Márton nap főszereplője a liba.

A háziludat a babilóniaiaknak köszönhetjük, akik időszámításunk előtt 4000 körül kezdtek el a vadlúd háziasításával foglalkozni. Egyiptomban időszámításunk előtt 2800-ban már tenyésztettek és hizlaltak libákat. A házilúd (Anser anser domestica) őse, a nyári lúd (Anser anser) élettere Izland és az Amur-folyó között volt, vonulása során az északi félteke nagyobb részén megtalálhattuk, hazánkban februártól novemberig szállt meg. A háziasítás során a liba teste nagyobb lett, felül és alul szélesebbé és laposabbá vált. Magyarországon már a 11-12. században elterjedt volt; a ludak után egyházi tizedet is kellett teljesíteni. Kialakult a magyar lúd, melynek mára több fajtája létezik: lévai, makói, kisalföldi, balatoni és szegedi. A házilúd igénytelen, gyorsan növő, jól tollasodó fajta; húsa puha, mája nagy, évente átlagosan tizenöt tojást tojik. Ez nem túl sok; de ha belegondolunk, hogy a világot is ő tojta, úgy már egész más. A köznyelv a liba és a lúd szavakat szinonimaként használja; a szaknyelv szerint azonban a ludak fiatal, tíz-tizenkét hetes kornál nem idősebb szaporulatát hívják libának.

"LÚD
A ludak több időt töltenek a szárazon, mint a vízen, szinte kizárólag növénnyel élnek. Kitűnő futók, jó repülők. Lábukon úszóhártyáik vannak, egészen jól úsznak. Kígyóhoz hasonlóan sziszegve igyekeznek az ellenséget megfélemlíteni.
A vadlúdnak büszkébb a tartása, mint háziasított társának. Érzékei élesek és nagyon jól tudja cselekedeteit ész-leleteihez alkalmazni, azért nehéz megérteni, miért éppen a liba keveredett az együgyűség hírébe. Óvatos és elővigyázatos. A gácsér figyelmessége és ébersége növekedik a fiatalok kikelte után. Hűséges házastársak, sokáig özvegyek. A tavasz hírnöke, a házasság madara.
A Hold szellemének megjelenítői közé tartozik.
Egyiptomban kezdték meg a vadludak háziasítását. Heliopoliszban, a „Nap városában” tisztelt Gebet, a Föld-istenét lúdfejjel ábrázolták.
A sarki lúd a görög mitológiában Boreasz, az északi szél megtestesítője, az indián asztrológiában a téli napforduló totemmadara.

Egy római legenda szerint a Júnó-templom szent madarai, a libák, egyszer Rómát is megmentették.

Róma fellegvára és a Capitolium roppant veszedelembe került a gallok miatt. A gallok valahogy rájöttek, hogy a sziklának egyik, eddig megmászhatatlannak hitt oldalán, egy keskeny ösvényen be lehet lopózni a várba. Megvártak egy szép holdvilágos éjszakát és megindultak. Nem volt könnyű feladat, és ezt még megnehezítette, hogy mindezt a legteljesebb csendben kellett végrehajtani. A vakmerő vállalkozás tökéletesen sikerült. Olyan csendben kúsztak fel az oromra, hogy nemcsak az őrök nem hallot-tak semmi zajt, de még a kutyák éberségét is kijátszották. És bizonyára el is foglalták volna a várat, ha Júno istennő libái meg nem mentik a rómaiakat. Tudniillik, bármily nagy volt is az ínség, a Júno istenasszonynak szentelt szép fehér ludakat nem vágták le. Ott őrizték őket Júno temp-lomában, és remélték, hogy az istennő nem hagyja el az őt tisztelő népet, segítséget nyújt a végső bajban.
És ha mást mindenkit rá is szedtek a csendben lopózó gallusok, ezeket a ludakat nem tudták rászedni. Amint a számukra szokatlan neszt, lihegést, csúszást-mászást meghallották, mozgolódni kezdtek, majd hamarjában olyan nagy zajt csaptak, hogy gágogásukkal és szárnyaik csapkodásával felriasztották az embereket.
A Júnónak szentelt ludakról pedig évszázadokon át kegyelettel beszélt a hagyomány."/Temesvári Gabriella/


A libának nem csak a húsát használhatjuk, ott van még a tolla és a csontja is. A tollával régen kódexeket is írtak, ezért a legtöbb ókori nép nagy tiszteletben tartotta az állatot. Ha írás után nyugovóra térünk, a párnánkban is megtalálhatjuk a fehér pihéket, melyeket egykoron szorgos kezek tépkedtek le a száráról, s közben jókat cseverésztek, viccelődtek. Csontjából pedig jósoltak: a fehér, hosszú libacsont havas, a rövid, barna pedig sáros telet jövendölt. Tojása az ókori Egyiptomban az élet jelképe volt; sőt, a világot személyesen ő tojta. Kínában a liba a házastársi hűség szimbóluma; erre utalhat a vicc is, melyben a sírig hűséges feleség a mennybe kerülve szárnyakat kap, de nem azért, mert angyal, hanem, mert egy liba. Más értelmezések szerint a liba mint madár lélekszimbólum; megint máshol egyenesen az ördögtől elcsábított lelket jelképezi. A görög mitológiában Aphrodité madara volt. A libát magunkon is megtalálhatjuk, ha fázunk (libabőr), és ha a lábunk nem teljesen a kívánt formával rendelkezik (lúdtalp).

