Mint a mai kor legtöbb vívmányának, magának a mobiltelefonnak is megvannak az előnyei és a hátrányai, a veszélyei is.
Mit is jelent a mobiltelefon életünkben? Azt, hogy egy pillanat alatt el tudunk érni bárkit, aki szintén rendelkezik vele, illetve mi magunk is könnyen elérhetővé válunk. Rendkívüli módon felgyorsítja az információ-áramlást, s ugyanakkor kontrollérzést jelenthet.
A telefonnélküli állapotban történő szorongást magyarosítva nomofóbiának mondhatjuk, ami az angol No Mobile Phone Phobia mozaikkifejezésből eredeztethető.
A OnePoll brit piackutató cég 2012-es felméréses alapján az emberek kétharmada fél és szorog, ha nincs nála a mobiltelefonja - olvasható a Yahoo hírportálján.
Nemek szintjén a férfiak 70 százaléka, a nőknek pedig 61 százaléka beszélt olyan tünetekről, amelyek alapján elmondható róluk, hogy nomofóbiások. A kutatás során az is kiderült, hogy jóval több férfinek van két telefonja és a nőkhöz képest jelentős többségük hordja magánál mindkettőt, hogy egy pillanatra se essen ki a kommunikációból, ha eltűnne az egyik. Mindent egybevetve, az ezer fő 41 százalékának van két mobilkészüléke.
Generációk szintjén is különbség mutatkozott a nomofóbia tekintetében. Míg az 55 év felettiek kevesebb mint fele fél, ha nincs nála a mobilja, addig a 18 és 24 év közti korosztályban már 77 százalékos aránnyal találkozhatunk.
/origo/
A mobilfüggőség egyik ismérve az lehetne, ha valaki nem tudja kikapcsolni a telefonját, ha az életének minden pillanatában úgy érzi jól magát, hogy bármikor elérhető legyen – nehogy valami „fontos” dologról lemaradjon. Ez a fajta elérhetőség az egyik legfontosabb dolgot veszi el az embertől, hogy jelen legyen abban a pillanatban, éppen ott és akkor, az itt és most-ban.
Mivel számtalan előnnyel jár, csak határokat kell szabni a használatának. Ha az ember nyaral, jól érzi magát valahol, intim, meghitt pillanatokra vágyik, akkor legyen az a legfontosabb mindennél!
"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
2012. február 19., vasárnap
2012. február 18., szombat
Shambala
A régi tibeti és mongol bölcsek, lámák mind úgy tartják, létezik egy hely a világon, ahol az ég és a Föld találkoznak. Ezt a helyet pedig Shambalának nevezik. Az egykori birodalmat ma már kár keresni a rendelkezésünkre álló térképeken, arról kizárólag ősrégi leletek és indiai dokumentumok mesélnek.
A legendát őrző leletek, lapok azonban nemcsak egy különös királyságról, hanem az ott élőkről is mesélnek. Nem volt előttük ismeretlen a telepátia, melynek segítségével hatalmas távolságokat tudtak megtenni, persze hatalmas sebességgel. Birtokában voltak az öngyógyítás képességének, így nem volt ritka, hogy több mint száz évig is eléltek, olvastak egymás gondolataiban, és gyakran fürkészték a jövőt. A fennmaradt kéziratok harminckét királyról tesznek említést, akik nem fukarkodtak azzal, hogy tudásukat átadják az arra érdemes embereknek.
Hol keressük Shambalát?
Buddha egy rejtett kis ösvényen, egy hágón, a hófödte csúcsokon keresztül jutott el Shambalába úgy, hogy útját állítólag egy hatalmas tó is keresztezte. A tibetiek ebben a mai napig szentül hisznek. Időről-időre vannak, akik elindulnak, hogy megkeressék az ösvényt, és azzal sem foglalkoznak, hogy a legenda szerint csakis az láthatja meg Shambala kapuit, aki oda meghívást kap. Tibet számtalan buddhista szöveget őriz, amely tartalmazza és részletezi a pontos útvonalat, de ezeket minden valószínűség szerint átvitt értelemben kell értelmezni.
Néhány tudós arra vállalkozott, hogy megpróbálja beazonosítani Shambala királyságát a rendelkezésére álló bizonyítékok, dokumentumok és térképtöredékek alapján. A legtöbben azt tartják elképzelhetőnek, hogy Shambala eredetileg a Zhang-zhung birodalom lehetett, de az ott lakók korántsem rendelkeztek azzal a fejlett technikával, melyekről a tekercsekben olvashatunk.
A legérdekesebb azonban mégis a ma élő buddhista tanítók véleménye, akik Shambalát nem egy kézzel fogható helyként emlegetik, hanem a minden emberben ott rejtőző „szigetként”, a józanság és a szeretet színtereként. Mindegy, hogy egykor létezett-e vagy sem, rejtették-e Tibet hegyei, avagy sem, a lényeg, hogy megtaláljuk önmagunkban és emlékezzünk arra a megvilágosodott társadalomra, amit a mai napig jelképez…
Ezo Élet Magazin
Régi kastélyok
Erdély egyik legnagyobb, az évszázadokon keresztül legépebben megőrzött főúri kastélya a bonchidai Bánffy kastély. Gyakran hivatkoznak rá úgy mint Erdély Versailles-a.
Bonchida 600 éven át a Bánffy család birtokában volt. A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építeni 1650-ben a dobokai vár köveiből. Fia, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A négy sarokbástyás épület nem készült el teljesen. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Az építési és helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették, majd 1748-50 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. 1855-ben Kagerbauer Antal is dolgozott az épületen. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, ami istállókat és melléképületeket foglalt magába, a tetején pedig helyt adott a Johannes Nachtigall faragta barokk szobor- és urnagalériának, amely 36 mitológiai tárgyú szobrot foglalt magába, amik Ovidius Metamorphoses című műve alapján készültek. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós, író volt.
Kép:
A bonchidai Bánffy-kastély a XIX. század elején. Bíró József „Erdélyi kastélyok” címû munkájának címlapjáról
Gróf Bánffy Miklós hét nyelven beszélõ, rendkívül mûvelt és sokoldalú ember volt. Ismert közéleti ember, hosszú éveken át országgyûlési képviselõ, a Bethlen-kormány külügyminisztere. A magyar irodalom jelentõs, de méltatlanul elfeledett alkotója, elsõsorban drámákat, regényeket, novellákat írt. De nemcsak az irodalomhoz volt tehetsége, szépen hegedült, remekül rajzolt, festett és figyelemre méltóak színházi rendezései is. (1913-tól 1918-ig az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa, azaz közös igazgatója volt.) 1926-ban a román állampolgárságot fölvéve visszaköltözött szülõföldjére, ahol vezetõ szerepet játszott az erdélyi magyar irodalmi életben, szerkesztõje volt az Erdélyi Helikon címû folyóiratnak. 1934 és 40 között veti papírra Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol címû regényeit. A nagy ívû regénytrilógia (összefoglaló címen Erdélyi történet) kritikai realizmusunk egyik jelentõs teljesítménye, a XX. század klasszikus mûvei közt lenne a helye.
Bánffy volt azon politikusok egyike, aki kieszközölte az ausztriai területek visszacsatolásáról tartott népszavazást, melynek eredményeként a "hűség városa", Sopron és környéke visszakerült az országhoz 1922-ben.

2012. február 17., péntek
Népi gyerekjátékok
A magyar népi műveltségben örök érvényű értékek fogalmazódnak meg, melyekre a mai embernek is szüksége van. A népművészet, népi kultúra elsősorban múzeumokban, könyvtárakban van jelen, a mai ember életében csak mint érdekesség játszik szerepet. Szerencsére ez az álláspont az utóbbi időben változni látszik, egyre többen érzik fontosságát és szükségességét.
A népi műveltséget a természet oldaláról kell megközelíteni. A régi falusi ember a természetben élt, élete, munkája a természettől függött. Mozgásfolyamatait, változásrendjét átélte, élete szervezőjévé vált. Ez az élmény művészetére, kultúrájára is jelentősen hatott. Ma egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mesterséges környezetben az ember csak egy bizonyos pontig érzi jól magát, a természet világától való elidegenedés előbb-utóbb lelki és testi betegségekhez vezet. Ezt a problémát nagyon szépen érzékelteti a magyar nyelv természet szava, amely egyszerre jelenti a külső természetet és az ember belső lelki világának sajátosságait. (,,Jó természetű ember” – mondja a szólás-mondás.)
Fontos, hogy a mai generációkhoz is közelebb kerüljön a természet. A régi ember a természet örökösen megújuló folyamatait szokásrenddel építette be az életébe mely nemzedékről nemzedékre öröklődött. Volt egy éves szokásrend és egy emberi életet végigkísérő szokásrend. Az éves szokásrend a természetben megjelenő átmenetekhez kapcsolódó szakrális szertartásokból állt. Ide tartozott a téli és nyári napforduló, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség, valamint az ezek köré csoportosuló ünnepeink. Az évek múlásával pedig az ember egyik életszakaszából a másikba kerül. Minden életszakaszhoz és az ezek közti átmenetekhez is tartozik szokásrend. Alapvetően három nagy életszakaszt különböztetünk meg, a gyermek, a felnőtt és az öregkort.
Tanulással kezdjük az életet
Mint köztudott a gyermek fő tevékenysége a játék! A tanulást sem kell elválasztani a játéktól. Nem is olyan régen még minden fontos dolgot megtanultak játszva vagy játék közben. De nem mindegy, hogy mivel játszik a gyerek és milyen környezetben.
Kezdjük az elején. Ahogy világra jön egy élet, az édesanyja rögtön játszik vele. Legelőször a kisded mondókákat hallja anyja szájából a kicsi. Ide tartoznak az altatók:
Tente, baba, tente
Itt van már az este
Köszöngetnek szépen,
Csillagok az égen.
A cirógatók, tenyérjátékok, ahol a felnőttek a mondóka közben a gyermek arcát, kezét simogatják, majd a végén megcsiklandozzák:
Kerekecske, dombocska,
Itt szalad a nyulacska,
Itt szalad, ott megáll,
És egy körutat csinál,
Ide bújik, ide be,
Kicsi gyermek keblibe.
Az ujjolvasó mondókánál a felnőtt sorra megfogja a kisgyermek ujjait, a hüvelykujjától a kisujja felé haladva számol.
Ez a malac piacra megy,
Ez itthon marad,
Ez kap finom pecsenyét,
Ez semmit se kap,
Ez a malac visít nagyot:
Uí, uí, éhes vagyok!
Hüvelykujjam almafa,
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam felszedte,
Gyűrűsujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette,
Megfájdult a hasa tőle.
Azután jönnek a piszézők, láblógatók, állítgatók:
Áll a baba áll,
Mint a gyertyaszál,
Esztendőre vagy kettőre,
Nagylány leszen már.
Majd mikor már megtanult menni a gyerek, a sétáltatók és a táncoltatók következnek.
Jár a baba, jár,
Mint a kismadár,
Holnapután a kert alatt
Lepkét is fog már.
Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére.
Mert a rétes igen jó,
Katonának az való.
Az igazán szórakoztató kisdedjátékok a tapsoltatók, csipkedők, ökölütögetők, ahol a felnőttek a kisgyerekek két kezét vagy öklét játékosan összeütögetik a mondóka ütemére. A csipkedő mondókáknál felváltva egymás kézfejébe csípnek. A lovagoltatóknál a gyermeket a térdükre vagy a nyakukba ültetik és ,,höcögtetik”, lovagoltatják.
Csíp-csíp, csóka,
Vakvarjúcska,
Komámasszony kéreti a szekerét,
Nem adhatom oda,
Tyúkok ülnek rajta,
Hess, hess, hess!
Töröm, töröm a mákot,
Sütök vele kalácsot.
Tisztítom a mogyorót,
Annak adok aki jó.
Hám, hám, hám.
Hopp, hopp katona,
Felülök a csikóra.
Én ülök a csikóra,
Ti meg ketten a lóra.
Mit csinálunk ma rosszul?
...... Ha olyan korban kerül tv elé a gyerek, amikor még nincs tisztába a méretarányokkal, akkor nem kis zűrt okoz benne, hogy azok az emberek, akiket nap mint nap lát, most egészen kicsik, még nála is kisebbek pedig felnőttek, és ennek az ellenkezőjével szembesül, amikor az utcán lévő óriás plakátokat látja.
