Az 1848-as forradalomban tevékeny részt vállalt: segített a 12 pont megfogalmazásában, nemzetőrnek állt, küldöttségben járt a bécsi felkelőknél, és a hivatalos lap társszerkesztőjeként Debrecenbe is elkísérte a menekülő kormányt. 1848-ban ismerte meg Laborfalvi Rózát, akit augusztus 29.-én feleségül vett. A házasság komoly felzúdulást váltott ki mind családja, mind barátai körében, mivel az akkor már ismert és sikeres színésznő idősebb volt Jókainál, és volt egy házasságon kívüli gyermeke is.
A szabadságharc bukása után bujkálnia kellett, ezért Tardonára menekült. Ezt az időszakot meséli el az "Egy bujdosó naplója" című műve. 1850-ben, részben felesége közbenjárására, kegyelmet kapott és visszatérhetett otthonába.
Nagyon sok regényt írt, és már az 1850-es években hatalmas népszerűségre tett szert. Ő lett az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Sokat utazott, 1853-ban járt először Erdélyben. Feleségét is többször elkísérte fellépéseire, 1857. szeptember 3.-án Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház.
1858. decemberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választották. Közben különböző újságokat indított: 1856-ban a "Nagy Tükör", 1858-ban az "Üstökös" című élclapot, 1863-ban "A Hon" című folyóiratot alapította meg. A lap egyik vezércikkét a kormányzat sértőnek találta, így Jókait, mint felelős szerkesztőt, sajtóvétségért egy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönből egy hónap múlva szabadult. Az 1880-as években sorra lemondott lapjai szerkesztéséről, csak az "A Hon" és az "Ellenőr" egyesüléséből keletkezett "Nemzet"-nek, majd annak megszűnése után utódjának, a "Magyar Nemzet"-nek maradt haláláig névleges főszerkesztője.
1894-ben Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma alkalmából hatalmas lelkesedés kíséretében megjelentették műveinek százkötetes díszkiadását és a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává is avatta.
Az Aranyember
Írója legkedvesebb regénye volt. Azért-e, mert szülővárosához, Komáromhoz kötődik vagy mert a maga zaklatottságát, titkos szerelmét rejtette bele? De valami általánosabbat is: a modern ember csömörét, elvágyódását egy zavartalan szerelembe, egy romlatlan édenbe. Hányan írták meg ezt a vágyakozást később, Jókai után? De ugyan hányan ilyen gyönyörűen? "Oly szép, mint egy hajnali álom", mondta rá Mikszáth.
1886. november 20.-án meghalt felesége, Laborfalvi Róza. Jókai ettől kezdve fogadott unokája, Jókai Róza (Benke Róza leánya) házában élt, aki Feszty Árpád festőművész felesége volt. Viszonyuk 1899-ben megromlott, mert az idős író szeptember 16.-án feleségül vette az akkor 20 esztendős Nagy Bellát. Az eseményt a közvélemény is óriási felháborodással fogadta. A pár nem törődött a támadásokkal. Számos külföldi utazáson vettek részt, és Jókai töretlen lendülettel írta regényeit, mint "Az én életem" regénye, "A mi lengyelünk", "Ahol a pénz nem isten" vagy "A börtön virága", bár ezek színvonala már nem érte el a korábbi remekművekét.
Jókai Mór 1904-ben, életének 79. évében, tüdőgyulladásban hunyt el.
Forrás: Wikipédia
Kevesen tudják, hogy a nagy Jókai életműben komoly gasztronómia történeti írások, összeállítások, forrás-közlések is találhatók.
Közismert és sokszor megírt, leírt kedvence volt a malacköröm babbal főzve. Kapott is ez az étel Jókaitól meseszép elnevezést: görög olvasó angyalbakanccsal. Tűzkő homokkal - így kedveskedett a szaftos pörkölt mellé, körítésnek kapott darás kockatésztáról.
A hazai ízek, fűszerezések, a mindennapi ételek jelentették számára a különlegességet. Jókai Jolán írja: Móricz bátya kisevő volt, de nagyon szerette a csibének a zúzáját, meg a combját, libának a mellét hidegen. Tavasszal a tárkonyos bárányt. Tőle tudjuk azt is, hogy minden hüvelyes veteményt nagyra becsült. A lencsét például disznó fülével és sonkával, a borsót csíkos káposztával.
Írásaiban egész kötetnyi gasztronómia történeti érdekesség található. Figyeljük, hogy az 1854-ben megjelent a "Kárpáthy Zoltán"-ban mit olvashatunk.
"Nem az ős, patrialkális lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz ül, kinek-kinek el levén rendelve a maga helye, s elkezdik a levesen és végigfolytatják az egész fogáson, háziúr és asszony agyonfáradnak a kínálkozásban.
A haladó korszellem más módot hozott be, asztal csak az ételek számára áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik, mellettök kanálak, villák, kések és tányérak mind egy halomban. Ki-ki vesz magának, amire szüksége van, ott kezdi, ahol akarja, eszik, iszik kínálás nélkül, s letelepszik, ahol helyet talál, a legszemesebbé a legízletesebb falat, a legkényelmesebb hely, senki sem fűszerezi kínálkozásával a vendégséget. Az emberek úgy esnek át rajta, mintha raboltak volna, s félnének, hogy egy másik társaság rajtok üt és elhordja az orruk elől."
Ugye Önök is kitalálták, ez a korabeli svédasztal leírása, ami a mai napig lépésről lépésre ugyanígy működik. / Barta László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése