Írás, könyvnyomtatás

Nincs olyan pillanata az életünknek, amelybe az írás bele ne szövődne. Az emberi szellem fejlődésének két leghatalmasabb mozgatója a beszéd és az írás.

Az ábécé, az írás az emberi szellem egyik legnagyobb találmánya, és egyik legfontosabb segítőtársa volt a történelem hajnala óta.

Kínában szótagokat, Egyiptomban képeket, Mezopotámiában ék alakú jelek kombinációját használták betűként, leírni ezt vagy azt a beszélt nyelvet. Mivel a beszéd, a kiejtett szó, elszáll – az embernek a műveltség legelső korszakaiban már az volt a törekvése, hogy a kimondott szónak maradandó nyoma legyen.
Érdekes írásmódja volt az asszíroknak és babilóniaiaknak, akik agyagtáblákra nádtollal úgynevezett ékírást alkalmaztak, de ezt és az ősgermánok úgynevezett rúna-írását, meg a hettitákét is ma már csak a szaktudósok képesek elolvasni. A dél-amerikai maja, inka, azték kultúra írása is sok érdekes dolgot őrzött meg az utókornak, de csak kitartó kutatók sok fejtörése árán váltak elolvashatóvá, hiszen élő emberi közösség már nem maradt, aki használja. A Húsvét-szigeti bennszülöttek híres írásának titkát még máig sem sikerült megfejtenie a tudománynak. Ellenben az arab írást a legtöbb mohamedán nép ma is használja, és él a jellegzetes kínai, japán, koreai, grúz, örmény, újgörög írás is.

A másolóktól a könyvnyomtatásig
A pergamen szó a görög pergamenéből ered, ami „pergamoni bőrt” jelent.
A velin kiváló minőségű pergamen (fiatal borjak bőre), amelynek legfőbb tulajdonsága, hogy nem issza be a tintát vagy a festéket és így megőrzi eredeti színét. A pergamen megjelenése két fontos és döntő lépést eredményezett : az egyik a lúdtoll használata volt és a másik a kódexek megjelenése és elterjedése. A kódexek az i. sz. 1 században tűntek fel és a 4 században már világszerte általánossá váltak. A kódexek írása már nem a rabszolgák dolga volt, mint egykor a rómaiaknál hanem a kolostorokban élő szerzeteseké. Az első kolostori másolóműhelyek Itáliában létesültek. Az első évezredben, Európában csak a kolostorok falai között a scriptoriumokban folyt a kódexírás és –másolás, kivéve Bizáncot ahol állami intézményekben is. A 12 .századtól nőtt a világi intézmények (műhelyek, cégek) száma Itáliától Németalföldig és ily módon nőtt az igényes, művészi kódexek száma és színvonala. Magyarországon virágzott a kódexírás, egészen a könyvnyomtatás elterjedéséig, a 16. századig. Itt említésre méltó Mátyás király[ Corvina könyvtára, mely jelentős helyet foglalt el Európában, nemcsak a kéziratos kötetei számával, hanem a könyvgyűjteményeivel is.

Johannes Gutenberg

Februárban két Gutenberg-évfordulóra is emlékezhetünk.1455. február 23-án nyomtatta ki (a világon először, addig kézzel másolt példányok voltak forgalomban) a Bibliát.
A másik: 1468. február 3.- halála.



Német nyomdász, korábban aranyműves, a mozgatható, cserélhető, kirakható betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálója. Nevével köthető össze – Gutenberg-galaxis néven – a kultúra valamennyi ága-boga, az internet megjelenéséig.
Övé – ő maga – az európai könyvnyomtatás születése.

Az ókori és középkori mesterek sok évszázaddal a nyomtatás feltalálása előtt nyomtattak pecsétnyomókkal és hengerpecsétekkel monogramszerű írásjeleket. A XII. sz. könyvkötői különleges acélbélyegzőkkel díszítgették a könyvtáblákat és különálló acélbetűikkel préselték a kötések bőrtábláira a könyv címét. Éremkészítők és aranyművesek már régebben készítettek feliratokat és díszeket keményebb fémbe vésett mintabetűknek és ornamenseknek fémbe való ütögetésével. Amikor Gutenberg a patricát (az acélpálcikába faragott betűt) puhább fémbe préselte, megszületett a matrica. Ez azonban még nem oldotta meg a betűöntés kérdését: azt, hogy a szedésben a betű képe vízszintes vonalban álljon egymás mellett, hogy minden egyes betű olyan széles testre legyen öntve, amilyent rajza megkívánt, hogy minden betű azonos magasságú legyen. Gutenberg fölfedezésének lényege a betűk sorozatgyártása, amely által lehetővé válik szövegek kiszedése, majd a sajtó felhasználásával ezekről több azonos példány készítése. Valójában ő fejlesztett ki elsőként olyan, mozgatható betűelemeken és nyomógépen alapuló módszert, amellyel sokféle írott anyagot lehetett gyorsan és pontosan kinyomtatni.

Február 2-án történt

Ezen a napon született Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857 február 2. – Técső, 1918 május 8.) magyar festő .

Hollósy Simon neve talán sokak számára nem hangzik olyan ismerősen, mint sok kortársáé. Kevés befejezett műve maradt hátra, ezekről a kritika különbözőképpen nyilatkozik. Az bizonyos, hogy a Müncheni akadémia egyik jeles tanítványaként tartották számon. Az örmény származású duhajkodó ifjút apja tereli a festői pályára, kiragadja iskolakerülő fiát a korcsmázó legények köréből és útnak indítja Münchenbe. Itt kitűnik nem mindennapi tehetsége, kitűnő rajztudása, a németalföldieket idéző anyagábrázolása, naturalizmusa. Csakhamar kinövi az akadémia korlátait, Párizs szabadabb művészete felé kacsingat, de soha nem jut el Párizsba.
Valami fontosabb feladatot talál, kezdetben Münchenben, a franciaországi hírek hatására megalapítja a Hollósy-iskolát, mely szakít az akadémiai hagyományokkal, és a naturalizmust, vagyis a természet minél tökéletesebb másolását tűzi ki céljául.

A naturalizmus, a realizmus, majd útban a plein air felé egyik legkiválóbb magyar képviselője a 19.-20. század fordulóján. Iskolateremtő festőmester Münchenben, Nagybányán és Técsőn.

A medve az erdő ura..

   A medve zömök termetű, feje gömbölyded, arca megnyúlt. Többnyire éjjeli és féléjjeli állat, napnyugta után jár portyázni, a nappalt pedig odvas fában vagy sziklahasadékban lévő búvóhelyen alussza át. Mindenevő, gyümölcsöket és bogyókat eszik, de magvakat, gabonát, gyökereket, farügyeket is, ha nincs elég növényi táplálék, akkor csigákat, bogarakat, halakat, madártojásokat is elfogyaszt. Kinyomozza a méhkast is, ahol kedves csemegéje rejtőzik. Nem túl gyors, de kitartó mozgású. Legfejlettebb érzéke a szaglás, hallása is jó, látása középszerű.

Sok helyütt, főleg Amerikában és Szibériában az emberi nem őseként, ősszülőként tisztelték. Indián törzsek szerint a medve és a farkas az ősi természet utolsó megmaradt szimbóluma.

Az észak-nyugati partvidék indiánjai szerint egy mondabeli nő a medveistenhez ment feleségül. Tőlük származott a ’medvék népe’.
Szibériai mondák szerint az ember félig medve, félig ember elődöktől származik. Obi-ugoroknál és egyes indián törzseknél mai napig dívik a medvekultusz. Az elejtett medvét megnyúzták, kitömték, feldíszítve megvendégelték. Lényege, hogy kiengeszteljék, amiért meg kellett ölniük. A fiatal fiúk felnőtté avatásában a medveszellem főszerepet játszott. A medve az erdő ura, hatalmában áll a sebek gyógyítása. Ezért a sebeket őseink medvezsírral kenegették.

Az ősi Kínában férfias szimbólum, az erő megtestesítője. Ha valaki medvével álmodott, azt fiú születése előjelének tekintették. A kínai mesékben egyébként ugyanazt a szerepet játssza, mint a mieinkben a „gonosz farkas”.
A hatalom állatjelképeként elsősorban a kelták és a germánok tisztelték a medvét.


A medve Holdszimbólum is, ennek révén összeköttetésben áll az ember tudatalatti és tudattalan rétegeivel. Diána istennő, a Hold istene is kapcsolatban áll a medvével. Diána ősi itáliai holdistennő, a vadon természet, az erdők védője, aki pártfogolta a szaporodást, és a vadászatot. A görög Artemisznek felel meg. (Az ő nevében is fellelhető az artos-szó, mint Artúr királynál.

A vadászat görög istennőjét, Artemiszt néha medvékkel ábrázolták, és Brauróneia papnőit pedig „nősténymedvé”-nek nevezték. Az egyik görög mítosz az árkádiai királylányról, Kallisztóról – „a legszebb” helyi erdőistennőről – szól, aki Artemisz kíséretéhez tartozott, és miután Zeusztól teherbe esett, úrnője medvévé változtatta. Ember-fiút, Arkaszt hozta világra. Zeusz mindkettőt csillagkép alakjában az égre helyezte. Zeusz felesége Héra, Kallisztót az északi pólus soha le nem nyugvó csillagai közé száműzte, - mint „Ursa Maior” Nagymedvét – Arkasz, a fiú, pedig mint Ökörhajcsár csillagkép lett örök életű.

A Nagymedve egyik - hét csillagból álló - része a Göncölszekér, összefüggésbe hozható az isteni fény hét sugarával. Az ősi magyar mitológia szerint a szekeret egy Göncöl nevű tudós táltos találta fel, akiről azt tartják, hogy az égben tűnt el. A Nagymedvét ezért hívjuk Göncöl-szekérnek. Elterjedt hiedelem szerint e csillagképben lakoznak a holtak halhatatlan lelkei.
A csillagkép neve Közép-Amerikában ’Hunrakant’, „egylábú ember”, ebből ered a hurrikán, orkán elnevezés, mert erős viharok vannak a térségben, amikor eltűnik az égről.
Az indiai mitológiában a Nagymedve csillagkép hét csillaga, a „Hét Bölccsel”, más vonatkozásban pedig a Nap szekerét húzó hét lóval áll összefüggésben.

Mint alkímiai szimbólum a medve az ősanyagot jelképezi.
A ’Medvekút’, ’Medveforrás’ helyek a legenda szerint különös erővel bírnak. A belőlük ivó ember medvévé tud változni.

A medve ’Bär’ Berlin névadó állata, és Bern város neve is tőle ered. Oroszország szimbólumállata.


Forrás: részlet,Temesvári G.Állatok a mitológiában,
A MITIKUS MEDVE - A FÖLD SZÍVCSAKRÁJÁNAK VÉDELMEZŐJE.

Február a farsangolás ideje

  A farsang a január 6-i vízkereszttől, a Húsvét előtt 40 nappal kezdődő nagyböjtig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette zajlik, és valójában télbúcsúztató is. Számos városban, például Velencében vagy Rióban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.  A néphagyomány szerint a farsang a párválasztás időszaka és egyben fontos „esküvői szezon” is volt, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani! A farsangolás szokása nem új keletű. Európa-szerte nemcsak a nép körében volt általános a farsangolás, hanem a királyi udvarokban is. Mátyás király udvarában is nagy maszkos mulatságokat rendeztek. A maszkokat Beatrix királyné olasz rokonsága küldte. A mohácsi csatában elpusztult ifjú király, II. Lajos is mestere volt a farsangolás megrendezésének. Az 1525-ös évben megrendezett húshagyókedden tartott álarcos felvonulásban még elefántokról is történik említés, ő maga pedig a híradás szerint ördögi álarcban jelent meg. A királyi udvartól a viskókig farsangolt a nép mindenfele. A farsang egyes népi közösségekben már jóval vízkereszt előtt kezdődik, hivatalosan azonban január 6-án, vízkeresztkor, és tart hamvazószerdáig. A két határidő közt gazdag szokásanyaggal számolhatunk vidékeinken is. A farsang rendkívül gazdag szokásokban. Van állatalakoskodás, tréfa, álarcok felöltése, férfi-női ruha- és szerepcsere, zajkeltés, gonoszűzés, télkergetés, tuskóhúzás, bőgőtemetés, bolondlakodalom, kakasütés, bál, hamvazás stb. A szokások, hiedelmek főleg farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz, húshagyókeddhez, azaz népi összefoglaló nevén a farsang farkához tapadnak, ahhoz az időhöz, mikor már „szökik a tél”. Az igazi, nagy ünneplésre való előkészület a farsang vasárnapja előtti utolsó csütörtöki napon kezdődik, melyet a nagy evés-ivásról kövércsütörtöknek neveztek. (Egyes helyeken a kövércsütörtök elnevezést a szárazszerda utáni csonkacsütörtök elnevezés váltotta fel.) Kövércsütörtökön jó ételeket fogyasztottak, fánkot sütöttek, hogy biztosítsák a bő termést, a disznók hízását. A Muravidéken, Radamosban nevezik még a napot „dobozu csütörtöknek” is (talán a tobzódó csütörtökből?), mert ekkor a nyers szalonnát fejsze fokával megzúzzák, és „véndelybe”, fadézsába teszik. Ezt a megzúzott szalonnát fogyasztják majd csemegeként egész évben kenyérrel. Csütörtökön éjféltől szombat estig böjt következett, hogy ezután hamvazószerdáig evés, ivás, tánc, bál, játékok, vidámság uralkodjék mindenfele. Ez az időszak ugyanis nem más, mint az elkövetkező tavasznak való örvendezés. Nagy, szinte féktelen örvendezéssel „kergetik a telet”. Vidékeinken igen változatos módon farsangolnak. Szinte minden vidéknek, nagyobb közösségnek megvan a saját ünneplési módja, szokása, sőt étele is. Ami az ételeket illeti, mindenütt arra törekszenek, hogy a készített ételmennyiség elfogyjon, hisz hamvazószerda már böjtöt hoz. Ezért mondják pl. Kórógyon, Szlavóniában: „Inkább has fakaggyon, mincsen ez a kicsi étel megmaraggyon!” A muravidéki falvak lakosainak farsangi ételei: disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk és természetesen bor, pálinka bőségben. A Muravidéken kedden vagy szerdán volt és van ma is, néhány év kiesés után, a tuskóhúzás vagy rönkhúzás, a tréfás lakodalom, mókaházasság, ami az európai fakultusz nyomait őrzi. A szlovénoktól eltanult „borüvo gostüvanje”, állakodalom átvétele ez. A szlovénok kb. a XVIII. században vették át a szokást az osztrákoktól. Szerdahelyen pl. a fenyőlakodalmat megelőző hetekben a vendéghívók végigjárták a környékbeli falvakat, pénzt, tojást gyűjtenek a lakodalomra. Minden épkézláb ember meghívattatik a lakodalomba. A kitűzött napon a menyasszony, a legidősebb lány, a pap, a vőlegény, aki nincs még 16 éves, nagy násznép, nézősereg kíséretében kimegy az erdőbe, hogy „örök hűséget” fogadjon X. Y. leányzó Fenyő Pistának (Jóskának). A pap összeadja őket, majd tanácsokkal látja el a frigyre lépő sudár fenyőt és a szomorú menyasszonyt. („Válogatós voltál, most itt a gőgöd ára, a nyalka szomszéd legény helyett kaptál egy fatuskót” – mondja az iruló-piruló menyasszonynak.) A szertartás végén a szegény vőlegényt kidöntik. Ekkor kezdődik az igazi mulatság. A házigazdáknak meg kell óvniuk a házasokat. Örök szégyene lenne a falunak, ha valaki idegennek sikerülne letörni a fenyőfa tetejét vagy ellopni a  menyasszonyi fátylat. Ezért a falu apraja, nagyja cigánynak, rablónak, bírónak, ügyvédnek, csendőrnek, csípős vesszőkkel felfegyverzett pandúrnak, boltosnak, kovácsnak, ördögnek, tündérnek, orvosnak, fodrásznak és még ki tudja, minek nem öltözve védi a fenyőfa vőlegény tetejét és a menyasszonyi fátylat. Ez a „népség, katonaság” már az esküvő előtt mindenféle olcsó szolgáltatásokat nyújt borsos áron a kíváncsiaknak: az orvos gyógyít, a bíró bíráskodik, szabja ki a bírságot az ellenkező ügyvédek bánatára, a javasasszony jósol, a fodrász borotvál, az ördög vagy a rabló asszonyt, lányt rabol, esetleg táskát, kalapot, akit vagy amit azután a tulajdonos drága áron kiválthat. Az így begyült pénz a falu pénztárába kerül. Vagy tűzoltóknak vesznek belőle valamilyen felszerelést, vagy faluotthon, bolt vagy más középület épül belőle.   Farsang farkának nagy mulatozásai után beállt a böjt, a tánc- és zenetilalom. Általában meg is tartották, mert az a hit járta, hogy ha böjtben táncolnak, akkor még érés előtt le fog hullani a szilva. A farsanghoz számos termésvarázsló cselekmény, hiedelem kapcsolódik. A farsangi háromnapok pedig gonoszűző napok, termésvarázsló és időjósló, valamint vető- és tiltónapok. forrás: farsangi szokások néprajz

Pákózdi ingókövek

A Pákozdi-ingókövek természetvédelmi terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló, 44 hektáros természetvédelmi terület a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra.

Az 1951 óta védelem alatt álló, 200–250 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó dombos területet Magyarországon egyedülálló földfelszíni alakzatok, az ún. ingókövek elszórt csoportjai tagolják.


Némelyikük festői, esetenként bizarr formációt alkotva olybá hat, mintha a bizonytalan egyensúlyi helyzetű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra.
 
Keletkezésükre tudományos és mitikus-misztikus-történelmi magyarázat is létezik, így ki-ki kedvére válogathat, melyiket hiszi inkább. Egy azonban vitathatatlan: az óriási gránitkövek látványa lenyűgözi az arra járót.
Az ember hosszú évezredek óta vonzódik a különféle rejtélyes eredetű, furcsa alakú, hatalmas kövekhez. Őseink babonás félelemmel tekintettek rájuk, rituális tisztelettel viseltettek irántuk, és használták oltárkőként, dolmenként, felruházva természetfölötti, isteni erővel.

 Ma már széles körben elfogadott nézet, hogy a Földnek is vannak különleges kisugárzású pontjai, pontosabban pozitív kisugárzású energiapályái, energiavonalai (Sárkány-vonalak, Szent György-vonalak, Ley-vonalak). Bár tudományosan nehéz bizonyítani, ezen energiakiáradások jó hatással vannak a szervezetünkre, javítják a rossz kedélyállapotokat, betegségeket gyógyítanak azáltal, hogy e pozitív hatású, függőlegesen sugárzó energiavonalakban olyan rezgéstartományok jönnek felszínre, amelyek az agyunkon keresztül hatnak a testünkre is.

A Föld energiáját kisugárzó Szent György-vonalak találkozási pontjában fekszik például Dobogókő a Pilisben, sokan egyenesen úgy vélik, hogy itt található Európa szívcsakrája, vagyis - mint ahogy a Dobogókő név is utal rá - itt dobog bolygónk szíve. Hasonló energiapályák mentén és kereszteződéseiben állítottak korai elődeink szerte a világban úgynevezett megalitokat (eleink a Kárpát-medencében mén-híreket), jelezvén e helyek szakrális jelentőségét.

Megalitikus emlékek világszerte

E nézet szerint tehát a pákozdi ingókövek nem természetes képződmények, azokat egy korai civilizáció állította, csakúgy, mint hasonlókat szerte a világban, például Máltán a megalitikus templomokat, a franciaországi Bretagne-ban a megalitikus kőmezőket, vagy Angliában a Stonehenge-et. Ez utóbbi cirkuláris elrendezésben kialakított kőkör szintén nem egyedülálló jelenség: az olasz Piccolo San Bernardo-ban, vagy a skóciai Cullerlie-ben is találtak már ilyen, feltehetően csillagászati-vallási céllal alkotott építményeket. Persze Magyarországon is számos kőkört találhatunk, többek között Balatonmagyaródon, Hódmezővásárhely-Gorzsán vagy Endrődön.

A pákozdi, illetve a sukorói ingóköveknek egyébként van alföldi változata is, ezek a híres kunhalmok: a síkvidéki pozitív kisugárzású helyeken őseink halmokat emeltek, "kun-halmokat", ezek egyesek szerint öregebbek még az egyiptomi piramisoknál is.

 

Az őseink táltos vallását, szokásait ma is ápoló hagyományőrzők teliholdkor például égő nyilakat lőnek a Hold felé, hogy kívánságaik, vágyaik teljesülnek. S mielőtt azt gondolnánk, ez valami különös, téveszméken alapuló hóbort, jó tudni, hogy a világ más, hasonlóan rejtélyes építményeinek ugyanígy vannak "rajongói", akik e mai napig szakrális jelentőségűnek tartott helyeken szintén gondozzák, tisztelik, életben tartják elődeik vallási hagyományait.

Geológusok pro és kontra

Persze nem csak történészek állnak szembe egymással, ha a pákozdi vagy a sukorói ingókövek keletkezéséről esik szó: a geológusok éppígy eltérő nézeteket vallanak. Egyesek szerint majd száz kilométeres körzetben még csak hasonló összetételű kő sem található, tehát azokat vélhetően ide kellett szállítani valahonnan. Mások úgy gondolják, hogy az ingókövek lehettek ugyan ősi szakrális helyek, mindazonáltal kialakulásukra geológiai magyarázat is van.
A 300 millió éves, erősen lepusztult Velencei-hegység hazánk egyetlen gránit alapkőzetű hegysége, így az ország földtani értelemben legöregebb tájegysége: pirosas gránitkőzete a földtörténeti ókorban alakult ki. Később ezt az akkorra már lepusztult, mészkő és agyagpala által fedett rögrendszert andezitvulkánok törték át, s kitöltötték a repedéseket. A felaprózott gránit a földfelszín alatt tovább pusztult, mállott, s az óriási gránitrögök lekerekített, zsákformájú tömbökké formálódtak. Később a mállás termékeit, a puhább kőzeteket és üledékeket a felszíni erők, az esővíz és a szél koptatták le a gránitalakzatokról.

 

Így kerültek napvilágra az izgalmas formavilágú, hatalmas, egymásra támaszkodó gránittuskók, melyek úgy hevernek szanaszét, mintha egy óriás szórta volna el markából a kavicsokat. Egyes darabok csak az élükkel támaszkodnak az alattuk lévő sziklákon, amelyeken el is mozdulhatnak anélkül, hogy eldőlnének, ezért nevezik őket ingóköveknek. Ilyen formációk csak egy bizonyos fajta, durvaszemű, minden irányban egyformán hasadó, tömbökben elmálló gránitból keletkeznek, és Magyarországon csak a Velencei-hegységben találhatók.

