Idegenvezetői Világnap 2014.

2014. február 20-23 között kerül megrendezésre fővárosunkban az Idegenvezetői Világnap. 

1985 óta világszerte sok országban ünneplik, egyes európai fővárosokban egy hétig tartó ünnepsorozat bontakozott ki belőle. Magyarországon 2014-ben február 20. és 23. között rendezik meg.

 

1844. február 20.-án született Munkácsy Mihály

Eredeti nevén: Lieb Mihály A magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Mese sincs mesésebb, mint a mi Munkácsynk históriája. A vézna kis asztalos inasé, aki elindult mezítláb, egyedül, hogy meghódítsa a világot és ezt meg is cselekedte. Nem bírt vele semmi nyomorúság; pedig hányszor állta útját ezerféle akadály! Nem telt belé hét esztendő, minden tündér engedelmesen melléje szegődött és hordtak az ölébe dicsőséget, kincset...

Munkácsy néven világhírűvé vált Lieb Mihály sikerei közepette, a fényes franciai palotákban is csak a magyar Miska maradt.

Nem csak kiváló festő, hanem a kor legnagyobb „szociológusa” is volt, aki egyaránt ismerte az európai- és a magyar társadalom falusi és városi közösségeit. És mert ismerte, meg is tudta festeni.

A Nap

A földi élet fenntartása szempontjából legfontosabb égitest a Nap. Földünk felületén és légkörében minden energia, így a hő, a mozgás, a változások, fejlődések közvetlenül vagy közvetve a Nap sugárzásából származnak. Elraktározott napenergia a szén, a kőolaj, a földgáz is, hiszen azokat a növényeket, állatokat, amelyekből keletkeztek, a napsugárzás éltette valamikor.



Nap a Földtől nagyon messze: 150 millió km-re van. Ezt a távolságot a másodpercenként 300 000 km-t haladó fény is 8 perc alatt teszi meg. A távolságot mértékegységként is használják a Naprendszerben: 150 millió km = 1 csillagászati egység (CsE).
A Nap háromféle mozgást végez. A Földdel megegyező irányban forog a tengelye körül. Forgásának időtartama 4 hét. Másik mozgása a Naprendszer tömegközéppontja körüli, harmadik a Tejútrendszer tömegközéppontja körüli keringés. Utóbbit a Nap – ellipszis alakú pályáján – 200 km/s sebességgel 250 millió esztendő alatt teszi meg.

A régmúlt időkben az ember istenként imádta a Napot, a hő és a fény majdnem egyetlen forrását.
Ha az évezredekkel ezelőtt létrehozott építményekre gondolunk, mai napig megmaradt titokzatos épületek jutnak eszünkbe:    Egyiptom nagy piramisai, Nyugat-Európában a kőkorszak magányos kőkörei és a maja civilizáció romja. Miért fektettek ezek a közösségek olyan sok munkát maradandó művel alkotásába? Valójában nem tudjuk a választ, de a napmegfigyelések szükségessége bizonyára nagy szerepet játszott
az építmények tervezésében.

"A Napkultusz, a Napisten

A Nap tisztelete ősidőktől fogva a legősibb vallási nézetek közé tartozott, a Napot istenként tisztelték és a Napkultusz a Föld minden táján elterjedt, egyes országokban pedig meghatározó vallásként működött. Az, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, egyfajta szimbólum volt arra, hogy az élet folyamatos és végtelen, így minden kultúrába beépült az e jelképet fizikailag hordozó Nap. Az ünnepek gyakran a téli napfordulóhoz kapcsolódtak, amikortól már az éjszakák megrövidülnek, a nappalok pedig hosszabbak lesznek. A napkultusz az i. e. 4–3. évezredben jelent meg erőteljesebben a mezopotámiai: sumer, Utu: akkád, Samas és a Babilóniai-asszír vallásban, valamint Egyiptomban, saját napistenségekkel.

