Szél lábú deres ősz..

A boldogság pillangója

  

.

A süni szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az ősz beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában. A puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig gurult. Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül. Bár kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát. Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem mondhatta el, hogy igazi barátja volna. Megmosakodott a lassan csörgedező vízben, megrázta magát, és elindult vissza az úton. Úgy érezte a szíve egyszerre üres és nehéz.

Egy öreg, kiszáradt tölgy alatt lakott takaros kis kuckójában. Ahogy nyitná az ajtót, egyszer csak egy apró, színes szárnyú pillangó röppent a kilincsre.
-Hogy hívnak?-kérdezte a süni?
-A pillangó nem válaszolt, csak megrebbentette szárnyait, és könnyedén, kecsesen a süni vállára repült. És a süni szíve megtelt valamivel, amitől hirtelen olyan könnyűnek, és jókedvűnek érezte magát, hogy legszívesebben nagyott ugrott volna. De ehelyett óvatosan kinyitotta az ajtót, és besétált a kuckójába. A pillangó körberöppent a kis szobán, majd megpihent az egyik cserepes virágon. A süni óvatosan leült elé, és csak nézte-nézte az apró, törékeny pillangót, a csepp fekete csápokat, bársony szárnyacskákat, amelyen oly gyönyörű színek alkottak leírhatatlanul szép mintákat, hogy a süninek még a szeme is könnybe lábadt. Csak mikor már kezdett beesteledni, akkor kapott észbe, gyorsan összecsapott valami vacsorát, meglocsolta a virágokat és kiseperte a konyhát. Közben oda-oda pislantott a pillangóra, félve, nehogy eltűnjön, de az nem mozdult. Aztán boldogan bújt ágyba, úgy helyezkedett, hogy fekve is láthassa a kis jövevényt. A pillangó hangtlanul felröppent, és megpihent a kiságy végében. A süni sokáig feküdt még nyitott szemmel. Azon az éjjelen mosolyogva merült álomba.

Másnap reggel vidáman ébredt. Úgy tűnt, a csodálatos pillangónak esze ágában sincs továbbállni. A süni kicsit félve nyitotta ki az ablakokat, hogy kiszellőztessen, de a pillangó csak könnyedén leírt egy-két kört a tisztáson, megpihent néhány színes virágon pár röpke pillanatig, aztán újra belibbent az ablakon. A süni ugrándozva indult a forráshoz, a pillangó pedig mindvégig ott röpködött körülötte.
-Olyan gyönyörű vagy! - mondta neki a süni. - Amióta velem vagy, minden olyan szép lett. Vigyázni fogok rád, és szeretni foglak, amíg csak élek.

A napok ugyanúgy teltek, a pillangó mindehová magával kísérte a sünit, úgy tűnt, végleg mellette marad már. A süni szíve csordultig telt boldogsággal, mindenkit nevetve üdvözölt, egész nap vidáman ugrándozott, a kertje megszépült, s kis lakása ragyogott a tisztaságtól.

Az egyik reggelen kis mókuscsapat játszadozott a tisztáson. A pillangó kiröppent, és könnyed tánccal köszöntötte az apró sereget. Azok kacagva kergetőztek vele, ugráltak az ágakon és cigánykereket hánytak örömükben. A süni összeszorított szájjal figyelte az ablakból. Két órába is beletelt, mire megjött a kis mókusok mamája, és továbbindultak. A pillangó megpihent az ablakpárkányon. A süni szíve haraggal telt meg. - Hogy lehetsz ilyen? Csak játszol, és rólam teljesen megfeledkezel! Én közben takarítok, teát főzök, virágot locsolok. Te pedig csak repkedsz ott kint. Hogyan tehetsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen önző?

