A boszorkányság az emberi civilizációval egy időben alakult ki. Az ismeretlentől való félelem, és annak az életünkben hitünk szerint betöltött szerepe hozta létre a boszorkányokat, akik az ismeretlenből varázsolnak jót vagy rosszat - valamit, amit irányítani tudunk.
A boszorkányok mindig is közvetítők voltak az ember és a misztikus természetfeletti hatalmak, például az angyalok és a „fenti” lelkek között. Amikor egy boszorkány sikeresen oldott meg egy látszólag rejtélyes problémát, azt varázslatnak tekintették, hiszen ezt a folyamatot logikával vagy észérvekkel nem lehetett megmagyarázni. A boszorkányság maga annyit jelentett, hogy ezek a médiumok a magasabbrendű égi hatalmak vagy lelkek segítségét kérték egy probléma megoldáshoz, és ennek érdekében bizonyos rituálékat végeztek.
A bölcsek fortélyai
A boszorkányság angol neve eredetileg azt jelenti: a bölcsek fortélyai, ügyessége. A bölcsek pedig azok voltak, akik a természet útját követték, összhangban voltak annak erőivel, ismerték a gyógynövények és az orvoslás tudományát, hasznos tanácsokkal látták el közösségük tagjait, és ugyanolyan nagyra becsült, szinte szent emberek voltak, mint a sámánok a falujukban.
A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan valaki, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, illetve rosszat, betegséget, pusztulást hoz.
Két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek:
striga „seprűs boszorkány” - a kereszténység felvétele előtti időkből származó néphit szerint egyes asszonyok éjszakánként állatok alakját öltik magukra és az alvók vérét szívják, elevenen felfalják őket vagy nyomasztó látomásokat okoznak nekik („lidércnyomás”) malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) - jelentése „rontó”, „ártó” - ez volt a tulajdonképpeni női boszorkány vagy férfi boszorkánymester, jövendőmondással, "rontással", varázslással foglalkozó ember, illetve akit ezzel gyanúsítottak
A boszorkányüldözések története
A kereszténység korai időszakában a pogány hit követői az egyház ellenségeinek, vetélytársainak számítottak. Ezért a régi vallás isteneit az új vallás ördögeinek nyilvánították. Azokat pedig, akik nem tértek át az új hitre, a Sátán híveinek tekintették. A kereszténységet el nem fogadó emberek ellen valóságos hadjárat indult. A pogány vallások varázslóit, javasembereit, jövendőmondóit azzal vádolták, hogy terméketlenné teszik az asszonyokat és az állatokat és rontást küldenek a termésre.
A 15-18. századi európai boszorkányüldözések
1484-ben VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen. A sokféleképpen magyarázott pápai bulla mindenekelőtt részletesen felsorolja, hogy a boszorkányok miféle ártalmas gonoszságoknak a szerzői. Azután teljes hatalmat ad az inkvizítoroknak perbefogásokra, s egyszersmind utasítja a papságot, hogy a szószékről világosítsák fel a népet a boszorkányok üzelmeiről. A bulla lényege az volt, hogy szembe fordítsa a keresztény embereket a természeti vallás követőivel. Azt állította, hogy a boszorkányok ártalmas varázslatokat folytatnak és az ördöggel kötöttek szövetséget, megtagadták Istent és az ördögre esküsznek, mindezzel pedig elveszítik az örök üdvösségüket.
A boszorkánysággal megvádolt emberek az esetek többségében becsületes keresztény nők és férfiak, egyedül maradt özvegyek stb. voltak, akiket szépségük, érdeklődési körük, megközelíthetetlenségük, netán esetleges szakmai tudásuk miatt (pl. bábaasszonyok, akiknél túl kevés újszülött halt meg, vagy füvesasszonyok) az őket körülvevő közösség megbélyegzett és kivetett. (Az egyházi bírósághoz a közösségek világi vezetői nyújtották be a perkérelmeket. A hivatalos hóhérok által végrehajtott ítélet általában máglyán való elégetés volt, amit nyilvánosan hajtottak végre. Az embereket ezzel is az adott közösség íratlan törvényeinek betartására figyelmeztették.
Míg a legnagyobb boszorkányper-hullám elindítása az említett domonkosrendi inkvizítorok nevéhez fűződik, addig a boszorkányégetések ellen elsősorban jezsuita szerzetesek emelték fel a hangjukat, de ennek sokáig sem az egyházi, sem a világi hatóságok körében nem lett hatása (sőt maguk is sokszor menekülni kényszerültek a bosszúból a nyakukba akasztott perek elől). A 15-18. század közötti boszorkányüldözések kivégzett áldozatainak száma durva becslések szerint megközelíti a kilencmilliót! Ez a hihetetlen szám egyaránt tartalmaz nőket, férfiakat és gyermekeket. Néhány helyen még állatokat is végeztek ki, mert azt hitték, hogy állat testébe bújt a boszorkány. Ez az időszak jó alkalom volt a hatalmon levők számára is, hogy leszámoljanak politikai vagy családi ellenségeikkel, illetve azokkal akiket irigyeltek.
/Forrás: Boszorkányüldözés/
Rejtélyek Könyves Kálmán és pecsétgyűrűje körül
Az 1800-as évek végén az Esterházy-család egyik ma Ausztriához tartozó településen egy különös lelet látott napvilágot: egy aranygyűrű, mely az uradalom intézőjéhez, Ernst Sedlmayrhez került. A gyűrű az 1900-as évek elején már megfordult a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyet azóta többször is ismertettek, miközben hitbizományként a család legidősebb férfitagja birtokában maradt, többnyire kívül a mai Magyarország területéről.
Könyves Kálmán és a boszorkányüldözés
Magyarországon olyan, hogy inkvizíció nem volt. Kálmán király dekrétumainak első könyvének 57-es fejezetét számtalan ember ismeri, csak mi a “Fejezet a boszorkányokról” néven emlegetjük. Tulajdonképpen ezek a törvények egy-egy mondatban vannak összefoglalva, így egy fejezet általában egy mondatot tartalmaz. Az 57. bejegyzés így hangzik: „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat..” azaz “Boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, semmilyen kereset ne legyen”. A törvénykönyvébe foglalt, felvilágosultságát igazolni látszó kijelentés, miszerint boszorkányok pedig nincsenek, valójában csak a kereszténység megerősítését szolgálta: könyves királyunk csak a strigák, a pogány hitvilág szerinti csodatévőnők létezését tagadta, ugyanebben a törvénykönyvben törvényt hozott a maleficák, a bűbájosok ellen. Tehát a törvényt csak félreértésből magyarázták a boszorkányokra. Milyen törvény rendelkezik a maleficák (azaz boszorkányok, bűbájosok) ellen? Íme Kálmán király Első könyvének 60. fejezete: “A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe.” – törvény, ami tulajdonképpen a kivégzéssel volt egyenlő. Magyarországon a boszorkányperek száma a XVIII. században tetemes. A hozzá kapcsolódó vádak is vadabbak, esztelenebbek, ne feledjük, mindez abban a korban, amikor az ország nehéz helyzettel és elmaradottsággal küzdött. Emberek váratlan betegsége elég volt ahhoz, hogy valakit boszorkánysággal vádoljanak, sőt, alakváltoztatással is. Kutya, macska, illetve más állat alakjában voltak képesek az éj leple alatt megrontani embereket, állatokat. Magyarországon 1713-ban merült fel első ízben a Sátánnal való közösülés vádja. Boszorkánysággal vádoltak személyeket, hogy a szájában vitt ki a templomból szent kenyeret, esetleg éjjel eljárt a férje mellől és ágyába seprűt téve helyettesíttette magát, ami által a férj nem vette észre asszonya éjjeli kóborlásait. A legrégibb magyar boszorkányper 1565-ben esett meg Kolozsváron, ami egy Boczi Klára nevű nő elégetésével ért véget.
Híres gyűrűbirtokosok
A gyűrű birtokosai valamennyien jeles személyiségek voltak, köztük a müncheni, majd salzburgi művészettörténeti tanszék vezetője, Hans Sedlmayr vagy a híres növénynemesítő, Kurt Sedlmayr akadémikus. Ez utóbbi gyermekei, a magyar műemlékvédelmet építészi munkásságával több évtizeden keresztül meghatározó János és testvére, a szintén növénynemesítő Tamás. Ők ketten adományozták e gyűrűt a Magyar Nemzeti Múzeumnak, mely 2005 elején került az intézmény tulajdonába. A lelet különlegessége arra indította a múzeumot, hogy a lehető legrövidebb időn belül a nagyközönségnek is bemutassa a tárgyat.Az aranygyűrű egyike a középkori Magyarország legrejtélyesebb emlékeinek. Részben lekopott, de a XX. század elején még teljesen ép latin felirata alapján Könyves Kálmán királyunk (1095-1116) pecsétgyűrűjéről van szó: ANULUS COLOMANNI REGIS (Kálmán király gyűrűje). A gyűrű személyes jellegét hangsúlyozza a karika belsejében található GUT GUT GUTANI TABAL felirat, melynek apotropaikus, védő jelleget tulajdonítottak villámcsapás, valamint különféle betegségek ellen, bár a szöveg egyértelmű feloldása mindmáig nem ismert, értelmezését az arámi illetve a gót nyelv alapján kísérelik meg a mai kutatók.
Thebal-gyűrűk Európában
Ilyen, általában aranyból készült, ún. Thebal-gyűrűk a XI-XII. századi Nyugat-Európában az arisztokrácia körében közkedveltek voltak, csaknem 30 példányt ismerünk belőlük. Nálunk az egyszerűbb kivitelű mágikus gyűrűk első nagy virágkora szintén a XI-XII. század fordulója volt. A gyűrű - melynek se kezdete, se befejezése - a végtelen szimbóluma, de egyben azt a zárt teret is jelképezi, melyen belül a viselője védelmet élvez, és ahová az ártó hatalmak nem hatolhatnak be. Noha felmerültek kételyek a Kálmán-gyűrű hitelességével kapcsolatban, egyedi megformálása, sajátosságai alapján, mégis több érv támasztja alá azt, hogy egyik jelentős királyunk személyes tárgya került a Nemzeti Múzeumba.
Forrás: National Geographic, Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése