A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia
tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a
napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A
római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens
városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy
nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus
alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta,
megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még
életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda
szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy
alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal,
szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton
rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig
Tours-ban segítette a rászorulókat.Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November
11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták
az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot
tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak
Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a
hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer
megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény
naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve
“avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton
madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák
évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a
hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a
poharaikat ilyenkor.A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése