A marcipán története

 

Nagyon valószínű, hogy a marcipán már az ókori perzsák által is ismert és szeretett édességnek számított. Az alapanyag szintén a mandula volt, de a napjainkban használt cukros víz helyett akkor még olíva olajat használtak, amit mézzel édesítettek.
Hogy ne csak az íze, de az illata is mennyei legyen, néhány csepp rózsavizet vagy rózsaolajat is adtak hozzá.

A marcipán Keletről a keresztes háborúkban harcolók révén került át Európába, akik hazavitték az idegen országokban megismert édességet.

Nemsokára a kereskedők is jó lehetőséget láttak a marcipán behozatalába, így az gyorsan elterjedt Spanyolországban, Portugáliában, Hollandiában és Olaszországban, majd rajtuk keresztül egész Európában.

Amerika felfedezése előtt a cukor egy drága, nehezen beszerezhető terméknek számított, ezért a belőle készült édességek, például a marcipán is inkább csak az előkelők asztalán jelenhetett meg.

Kolumbusz Kristóf után azonban a nádcukor is megjelent, mint az Új Világ jellegzetes növénye. Ennek elterjedésének köszönhetően pedig az egész európai cukrászipar óriási fellendülésnek indult.

A marcipán név minden valószínűség szerint a „Marci panis” vagyis a „Márton kenyere” szavakból származik. Hogy ki volt a névben szereplő Márton, arról megoszlanak a vélemények.
 

Egy olasz eredetet bizonygató legenda szerint Velence védőszentjének,
Szent Márknak a nevéből származik a marcipán elnevezés.
Eszerint az 1400-as években egy Badrut nevű velencei cukrászmester Mária nevű leánykája,
az apja műhelyében játszadozva a mézbe tört mandulát kevert,
majd az így keletkezett gyurmát forró tepsiben kiszárította.
Apja megkóstolta a játékból készített édességet, és olyan jóízűnek találta,
és ebből kezdte készíteni a Velencében közkedvelt
szentelt gyertyákat, cirádákkal ékesítve.

A legenda szerint első ízben a Szent Márk székesegyház előtti téren,
a város védőszentjének ünnepén árusította a mandulából és mézből készült finomságot,
ezért lett Szent Márkról elnevezve: Marci panis azaz Szent Márk kenyere.
A szinte szobrászművészi igényességgel elkészített marcipángyertyákat
a templomokban osztogatták a hívőknek, hogy megóvja őket a rossztól.
 

A magyar királyi udvar sem maradhatott sokáig marcipán nélkül. Mátyás király itáliai felesége, Beatrix több hazai szakácsot is vitt a magyar királyi udvarba, akik már ismerték a marcipánkészítés tudományát.
Így aztán az ifjú házasoknak az első újévi ebédjén egy marcipánból készült sakktáblát szolgáltak fel – nem kevesebb, mint nyolcadik fogásként. 

A marcipán mára a cukrászok egyik alapvető terméke lett: szinte elképzelhetetlen, hogy egy születésnapi vagy esküvő tortán ne legyenek marcipán figurák vagy más díszek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a marcipán sikertörténete az ókortól kezdve töretlen.

Hogy 100 év múlva milyen megoldásokat alkalmaznak a cukrászok a felhasználásra, azt még nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy éppen úgy lesz felnőttek és gyerekek kedvence, mint napjainkban, vagy mint az elmúlt több ezer évben.

forrás: bien.hu  a marcipán