Dzsingisz kán

 Dzsingisz kán  eredeti nevén Temüdzsin (kb. 1162 – 1227. augusztus 18.) mongol nagykán és katonai vezető, aki egyesítette a mongol törzseket és megalapította a Mongol Birodalmat elfoglalva Ázsia legnagyobb részét, beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát is. Ez volt a világtörténelem legnagyobb összefüggő területű birodalma.

 

Dzsingisz kán eredetileg Temüdzsin néven látta meg a napvilágot, és egy alacsonyabb rangú mongol vezető, a mintegy 40 család felett parancsoló Jiszügej Baatur fia volt. A világhódító vezér gyermekkorát az előkelő származás ellenére nehéz sorban töltötte, ugyanis apja pár évvel a születése után meghalt, örökségét pedig elorozták a rivális famíliák. Temüdzsin később egy szövetséges törzsfő lányával, Börtével kötött házassága és apja barátai segítségével mégis képes volt visszaszerezni örökségét, majd lassan megindult felfelé a nomád világ kegyetlen ranglétráján.

A sztyeppe zűrzavaros viszonyai közepette nem csak katonai, hanem diplomáciai zsenire is szükség volt ahhoz, hogy a számos nemzetségből egységes horda legyen, ám Temüdzsin mindkét követelménynek megfelelt. Apja híveiből erős szövetséget kovácsolt, segítségükkel legyőzte ellenségeit, később pedig a belső vetélytársakkal is sikeresen elbánt, így 1206-ban a mongolok kagánjává, azaz nagykánná választották. Temüdzsin ekkor vette fel a Dzsingisz nevet, ami feltehetően annyit tesz: tenger népek ura. A nagykán a későbbiekben mindent meg is tett azért, hogy ezt a nevet jogosan viselje. 

Kevéssé ismert, de Dzsingisz kán uralkodása nem csupán a hódításról, vérontástól és a világ terrorizálásáról szólt; az új uralkodó komoly belső reformokat hajtott végre annak érdekében, hogy – más nomádállamokkal szemben – az ő birodalma kiállja majd az idő próbáját. Dzsingisz először is – a hadrend alapján – a tízes számrendszer szerint rendezte el népét, 10 000 harcosból alakítva ki egy tüment, a mongol horda legnagyobb katonai egységét. A nagykán eközben teljes toleranciát hirdetett, megszüntette a muszlim, kínai és természeti vallások hívei közti konfliktusokat, és bevezette az ujgur írást, amivel megteremtette a mongol írásbeliség alapjait. Dzsingisz kán víziója nyomán született meg a horda legendás fővárosa, Karakorum, ahova a következő évtizedekben, a világ minden tájáról áramlottak a mesés kincsek, miközben a birodalom – az odahurcolt iparosok és tudósok révén – a meghódított népek tudását is importálta. 

Később, amikor a Mongol Birodalom már a Selyemútra és az észak-déli irányú „Prémútra” is kiterjesztette hatalmát, Dzsingisz sokat tett annak érdekében is, hogy országa minél jelentősebb kereskedelmi haszonban részesüljön. Mindezt azért fontos kiemelni, mert egyfelől tény, hogy a nagykán élete végéig egy analfabéta, nomád hadvezér maradt, ugyanakkor, minden korlátja ellenére, mint politikust szokatlan éleslátás és bölcsesség jellemezte. Neki köszönhető, hogy a birodalom nem csupán ide-oda nyargalászó hordákból állt, bár kétségkívül a mongol terjeszkedés leghangsúlyosabb része a pusztítás és a vérengzés volt.

Dzsingisz, miután egyesítette a mongol törzseket, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legjelentősebb ázsiai birodalmak – Kína és a perzsa Hvárezm – között húzódó végtelen sztyeppét is uralma alá hajtsa. A nomádok véres hadjáratban meghódították a Kara-Kitáj Birodalmat, elfoglalták a Hszi-Hszia Királyságot, miközben a tajgaövezetre is kiterjesztették befolyásukat. Dzsingisz kán aztán az 1213-as esztendőben a Kínai Nagy Fal mögé is betört, feldúlta az északi Jin Birodalmat, és elüldözte az ottani császárt. A mongolok Kínában szembesültek a várvívás jelentette nehézségekkel, de – az onnan elrabolt mérnökök révén – a hadjárat után a kor legmodernebb ostromeszközei már őket segítették; ezeket a Hvárezmi Birodalom elleni hadjáratban már sikeresen alkalmazták.

Miután a perzsák 1218-ban, Otrar városában lemészárolták egy mongol karavánt, Dzsingisz kán bosszúhadjáratot hirdetett a Közép-Ázsiát uraló sah ellen, két év alatt megsemmisítette az ellenséges birodalmat, és eljutott a Perzsa-öbölig. A nagykán hordái talán a Hvárezm elleni háború során hajtották végre a legszörnyűbb pusztítást, amikor százezres lakosságú városokat romboltak porig, miközben a lakosság nagy részét lemészárolták, a „szerencséseket” pedig a távoli Karakorumba hajtották. Az 1218-20-as hadjárat során Dzsingisz, fia, Ögödej (ur. 1229-1241) személyében már utódját is kijelölte, aki – a menekülő perzsa sahot üldözve – egészen Indiáig jutott, de a mongolok ezt a birodalmat ekkor még nem tudták meghódítani.

