Liba-napi legendák

Álmoskönyvek  szerint gágogást hallani, lúddal álmodni tisztességet jelent, pedig a liba amúgy a szószátyárság jelképe.

Falusi házaknál kóstolót küldtek a papnak /a madár hátsó fertályából, ami a püspöksüvegre hasonlít/, innen ered "püspökfalat" szavunk.

A pocakos ember kövér, mint Szent Márton lúdja, a dühös lúdmérges.

Az ittas ember tántorog, mint lúd a jégen.

„Varázserőt” tulajdonítottak Szent Márton vesszejének: ezt a pásztorok adták az állataikat legelőn hizlaló gazdáknak, akik az ajándékba kapott köteggel megveregették állataikat, bízva abban, hogy jó lesz a következő évi szaporulat. A jószághoz kötődik az egyes területeken elterjedt babona, miszerint aki Márton-napján mos vagy tereget, keresztet vethet a jószágra.

A libafogyasztással kapcsolatban is számos babona élt és él mai is. Az egyik szerint, ha valaki nem eszik libát Márton-napon, egész évben koplalni fog. A népi időjárásjelzés szerint, ha november 11-én kemény fagy van, akkor karácsonykor enyhe lesz az idő. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Ha viszont jó az idő Márton napján, nagyon hideg lesz a tél. „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél” - szól a népi bölcsesség. Aki pedig november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz - így tartották.

Siófoki Pálinkafesztivál

A szürke novemberi napokba visz melegséget, színes élményeket és jókedvet a Siófoki Pálinkafesztivál.

Márton napi sokadalom, pálinkafesztivál Siófokon. Márton napja az adventi böjtöt megelőző utolsó ünnepnap, amikor a jóízű lakmározás, vigasság megengedett. Lakomák, bálok, vásárok napja. Nagy evés-ivások javallottak, hogy a következő év bőséges legyen, Márton poharával sűrűn koccintani erőre egészségre. Siófokon nyolcadik alkalommal rendezik meg  a Márton Napi Pálinkafesztivált.

Védett hungarikumunk, egyik legősibb italunk a pálinka. Az alföldi gyümölcsökből előállított pálinka a világon a legzamatosabb. Kizárólag magyar földön termett alapanyagokból készül, cukor és adalékanyagok hozzáadása nélkül, még a gyümölcsvelőt is tartalmazza.

A híres magyar pálinkák neve magában foglalja a kiváló minőségű alapanyag és a származási hely nevét (pl. gönci kajszibarack pálinka, szatmári szilvapálinka, újfehértói meggypálinka). A pálinkatörvény értelmében színtiszta gyümölcsből van, vagyis nem tartalmazhat sűrítményt, aszalmányt és szárítmányt.

Szintén alapvető követelmény, hogy Magyarországon gyártják és palackozzák. Ha az ital a magas minőségi követelményektől akár csak egy tényező tekintetében eltér, már nem tekinthető pálinkának, az üveg címkéjére már nem írhatják rá ezt a megnevezést.

 

1. A jó magyar pálinka színtiszta. Illata, színe és ízvilága harmonikus. 

2. A hozzá való alapanyagok kiváló minőségűek, egészségesek és épek. A pálinkakészítés menete: cefrefőzés, érlelés, modern és kíméletes lepárlás, pihentetés. 

3. A pálinkakészítés alappillére a türelem.

4. A pálinkafogyasztást ünnepélyesség övezze. 

5. A különböző ételekhez más-más pálinkaféle illik. Például a szárnyasokhoz muskotályos törköly, a vadételekhez feketeribizli pálinka való.

6. A pálinka a fogyasztáskor ne legyen se hideg, se meleg. 16-18 Celsius-fokon ideális. Egyszerre 4 centiliternél ne kortyolj  belőle többet. Élvezd gyümölcsös ízét, és az érzést, ahogy tested és lelked felmelegszik tőle. Zamata a nyelv alatti ízlelőbimbókban teljesedik ki.

7. Tulipán formájú, hűtött pohárból inni a legkellemesebb.  

8. Úgy ellenőrizhetjük, hogy valódi pálinkát kaptál-e, ha zamatos gyümölcsillat csapja meg az orrodat, amikor beleszagolsz. 

9. A pálinka kismértékben orvosság, nagymértékben méreg. Ezt jegyezd meg jól!

Ma is előszeretettel isszák az emberek például esküvőkön, lagziban a „mennyegző pálinkát” Gyerekszületésnél a család régen fogott egy üveg pálinkát és eltette. Ezt az üveget 18 évvel később bontották fel, vagy a gyerek esküvőjén. Örömpálinkának hívták.

A keresztelő alkalmával sem maradhatott el az a tény, hogy megbontanak egy üveg pálinkát. Ilyenkor az anya egészségére koccintottak. A „Boldogasszony pálinka, vagy Boldogasszony pohara” is egyfajta áldomáspálinka volt. Legényavatáskor az avatópálinkát itták, halotti torok alkalmával pedig a siratópálinkát.

Ezen a napon - Katona József

Katona József Színész, drámafordító és -író
Született:
1791. november 11. Kecskemét, Magyarország

Elhunyt:
1830. április 16. Kecskemét, Magyarország

Kecskeméten született 1791-ben. Édesapja a körülményekhez képest szokatlanul művelt takácsmester, aki tanult embert kíván faragni fiából. József az alap- és középfokú iskoláit Kecskeméten végzi, ahol kiderül, szeret és tud tanulni, s nem csak latinul, hanem később német nyelven is. Diákként költeményeket ír, de ezek jobbára stílus- és nyelvi próbálkozások. A középiskolai tanulmányok befejezésével beiratkozik Pestre az egyetemre jogot tanulni. Érdekli a jogismeret, de legalább ennyire érdekli a színjátszás, a színház. Pesten ekkoriban színház nem, de állandó színtársulat létezik, akik különböző termekben, bérleményekben játszanak. Leginkább az ún. Hakker-szála néven ismert hodályban játszanak. Egyébiránt a Kelemen-féle színtársulat az első (1790), amely Pesten és Budán működik, addigra már rég feloszlik (1796). Magyar nyelvű társulat csak Kolozsvárott tud működni az abszolutizmust is ellenző főúr, a magyar kultúra rendíthetetlen híve, Wesselényi Miklós támogatásával. Ennek a második pesti társulatnak egy része érkezik 1807-ben Pestre, és játszik itt többnyire állandóan 1815-ig, egyebek közt a már említett Hakker-féle szálában. Ennek a második pesti színtársulatnak éppúgy, mint az elsőnek lelkes hívei és kisegítői - minden tilalom ellenére - az egyetemi hallgatók. Mint akkoriban többen, a jogtan-hallgató Katona József is összebarátkozik a társulat tagjaival, s nem is mellesleg szerelemre gyúl a szépséges Déryné iránt. Déryné azonban nem törődik a lelkes diák fiatalemberrel, Katona szerelme mindvégig reménytelen marad. A társulat azonban megkedveli a művelt és segítőkész fiatalembert, mert sok mindenre fel tudják használni. A 21 esztendős egyetemista Katona József végül is 1812-ben Békesi néven szerződést írt alá a társulat vezetőjével, de ott működése már jóval korábban megtörténik, csak írásos szerződést kötnek később. Sokat olvas akkoriban, s így alaposabban megismeri a drámairodalmat: Shakespeare-t, Schillert, és az akkoriban kedvelt ún. lovagdrámákat.

"A  Bánk bán a nemzeti harc és a szerelem drámája, és ugyanakkor a lélek tragédiája is.
" A mű első változatát a kolozsvári Erdélyi Múzeum c. folyóirat 1814-ben meghirdetett drámapályázatára készítette Katona József (1791-1830); a dráma jelentős átdolgozás után, négy évvel később nyerte el végleges szövegét. Nyomtatásban 1821-ben jelent meg, ősbemutatója Kassán volt 1833-ban.
Nemzeti drámánk a magyarság létének a reformkor hajnalán aktuális alapkérdéseit taglalja, máig fennálló érvénnyel, történelmünk egy XIII. századi tragikus eseménysora kapcsán.

Miről szól a "Bánk bán"?

A XIII. század elején vagyunk. A magyar nemességet és a magyar népet egyaránt sanyargatja Gertrudis királynőnek és német lovagjainak zsarnoki uralma, míg a magyar hadsereg, élén a királlyal, valahol a mai Ukrajna vidékén hadakozik. A magyar népnek túl sok köze nincs ehhez a háborúhoz akkor, amely kizárólag dinasztikus érdekekért folyik, akárcsak a költő korában vívott Habsburgok háborúi, melyekért már annyi magyar vér folyt. A nemességet Petur próbálja egyfajta lázadásra bírni a nemesi kiváltságok védelmében. A dráma főhőse, Bánk viszont eleinte ellenzi a lázongást, tart egyfajta belső polgárháború veszélyétől, amely a nép vállán nyugvó és már meglévő terheket tovább növelné. Bánk országvizsgáló körútján azonban keserű tapasztalatokat szerez, közvetlen tanúja a nép nyomorának, miközben látja az udvar léha és nemtörődöm mulatozásait. Tiborc panasza meggyőzi arról, hogy Gertrudis, a német származású királynő uralma kibírhatatlanul megnövelte a nép nyomorát. Bizonyosságot szerez arról is, hogy a leszámolás királynővel és udvaroncaival nem csak a nemesség, hanem az egész magyarság érdeke. Konkrét cselekvéssé azonban akkor válik benne a fortyogó gondolat, amikor személyes sérelemmel is kiegészül az elhatározása. Történetesen szeretett feleségét, gyermekei anyját, Melindát meggyalázza a királynő testvéröccse. Bánk nagy drámai expozícióként megöli a királynét. A dráma végén hazatérő király pedig nem tudja és nem meri megbüntetni a német lovagoktól az országból való futásuk közben meggyilkolt Melinda holttestére roskadó hőst.

A "Bánk bán" mind ez idáig nemzeti drámairodalmunk egyik tetőpontja.

1493. 11. 11-én született Paracelsus természettudós

A gyógyítás, orvoslás története egyidős az emberiség történetével. Orvosi feladatokat már a varázslók is elláttak az őskori emberek közösségeiben.

Az ókori társadalomban a papok vették át a gyógyítók szerepét, tevékenységüket a templomokban, kegyhelyeken végezték. Ugyanakkor már az ókorban elkezdett kialakulni a világi orvoslás is. Kínában már az i. e. 2. évezredben állami fizetéssel rendelkező – ezért a lakosságot ingyen gyógyító –, a papoktól teljesen független orvosi kar működött. Egyiptomban a fáraóknak saját orvosaik voltak.

Az ókori Görögországban is világi orvoslás alakult ki. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Így nem csoda, hogy Görögországból került ki az orvostörténet egyik máig legnagyobb alakja, Hippokratész. Ő volt az az orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. Ezek egy része – az orvostudomány fejlődésének ellenére – még ma is érvényes.


 

 
A gyógyszeres terápia és kémia úttörője, aki az orvosságok helyes adagolását, a betegségek megelőzését és az egészséges életmódot tartotta szem előtt. Ismereteit vándorútjain professzoroktól, valamint füvesasszonyoktól, bábáktól és parasztoktól szerezte.

Talán nincs orvos, akiről ennyit és ennyifélét írtak volna, mint róla. C. G. Jung így ír: „Egy hatalmas forgószél volt, ami megmozdított minden mozdíthatót. Egy kitörő vulkán, ami sok mindent lerombolt és felborított, de újra életre is keltett és megtermékenyített.” A legjobban úgy érthetjük meg Jung szavait, ha Paracelsust a saját korában vizsgáljuk.

Paracelsus 1493 telén született Einsiedelnben, egy kis falucskában a mai Svájc területén. A 16. századi Európában élt, a reneszánsz korszakának végén. Ez az a korszak Európa történetében, amikor a megújulás igénye az emberi kultúra minden területén megjelent: a művészetben, a vallásban-filozófiában, a politikában, a tudományban, és az orvostudományt sem hagyta érintetlenül. Paracelsus azonban Európa olyan helyén élt, ahová a megújulás szele még nem jutott el, az orvoslás területén továbbra is középkori állapotok uralkodtak. Az orvoslás alapját ókori és középkori arab orvosok könyvei és módszerei jelentették, a legfőbb szaktekintélynek Galénosz és Avicenna számított. Az orvosok az ő szavaikat követték, függetlenül attól, hogy módszereik a gyakorlatban hatékonyak voltak-e vagy sem. A gyógyítás gyakorlata háttérbe szorult. Az orvosok az egyetemeken könyvből tanultak, beteget nem is láttak, a betegek gyógyítása helyett előszeretettel folytattak skolasztikus vitákat elméleti kérdésekről. Nem nyúltak a betegekhez, legtöbbször az utasításaik alapján a borbély végzett beavatkozásokat. A legtöbb ember nem is találkozott orvossal, s talán szerencséje is volt. Sokan meghaltak az orvosi kezelés hatására. Paracelsus kora orvosait antiorvosoknak hívta, akik többet ártanak, mint használnak. Nagyon gyakori volt, hogy az orvosok és a gyógyszerészek összeszövetkeztek, és így a beteg nem a legjobb gyógyszert kapta, hanem aminek az eladásából nagyobb haszon származott. A gyógyítás középpontjából tehát kikerült a beteg ember, helyére az orvos, a szaktudás, az egyéni presztízs, az anyagi érdekek kerültek.
Ebben a helyzetben jelent meg Paracelsus az orvoslás egészét átfogó megújulás igényével. Feladatát szimbolikus neve is kifejezi. Eredeti neve Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim, a Paracelsus nevet később, 16 éves korában vette fel. Neve azt jelenti, hogy „nagyobb, mint Celsus”, „Celsust felülmúló”, „Celsus felett álló”. Kelszosz egy i. e. 400 körül élt híres görög orvos volt, akit a középkorban Celsus néven ismertek, és egyike volt a középkorban tisztelt ókori szaktekintélyeknek. Paracelsus neve tehát egy szóban feladata összefoglalása: a középkori orvoslási rendszer meghaladása és egy új orvoslás megteremtése, ami a filozófián, a természet kutatásán alapul. Elvetette a kizárólag könyvekből származó holt tudást, és helyette a kutatás és a tapasztalat fontosságát hangsúlyozta. Miután elvégezte az egyetemet, 20 évesen maga is vándorútra indult. Tapasztalatokat akart gyűjteni, gyakorlati tudásra szert tenni. 10–12 évig tartó vándorútja során bejárta egész Európát, a Közel-, illetve a Távol-Keletre is eljutott. Képes volt mindenkitől tanulni: javasasszonyoktól, bábáktól, felcserektől, hóhéroktól, fürdőmesterektől, akik sokat tudtak az emberi testről, illetve a gyógynövényekről. Paracelsus olyan emberektől gyűjtötte össze ezeket a tapasztalatokat, akikkel a korabeli orvosok szóba sem álltak, de akik egy-egy dologhoz jól értettek. Az egyik fő vád ellene emiatt az volt, hogy lealacsonyítja az orvoslást. Ezután Bázelben telepedett le, kapott egyetemi katedrát, s lett városi orvos. Az egyetemen díszes talár helyett egyszerű, közönséges ruhában tanított, és németül tartotta előadásait a megszokott latin helyett. Csodás gyógyításokat vitt véghez, gyógyíthatatlannak ítélt betegségeket gyógyított. Az antik tekintélyeket és kortárs orvosokat egyaránt élesen bírálta. Egyszer Bázelben, amikor a Szent János-napi ünnepségen a korabeli szokás szerint mindenhol tüzek égtek a városban, tanítványaival a városban sétálva nyilvánosan tűzre vetette az éppen használatos egyetemi tankönyveket (pl. Avicenna Canones medicinaejét). Mindezek miatt egyre fokozódtak ellene a támadások, de ő sem maradt adósa ellenfeleinek – szenvedélyes, arrogáns stílusban bírálta orvoslásukat. Egyénisége és tanításai miatt rengeteg ellensége volt, barátai jóval kevesebben. Tanításai és gyógyításai miatt szembekerült nemcsak a kortárs orvosokkal, hanem az egyházzal is. Alkímiai tudása miatt eretneknek bélyegezték, noha azt csak gyógyszerek készítésére használta. Így egész életében menekülnie kellett az inkvizíció elől, míg végül egy ellensége tette el láb alól 1541-ben. Jelmondatának és hitvallásának élő példája volt: „Nemo sit alterius qui suus esse potest.”, azaz senki se legyen más, mint önmaga. Saját szavaival élve egyedül, idegenként, különbözőként élt kortársai között. Mégsem vonta vissza a tanait, nem hagyott fel a tanítással, a gyógyítással. Képes volt megőrizni az eszméit, a meggyőződéseit, még ha egyedül is volt.

Forrás: Új Akropolisz

Egy szép vers

Lányi Sarolta - Valami halk virulást

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!


Lányi Sarolta költőnő a magyar szerelmi lírának talán legleheletszerűbb finomságait hozta.
1975. november 10-én halt meg.

 

Mostar - Öreg híd

A több mint 400 évig épségben fennmaradt hidat 1993-ban rombolták le/ november 8/ a Dél-szláv háború idején.
/ Az újjáépítése csak 10 évvel később kezdődött el./

Mostar nevét jellegzetes jelképéről, az Öreg hídról kapta .

Mostar eredetileg keresztény város volt, de a török időktől kezdve a lakosság elkezdett muzulmánosodni. Ma Mostar képezi a határvonalat a kereszténység és a muzulmánok között.

Ez a határvonal - az Öreg híd - azonban nem csak a kereszténység és a muzulmánok közötti határvonalat jelképezi, hanem ez az Öreg híd kapcsolja össze a két különböző kultúrát. Míg a Neretva egyik oldalán a muzulmánok a mecsetekben szombaton imádkoznak, addig a Neretva   másik oldalán a keresztények ezt vasárnap (az Úr napján) teszik. A több évszázados együttélés egy nagyon törékeny kapcsolatot épített ki a két kultúra között.

A mostari Öreg hidat még a XIV. században Szulejmán szultán építette, hogy át tudjon kelni a serege a Neretva folyón. Akkoriban ez a híd volt a legszebb és legösszetettebb. Olyan látványosság volt, mint a római Colosseum vagy a görög Akropolisz.

Az újraépítés kezdetekor mind a bosnyák muzulmán, mind a horvát keresztény lakosság azt szerette volna, hogy az új híd a több száz éves formáját nyerje vissza. Ez a híd jelentette számukra a kapcsolatot a két kultúra között, ezért ragaszkodtak ennyire az Öreg híd formájához.

A helyreállítási munkálatokat magyar hídépítő mérnökök kezdték el. Õk emelték ki a Neretvából a lerombolt kőtömböket. Sokáig abban bíztak, hogy a kőtömböket fel lehet még használni az új híd építéséhez, de a kiemelésük után rögtön kiderült, hogy annyira megsérültek a kövek, hogy mindent elölről kell kezdeni.

A firenzei egyetemen dolgozták fel az Öreg hidat alkotó több mint ezer kőtömböt és ott is tervezték meg az új híd térbeli képét. A tervezés során minden egyes kőtömböt külön-külön meg kellett tervezni ahhoz, hogy az új híd pontosan olyan legyen, mint a régi.

A kőtömbök kivitelezése során egy újabb náció érkezett Mostarba: a törökök. Ezúttal nem hódító szándékkal érkeztek a törökök Mostarba, hanem azért, hogy megmunkálják a több mint ezer kőtömböt.

A török kőfaragók két évig dolgoztak a kövek megdolgozásán. Közben német- és orosz hídépítő mérnökök csatlakoztak az újjáépítési munkálatokhoz.

Az építési folyamat a kőtömböket összekötő habarcs kidolgozásakor akadt el. A mérnököknek nem sikerült olyan szilárdságú kötőanyagot kidolgozniuk, mint amilyet az eredeti hídépítők használtak. Két évig próbálkoztak, de a tudományuk nem hozott sok sikert. Végül a török kőfaragók nyomására kipróbálták az ősi recepten alapuló habarcsot. Ennek az alapelemei: citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája (akkoriban még nem ismerték a cementet). A mérnökök nem akartak hinni a szemüknek, amikor a tesztek során kiderült, hogy a szakácskönyvbe illő ősi habarcs hozza azokat az eredményeket, ami a híd összetartáshoz szükséges. Ezzel az ősi habarccsal készült el az új mostari Öreg híd.

Több éves nemzetközi munka eredményeképpen visszakerült az eredeti helyére, eredeti formájában a Mostari Öreg híd.

Ezen a napon - John Milton

John Milton: A vak szonettje

Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály
Éltem felén? E tág föld vak legén
Talentumom tétlen mért rejtem én,
Mely így elásva bennem kész halál?
Ha majd a számonkérő óra száll,
Uram feddése nem lesz-é kemény?
,,Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?``
Lázongok halkan. Ám vigaszt talál
Türelmem és szól: ,,Senki sem viszen
Méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent
Király. A szárazföldön és vízen
Sürögteti szolgái ezreit,
S az is cselédje, ki csak vár s mereng.``

Fordította: Tóth Árpád

John Milton (1608 – 1674) költő, politikus, az angol barokk irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek nevéhez több röplap is fűződik, amiken az emberi jogokért és a szabad vallásgyakorlásért emelt szót. Elveszett paradicsom című eposza az egyik legismertebb műve. Erőteljes prózája, választékos költészete letagadhatatlan nyomot hagyott a 18-19 századi irodalmon.