Libával álmodni Krúdy Álmoskönyve szerint sok mindent jelenthet. Ha csak úgy simán egy liba jelenik meg álmunkban, az szószátyárságra utal. Ha egy gúnárral találkozunk, mely meg akar támadni, az csábítást jelöl.
Lúdhúst enni: jó. (Ezek szerint lúdhúst nem enni: rossz.) A repülő liba messzi utazást, a libaölés örökséget, a libavásár nevetségessé válást, a libatoll gúnyt, a libaláb hideg időt (Tényleg van olyan, aki libalábbal álmodik? Libával álmodni már magában is, de csak egy lábbal meg pláne.), a sok liba pedig sok hiábavalóságot jelent.

Fodros lúd

Mint minden házilúd fajtának, ennek is a nálunk vadon élő nyári lúd az őse. A magyar lúdfajták legérdekesebb képviselője. Érdekessége, hogy a háttollak dísztoll szerűen megnyúltak és forgókat képezve borítják azt. Ez különleges megjelenést kölcsönöz a fodros lúdnak. Előfordul fehér és tarka színben egyaránt. Magyarországon kívül a Duna völgyében több helyütt ismert. A fodros tollazat mutáció eredménye, és valószínűleg az állatok különleges szépsége miatt maradt fenn tartósan a köztenyésztésben. Parlagi fajta maradt, amely viszonylag keveset tojik és lassabban fejlődik, de állítólag a mája különleges nagyságot ér el. A fodros lúd megmentésében és tenyésztésében fő szerepet a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke vállalta és ma is ott tartják fenn a legnagyobb állományt.

Siófoki Pálinkafesztivál

A szürke novemberi napokba visz melegséget, színes élményeket és jókedvet a Siófoki Pálinkafesztivál.

Márton napi sokadalom, pálinkafesztivál Siófokon. Márton napja az adventi böjtöt megelőző utolsó ünnepnap, amikor a jóízű lakmározás, vigasság megengedett. Lakomák, bálok, vásárok napja. Nagy evés-ivások javallottak, hogy a következő év bőséges legyen, Márton poharával sűrűn koccintani erőre egészségre. Siófokon nyolcadik alkalommal rendezik meg  a Márton Napi Pálinkafesztivált.

Védett hungarikumunk, egyik legősibb italunk a pálinka. Az alföldi gyümölcsökből előállított pálinka a világon a legzamatosabb. Kizárólag magyar földön termett alapanyagokból készül, cukor és adalékanyagok hozzáadása nélkül, még a gyümölcsvelőt is tartalmazza.

A híres magyar pálinkák neve magában foglalja a kiváló minőségű alapanyag és a származási hely nevét (pl. gönci kajszibarack pálinka, szatmári szilvapálinka, újfehértói meggypálinka). A pálinkatörvény értelmében színtiszta gyümölcsből van, vagyis nem tartalmazhat sűrítményt, aszalmányt és szárítmányt.

Szintén alapvető követelmény, hogy Magyarországon gyártják és palackozzák. Ha az ital a magas minőségi követelményektől akár csak egy tényező tekintetében eltér, már nem tekinthető pálinkának, az üveg címkéjére már nem írhatják rá ezt a megnevezést.

 

1. A jó magyar pálinka színtiszta. Illata, színe és ízvilága harmonikus. 

2. A hozzá való alapanyagok kiváló minőségűek, egészségesek és épek. A pálinkakészítés menete: cefrefőzés, érlelés, modern és kíméletes lepárlás, pihentetés. 

3. A pálinkakészítés alappillére a türelem.

4. A pálinkafogyasztást ünnepélyesség övezze. 

5. A különböző ételekhez más-más pálinkaféle illik. Például a szárnyasokhoz muskotályos törköly, a vadételekhez feketeribizli pálinka való.

6. A pálinka a fogyasztáskor ne legyen se hideg, se meleg. 16-18 Celsius-fokon ideális. Egyszerre 4 centiliternél ne kortyolj  belőle többet. Élvezd gyümölcsös ízét, és az érzést, ahogy tested és lelked felmelegszik tőle. Zamata a nyelv alatti ízlelőbimbókban teljesedik ki.