A pillangó összedörzsölte apró csápjait, s a süni orrára repült. Onnan tovább, leírt egy kis kört, megcsiklandozta a süni fülét, majd a magasba emelkedett, és eltűnt a fák között. A süni szeme kerekre nyílt. Aztán kirohant a tisztásra, de a pillangónak már nyoma sem volt. A kétségbeesés összeszorította a torkát. Rohanni kezdett az erdőben. Minden levél alá bekukkantott, minden apró ágat megnézett, de hiába. Egyedül maradt. Sírva rogyott le egy kőre, a fejét arcába temette, és keserves zokogásban tört ki. Egy öreg harkály ült a fán mellette. Sok telet megért már, az erdőben mindenki tisztelte bölcsessége és jósága miatt.
-Ejnye, no, mi bánthat egy ilyen takaros kis sündisznót?
A süni könnyeit nyeldesve mesélte el, hogyan talált rá a csodálatos pillangóra, hogyan éltek boldogan, és hogyan hagyta őt most magára végtelen keserűségben...
A harkály egy darabig hallgatott. Aztán megkérdezte: - Mondd csak gyermekem, milyen is volt ez a pillangó?
A süni letörölte könnyeit, és megpróbálta szavakba önteni azokat a csodálatos színeket, mintákat és alakzatokat, amiket a pillangó szárnyán látott.
A harkály bólintott.
-Értem már... Ne búslakodj, kis barátom! A boldogság pillangója ritka vendég nálunk. Váratlanul érkezik, de sosem tudhatod, meddig marad nálad. Ne sírj, visszatérhet még hozzád. De nem várhatod el, hogy egész életedben csak melleted legyen! Ha jön, örülj neki, csodáld, szeresd, de soha ne tegyél neki szemrehányást, mert akkor azonnal tovább áll.
A süni letörölte könnyeit.
-Akkor most mihez kezdjek?
-Ideje tüzifát gyűjtened. Nyakunkon az ősz...

A dió

A diófáról nem lehet lelkesedés nélkül írni. Ő a kert nesztora, szeniora, bölcs, öreg uralkodója. Magas és szélesen elterülő koronája sok helyet követel.



Magyar őshit szent fája.
Juglans regia – királyi dió, illetve Jupiternek szentelt makk.
A hindu mitosz szent istenfája – deodvara,szanszkritül is istenfa, görögöknél Isten makkja. 

Nagyon finom élelem, diósbeigli, stb…
.
A dióbél egészségmegőrző, szív- és érrendszeri betegségeket megelőző hatása fokozottan érvényesül a dióolajban. Csökkenti a koleszterinszintet, a vérrögképződést, a trombózisveszélyt. Alzheimer-kórt késleltető hatást is tulajdonítanak a dióolajnak, valamint lázcsillapító hatást is.
DIÓOLAJ - a dióolajban van: Telített zsírsav 10 %, egyszeresen telítetlen zsírsav 14 %, többszörösen telítetlen zsírsav 76 %. Koleszterin nincs a dióolajban
A dióolaj gyógyászati használata - Leginkább gyógykrémek alapanyagaként használatos a gyógyszeriparban, magas E-vitamin-tartalma a bőrre tápláló, bőrvédő, egészségvédő hatású. a dióolaj ergoszterol-tartalma (ami a szervezetben a D-vitamin képzésének egyik előzetes alakja) jó hatású a bőrre, öregedését késlelteti. Ha ajkunk kirepedezik, ne keressünk gyógy-, vagy kozmetikai krémet, ha van otthon kevés dióolajunk, ajkunkat azzal kenjük be! Pótolja a bőrből hiányzó vitamint, zsiradékot, és egészséges a bőrnek. Más bőrirritációk esetén is jól használható, enyhíti, csillapítja a kellemetlen tüneteket.

A dióolajnak kifejezett gombaölő hatása van. A dióolajjal készült gyógykrémek és kozmetikai készítmények kedvező többlethatása a bőrön a gomba elleni védelem, tehát egy bizonyos fertőtlenítés, a gombafertőzés megelőzése vagy kezdődő gombafertőzés leállítása. Ezért szappanok, samponok, napozókrémek adalékanyaga is. Regenerálja a bőrt. Pikkelysömör ellen is alkalmazzák.

a leveleket akkor szedjük, ha a termések fele nagyságúak.
Tea: 2 teáskanálnyi levelet 100 ml vízzel leöntünk, amit felfőzünk, és negyed óra állást követően leszűrjük. Használata gyomor- és bélhurut ellen javallott.
Borogatás: A borogatást leginkább a bőr enyhe gyulladásai esetén javasolják.
Fürdő: Bőrkiütések, bőrbetegségek esetén ajánlott.
 Diókopáncs

dióhéj gyógyhatásai

/Forrás: Ősi gyógymódok/

A magyar nép szereti a diófát.
 
Megkülönböztetett fa. Nincs még egy ilyen fa.
 
Hatalmas fa, mégis közel áll hozzánk. A legközelebb a nagy fák közül. Egyéni tulajdonságai vannak, és hat ránk. Érzelmileg, gondolatilag, jelképileg.
A diófa jelkép is. Hatalmas gömbkoronája a világ jelképe.
 
A németek tartották úgy, hogy aki a diófa árnyékában elalszik, megálmodja, mi az igazság. Ha ébren marad, emlékei erősödnek fel, gondolkodása kitisztul. Akaratereje megnő, a hangulati kilengések lecsendesednek. És érzéke lesz a mértékletességhez. Mindez azért történik így, mert a magas diófa összeköti a földet az éggel, és a földhözragadt emberhez kever egy kicsit az égiekből.
 
A régi germánoknál a dió - jóízű belével, kemény héjával - a Lényeg mint fogalom jelképe volt, annak a lényegnek, amit a külsőségek magukba rejtenek.
 

Szerelmi és termékenységi jelkép A diófa sok, áldott diótermésével régi termékenységi jelkép is. A magyar nép körében is és még sok más népnél is. A dió és a diófa ősi szerelmi praktikák eszköze.
 
A diótermés a római kor óta az európai népek körében termékenységszimbólum. A diófát a rómaiak Jupiternek szentelték, és Diana ünnepét a rómaiak diófa árnyékában tartották meg.
Ugyancsak a római kor óta szokás a lakodalmakon a dió szétszórása, az ifjú párra diót szórtak, hogy Jupiter a fiatalasszonyt termékenységgel ajándékozza meg.
Ezzel nem csak a főistennek üzentek, hanem az ifjú párnak is jelezték, hogy vége a gyermekkornak, és a házassággal eljött a termékenység ideje.
A házasulandó fiatalok dióval való meghintését az európai zsidó népszokás is átvette. Erre hagyományosan akkor került sor, amikor a házasulandókat kihirdették.
Persze, termékenység házasságon kívül is előfordulhat. Az így született gyereket német földön a középkorban "diófáról pottyant" gyereknek mondták.
 
Az 1600-as években német vidékeken szokásban volt, hogy egy házasuló parasztlegény diófát ültessen. Ez a szokás francia földön is élt, szinte minden házasságkötéskor diófát ültettek.
 
A diótörés a cél elérésének példájaként szerepel a német példabeszédekben. Lakodalmakkor szokás volt diót szétszórni a vendégek között, mert az az ifjú párnak szerencsét, termékenységet, szaporaságot hoz. Még inkább, ha a dióval megdobálják az ifjú párt. Gazdag és szegény, szép és csúnya, fiatal és öreg lehetett az ifjú pár, a dió-áldás mindenkire hatott.
.
Régi német mesék szerint a diót szerelmi jóslatokra használták. Karácsonykor a fiatal szerelmesek két diót dobtak a házi tűzhelybe. Ha a két dió a nagy hőségben egymás mellett marad, házasságuk szilárd lesz.
Osztrák népi jóslás férjhez menendő leányok számára, hogy ha a dióverő pálcát feldobják a diófára, és az fennakad az ágakon, jövőre esküvő lesz.
Ugyancsak német néphiedelem, hogy ha terhes asszony szedi a diót, termékenysége a diófára is jó hatással lesz, többet fog teremni.
 
A spanyoloknál régen a dió a termékenység, az egészség és a vágy jelképe volt. Ha egy új házas fiatalasszony azt remélte, hogy lesz még néhány éve az első gyerek érkezése előtt, a lakodalma napján annyi diót kellett, hogy a mellényébe rejtsen, ahány évet remélt. Érdekes módon ez a hiedelem a román népszokásban is élt, talán közös latin gyökereik okán.
 
Azt tartották a spanyolok, hogy aki egy kosár diót kap ajándékba, az szerencsés lesz. Aki pedig a kalapja alá diólevelet tesz, azt elkerüli a fejfájás.
 
Viszont a franciáknál nem biztos, hogy szerencsés, aki diót kap. Landes-ban (ez egy francia vidék) ha leánykéréskor az ebéd után egy tál diót szolgáltak fel, az a visszautasítás jele volt.
Egy francia városban, Poitou-ban a házasulandók szokása volt a város főterének diófáját körültáncolni. A termékenységért, a leendő fiatalasszony sok tejéért.
 
A kínai nyelv jelképrendszerében a dió a kacérkodás, a flört jelképe.
 

Jelképi értelme volt a diónak Erdélyben is, amint Kövi Pál írta az "Erdélyi lakomá"-ban: "Külön tiszteletnek örvend a fája, lombja, gyümölcse, a tisztaságnak és maradandóságnak a jelképe."

Legendák

A HOPE gyémánt misztikus átka

 

 

A washingtoni (USA) Smithsonian Intézet állandó kiállításán megtekinthető 44,52 karátos, kék HOPE gyémánt kétes hírnevét azzal nyerte el, hogy - állítólag - átok ül rajta, és ezért szerencsétlenséget hoz tulajdonosára. A HOPE gyémánt mai nevét egyik korábbi tulajdonosa, Henry Philip Hope után kapta.
Annak ellenére, hogy gyémántokkal foglalkozó szakemberek generációit foglalkoztatta a híres gyémánt eredete és valódi története, a kő történetének írásos dokumentálása nem sokkal azt megelőzően kezdődött, hogy a gyémántot Henry Hope 1830-ban megvásárolta.

A LEGENDA ÉS A TÉNYEK
A csodálatos, hatalmas 112 karátos ibolyakék drágakövet Indiában bányászták, így az állítólagos átok is innen származik, mivel a legenda szerint egy tolvaj lopta el a gyémántot a hindu istennő Sita (Ráma felesége) szobrának szeméből. A drágakövet 1668-ban egy indiai férfi hozta Velencébe - a búbópestissel együtt - s egy Morosini nevű patríciusnak adta el, aki azonban nem sokáig örülhetett neki, mert egy kocsmai verekedésben leszúrták. A követ Tavermier francia gyémántkereskedő vette meg, akit legközelebbi indiai útja során állítólag vad kutyák martak halálra.
Egy darabig Touquet párizsi bankár vagyonát gyarapította, de a hírhedt uzsorás nem sokkal később a Bastille-ban végezte, a gyémánt pedig XIV. Lajos tulajdonába került. A király ékszerésze szív alakúra csiszolta a követ - ezzel ugyan súlya csökkent, de maga a kő még szebb lett - így még királyibb ajándékává válhatott a Napkirály egyik szeretőjének, Montespan márkinénak. A márkiné azonban hamarosan kegyvesztett lett, mert az uralkodó hűtlenséggel vádolta, ezért kolostorba záratta, a kék követ pedig az Aranygyapjas rend szalagjába foglaltatta.

Az akkoriban FRANCIA KÉK-nek nevezett gyémántot XVI. Lajos és Marie Antoinette örökölték. A nagy francia forradalom idején, 1792-ben, körülbelül a királyi pár lefejezésével egyidejűleg a gyémántot - az összes többi koronaékszerrel együtt - elrabolták, és bár később az ékszerek egy része megkerült, a KORONA KÉK GYÉMÁNT-jának nyoma veszett
.
Érdekes egybeesés, hogy a Hope gyémánthoz nagyon hasonló ékkövet visel a spanyol királyné, Mária Lujza azon a portréján, amelyet Goya festett 1800-ban.
Vannak olyan beszámolók, miszerint a FRANCIA KÉK-et jelenlegi méretére Wilhelm Fals holland gyémántmetsző csiszolta. Fals szíve állítólag megszakadt azt követően, hogy saját fia, Hendrick ellopta a tőle a gyémántot. Hendrick viszont öngyilkosságot követett el, miután a nagyértékű követ csak nevetségesen alacsony áron tudta eladni.
Londonban 1830-ban jelent meg egy 44,5 karátos mélykék, ovál csiszolású gyémánt, amelyet illetően a szakértők egyetértettek abban, hogy az bizony a FRANCIA KÉK, átcsiszolva, hogy valódi léte homályban maradhasson. A gyémántot Henry Hope bankár vette meg, és a kő ezzel nyerte el ma is használatos nevét, a HOPE-ot, amely angolul nem csak családnév, hanem “remény”-t is jelent.
Néhány évvel később a bankár fia királyi vevőre talált IV.György angol uralkodó személyében, aki a gyémántért kevés pénzzel, de az ifjabb Hope számára sokkal értékesebb nemesi ranggal fizetett. A király a gyémántot engesztelésül ajándékozta szeretőjének, a szép özvegynek, Mary Fitzherbertnek, amiért - anyagi gondjai megoldása érdekében - feleségül vette Caroline braunschweigi hercegnőt. Az érdekházasságnak azonban nagyon hamar csúfos véget ért a király hűtlenkedése miatt, és a világraszólóan botrányos válás során Caroline magának követelte a varázslatos kék követ. A gyémántot nem sikerült megszereznie, mert IV. György a kő gazdájául annak korábbi tulajdonosát, Sir Francis Hope-ot választotta, persze azért, mert így készpénzt kapott érte.
Sir Francis Hope az ékszert az utolsó török szultánnak, II. Abdul Hamidnak adta el, aki azt kedvenc feleségének ajándékozta. Az elátkozott kő ismét bizonyított: 1909-ben, néhány hónappal az után, hogy a szultán megszerezte a gyémántot, egy katonai puccs örökre elűzte trónjáról. A menekülő szultán száműzetésbe Salonikibe kényszerült, ahol Simon Mantharidesz görög gyémántkereskedő fogadta be. A szultán hálából neki ajándékozta a gyémántot. A Mantharidesz család a törökök elől Párizsba menekült: egy családi kiránduláson eltévedtek és autójukkal szakadékba zuhanva mindannyian szörnyethaltak.
A kék gyémántot Igor Kanitovszkij orosz herceg szerezte meg és kedvesének, a Folies Bergéres táncosnőjének, Laurentine Ladrue-nek ajándékozta. A herceg a táncosnőért párbajozott is, és sérülésébe belehalt. A lány babonás volt, szerelme halálát a kő átkának tulajdonította, így nem akarta megtartani, hanem eladta egy Montez nevű spanyol úrnak. A spanyol hajója elsüllyedt, ő vízbe fulladt, és a gyémántot végül búvárnak kellett felhoznia a tenger mélyéről.
A híres követ a híres párizsi ékszerész Cartier vásárolta meg, és ő adta el 170 000 dollárért Evalyn Walsh McLean-nek, a gazdag és excentrikus társasági hölgynek, akinek férje a Washington Post című újság tulajdonosa volt. Az ékszervásárlás feltétele az volt, hogy Cartier köteles azonos áron visszavásárolni a gyémántot, ha a vásárlás időpontjától számított 6 hónapon belül a család bármelyik tagjával szerencsétlenség történne. A fél év baj nélkül telt el, bár felröppent a hír, hogy McLeanék is az 1912. áprilisában elsüllyedt Titanicon utaztak. Nem voltak a hajón, de sorozatban érték őket a tragédiák: fiukat egy taxi ütötte el, lányuk szerelmi bánatában altató túladagolásban halt meg 1946-ban. A szülők házassága gyermekeik halála után megromlott, állandóan veszekedtek, míg végül el is váltak. McLean elborult elmével halt meg, felesége pedig soha nem épült fel a szélütésből.
Evalyn Walsh McLean 1947-ben bekövetkezett halála után ékszereit, köztük a HOPE gyémántot is a New York-i “gyémántkirály”, Harry Winston vette meg s 1957-ben más ékszerekkel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt “szeretett belé” Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Hiába figyelmeztették, hogy a kő eddig csak szerencsétlenséget hozott tulajdonosaira, ő mindenképpen magának akarta. Onassisz megvette neki, azzal a feltétellel, hogy Winston öt éven belül köteles visszavásárolni, anélkül, hogy a hajómágnásnak indokolnia kellene óhaját. A visszavásárlás a házaspár válásakor meg is történt.
A “gyémántkirály” 1958-ban, - valószínűleg nem kis megkönnyebbüléssel - egyszerű postai csomagban postázva, kölcsönadta a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Intézetnek, ahol ma is látható, természetesen golyóálló üveg alatt.
Eddig a legenda és a dokumentált történet. Ha nem is hiszünk az “átok”-ban, akkor is úgy tűnik, hogy túl sok a véletlen egybeesés a Hope gyémánt történetében. Ezért aztán érezd magad kifejezetten szerencsésnek, hiszen csekély a valószínűsége, hogy a HOPE tulajdonosa lehess, így megmenekülsz az átoktól is!

Szép tájak Magyarországon: Csesznek vára

A VÁR TÖRTÉNETE

 

A Bakony hegységében elbújva, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának festői kőfalai.

Ez az erődítményünk az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozómester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A régi krónikákból egy megdöbbentő családi botrányról értesülhetünk, miszerint a Garai bárói család azzal vádolta meg Hedvig mazóviai hercegnőt, hogy 1429-ben megmérgezte férjét Garai Jánost, akinek még életében házasságtörő módon együtt élt az unokatestvérével, Szécsényi Miklós főnemessel. A főbenjáró ügyben maga Zsigmond király ült törvényt, aki Hedvig hercegnőt vagyonelkobzással és életfogytiglani fogsággal büntette. A XVI. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek - Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével - végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A háborús idők elmúltával szerepe megváltozott, a zordon kővárat, egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át az Esterházy hercegi család tagjai.

Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.

Legendája

A Bakony szívében álló hosszú, keskeny gerincvonalon elhelyezkedő festői szépségű Cseszneki vár mintegy 700 éve Magyarország egyik büszkesége. Az egyik feljegyzés alapján egy legendával magyarázzák a vár eredetét. Az egyik Garay uraság kondájában élt egy Csesznek nevű sertés, melyet a barlangban élő hatalmas kígyó sok más állattal együtt elragadott. Az uraság kedvenc állata emlékére a barlangtól nem messze várat emelt, s róla nevezte el azt.

Kőmosó-szurdok

Csesznek nem csupán a várak kedvelőinek okozhat örömet, hiszen festői szépségű tájai mindenkit elkápráztatnak.

A Kőmosó-szurdok ideális kirándulóhely, a Bakony egyik legszebb sziklaképződménye. A víz által különleges formára alakított sziklák, s a számtalan csodálatos virág minden természetkedvelő szívét megdobogtatja.

Egykor ezen a vidéken szikrázó víz hömpölygött, mely a törökök fürdőjét is ellátta. A közelben fekszik a Kecske-barlang, mely elnevezése ellenére apró méretű.

 

Ősz a Bakonyban

Tökfesztivál

A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület nyolcadik alkalommal rendezte meg a RÁCALMÁSI TÖKFESZTIVÁLT a tök, a kultúra és gasztronómia jegyében.

Hol volt, hol nem volt..

A mese gyógyító ereje...

Kimondhatod, hozzád hasonlóan sokan mások pont ugyanezt gondolják: csak a gyerekeknek mesélünk. De nem vagyunk-e éppoly kiszolgáltatott, éretlen lények egy-egy nehézség idején, mint a gyermekek? Nem ugyanolyan szélsőségesség uralkodik-e a lelkünkben? Nem ugyanúgy csodára vágyunk-e? Akkor meg miért ne lehetne a felnőtt számára is a mese az az ábécéskönyv, amelyből megtanul saját lelkében olvasni olyankor, amikor valamely konfliktus, krízis következtében regresszióba zuhan, vagy
amikor élete eme területén még el sem jutott az érettségig.

A mesékben gyógyító erő lakozik. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, csak meg kell őket hallgatnunk. Ajtókat vágnak a korábban üres falakra, megindítják a belső életet. A mese koordinátái – „hol volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…” – a mesehallgatót egy sajátos lélekállapotba, a tudatelőtti és a tudattalan birodalmába helyezik.

A mese azáltal gazdagítja életed, hogy mozgásba hozza a képzeleted, hogy fejleszti az intellektusod, hogy eligazít az érzelmeidben, hogy megbékít félelmeiddel, vágyaiddal, hogy elismeri nehézségeid, és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáidra. Röviden: egyszerre reagál személyiséged minden megnyilvánulására. Sohasem lekicsinylően, hanem mindig teljes mértékben elismerve problémáid komolyságát, egyben erősítve bizalmad önmagadban és a jövőben. A mese belső konfliktust jelenít meg szimbolikus formában, mintát nyújt az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához, megoldási javaslatait csak finoman, áttételesen jelzi, nem követel, biztonságot és reményt nyújt, minden mintha magától értetődő lenne, valóság és csodás egybemosódik, színtere a képzelet amelyhez a való világ csak az elemeket adja, eseménysorait a varázslat és a csoda mozgatja, fesztelen, hétköznapi stílusban szól, nem támasztja fel azt az igényt, hogy a hallgatók elhiggyék.

De elhisszük, hogy bármelyikünkkel megeshet, mindig e világból tekint a túlvilági dolgokra/dolgokba, „névtelen” hétköznapi csodák által segített cselekvő a szereplő, aki itt a földön köztünk éli majd tovább boldog éltét

A mese minden döntést ránk bíz, még azt is, ha nem akarunk dönteni. Rajtunk múlik az is, hogy magunkra vonatkoztatunk-e valamit a meséből, vagy egyszerűen csak élvezzük a csodás eseményeket.

A mesék megszületnek, de elmúlni sosem fognak.