Dzsingisz kán utolsó nyugati hadjárata 1223-ban indult, mely során – Szübötej vezetésével – a rettegett hordák a Kalka-folyó mellett megsemmisítették az orosz és kun fejedelmek egyesült seregeit, és vazallusi sorba taszították a kelet-európai sztyeppe népeit. Az idősödő nagykán utolsó hadjáratát 1226-ban, a fellázadó Hszi Hszia királysága ellen indította meg, életét pedig az ostromolt főváros, Ninhszia alatt fejezte be, 1227. augusztus 18-án. Az Attila hun király példáján jól ismert nomád szokások értelmében, Dzsingisz kánt titokban, ismeretlen helyen temették el, sírját pedig a mai napig nem sikerült megtalálni.

Dzsingisz kán két évtizedes uralkodása alatt létrehozta a földkerekség addigi legnagyobb birodalmát, melynek határai 1227-ben az Uraltól Ázsia keleti partvidékéig, Szibériától az Indiai-óceánig és a Himalájáig húzódtak. A nagykán uralkodása alatt a vérszomjas mongolok – akiket a magyar nyelvben egy kisebb törzs, a tatárok nevével szoktunk azonosítani – teljesen átrajzolták Ázsia arculatát: egész népeket töröltek el a föld színéről, városokat döntöttek romba, és több száz éve virágzó kultúrákat semmisítettek meg. Dzsingisz kán valódi teljesítménye azonban nem a hódítás, hanem az általa uralt Ázsia megszervezése volt, reformjai és a birodalom bölcs felosztása révén elérte, hogy a mongolok félelmetes diadalmenete még évtizedekig folytatódhasson.

 A vérszomjas nomádok így nemsokára – vesztünkre – egészen Magyarországig jutottak, miközben meghódították Indiát, uralmuk alatt egyesítették Kínát, és végigszáguldottak a Közel-Keleten is. 

forrás. Rubiconline

Szerző: Tarján M. Tamás

Dzsingisz kán városa

Katedrálishoz hasonlító palota, kikövezett utcák, a legkülönbözőbb kultúrákhoz és fajokhoz tartozó emberek: ez volt Karakorum, a legendás mongol uralkodó, Dzsingisz kán fővárosa, amelyet a XIII. században alapított. Ide jött el hozzá Marco Polo, idejöttek a pápák, királyok, császárok küldöttei.

A mitikus város épületeit feltárta a Karakorum-expedíció, amely a Mongol Tudományos Akadémia, a bonni egyetem és a német régészeti intézet munkatársaiból állt

A város napvilágra hozott részei arról tanúskodnak, hogy Dzsingisz kán és utódai, Ödödej és Kublaj kán nyitott, széles látókörű emberek voltak. Dzsingisz magáévá tette azt a régi kínai közmondást, mely szerint "lóhátról meg lehet hódítani egy birodalmat, de az irányításhoz le is kell szállni róla". Ezért 1220-ban megparancsolta, hogy építsék fel az első mongol várost. A nomád, sátrakban élő mongolok azonban nem értettek az építészethez, így bevonták a Kínából és Európából bevándoroltakat. Az építtetést Dzsingisz fia, Ögödej kán fejezte be 1235-ben.

A régészek révén mára annyi kiderült, hogy a várost falakkal osztották különböző zónákra, a házakat kínai téglákból emelték és a padlófűtés működött bennük. Az utcák kövezettek voltak. Találtak rengeteg idegen pénzt, edényeket, bútorokat. A stílusok sokfélesége arról árulkodik, hogy a városban sokféle kultúrájú nép élt együtt. A régészek dokumentálni tudják oroszok, németek, franciák, magyarok, perzsák, kínaiak, örmények, grúzok nyomait. Von Rubruk naplójában feljegyezte, hogy Dzsingisz kán és utódai a vallásokkal szemben igen toleránsak voltak. Karakorumban 12 buddhista templom volt - egynek már megtalálták a maradványait - két mecset és a város külső részében egy keresztény templom. A kánoknak "bankjaik" voltak, ahová a lakosság elhelyezte 1800 grammos rudakba öntött aranyát.

Az egyik legérdekesebb feltárt épület a Tízezer béke palotája. A kán itt fogadta a követeket, kérelmezőket, amikor a városban tartózkodott. Rubruk úgy írja le, mint egy templomot, "egy fő és két oldalhajóval, amelyeket két sor oszlop választ el egymástól."

"A mi felfedezéseink szerint a palotának 64 oszlopa volt, padlózata üveges kerámiából készült, a falak 35 méter hosszúak voltak, és embermagasságig téglából raktál őket. Erre az alapra helyezték a favázat, amelyet értékes szövetekkel béleltek ki." Mindeddig azonban nem találták meg azt, ami valószínűleg a legnagyobb szenzációnak számítana: a legendás ezüst fát, amelyet a kán számára készített Guillaume Bouchar francia ötvös, hadifogoly. Von Rubruk naplója alapján tud az utókor arról, hogy a szobor a nagy trónteremben volt elhelyezve, és a törzsébe elrejtőzött szolgák az ágakról mézet, tejet, rizslikőrt, és bort csurgattak alá a vendégek elkápráztatására.

A városnak rövid élete volt. 1260-ban, csupán 40 évvel alapítása után Kublaj kán, Dzsingisz unokája Pekingbe tette át székhelyét, és Karakorum hanyatlásnak indult. 1371-ben pedig, amikor a kínaiak legyőzték a mongolokat, a várost a földdel tették egyenlővé.