Az énekes játék ma is vonzó eszköz, és még az is marad. Igazi szerepet azonban csak a játékban kap, ezen keresztül fejti ki érzelmi és értelmi hatásrendszerét. A játék empátiája mélyíti el a szövegekben az ember és a természet szoros kapcsolatát. Ennek a folyamatnak a kialakulásához önmagában az énekes játék sem elegendő. Fontos kiegészítője a mesevilág, a hagyomány tárgyi, képi kifejeződései, s nem kevésbé a vallások gondolatvilágának megismerése. Ezek az ismeretek vezetnek el hagyományaink hasznosításához.
Hagyományaink annyit érnek, amennyit gyermekeink fejlődéséhez, azaz a holnap számára nyújtanak. Értékük eldöntéséhez mérlegre kell tenni őket.
/Részlet Róka Margit
MAG közösség/

Ha mégis beteg lett valaki
Két-három nap lappangás után hirtelen tör rá az emberre az influenza, amely legtöbbször 39-41 fokos lázzal, erős torok- és fejfájással, ízületi- és végtagfájdalommal, valamint általános gyengeséggel "érkezik". Már a betegség gyanúja esetén is érdemes orvoshoz fordulni, mert elhanyagolása súlyos szövődményekhez - felsőlégúti fertőzésekhez, arc- vagy homloküreg-gyulladáshoz, középfülgyulladáshoz, hörghuruthoz vagy tüdőgyulladáshoz - vezethet.
Az influenza kezelése tüneti, a betegség legyőzéséhez elengedhetetlen az ágynyugalom, a tápanyagokban gazdag étkezés, a megfelelő folyadékpótlás és a lázcsillapítás.
Segít a B6 és a B12 vitamin, valamint a cink és a szelén
A tápanyagdús étkezés nemcsak a betegségek megelőzésében, hanem gyorsabb legyőzésükben is segíthet. Egészségesen is fontos a megfelelő fehérjebevitel, betegen viszont kiemelten figyelni kell rá.
Fehérjéből a napi ajánlás felnőtt ember számára napi 50-60 gramm (testsúlykilogrammonként 0,8 gramm), várandósoknak körülbelül 10 grammal több. Fehérjében gazdagok a sovány húsok, a halak, a tejtermékek, a tojás és az olajos magvak. (A tejtermékekkel azonban érdemes óvatosnak lenni, egyeseknél fokozhatja a nyálkatermelést, valamint előfordulhat, hogy a hányást, hányingert is felerősíti.)
A magas fehérjetartalamú táplálékok általában gazdagok B6 és B12 vitaminban is, amelyek kulcsfontosságúak az immunrendszer normális működése szempontjából. Az ásványi anyagok közül különösen a szelén és a cink segíti a fertőzések legyőzését. A fehérjében gazdag táplálékok (hüvelyesek, olajos magvak, baromfihús) általában ezekben az ásványi anyagokban is gazdagok.
Segítenek a déligyümölcsök, a kelkáposzta és a brokkoli
A gyümölcsök élénk színvilágát meghatározó flavonoidok szintén serkentik az immunrendszer működését. Flavonoidokban gazdag a grapefruit, a narancs, a citrom és a lime is. A déligyümölcsök fogyasztása magas C-vitamintartalmuk miatt is előnyös: a legújabb kutatási eredmények szerint bár C-vitaminnal a megfázás vagy az influenza nem előzhető meg, a betegség lefolyását meggyorsítja.
Az immunrendszer megküzdését a különféle fertőzésekkel segíti a glutation vegyület is, amely egy erőteljes antioxidáns hatású molekula. Megtalálható többek között a kelkpáposztában, a brokkoliban vagy a káposztában is.
Aki hányingerrel, hasmenéssel is küzd, kerülje a szilárd ételeket, helyette fogyasszon minél több folyadékot, elsősorban meleg, koffeinmentes italokat. Ha a gyomor működése rendeződött, érdemes fokozatosan visszatérni a szilárd táplálékokra. Célszerű gyomorkímélő ételekkel kezdeni: banánnal, rizzsel, krumplival vagy kétszersülttel.
Végül a közelmúltban a tudományos kutatások igazolták a nagymamák népszerű elméletét is, miszerint a "húsleves szinte gyógyszer". A Chest című tüdőgyógyászati szaklapban megjelent kutatás szerint a csirkehúsleves előnyös a megfázásos tünetek kezelésében: csekély mértékben, de enyhíti a felső légúti fertőzéseket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)