Egyiptomi Napkultusz

Egyiptomban az 5–6. dinasztiák idején Ré napisten kultusza került előtérbe. Ehnaton fáraó maga volt a Napisten.. A régi egyiptomiak szerint a Nap minden reggel megszületik a tengerből, hogy elűzze a sötétséget, hogy az éjszaka rabsága után új tevékenységre sarkalljon. Ré az ókori Egyiptomi napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene. Története során több más istennel is egybeolvadt, köztük Hórusszal, Atummal és Ámonnal. Hatásköre kiterjedt az égre, a földre és az alvilágra is, több teremtésmítoszban is fontos szerepet tölt be, és a király isteni atyjának is tekintették.

 A Napot számos ókori civilizáció természetfeletti jelenségnek tekintette és - Istenként tisztelte – Egyiptomban például főistenként: Amon, Aton – tisztelték. Ré tulajdonképpen az állam hivatalos istenévé vált, az ekkori királyi temetkezések elengedhetetlen kellékei, a naptemplomok talán a héliopoliszi nagy templom mintájára készültek. Réhez számos mítosz fűződik. Az egyik szerint az ő könnyeiből lettek az emberek, az 'ember' és a 'könny' szavak az egyiptomi nyelvben hasonlítanak. A napkorongot magát Ré fizikai megtestesülésének, máskor a szemének tartották, de „Ré szeme” több vad természetű, szoláris jellegű istennő megtestesülése lehetett. Kultuszközpontja Héliopoliszban volt, ahol alakja egybeolvadt a helyi napistennel, Atummal. Mivel Atum az Enneád első istene és a világ teremtője volt, Rét is annak tekintették. Később Hórusszal is egybeolvadt, ennek az alaknak a neve Ré-Harahti, („Ré, a Két Horizont Hórusza”). Heper napisten kultuszát szintén magábaolvasztotta, a szkarabeusz alakban ábrázolt isten innentől Ré egyik megjelenési formája, neve („keletkező”) miatt a hajnali napé. Ugyanígy Atum, akinek neve a befejezést jelentő szóval áll kapcsolatban, a lenyugvó nap jelképe lett, és idős emberként ábrázolták.


Görög Napkultusz
Hellaszban, az ókori Görög civilizáció pedig Héliosz napistent korán azonosították a művészetek, a jóslás és gyógyítás istenével, majd később egyre inkább Apollónnal, az egyik főistennel. Héliosz a mindent látó fényes Nap istene a görög mitológiában. Hüperión és Theia titánok gyermeke, Szeléné és Éósz bátyja. Felesége Perszéisz, gyermekei Kirké, Aiétész és Perszész az ő fia Hürminétől, Augeiasz is. Kedvesei közé tartozik Rhodosz nimfa, a Héliaszok közül a fiúk anyja Klümené, a héliasz lányok anyja Leukothoé, Klütia és Neaira az utóbbitól született lányai: Phaethusza és Lampetié legeltetik hófehér teheneit Trinakria szigetén. Héliosz minden reggel útra kel Keletre nővére, Éósz a ("Hajnal") nyomán, tüzes szekerét szárnyas paripák röpítik az égbolton, ezen az úton Hémera kíséri végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égő”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Estére elérkezik az óceánhoz, itt Heszpera jelenti be a szerencsés megérkezést, majd lovait megfüröszti, ő maga pedig pihenőre tér aranyos palotájában. Több mítosz fűződik mindent látásához. Ő vette észre Arész és Aphrodité szerelmét, s figyelmeztette Héphaisztoszt. Egyedül ő tudta megmondani Démétérnek ki rabolta el a lányát, Perszephonét. Csak Héraklész szállt szembe vele: nyilával le akarta lőni, mert elviselhetetlen meleget árasztott. Héliosz nem haragudott meg rá, hanem aranyserleggel ajándékozta meg, hogy abban keljen át az óceánon.A késő ókorban több misztériumvallás központja a minden nap meghaló és újjászülető Nap lett. Mithrász, Elagabalus istene, vagy az Aurelianus által tisztelt Sol-Héliosz. Ugyanakkor ugyanezen civilizációk behatóan tanulmányozták a Napot, és a többi égitestet, amelyre mezőgazdasági előrejelzési, vagy hajózási, navigációs ismeretek fejlesztése miatt volt szükség. Ezen megfigyelések első – mai értelemben vett – tudományos eredményét a milétoszi Thalész, matematikus nevéhez köti a tudománytörténet az i. e. 7. századból: a görög tudós megfigyelései alapján kimondta, hogy a Holdat a Nap világítja meg, ezzel saját fénnyel rendelkező és nem rendelkező égitestekre osztályozta az égi objektumokat, a Napot pedig az előbbi csoportba sorolta be. Nagyjából fél évszázaddal később Püthagorasz vetette fel a Hold fázisváltozásainak megfigyeléséből, hogy a Föld, a Hold és a Nap gömbölyű. Ezt a tételt az i. e. 3. században nem kisebb gondolkodó igazolta, mint Arisztotelész, amelyet kiegészített azzal a nap- és holdfogyatkozások megfigyeléséből levezetett felismeréssel, hogy a Föld–Hold és Föld–Nap távolságok különbözőek és a Nap messzebb van, mint a Hold. Ezeket a tanokat általában szabadon terjeszthették a görög bölcsek, ám a tudománytörténetet végigkísérték a vallási üldöztetések, akadályozva a felfedezések terjedését. Anaxagorasz görög filozófus volt az első az i. e. 5. században , aki természettudományos magyarázatáért – szerinte a Nap egy izzó kőgömb volt, amely nagyobb a Peloponnészoszi-félszigetnél – vallási üldöztetésben részesült. Szokatlan elképzelését istenkáromlásnak minősítették, őt magát börtönbe vetették, a halálos ítéletét csak Periklész közbenjárására nem hajtották végre. A Görög filozófusokat követően nem a Nap mibenlétét, hanem inkább látszólagos égi mozgását fürkészték a tudósok.


Római Napkultusz

A Rómaiak az ókorban a görögök hasonlóan imádták és tisztelték a napot: A görög napisten: Héliosz, a római napisten: Sol volt. A Napkultusz "államosítását" a római császárok kezdték meg. A Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezték. A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel Constantinus áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre, beolvasztva a pogány szimbólumokat, a jeles napokat és szertartásokat a keresztény hagyományba. Karácsony ünnepe ugyanis csak 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta. Jézus születésnapjának meghatározása sem volt kis feladat ebben a korban, ugyanis többféle dátum létezett. A választás valószínűleg azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház ellensúlyozni a Napisten kultuszt... Az ókori Róma napkutatása a Julius Caesar naptárreformjához alapjául szolgáló megfigyelésekben, az év hosszának pontos megfigyelésében merült ki. A következő tudományos idényű megfigyeléssorozat a arab tudósok nevéhez fűződik. A vallási alapokon, a Nap járásához kötött napi imák időpontjának pontos meghatározásán nyugvó megfigyelések közül kiemelhető Albategnius excentricitás-változásra vonatkozó felfedezése, vagy Ibn Junus több mint 10 000, tudományos igényű nappozíció meghatározása. Mindezek, bár a Nap volt a közvetlen megfigyelési célpont, mégis inkább a Föld keringésére szolgáltattak adatokat, igaz, a megfigyelők az uralkodó geocentrikus világkép miatt úgy tudták, a Nap Föld körüli keringését figyelik meg.

A Középkori Napkultusz

A következő Nappal kapcsolatos felfedezést a reneszánsz Európa jegyzi a tudománytörténetben: a többi bolygó megfigyelése alapján a tudósok a Föld helyett a Napot kezdték központi égitestként kezelni kimondva, hogy a Föld – és a többi bolygó – kering a Nap körül, nem pedig fordítva. A heliocentrikus világkép első megjelenése még az ókori görög kultúrából származik, Arisztarkhosz Kr. előtt 300 évvel vetette fel a Naprendszer létét, ám ezek a tanok még feledésbe merültek. A Nap szerepére vonatkozó új elméletet a bolygók égi mozgásának magyarázatára vezette be Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász. A kopernikuszi fordulat néven is említett felfedezés a kozmológia legnagyobb hatású tudományos elmélete volt, amelyet a távcső felfedezése után, az eszköz használatával végzett megfigyelések támasztottak alá. Míg Egyiptomban bárkán járta égi útját a Nap, addig az észak-európai germánok hite szerint szekérrel járt, ahogy a nép is. A naptiszteletre a napszekerek, amilyen például a trundholmi napkocsi mellett a hét napjainak máig használatos pogány, germán. Így a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol "sunday"-hangalakban, vagy a német "Sonntag" szóban."

 /forrás: Déli Magyar Krónika, Nap,Napisten..Francesco Solimeno/

A heliocentrikus világkép megalkotója

A csillagászat (asztronómia) története az emberiség történetének legrégibb korszakaiba nyúlik vissza. A kínaiak, egyiptomiak megfigyeléseken alapuló, fontos ismeretekre tettek szert, míg a görögök inkább elméleti úton próbáltak közelíteni az égi jelenségekhez. Az alexandriai Claudius Ptolemaios (Kr.u.kb.100-160) volt az egyik legjelentősebb ókori csillagász. Nagy műve, az „Almagest” évszázadokra meghatározta a csillagászati nézeteket. Tanítása szerint a Föld a bolygórendszer központja, körötte keringenek a Nap, a Hold és a bolygók. Ez a nézet a keresztény egyházi tanokkal is jól megfért, hiszen az Isten alkotta Földet és az embereket helyezte a világmindenség középpontjába, amelyen az egész világegyetem nyugszik. Mivel a bolygók mozgása ebből a nézőpontból szabálytalannak tűnik, Ptolemaios excentrikus körök és epiciklusok egész rendszerét dolgozta ki magyarázatként.
Ptolemaios nézetei egészen a XVI. század közepéig megingathatatlannak tuntek. Ekkor egy lengyel csillagász, Nikolaus Kopernikus (1473-1543) meroben újnak tuno tervekkel állt elo, amelyek azonban már az ókori szamoszi Aristarkhos (Kr.e. 310 – Kr.e. 230) tanításaiban fellelhetoek voltak: ezek szerint a Nap és az állócsillagok mozdulatlanok, a Föld a Nap körül kering és a saját tengelye körül forog. 

 Kopernikus volt az, aki Ptolemaios tanainak hosszas tanulmányozása után úgy vélte, hogy ezek alapján nem lehet pontosan prognosztizálni a bolygók mozgását, s rájött, hogy új nézőpontot kell keresni a vizsgálódáshoz. Megismerkedve Aristarkhos feltevéseivel, (valamint támaszkodva az új felismerésre, miszerint a Föld nem lapos, hanem gömbölyű) úgy vélte, hogy az ókori tudós jó nyomon járt: a heliocentrikus (Nap-középpontú) világkép választ ad minden kérdésre. Az állócsillagú égbolt forgását a Föld saját tengelye körüli forgásából vezette le, s így sikerült kiszámolnia a bolygók pályáját, melyet kör alakúnak vélt

1473. február 19.-én született Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász.

Lengyel származású pap, csillagász és matematikus. Nevéhez fűződik a Nap-középpontú (heliocentrikus) világrendszer első részletes kidolgozása. Felismerte, hogy a Föld és a többi bolygó a Nap körül keringenek, a Föld egyedül a Hold pályájának középpontja. Világrendszerét részletes számításokkal próbálta alátámasztani, ezek azonban nem vezettek sikerre, mert ragaszkodott a körpályákhoz (a körpálya dogmája). Könyve, "Az égi szférák körforgásairól" az egyház tiltakozását váltotta ki, később tiltó listára is került.

Kopernikusz merész újító volt, előítélettől mentesen tanulmányozta a tudományos életbe rögzült dogmák jó részét, szakított az ember nézőpontjából legegyszerűbbnek látszó magyarázattal, miszerint minden a Föld körül forog. Elméletét a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának tekintik. A kopernikuszi felfogás megszabta a kor kutatási irányát azzal, hogy nem megoldotta, inkább felvetette az új matematikai, fizikai, módszertani és mindenekelőtt ideológiai problémákat.

Gondolatai Európa-szerte élénk visszhangot váltottak ki. Kopernikusz nekilátott, hogy téziseire alapozva részletesen kidolgozza az egyes égitestek mozgásait. Bár az alapfeltevések tökéletesek voltak, Kopernikusz világképe majdnem olyan bonyolultra sikeredett, mint Ptolemaioszé. Kopernikusz is kénytelen volt epiciklusokat alkalmazni, 34 kör segítségével magyarázva az égitestek által befutott pályákat. Miért nem lett egyszerűbb a világ az ő elképzeléseivel, holott a valós állapotokra épített?

 A válasz egyértelműen az, hogy Kopernikusz nem bírt elszakadni a körpálya dogmájától, ő is csak e tökéletes formában mert gondolkodni. Holott az égitestek ellipszispályákon mozognak. Kopernikuszt élete végéig bántotta, hogy modellje nem ad világosabb, egyszerűbb megoldásokat az égbolt jelenségeire. Ezért halogatta főművének kiadását, amely végül 1543. május 24-én, halálának napján, frissen nyomtatva került a kezébe. Kopernikusz ekkor már nem volt teljesen eszméleténél, így nem tudhatta meg, hogy a könyv elejére az egyház rövid bevezetőt íratott úgy, mintha az ő tollából származna. Ebben az olvasható, hogy az egész írást csak fikciónak kell tekinteni, a valóságban nem ez a helyzet. A mű eredeti címe De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról). Kopernikusz III. Pál pápához szóló rövid ajánlással kezdi, kifejtve, hogy joga van feltételezni a Föld mozgását, s ha lesznek olyanok, akik a Bibliára hivatkozva megtámadják, azokat megveti.

1543. május 24-én halt meg Fromborkban.

.

Tájak Magyarországon

Kis  hazánk számtalan lenyűgöző geológiai jelenséggel, izgalmas vidékkel és elragadó nevezetességekkel büszkélkedhet...

 

Világörökség része Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja az aggteleki Baradla-barlang, a tudósok véleménye szerint egyike a Föld legnagyszerűbb földrajzi jelenségeinek.


A somoskői vár északi oldalán található egy világhírű nevezetesség: egy bazaltzuhatag, ahol a hegy gyomrából kiömlő bazalt íves-oszlopos formában szilárdult meg. Ezen kívül a világon mindössze három helyen található még meg ez a fajta geológiai ritkaság. A bazalt kihűlése során öt-és hatszögletű karcsú oszlopok képződtek, amelyek helyenként a 9 m magasságot is elérik. 



Egyedülálló geológiai képződmény figyelhető meg Kazár közelében: a riolittufa földfelszíni megjelenése.
Európában ezen kívül csak Törökországban, Kappadókiában tartanak számon hasonlót és a világon is alig több mint hat helyen. A riolittufa egy hektárnyi területen látható, felszíne növényzet nélküli, mélyen barázdált. A miocén vulkánosság során, feltehetően mintegy 20 millió évvel ezelőtt, a Mátra vulkáni kitöréseinek nyomán keletkezett. A fehér, könnyen málló talajfelszínt a víz eróziós munkája formálta, benne bonyolultan ágazó árkokat szabdalt, közöttük kúpokat, gerinceket hagyva.


 
Hegyestű 

A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt, közel 50 m magas bányafal azonban felfedi számunkra az 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A látvány hazánkban egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba megy.

Jókai szerelmei

 Különös szerelmi élet volt Jókai Móré...

Három múzsa képe rajzolódik ki szemünk előtt, s e múzsák közül egyik nyolc esztendővel meghaladta Jókai korát, a másik viszont 54 évvel később jött a világra mint írónk.

Jókainak, akárcsak kortársának, Madáchnak, igen akaratos, régi vágású magyar nagyasszony mamát adott az ég. Jókai azonban a félénk és gátlásos Madáchcsal ellentétben szembe mert fordulni az anyai önkénnyel. Madách Imre balul sikerült házasságát ma is sokan írják – részben – édesanyja, Majtényi Anna számlájára.  Az ifjú, rendkívül csinos és sármos Jókait azonban nem igazán édesanyja, mint inkább egy igen végzetes indok, kiszemeltjének korai halála tántorítja el céljától. Asztalos Etelka halálát évekig nem tudta kiheverni.

1848 tavaszától azonban újabb szerelem ostromolja sebzett szívét. A márciusi ifjak népszerű alakja lett, kinek mellére március 15-én este, a Bánk bán díszelőadásán maga Laborfalvi Róza tűzi fel a nemzetiszín kokárdát. Hamarosan már karöltve látják őket sétálni Budán, a könnyű tavaszi estéken. Jókayné levegőt sem kap, mikor megtudja, hová „süllyedt“ egy szem fiacskája: egy romlott életű színésznővel mutatkozik, aki ráadásul nyolc évvel öregebb nála.

A történet, bár meglepő, de happy enddel végződik. Laborfalvi Róza igen jó feleségnek és háziasszonynak bizonyul: pályafutását is feladja házasságáért. Alig telik el hát másfél év, s Jókayné lányának nevezi az egykor pokolba kívánt menyét.
Hogy mégis keserédes e történet, az Petőfin múlott. Ő ugyanis soha nem tudott megbocsátani barátjának, Laborfalvi Móricnak, ahogy gúnyosan nevezte.


Jókai Mór és Laborfalvi Róza

Hogy milyen volt a régi korokban egy színésznő és egy író szerelme? Erről a legtöbbet Jókai Mór és Laborfalvi Róza mesélhetne, ha még közöttünk lennének. Így csak a ránk maradt írásokból tudjuk, hogy milyen is volt az ő kapcsolatuk. Az első nagy találkozás azon a bizonyos forrongó 1848-as március 15-i napon esett meg.  A forradalmak és szerelmek felhőtlen napjai hamar elmúltak, amikor kiderült, hogy Jókai házasodni készült. Általános rosszallással kellett szembenézni a párnak, hiszen Róza nemcsak hogy idősebb volt, de még színésznő is és egy gyereke is volt. Hiába volt azonban bármiféle gúny, rosszallás, intrika, még Petőfi részéről is, a házasság létrejött. A forradalom elbukása azonban még a szerelmeseket is próbára tette. Petőfi meghalt, anélkül hogy kibékült volna barátjával, Jókaira bujdosás várt, s ekkor derült ki igazán Rózáról, hogy nemcsak nagy szíve van, hanem eszes is. Menlevelet szerzett az osztrák hatóságoktól férjének, s így visszatérhetett családjához a földönfutó férfi.

Jókai és Laborfalvi Róza házassága harminchat évig tartott. Nem minden zaj nélkül élték életüket, s itt elsősorban nem a családi vitákra kell gondolni. A lakásukat mindenféle zajongó madarakkal és nem ritkán karattyoló barátnőkkel osztották meg, így Jókainak nem sok nyugalom és pihenés jutott. Egyben azonban biztos lehetett, hogy jó ételekben soha nem fog hiányt szenvedni, hiszen nemcsak a színpadon érezte magát otthonosan a színésznő, de a konyhában is. /SuliNet/

S hogy ki volt Jókai utolsó nagy szerelme? Ki volt Nagy Bella, akibe a nála ötvennégy évvel idősebb özvegy író beleszeretett?

Az 1897. év egy tavaszi napján történt, hogy Jókai lakásába bekopogtatott egy fiatal leány. Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, ámde szülei szegények s nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni, ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná rája, vegye pártfogásába és nagy befolyásával segítse előre művészi tanulmányaiban. Jókai hátradőlt karosszékében és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Mikor befejezte a szavalást, Jókai fölkelt s homlokon csókolta a leányt, ettől fogva pedig nem szűnt meg figyelemmel kísérni fejlődése útját. Bejuttatta a Nemzeti Színházba ösztöndíjas növendéknek, majd mikor tanárai ott nem voltak meggyőződve a hivatottságáról, a Rákosi Szidi iskolájában szerzett neki tandíjmentes helyet. A vizsgálaton a kritika figyelme is Nagy Bella felé fordult. Az óbudai színházban és a Krisztinavárosi Nyári Színházban lépett fel ezután a fiatal művésznő, többnyire Jókai darabjaiban; Jókai ott volt a színházban minden föllépténél, maga hívta föl a lapok figyelmét a leányra, s ekkor már nyílt titokként beszélték, hogy az agg költő pártfogása nem közönséges érdeklődés megnyilvánulása, hanem mély és mindinkább elhatalmasodó vonzalom jele a leány iránt. E suttogó szóbeszéd dacára is nagy feltűnést keltett, mikor egy-két lap azt újságolta, hogy Jókai Mór feleségül óhajtja venni Nagy Bellát.  . A legkínosabban Jókai családját, Fesztyéket és Hegedűs Sándorékat érte a hír. Ezek rögtön cáfolatot is tettek közzé a lapokban és ezzel megindult a harc Jókai és a családja között. A beavatottak sokat beszéltek annak idején arról, hogy a család miképpen igyekezett előbb Jókait eltéríteni az elhatározásától, majd mint környékezte Nagy Bellát, a csábítónál csábítóbb ajánlatokkal, hogy mondjon le.

  Ám Jókaiban sokkal jobban meggyökeresedett már a szerelem, semhogy e közbenjárások eredményre vezettek volna. S mikor odáig éleződött ki a helyzet, hogy választania kellett családja vagy szerelme között, Jókai a szerelmét választotta: elszakad az eddigi családjától, s hogy véget vessen a további harcoknak, hirtelenében egy napon, 1899. szeptember 16-án diszpenzációt szerzett Matuska alpolgármesternél a házassági kihirdetés kötelezettsége alól, s ugyane napon a VI. kerületi Gyár utcai anyakönyvi hivatalban házassági frigyre is lépett Nagy Bellával, pár órával a polgári esketés után pedig elutazott ifjú nejével Szicíliába. 

  Mikor nászútjáról visszatért, új élet kezdődött Jókai számára..  Jókai egyre azon volt, hogy meggyőzze a világot, mily jól érzi magát új környezetében, s mily szerető gyöngédséggel ápolja őt új családja. És valóban megható volt az a törekvése, amellyel ifjú nejének utat igyekezett törni a társaságba. Ahova jött, csak neje dícséretét zengette, a műveltségét, a szeretetreméltó voltát, s ha volt keserűsége utolsó éveiben, az abból fakadt, hogy e törekvésében nagy elfogultságokra és nehézségekre bukkant unos-untalan. Voltak ez években mélyebben szántó keserűségei is: a Fesztyékkel való családi viszályokból eredtek ezek. Még élénken emlékezetében lehet mindenkinek az egyik ilyen kínos affér. Jókai minden évben halottak napján ellátogatott első neje, Laborfalvi Róza sírjához, s amióta másodszor megnősült, második neje is elkísérte e kegyeletes útra és Jókai koszorúja mellé odatette a sírra a magáét is. Feszty Árpádné, aki szintén ellátogatott a sírhoz, e koszorú láttára annyira felingerlődött, hogy a koszorú szalagját összetépte. Jókai mód nélkül felháborodott ezen, s bírói úton keresett elégtételt a kegyeletsértésért, ám ítéletre nem került sor, mert Fesztyné megkövette az ősz költőt, amiért túlidegességében megbántotta.
 
  Csaknem öt évig tartott Jókainak ez a második házassága. Ő maga mindig hirdette, mily boldog és megelégedett az élete neje oldalán, s nem győzött eleget írni meg beszélni szerelme mélységéről és neje erényeiről. Munkakedve is egyre nőtt. Írt egy Levente című színművet, melyet élete egyik főművének hirdetett, s melyet előadás végett a Nemzeti Színháznak adott oda, de amely eddig színre nem került. Írt azonkívül novellákat, alkalmi cikkeket és házassága minden évfordulóján egy-egy újabb költeményben énekelte meg boldogságát. Legutóbb a születése hetvenkilencedik évfordulójára írt költeményt, amely szintén a boldogságáról szólott. Ez volt az utolsó műve, mely nyomtatásban megjelent.

/A világirodalom egyik legnagyobbjának, Goethének életében találjuk csak mását az alkonyesti szerelem ilyen naptüzének. /

  (Tolnai Világlapja, 1904)

Sulinet

Jókai Második házassága

Irodalmi Jelen/Ónagy  Z./

 

A víz gyógyító ereje

A gyógyítás fegyvertárából a két legősibb gyógyszer mindmáig kiállta az idők próbáját: a gyógynövény, s a gyógyvíz. Emberemlékezet óta nagy becsben álltak a források s nemcsak azért, mert jó ivóvízzel látták el a környezetük lakosságát és állatvilágát, hanem sok helyen gyógyító erejük miatt. A vizek gyógyító erejét nagyon régen ismeri az ember. Valószínűleg a növények gyógyító erejének felismerésével egy időben már ismerték.

A gyógyvizekről biztosan állíthatjuk, hogy azonosak a mesékben szereplő „élet vizével”. Mindig foglalkoztatták az ember képzeletét. Az ókorban különösen a meleg vizű forrásokat övezte áhítat: szellemek és nimfák, láthatatlan lények védnöksége alá helyezte őket a közhiedelem. A mesékben szereplő megannyi tündér és sellő egykor mind valamelyik víz vagy forrás védőszelleme volt.

 A víz gyógyító erejét már az ókori rómaiak is ismerték, hiszen fejlett fürdőkultúrájuk nem csak a tisztálkodást szolgálta.A meleg vizes medencében olyan fontos dolgokról lehetett elmélkedni, mint például a napi intrikák, s talán még a híres jogi fortélyok is itt kerültek terítékre. A régi arab mesékben is minden vendéglátás azzal kezdődik, hogy a látogató kényeztető fürdőt és illóolajos bedörzsölést kap. S talán nem véletlen, hogy mind a mai napig megmaradt a köztudatban az az ősi mondás: ha fáradt, kimerült vagy, végy egy szépítő fürdőt!

 Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságai, vagy kémiai összetétele miatt gyógyító hatásúak, és számukra rendelet alapján az ásványvíz, vagy gyógyvíz megnevezést engedélyezték.A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyek turisztikai szerepe jelentős.


A gyógyvizeket hőmérsékletük alapján, 30 °C alatt hideg, az ezt meghaladókat meleg víznek (hévíznek vagy termálvíznek) nevezzük. A mélyfúrású kutak vizét csak akkor nevezzük termál- vagy hévíznek, ha hőmérséklete meghaladja a 30 °C-ot.

Magyarország gyógyvizei

Magyarország vízrajzának jellegzetessége a termálvizekben való gazdagsága: hévízkészlete világviszonylatban is jelentős, európai viszonylatban egyedülálló. Az ásvány- és gyógyvizek nagy része oldott ásványi anyagokat is tartalmaz, így gyógyhatású, azaz fürdő- és ivókúrára alkalmas. Jelenleg több mint ezer a 30 °C fölötti melegvizet és jelentős részben gyógyvizet adó kutak száma. Hazánk gyógyvizei az ország szinte minden régiójában megtalálhatóak, a kutak háromnegyede az Alföldön található.

Az országban mintegy 150 melegvízes gyógyfürdő, köztük 36 speciális - többek között radioaktív, kénes-savas, sós-brómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó - fürdő található. Európa egyetlen barlangfürdője Északkelet-Magyarországon a tapolcai, a Balaton közeli Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 °C) gyógyvizű tava. Budapest - évtizedek óta a világ "fürdőfővárosa" - egyes fürdőit már a török időkben használták. A fővárosban két tucat fürdő és 13 gyógyfürdő van.