7. Tulipán formájú, hűtött pohárból inni a legkellemesebb.  

8. Úgy ellenőrizhetjük, hogy valódi pálinkát kaptál-e, ha zamatos gyümölcsillat csapja meg az orrodat, amikor beleszagolsz. 

9. A pálinka kismértékben orvosság, nagymértékben méreg. Ezt jegyezd meg jól!

Ma is előszeretettel isszák az emberek például esküvőkön, lagziban a „mennyegző pálinkát” Gyerekszületésnél a család régen fogott egy üveg pálinkát és eltette. Ezt az üveget 18 évvel később bontották fel, vagy a gyerek esküvőjén. Örömpálinkának hívták.

A keresztelő alkalmával sem maradhatott el az a tény, hogy megbontanak egy üveg pálinkát. Ilyenkor az anya egészségére koccintottak. A „Boldogasszony pálinka, vagy Boldogasszony pohara” is egyfajta áldomáspálinka volt. Legényavatáskor az avatópálinkát itták, halotti torok alkalmával pedig a siratópálinkát.

Szent Márton számos népi szólásunkban szerepel:

„Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.”
 
 „Szent Márton napján, aki nem iszik bort az szamár, aki túl sokat iszik, az kétszeresen az.”

 „Kövér, mint Márton lúdja.” (nagyon kövér)

„Sok Szent Márton lúdja elkelt azóta.” (régen volt az)

„A bornak Szent Márton a bírája.” (az őszi időjárás dönti el, hogy milyen minőségű lesz a bor.)

„Eljött Márton szürke lovon.” (havazik)

„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz; ha barnán akkor kemény tél várható.”

„Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél.”

„A Márton-lúd mellye, ha világos, hó lészen, ha fekete, eső.”

„Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”
 

  A Rábaközben és Zalában a pásztornak minden háztól szentmártonrétes járt. Járandóságát nem egyszerre szedte össze, hanem beosztotta: újévig is eltartott, amíg minden háztól megkapta. Göcsejben a csordás és a kanász a falut végigjárta, közben tarisznyájába sütemény, korsójába bor került. Néhol bélesadó, rétespénz járt neki. A gazdasszony azért sütött ezen a napon rétest, hogy Szent Márton köpönyegét kinyújtsa, így az ő könyörületességéből a család ne szűkölködjék, és másokon is tudjon segíteni.

 

A Márton-napi finomságok nem éppen a sovány, zsírszegény, kalóriaszegény ételek közé tartoznak, bár, ha pecsenyelibából (nemtől függetlenül a 9 hétnél nem idősebb, fehértollú liba) készül az ünnepi étek, akkor nincs miért aggódnunk!

Fodros lúd

Mint minden házilúd fajtának, ennek is a nálunk vadon élő nyári lúd az őse. A magyar lúdfajták legérdekesebb képviselője. Érdekessége, hogy a háttollak dísztoll szerűen megnyúltak és forgókat képezve borítják azt. Ez különleges megjelenést kölcsönöz a fodros lúdnak. Előfordul fehér és tarka színben egyaránt. Magyarországon kívül a Duna völgyében több helyütt ismert. A fodros tollazat mutáció eredménye, és valószínűleg az állatok különleges szépsége miatt maradt fenn tartósan a köztenyésztésben. Parlagi fajta maradt, amely viszonylag keveset tojik és lassabban fejlődik, de állítólag a mája különleges nagyságot ér el. A fodros lúd megmentésében és tenyésztésében fő szerepet a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke vállalta és ma is ott tartják fenn a legnagyobb állományt.

Forrás Márton nap

Márton nap története

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Márton napja

Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton borongós tél..


Szent Márton legendája:
Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában (ma Szombathely). A római seregben szolgált katonaként. Egy téli napon Amiens felé tartott, amikor az úton találkozott egy koldussal. Neki adta a köpenyét.
A legenda szerint a koldus maga Krisztus volt.
 339-ben, 22 éves korában keresztelkedett meg, szolgálati helyén, Amiensben, megalapította az első gall kolostort. Később, 371-ben Tours püspökévé választották. 397. november 8-án hunyt el és a legenda szerint november 11-én temették el, ezt a napot később Szent Márton ünnepévé nyilvánították. Márton szerénysége, egyszerűsége és az általa véghezvitt csodák következtében különös tiszteletnek örvendett, ezért később Franciaország egyik védőszentjévé is választották.

A lúd története: Márton napján ludat szokás sütni. Hogy miért? Szent Márton emlékére, pontosabban annak a történetnek az emlékéül, mikoris Szent Márton egy libaólban rejtőzött el, mert nem akarta, hogy püspökké szenteljék fel Tours-ban. A ludak sajnos hangos gágogással elárulták a rejtekhelyét, így kénytelen volt megadni magát a sorsának.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

Márton napi libanapokat az országban szinte mindenhol megünneplik valamilyen formában. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor.

 

Márton-napi liba

Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet! „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”.

Márton napja zárta le az áprilisban, Szent György napján induló gazdasági munkákat, ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat. Márton-napot mind a népi kultúra, mind a keresztény kalendárium jeles napként tartotta számon. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a fél szilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e. Ilyenkor a pásztorok – kezükben vesszővel – végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat. Az ünnep az őszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat és bálokat rendeztek, ilyenkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat, az úgynevezett Márton ludakat. A közhiedelem úgy tartotta, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”. Az elfogyasztott szárnyasok csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont, havas telet, míg a barna és rövid csont enyhe telet jelentett. A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet

Libasült aszalt szilva kompóttal



Hozzávalók 4 személyre:

- liba (1,80kg) 1db
- libazsír 50dkg
- rozmaring 3szál
- vörösbor 2dl
- konyak 0,5dl
- méz 3ek
- aszalt szilva 30dkg
- fokhagyma 1fej
- narancs 2db
- keményítő 2dkg
- só, bors



Elkészítés:

Az egész libát kívül-belül jó alaposan bedörzsöljük sóval és borssal. A hasüregébe beletesszük a rozmaringot. A libazsírban elősütjük a liba minden oldalát, majd felöntjük a borral és kevés vízzel. Sütőben jó ropogósra sütjük. Amíg a liba sül, elkészítjük a kompótot. Mézet karamellizálunk, és felöntjük a pecsenye levével, beletesszük a fokhagymát, a szilvát, a narancsot, a konyakot puhára főzzük és a végén hideg vízzel elkevert keményítővel, sűrítjük.



Tipp:

- Burgonyapürével is tálalhatjuk, de a klasszikus párolt káposztával is kitűnő.





Libacomb almás vargányaraguval és rántott burgonyával



Hozzávalók 4személyre:

- libacomb 4db
- fokhagyma 1fej
- alma 2db
- vargánya 20dkg
- ribizli 15dkg
- vaj 5dkg
- só, bors
- Tokaji bor 1dl
- burgonya 1kg
- tojás 2dl
- liszt, zsemlemorzsa



Elkészítés:
A libacombokat jó alaposan sózzuk, borsozzuk, bedörzsöljük fokhagymával, majd kevés víz alatt, lefedve puhára sütjük a sütőben. Ha majdnem megpuhult, akkor fedő nélkül ropogósra pirítjuk. Az almákat kockára vágjuk, és serpenyőben kevés vajon megpirítjuk a darabolt vargánya gombákkal. Ha kész hozzáadjuk a ribizlit, és ráöntjük a Tokajit, majd beforraljuk. A tisztított burgonyát sós vízben félpuhára főzzük, majd lehűtjük. A hagyományos módon bepanírozzuk, (liszt, tojás, morzsa) és bő, forró olajban kisütjük. A burgonya mellé tesszük a combokat, majd meglocsoljuk a raguval.



Tipp:

- Az egészséges libacombok kb. 45dkg-osak, de a bőréből elég sok zsiradék sül ki.

- Ugyanígy készíthetjük kacsacombból, ami jóval kisebb, mint a liba.





Libamell balzsamos szőlővel


Hozzávalók 4 személyre:

- libamell (30dkg) 4db
- piros szőlő 0,5kg
- cukor 10dkg
- vörösbor (száraz) 4dl
- keményítő 2ek.
- só, bors, olaj



Elkészítés:

Az előkészített, bevagdosott libamelleket befűszerezzük, majd serpenyőben kevés olajon mindkét oldalát lefedve megsütjük. A szőlőszemeket félbevágjuk, és kiszedjük a magokat. A sütésből visszamaradt zsiradékon, a cukrot aranysárgára karamellizáljuk (nem barnára), felöntjük balzsamecettel, a vörösborral és a fele sűrűségűre főzzük. Ekkor továbbsűrítjük a hideg vízzel kikevert keményítővel, és hozzáadjuk a szőlőt. Addig főzzük, míg a szőlőszemek összeesnek (1-2 perc). A libamelleket a forró mártással, és burgonyakrokettel tálaljuk.



Tipp:

- A libamellet célszerű a beirdalt, bőrős felével elkezdeni sütni, mert akkor hamarabb kiolvad belőle a zsiradék.

- A libamellet érdemes 1-2 nappal sütés előtt bepácolni, így zamatosabb és finomabb lesz.

- Ha nincs szőlő, használhatunk mazsolát, szilvát vagy aszalt gyümölcsöket is.

- Az „igazi gourmand” rózsaszínűre süti libamell közepét, így szaftosabb is. A teljesen átsült, (mint a bélszíneknél is) szárazabb.