Ha a XVI. század spanyol expedícióinak történetét olvassuk - rendszerint kezdeteik s módszereik azonosak. "Induljatok el terjeszteni hitünk szent igéit az ismeretlen tengereken s a szigetek lakói között" - ezt kapják írásba a kapitányok, mielőtt felhúzzák a horgonyt. Ez a valóság nyelvén rendszerint nyers hódítást, arany- és fűszervadászatot jelent, rabszolgák befogását, ezenfelül s mindenekelőtt a Spanyolországban dicsőséggel uralkodó Ausztriai Ház hatalmának növelését.
Magellan is így indul útnak. De ez a spanyol szolgálatban álló portugál hajós rányomja különös, nagy egyéniségének bélyegét a déli óceán meghódításának hőskölteményére. Ő az, aki kialakítja azt a nagy "szertartásrendet", melyet majd a Csendes-óceánon századokon keresztül követnek a felfedezők.
Rendszerint nem egy hajó indul el, hanem legalább kettő: egyiknek erősebb a fegyverzete, a másikban több készletet lehet tárolni. A hajókat rendszerint szétszórja a vihar, megtéveszti a köd, pártokra szakadnak, cserbenhagyják a vezérhajót. Egyébként ezer veszély leselkedik ezekre a két-háromszáz tonnás, gyakran korhadt testű fa alkotmányokra. Ha zátonyra kerülnek, ha korallszirtekre futnak, ezek a tenger színe alatt leselkedő élek és sarkantyúk könnyen átfúrják a gyenge hajóbordákat, s akkor már semmi sem gátolhatja meg a katasztrófát. A tengeri utazások története azt is mutatja, hogy a hajók kevés élelmiszert tudnak csak magukkal vinni, s viszonylag rövid utazás után - különösen trópusi vidékeken - hamar megromlanak az élelmiszerek, megdohosodik, ihatatlanná válik a hordókban tárolt víz. Ilyenkor a matrózok lázongani kezdenek, felüti a fejét az éhínség, patkányokra vadásznak s lerágják a hajófelszerelés bőrdarabjait is.
Ha áthatolnak e veszélyeken s ismeretlen szigetekhez közelednek, a bennszülöttek rendszerint rettegve húzódnak vissza a bozótba. A spanyolok ilyenkor egy csónakon partra szállnak, színes kendőket, vasszegeket, üveggyöngyöt, tükröket tesznek a partra (ez az a "gyarmatáru", mellyel századokon át ellátnak minden, az ismeretlen vidékekre induló hajót). Elsősorban, persze, az arany érdekli őket, de mindennapi szükségleteikre élelmiszer is. Ha barátságosabb bennszülöttek jelentkeznek, a főnök spanyol inget vagy sapkát kap, esetleg egy-egy baltát s késeket.
A veszélyben kap történelmi veretet a kapitány profilja. Ha hónapokon át kell tartani a lelket a beteg, skorbuttól gyötört tengerészekben, fenn kell tartani bennük a hitet, hogy napokon belül már békés földek, szigetek közelébe jutnak. A XVI. század "kapitány" fogalmának Magellan a legmaradandóbb megtestesítője. Komor tengerésztragédiák övezik történetét, de alakja elválaszthatatlan az új óceán meghódításától: ő volt, aki elsőnek, egyedül, ezer veszély és kétség között felfedezte az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba vezető labirintust - azt a szorost, mely most már minden időkben Magellan nevét viseli.
Ez a nagy hajós jelentéktelen csetepatéban vesztette életét, melyet akkor folytatott, amikor már a biztos úton készült hazatérni hazájába a Föld első körülhajózója. Különös módon hozzá igen hasonló módon pusztult el negyed évezreddel később a Csendes-óceán egy másik nagy vezéralakja, James Cook kapitány. Az egyiknek halálát 1520 jelzi, a másikét 1780. Ami e két évszám közé esett az időkben - ott kell felkutatnunk az ötödik földrész felfedezésének történetét.
Magellan nemcsak a nevéről elnevezett szorost fedezte fel, de ő volt az első, aki többé-kevésbé világos képet alkothatott arról, hogy a Csendes-óceán minden eddigi tengerészelképzelésnél sokszorta nagyobb. Felfedezése egyébként olyan időben történt, amikor a kelet-nyugati átjáró megtalálásának gondolatát kezdték feladni nemcsak a hajósok, de a kor politikusai, vezető szellemei is.
Forrás: Passuth László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése