Rétes, kakaós csiga

A rétes készítés konyhaművészete szerves része az magyar kultúrának. Az fellelhető írások szerint az eredeti rétes még töltelék nélküli volt, akár 10-12 réteg tésztát is egymásra raktak, aztán darabokra vágva, kemencében sütötték meg, és porcukorral megszórva tálalták. A XVI. század második felében sok tésztarétegből álló süteményt készítettek töltelékkel, amit rétes-bélesnek vagy rétes-tortának hívtak.
Később, az 1700-as években megváltozott a rétes készítésének és sütésének módja. Az asztalon hártyavékonyra húzták ki a tésztát, rárakták a tölteléket, és az abrosszal göngyölték fel a rétestésztát a töltelék körül. Ez volt a húzott tészta, mely akkor volt jó, ha az alatta lévő írást el lehetett olvasni a tésztán keresztül.

A töltelékek lehetősége szinte végtelen. A legkedveltebb az almás, meggyes, mákos, meggyes-mákos, túrós, vaníliás-túrós, barackos-túrós, barackos, szedres, epres, csokis-rizses, gyümölcsös-rizses, káposztás, de van tökös-mákos, élesztős, hajdinás, szilvás, sütőtökös, tökmagos rétes is.
A bécsi almás rétes a világ 100 leghíresebb ételeinek egyike.








  Kakaós csiga

A kakaós csiga, eredeti nevén csokoládés tekerge gödi találmány, egy gödi cukrászmester, Pösch Mór készítette 33. születésnapja alkalmából barátainak, de a cukrászdába is került belőle, és a vásárlók körében osztatlan sikert aratott. Mindez 1908. január 10-én történt.

"A liszt adagolásánál meglendült a  pék keze.
Érdekes”, csodálkozott, de talpraesett problémamegoldó természetének megfelelően nem esett kétségbe, és úgy döntött, hogy arányosan növeli a többi hozzávaló mennyiségét is . Ez meg is oldotta volna a problémát, ha nem történik meg ismét, ami már megtörtént az élesztő kimérésénél. „Különös”, mélázott, majd ismét növelte a hozzávalók arányát. És újra, és újra, mindez a tejjel, cukorral és minden hozzávalóval, míg végül egy szép termetes keltészta nem született.
A rengeteg kakaós csigából jutott minden barátjának, de még a boltba is. Születésnapját 1908. január 10-én teljes Göd megünnepelhette. Azóta hálásan emlékezünk rá."




Hozzávalók:

A tésztához:
60 dkg liszt
3 dkg élesztő
2 tojás sárgája
2 evőkanál olaj
1 evőkanál cukor
kb. 4 dl tej
csipetnyi só

a töltelékhez:
5 dkg vaj,
5 dkg margarin,
3 evőkanál porcukor
2,5 dkg kakaó

a sütéshez:
2 dkg zsír
2 dl vaníliás cukorral ízesített tej

Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk, majd összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgákkal, a sóval, és annyi langyos tejjel dagasztjuk be, hogy közepesen kemény kelt tésztát kapjunk. Amikor már egyenletesen "szálas" a tészta, beledolgozzuk az olajat is.

Kilisztezett edényben, liszttel meghintve duplájára kelesztjük, majd lisztezett deszkán ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk.

Megöntözzük a megolvasztott vaj és margarin keverékének felével, meghintjük a kakaós porcukorral, és összesodorjuk, akár a bejglit.

Éles késsel, másfél ujjnyi szeletekre vágjuk, és az így nyert csigákat zsírozott sütőlemezre szorosan egymás mellé fektetjük. (Magas falú zománc vagy teflon tepsi is jó hozzá) Megöntözzük a maradék vaj-margarin keverékkel, és a hideg sütőbe toljuk, majd a sütőt begyújtjuk, hogy a melegedés alatt is keljen még a csiga. Mikor majdnem kész, forró vaníliás tejjel megöntözzük, úgy sütjük készre. 

Édes finomság - karácsonyi íz

A triffle az angol konyha kihagyhatatlan desszertje, krémes, szaftos, és ha a megfelelő ízeket kombinálod, akkor még ünnepi is. A szabály egyszerű, mindig legyen egy réteg tészta, majd rá két réteg krém vagy gyümölcs, a szinteket pedig addig ismételjük, ameddig a tál meg nem telik.

Feketeerdő triffle

Hozzávalók:

2 tojás
2 ek. liszt
2 ek. cukor
2 tk. kakaópor (ha valaki kakaósabb piskótát szeretne, az tehet bele többet is, de akkor érdemes csökkenteni a liszt mennyiségét)
1 üveg meggybefőtt
1 dl cseresznyepálinka
1 tábla tejcsokoládé
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
1 csomag „nem főzős” pudingpor
3 dl tej (vagy amennyit a pudinghoz írnak)

A piskótához a tojásokat válasszuk ketté, a 2 kanál cukrot keverjük habosra a tojások sárgájával. Majd adjuk hozzá a kakaóval elkevert lisztet. A tojások fehérjéből verjünk kemény habot, és óvatosan adjuk a masszához. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a masszát, majd 180 fokos sütőben 15-18 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

A pudingot elkészítjük a tasakon leírtak alapján. A tejszínhabot keményre verjük a habfixálóval, majd óvatosan összekverjük a pudinggal.

A meggyet beáztatjuk a pálinkába, és egy kicsit összemelegítjük. Majd leszűrjük. A leszűrt pálinkát ráönthetjük a piskótára.

A csokit apróra vágjuk, majd elkezdjük rétegezni a süteményt. Legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük, és hidegen tálaljuk.

Mézeskalácsos triffle

Hozzávalók:

2 tojás
2 ek. liszt
1 tk. mézeskalács-fűszerkeverék
2 ek. méz
1 ek. cukor
2 dl habtejszín
1 csomag mézeskalács ízű puding
tej a pudinghoz
1 csomag habfixáló
1 üveg meggybefőtt

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral és a mézzel, majd hozzáadjuk a mézeskalács-fűszerkeverékkel elkevert lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, majd 180 fokon készre sütjük. Vigyázni kell, mert a méz miatt hamar odaéghet. A pudingot a tasakon leírtak szerint elkészítjük, majd hozzáadjuk a habfixálóval keményre vert habot. A meggybefőttet lecsepegtetjük majd turmixoljuk. Ha piskóta kihűlt a szokásos módon rétegezzük a süteményt.

Csokihabos triffle

Ez a recept annyiban különbözik a többitől, hogy itt a pudingot is magunk főzzük, és piskóta helyett brownie-t használunk.

Hozzávalók:

300 gramm étcsoki
200 gramm vaj
4 ek. tej
180 gramm cukor
5 tojás
4 ek. liszt

A csokikrémhez:
2 dl tejszín
15 dkg étcsokoládé
2 tojás sárgája

A csokihabhoz:
2 dl tejszín
10 dkg fehér csoki

A csokit vízgőz felett olvasszuk fel  a tejjel. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a kis darabokra vágott vajat. Hagyjuk hűlni egy kicsit, majd keverjük hozzá egyenként az öt tojás sárgáját, és legvégül adjuk hozzá a négy evőkanál lisztet (volt, hogy a lisztet kihagytam már véletlenül, így is teljesen vállalható, de azért az egy kicsit más süti lesz). A tojásfehérjéből verjünk kemény habot, és a végén keverjük a masszához. A masszát sütőporral kibélelt tepsiben nagyjából 30-35 percig sütjük.

A csokit gőz felett felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, ha már meleg, de még nem forró hozzákeverjük a tojások sárgáját, és állandó kevergetés mellett besűrítjük. Figyelem! Nem szabad hagyni, hogy felforrjon, különben a tojássárgája kicsapódik.

 A fehér csokit gőz felett felolvasztjuk, a tejszínből habot verünk, majd hozzákeverjük az olvasztott csokit.

A sütit a szokásos módszer szerint rétegezzük.

Erdei gyümölcsös  karácsonyi trifle

• 1 l habtejszín
• 25 dkg mascarpone
• 15 dkg porcukor
• 6 ek konyak
•  félig fagyott erdei gyümölcs
• 15 dkg vaj
• 4 ek méz
• 4-5 szem szegfűszeg
• 1 tk őrölt fahéj
• 2 ek finomra aprított kandírozott gyömbér
• 20 dkg zabpehely
• 10 dkg barnacukor
• 10 dkg durvára darált mandula
• 10 dkg kókuszchips
• 9 dkg liszt

A morzsához egy közepes lábosban felolvasztjuk a vajat és a mézet. A szegfűszeget mozsárban összetörjük és a fahéjjal és a gyömbérrel a lábosba tesszük. Hozzáadjuk a zabpelyhet,a barnacukrot, a durvára darált mandulát, a kókuszchips felét, és a lisztet. Jól összekeverjük, sütőpapírral bélelt tepsire terítjük. 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük amíg aranybarna lesz, sütés közben néhányszor átkeverjük. Amikor kész, kivesszük a sütőből és hagyjuk kihűlni.

A habhoz a lehűtött tejszínt habbá verjük a porcukorral. Amikor majdnem kész, hozzákeverjük a mascarponét és kanalanként hozzáadjuk a konyakot is. Addig keverjük, amíg kemény habot kapunk.

Összeállítjuk a desszertet: egy szép üvegtál aljára gyümölcsöt szórunk, rákanalazzuk a hab 1/3 részét, megszórjuk bőven morzsával és  addig folytatjuk a rétegezést, amíg megtelik a tál vagy elfogynak az alapanyagaink. A tetejére rászórjuk a maradék kókuszchipszet és azonnal kínájuk.

Tipp: a morzsát akár 3 napra előre is elkészíthetjük, légmentesen záródó dobozban tároljuk.

Az erdei gyümölcsöket azért tesszük bele félig fagyottan, mert így pont kienged és nem lesz "szottyos" mire fogyasztjuk.

Forrás - kép

Street Kitchen.

Nők Lapja Cafe

Kicsi, kedves, bájos - mignon

A mignon francia fogalom, amely kicsi, kedves, bájos dolgot fejez ki. A jó és szép mignonok készítéséhez gyakorlott tudásra van szükség. A felvert tészta, a finoman ízesített krémek és a fondant technikája is fontos,az alak, az ízek és színek, a díszítés összehangolása szükséges.

Cukrászati karrierje a 17. században kezdődött.
 Párizsban dolgozott 1665-ben egy jó hírű édessütő mester, bizonyos Mignot. Addig verte a habot, míg beédesedett udvari szállítónak. S aki udvari ember lett, annak számítania kellett a csípős nyelvű udvaroncok támadásaival is. Nem kisebb ember rontott Mignot-ra, mint maga a költő Boileau. Nem tudni, miért, egyik gúnyos versében egyenesen méregkeverőnek titulálta a krémek és torták gáncstalan lovagját. Mignot sem maradt rest. Ellenverset íratott egy másik poétával, és ki is nyomtatta: csomagolópapírnak. Vevőinek ettől kezdve ebbe csomagolták az apró süteményeket. Óriási sikert aratott, és meggazdagodott ötletéből. Sőt a 17. század végén a csomagolt apró süteményt mignonnak nevezték egész Párizsban! Ez az elnevezés aztán más országokban is elterjedt.

Magyar cukrászipar

A magyar cukrászipar a fénykorát az 1800-as évek végén, éppen az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedei alatt élte, amikor is egymás után nyíltak meg a cukrászdák a főváros utcáin - nem véletlenül, hiszen megnőtt az igény az édességipar termékei iránt.
A sorban az első neves fővárosi cukrász, a több kitüntetéssel is elismert Kugler Henrik volt, aki 1870-ben a mai Vörösmarty térre költöztette a nagyapja által alapított cukrászdát. Ha visszagondolunk József Attila első versére, amelyben a költő szeretett volna "öt forintér kuglert venni", akkor már sokak számára ismerősen csenghet a név. De milyen édesség is lehetett a kugler, amire József Attila még kisgyerekként vágyakozott? Nem másról van szó, mint a minyonról, amelyet Kugler mester honosított meg Magyarországon az 1870-es évek során. Külön érdekesség, hogy még az 1920-as években - jóval a cukrászmester halálát követően - is kuglernek nevezték a süteményt.A  minyon mellett egy másik ismert nyalánkság a zserbó-szelet, amely a mai napig magán viseli az alkotója nevét. A svájci születésű Gerbeaud Emil éppen Kugler meghívására érkezett hazánkba, 1884-ben, hogy átvegye a híres Vörösmarty téri cukrászda vezetését. Gerbeaudról érdemes még azt is tudni, hogy ő volt a konyakos-meggy és a macskanyelv magyarországi meghonosítója, valamint elsők között állított elő nagy mennyiségben szaloncukrot hazánkban. Mint cukrászmester mindig a tökéletességre törekedett, és szigorúan ügyelt az általa készített édességek minőségére is.


A következő süteményt - még pontosabban tortát - nincs is olyan ember, aki ne kóstolta volna, vagy ne ismerné. A dobostorta igazi hungarikumnak számít, amelyet 1884-ben alkotott meg a híres pesti cukrászmester, Dobos C. József. Ez a torta nagy feltűnést keltett, hiszen ekkor még főként a főzött krémekkel, cukor- és tejhabokkal töltött torták divatja hódított, melyek többnyire emeletesek és agyoncicomázottak voltak. Ezekkel szemben a dobostorta egyszerű, lapos torta volt, karamellacukor "dobos" tetővel, és valami egészen új, addig nem kóstolt krémmel. Nem csoda, hogy lázba hozta a főváros ínyenceit is, s a konkurens cukrászokat is, akik igyekeztek ehhez hasonló készítménnyel előrukkolni - sikertelenül. Még maga az uralkodó, Ferenc József is elsők között kóstolta meg Dobos készítményét.

A torta
A torta feltalálása egy gigantikus esküvőhöz fűződik.
Nagy Sándort kevesen ismerik, mint tortafeltalálót. Pedig ő rendezte Perzsiában a mai Guinness-rekordokat is megszégyenítő esküvőt, ahol tízezer makedón katona lépett frigyre tízezer perzsa nővel.
A katonák akkori fejadagja egy hatvandekás, lapos, árpából, rozsból vagy búzából készült kenyér volt. A nagy ünnep tiszteletére a lakodalmi „desszertté” alakított kenyér - mely a mai torta őse – gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsből készített, mézes tészta volt. Ezt a különlegességet kettévágták, és egy ánizsból, kecsketúróból és mézből álló krémmel töltötték. A tetején mézbe mártott rózsaszirmok szolgáltak díszként.

Az esküvői torta
Az 1930-as évekig a torta felvágása és szétosztása a menyasszony feladata, első férjes asszonyi cselekedete volt. Ám amióta a torták egyre terjedelmesebbek és cifrábbak lettek, a menyasszony már nem tudott megbirkózni a vágással. Ettől kezdve a menyasszony jobb kezébe vette a kést, vőlegénye rátette a jobb kezét, és a menyasszony a vőlegény kezére tette a balját. A levágott szeletből először a menyasszony evett egy falatot, a második falatot vőlegényének kínálta.A hagyomány szerint az eladó sorban lévő lányok párnájuk alá rejtették ezt a tortadarabot, mert a babona szerint ilyenkor álmukban meglátták jövendőbelijüket.

Egy édes csábítás

 Almás batyu

Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg tehéntúró
25 dkg vaj/margarin
1 kávéskanál só
5-6 hámozott alma kisebb kockára vágva

A hozzávalókat  az alma kivételével összegyúrjuk, kézzel diónyi darabokat tépünk,kis négyzet alakú batyukat formázunk, közepébe helyezünk egy-egy almakockát, és a négyzete kegymással szemben álló füleit összenyomjuk.Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.Előmelegített sütőben mosolygósbarnára sütjük. Amint kivettük a tepsiből még melegen vaníliás porcukorba  forgatjuk. Kevés fahéjat is adhatunk a porcukorhoz,így még finomabb lesz a süteményünk.

forrás: Bereczki Emőke
Erdélyi konyha

Az alma jótékony hatásáról már Hippokratész is szót emelt az ókorban.
Ez a gyümölcs óriási gyógyerővel bír, sokféle vitamin-és ásványianyag tartalmának köszönhetően.

Minden nap egy alma az orvost távol tartja..

Legkedveltebb az édes íz

  A négy alapíz – az édes, a sós, a savanyú és a keserű – közül a legelterjedtebb a sós, de legkedveltebb az édes íz.

   Őseink a növények gyökereinek gyűjtése és fogyasztása az édes bogyók rágcsálása, a vadon termő gyümölcsök ízlelgetése közben szoktak rá az édes íz élvezetére.

   Feltehetően az édes gyökerek fogyasztása mellett kirabolták a vadméhek odvas fák üregeibe gyűjtött mézét is. A régi krónikák szerint az ókori kultúrákban már rendszeresen felhasználták a mézet az ételek édesítésére. Vannak emléktöredékek arról, hogy az ókorban mézből keménycukorkát is készítettek. Feljegyezték, hogy már a görög kultúrában nagy divatja volt a mézből készített bonbonoknak, mézes süteményeknek.

   A bibliában olvashatunk a ”Tejjel-mézzel folyó Kánaán”-ról, melyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a méz és a tej birtoklása jelentette a gazdagságot.

   A mézen kívül az ókorban az emberiség egy része ismerte a cukornád levét és a belőle készített kezdetleges cukrot is. Az édes ételek készítése évszázadokig háztartási tevékenység volt és csak a társadalom bizonyos fejlettségi fokán vált foglalkozássá, még későbben iparrá és árutermeléssé.

   Az édességkészítés társadalmi feltételein kívül meg kellett valósulni a nyersanyag-feltételeknek is. Kellett a liszt, a gyümölcsfeldolgozás ismerete, az ízesítő- és járulékos anyagok készítésének titka. Ezért nem véletlen, hogy az édességeket kezdetben – a háztartásokon kívül – a nyersanyagokat előállítok, a gyártott anyagaik tovább-feldolgozásaként készítették.

   Bizonyítható, hogy a gabona a feldolgozásának kezdetén még a molnárok sütötték a kenyeret és kalácsot. A pékek ágazatokra tagolódásával alakult ki az édességkészítők egyik ágazata: a sütőcukrászat.

   A méz felhasználásának kezdeti időszakában a méztermelés és –felhasználás erősen összetartó tevékenység volt. Az első méztermelők a saját háztartásukban használták fel először a mézet édes ételek készítésére, a mézeskalács készítők szervezték meg a méz termelését. Kezdetben a kettőt nem lehetett külön választani.

   A gyümölcsök termelése és feldolgozása kezdeti időszakban az aszalás volt. A gyümölcsök cukrozása, gyümölcslé készítése később a sütőktől külön vált cukrászok tevékenységeként alakult ki. Még a XX. Század első felében is a cukrászok készítették a termékeikhez felhasznált szörpöket, befőtteket, lekvárokat.

   A mézzel, szárítással tartósított gyümölcskészítményekről az egyiptomi hieroglifák között is találtak leírásokat. Az aszalt szilváról, cukros manduláról, mézes dióról már az Ezeregyéjszaka Meséiben is olvashattunk.

   A régi krónikák szerint a rabszolgatartó görög udvarokban és a római birodalom fénykorában, a gazdag római polgárok és hadvezérek háztartásaiban, a halmozott élvezetek között nagy szerepe volt a különböző édes ételek fogyasztásának.

   A rómaiak a görögöktől tanulták az élvezetek hajhászását és köztük az édességfogyasztást, amely az édességkészítésnek magas kultúráját alakította ki a római birodalomban.

   A római patríciusok és kiváltságos rendek között nagy divatja volt az olyan nagy eszem-iszommal összekötött vendégeskedésnek, a ”lukullusi lakomáknak”, ahol az étel- és italfogyasztás mellett az édességek élvezete is nagy szerepet játszott.

   A rómaiaknál az édességkészítő rabszolgákat a legnagyobb elismerés fejében kegyes gazdájuk fel is szabadíthatta. Az így felszabadított rabszolga-cukrászok édességeiket a szabad római polgárok között is értékesíthették, akik a főurak lakomáin megismert édességeket szívesen vásárolták. Közel járunk az igazsághoz, amikor azt állítjuk, hogy ezek a felszabadított római rabszolgák voltak az első árutermelő cukrászok, a hivatásos édességkészítők ősei.

   A régi krónikák feljegyzéseiben már a cukrászat őskorából is találunk utalásokat, a mandula és a cukor, különböző féle felhasználásáról. Tudomásunk szerint először a Velencei Köztársaságban készítettek marcipánt. Elnevezését bizonyára Velence védőszentjéről, Szent Marcusról kapta.

   A legenda szerint a Velencei Köztársaságban, Szent Marcus napján, a hívőknek kenyér alakjában megformált marcipánt osztogattak. Az akkori vallási hiedelmek szerint a gonosz és a betegségek ellen nyújtott védelmet.

   Egy másik legenda szerint az olaszországi pestisjárvány idején a hívők abban a hitben fogyasztották a marcipánt, hogy az megvédi őket a pestis pusztításától. Gyógyulásukat a marcipán fogyasztásának tulajdonították.

   Az olasz eredetre utal az is, hogy Mátyás királyunknak a nápolyi Beatrix-al kötött házassága után, az első újévi ünnepi ebéden, mandulából és cukorból készített sakktábla is szerepelt az ünnepi fogások között.

   Joggal feltételezhetjük, hogy az a sakktábla marcipánból készült, és azt a Beatrix-al bejött olasz édességkészítők állították elő.

   Az édességkészítés napjainkra tömegtermeléssé vált, az édességek fogyasztásának növekedése pedig töretlen.

/forrás: cukrászat rövid története/ 

A marcipán története

 

Nagyon valószínű, hogy a marcipán már az ókori perzsák által is ismert és szeretett édességnek számított. Az alapanyag szintén a mandula volt, de a napjainkban használt cukros víz helyett akkor még olíva olajat használtak, amit mézzel édesítettek.
Hogy ne csak az íze, de az illata is mennyei legyen, néhány csepp rózsavizet vagy rózsaolajat is adtak hozzá.

A marcipán Keletről a keresztes háborúkban harcolók révén került át Európába, akik hazavitték az idegen országokban megismert édességet.

Nemsokára a kereskedők is jó lehetőséget láttak a marcipán behozatalába, így az gyorsan elterjedt Spanyolországban, Portugáliában, Hollandiában és Olaszországban, majd rajtuk keresztül egész Európában.

Amerika felfedezése előtt a cukor egy drága, nehezen beszerezhető terméknek számított, ezért a belőle készült édességek, például a marcipán is inkább csak az előkelők asztalán jelenhetett meg.

Kolumbusz Kristóf után azonban a nádcukor is megjelent, mint az Új Világ jellegzetes növénye. Ennek elterjedésének köszönhetően pedig az egész európai cukrászipar óriási fellendülésnek indult.

A marcipán név minden valószínűség szerint a „Marci panis” vagyis a „Márton kenyere” szavakból származik. Hogy ki volt a névben szereplő Márton, arról megoszlanak a vélemények.
 

Egy olasz eredetet bizonygató legenda szerint Velence védőszentjének,
Szent Márknak a nevéből származik a marcipán elnevezés.
Eszerint az 1400-as években egy Badrut nevű velencei cukrászmester Mária nevű leánykája,
az apja műhelyében játszadozva a mézbe tört mandulát kevert,
majd az így keletkezett gyurmát forró tepsiben kiszárította.
Apja megkóstolta a játékból készített édességet, és olyan jóízűnek találta,
és ebből kezdte készíteni a Velencében közkedvelt
szentelt gyertyákat, cirádákkal ékesítve.

A legenda szerint első ízben a Szent Márk székesegyház előtti téren,
a város védőszentjének ünnepén árusította a mandulából és mézből készült finomságot,
ezért lett Szent Márkról elnevezve: Marci panis azaz Szent Márk kenyere.
A szinte szobrászművészi igényességgel elkészített marcipángyertyákat
a templomokban osztogatták a hívőknek, hogy megóvja őket a rossztól.
 

A magyar királyi udvar sem maradhatott sokáig marcipán nélkül. Mátyás király itáliai felesége, Beatrix több hazai szakácsot is vitt a magyar királyi udvarba, akik már ismerték a marcipánkészítés tudományát.
Így aztán az ifjú házasoknak az első újévi ebédjén egy marcipánból készült sakktáblát szolgáltak fel – nem kevesebb, mint nyolcadik fogásként. 

A marcipán mára a cukrászok egyik alapvető terméke lett: szinte elképzelhetetlen, hogy egy születésnapi vagy esküvő tortán ne legyenek marcipán figurák vagy más díszek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a marcipán sikertörténete az ókortól kezdve töretlen.

Hogy 100 év múlva milyen megoldásokat alkalmaznak a cukrászok a felhasználásra, azt még nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy éppen úgy lesz felnőttek és gyerekek kedvence, mint napjainkban, vagy mint az elmúlt több ezer évben.

forrás: bien.hu  a marcipán

A marcipán

A szegény cukrász szerencséje

Ki gondolná, hogy a marcipán receptjét a középkori éhínségnek köszönhetjük.. Több mint 600 évvel ezelőtt, Lübeckben készült az első mandulás édesség.

1402-ben Lübeckben nagy éhínség pusztított. A raktárházakban jelentős mennyiségű cukrot tároltak, amikor a kikötőbe befutott egy görög teherszállító vitorláshajó, mandulával megrakottan. Rövidesen kiderült, hogy a megrendelő kereskedő cége időközben tönkrement, és a szállítmánynak nincs gazdája. A város néhány nap múlva elárverezte a mandulát, amelyet egy szerény jövedelmű cukrász vásárolt meg. A mandulát megőrölte, összekeverte cukorral, némi rózsavízzel, hozzákevert még egy kis tojássárgáját és ebből a masszából golyócskákat formálva eladta. Így indította útra a világhírre szert tett lübecki marcipánt.
Egy másik legenda szerint az első, a maihoz hasonló marcipánt Velencében kezdte árulni egy Badrut nevő cukrász az 1400-as években. Persze ez is mandulából és cukorból készült. Mivel a Szent Márk téren került forgalomba, méghozzá éppen Márkus napján, elnevezte Marci panisnak, azaz Márkus kenyerének. Igencsak ízlett a vevőinek, így aztán árulta másnap meg azután is, és Márkus kenyerének hála, élete végéig nem volt többé kenyérgondja...
Percipán
Marcipánnak csak a tisztán mandulával és cukorral készített terméket nevezzük. A marcipánhoz megtévesztésig hasonló ízűés állagú finomság készülhet barackmagbélből is. Ez a percipán.
A hámozott barackmagbélnek először gőzöléssel eltüntetik a keserű ízét, majd cukorral, esetleg glükózsziruppal, adalékanyagok hozzáadásával, aprítással és hőkezeléssel egynemű könnyen formázható masszát készítenek.
Hasonló eljárással egyéb olajos magvakból is készülhet marcipánhoz hasonló termék, pl. diómarcipán, mogyorómarcipán, stb.

Mi is készíthetünk
marcipánt!

Hozzávalók: 1 kg cukor, 2,5 dl tej, 10 dkg darált mandula, 30 dkg rétesliszt, 20 dkg vaj, 1/2 mandula aroma
A cukrot a tejjel felforraljuk, belefőzzük a darált mandula és a rétesliszt keverékét. (A tisztított mandulát darálás előtt könnyen meg lehet hámozni, ha 2 percig forró vízbe tesszük, majd a fellazult héjából két ujjunk közé szorítva ügyesen kispricceljük. Így zöld lesz a marcipán, héjas mandulával drapp.) Pár percig forraljuk, majd levesszük a tűzről. Belekeverjük a vajat és kb. 1/2 mandula aromát. (Célszerő előbb legfeljebb 1/3 aromát belekeverni, majd még ízlés szerint adagolni hozzá.) Egy tálcát kibélelünk alufóliával, margarinnal vagy vajjal vékonyan bekenjük. Kiöntjük rá a masszát, elegyengetjük. Miután kihűlt és megszilárdult, deszkára kiborítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, fel lehet vágni. A darabokból kis golyókat is lehet formálni, és kakaóban meghempergetni. De lehet szaloncukor formákat gyúrni belőlük, és egyik oldalukat csokoládémázba mártani. Máris kész a marcipán egérke!

Hamis marcipán
Aki úgy ítéli, hogy kissé drága a marcipán, ám mégis odavan ezért az édességért, próbálkozzon meg otthon a hamis marcipán elkészítésével.
10 dkg kukoricalisztet 6 dl vízben sűrűre főzünk. Állni hagyjuk, hogy megkeményedjen. Közben 15 dkg krumplit héjában megfőzünk, még melegen áttörjük. Ezután összedolgozzuk a kukoricával, 20 dkg porcukorral és 20 dkg darált dióval, valamint 1 dl rummal. Kis gömböket formázunk belőle, majd keserű, azaz nem előre cukrozott kakaóban hempergetjük, és megkóstoljuk!