Az emberi élet egyik legvarázslatosabb színtere a zene világa. A zene még ma is bűvös erőket képes megmozgatni bennünk, életélményünket, jelenlétünket és a saját természetünknek megfelelés érzését a végsőkig képes felfokozni. Ez a varázserő képes a hangulatok, érzésvilágok megjelenítésén túl emberi mivoltunk legalapvetőbb adottságait működésbe hozni.
Bartók Béla szerint: "Az igazi népzene a természet tüneménye, olyan öntudatlan alkotás eredménye, amely minden kulturális befolyástól mentes. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei: a virágok, állatok."
Mitől lehet ilyen varázsereje éppen a zenének? Hogyan lehet a hangrezgésekből álló zene élő szervezet? Milyen természeti erő teremti bennünk az ilyen mágikus zenét?
A zene az egyetlen művészet, amiben a térbeliség nem játszik szerepet. Még az időbeliség is sajátos törvényű a zenében. Bár az egyes hangok az időben egymásra következnek, a zene jellegét az indító és a végső hang szabja meg. Az új Oxfordi zenetörténet leírásában "az ősi dallamot lényegében a motívum első és utolsó hangja közti feszültség szabályozza. Minden köztes hangot a végső hang felé törekvés határoz meg. Mind a motívum, mind ismétléseinek sorozata határozott minta szerint növekszik. A dallam ezen növekedése kétségtelenül egyike a fő okoknak, amiért a zene olyan fontos az ősi népek életében. A zene és a tánc olyan mozgást teremt, ami valamit előidéz, ami több, mint maga az eredeti mozgás. Ahogy énekel és táncol, az ember felfedez magában egy mindent átható elemet, melynek felfokozó, felszabadító vagy gyógyító hatalma számára ismeretlen a mindennapi életben.
A zene egy jármű, hajó vagy út, ami átviszi a halandót egy másik földre." Úgy tűnik a zene téridőn kívüli természete lényeges ahhoz, hogy a tudat szokásos ellenőrző, mindent uraló mechanizmusait lényegében ki tudja kerülni. Bár a zene világa láthatatlan, valóságosan érzékeljük, ahogy kinyílik bennünk, ahogy elrepít egy megfoghatatlan, de mindennél fontosabb világba. Ez a téridő nélküliség a zenének kozmikus jelleget ad. A zene varázserejétől megmozdul a bennünk élő, ismeretlen kozmikus erő, és életet, új életet adva érezzük, hogy megtáltosodunk, élőbb életre, teljesebb világba jutunk. Szabolcsi Bence szerint "a zenével mindig az ismeretlent vagy alig tudottat írjuk körül, mindig a messzeségbe akarunk kilépni önmagunkból." A látható- tapintható világ felett különös, bármikor felidézhető varázslatként terül ki a zene világa. A zene a világtörvény egy titkos részét fedi fel. Az emberi test és lélek összhangját úgy teremti meg, hogy az embert (közvetlen) összefüggéseiből kiemelve a természeti világ, a vegetáció tagjává avatja." "Énekelni és zenélni évezredeken át minden műveltségi fokon és minden körzetben azt jelenti, hogy varázsolni, elbűvölni, ráolvasni.
/Forrás:
Grandpierre Attila
részlet/
.
részlet/
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése