyére teheti a magát oly nagyra tartó, a hatalmát óriásira értékelő embert, és valamelyest taníthatja alázatra, tiszteletre.
A csillagok minden időben nagy szerepet játszottak az ember életében. Az időszámítás, a naptár megalkotásában is hatalmas része volt a bolygók állásának, de, mondhatni a csillagászati megfigyelések nélkül egyéb tudományágak sem alakulhattak volna ki. Betlehem csillaga mindenféle nemzet és bármely korosztály számára ismert. A magyar népéletben is fontos rendeltetése volt a csillagoknak, a csillagok megfigyelésének. Az égboltozatra nagyobb figyelem összpontosult a korábbi évszázadok emberének hétköznapjaiban, mint ma, hiszen kevesebb volt az olyan tényező, ami elvonta volna a figyelmet a környezet, az éjszakai ég megfigyelésétől. A tiszta „csillagszeplős” éjszakai égnek óriási hatása volt az ember érzelmi világára is. Az égitestek látványában gyönyörködő, bámészkodó ember vigasztalást kapott keserűségére, reményt nyert a reménytelenségére. A ragyogó éjszakai ég a tisztaság, a szépség jelképe volt, de egyben a vágyódás és emlékezés eszköze is, a hétköznapi életet széppé tevő, csodálatos, ugyanakkor sejtelmes és félelmetes világ. Olyan világ, ami valamiféle állandóságot nyújtott a folyton változó életben. Hiszen évszázadok jöttek, mentek, emberek születtek és meghaltak, tavak, folyók születtek és száradtak ki, de a csillagok mindig ugyanúgy tekintettek a lent bolyongó, biztonságot kereső vándorlóra, tévelygőre, mint sok ezer éve mindig, a zavaros és forrongó világban. A magyar népköltészet, népdalkincs ezernyi szép példáját adja annak, hogy valaha mennyire egybeforrt az ember és környezete, az ember és a csillagok: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, a szegény legénynek utat mutassatok, vagy Mikor Isten csillagokat teremtett, Véletlenül egy a földre leesett. Leesett a legszebb csillag a földre, Ott ragyog a babám két szemébe 

Forrás: A csillagos ég alatt/
Tóth K./