Akár hiszünk a csodákban, a legendákban, vagy hihetetlennek hangzó őstörténeti fejtegetésekben, akár nem, egy biztos: a pákozdi és a sukorói ingókövek lenyűgöző látványt nyújtanak. Az átlátható dombhátakon, az erdei tisztásokon, a gyalogutak fordulóiban, vagy a sűrű lombú facsoportok rejtekéből egyszer csak előttünk terem egy különös, valószerűtlen kompozícióba rendezett szikla-szobor, s úgy érezzük, elég egy gyenge szellő, s az éppen csak érintkező, gigantikus kövek hatalmas robajjal legurulnak egymásról. Nem csak keletkezésük csodája hihetetlen hát, hanem megmaradásuké is...

/Forrás: A magyar Stonehenge rejtélyei - A pákozdi  ingókövek nyomában/
Fotó:" Etédi Alexa,-Velencei-tó"

Nincsenek hallgatóbb kövek, mint Stonehenge tömbjei

"Stonehenge hatalmas kőtömbökből álló építészeti csoda, a modern világ számára örök rejtvény. Az álló kőcsoportot az angolszászok nevezték el Stonehenge-nek, illetve "Függő kövek"-nek, a középkori írók pedig az "Óriások táncának" hívták. A tudósokat évszázadok óta foglalkoztatja a kövek múltja, és bár a lelőhely misztikus vonatkozásait senki nem vitatja, a valódi rendeltetése máig tisztázatlan.

Vajon a kört alkotó emlékmű egykor temetkezési hely volt? Vagy éppen maga volt az élet forrása? Netán történelem előtti csillagda lehetett?

Stonehenge az angliai Salisbury-fennsíkon látható, amelynek korát ötezer évre becsülik. Sajnos mára állóköveinek több mint fele eltűnt, ledőlt vagy betemetődött, de nagysága és misztikuma így is néma csodálatra kényszeríti látogatóit. A körkörösen elhelyezett köveket - amelyek között találni ún. trilitont, amely két függőleges kőből és egy rajtuk vízszintesen elhelyezett harmadikból áll - 1666-ban John Aubrey fedezte fel.

Az első tanulmányt Inigo Jones, a híres 17. századi régész írta a kövekről. Úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett. William Stukeley régiségkutató a 18. században meg volt győződve róla, hogy a druidák temploma volt egykoron, ahol az évszakokhoz kapcsolódó ünnepségeken állat- és emberáldozatokat mutattak be. Ezt azonban a 20. század régészei megcáfolták. A kövek valódi korát megállapítva egyértelművé vált, hogy az emlékmű mintegy 1000 évvel megelőzte a druida kultuszt. Ezzel viszont a csillagászok elméletének adtak szabad utat, miszerint a kövek elrendezése közvetlen kapcsolatban áll a Nap, a Hold és a bolygók mozgásával.

Az elemzések során kiderült, hogy a Stonehenge-et három fázisban építették. Az első szakaszban (kora 5000 évre tehető) épületfákból álló kört alakítottak ki, amit vizesárok és földsánc vett körül. A vizesárkot valószínűleg kézzel ásták ki, állati csontokból készült szerszámokkal. A körön kívül 56 lyuk található, ezeket ma "Aubrey Holes"-nak nevezik ("Aubrey-féle lyukak") felfedezőjük, John Aubrey után. Ezekben a mélyedésekben sírokat találtak, ezért látott napvilágot az elképzelés, miszerint vallási célzattal építhették az "objektumot". A külső gyűrű homokkőoszlopai 5 méter magasak és egyenként 26 tonnát nyomnak. Átmérője több, mint 30 méter.

Az építkezés második szakasza 4500 évvel ezelőtt zajlott. Ezúttal kisebb, kékkövet (bluestone) használtak, melyek ma is láthatók. A köveket a közel 400 kilométerre található Prescelli-hegyekben bányászták. A szikladarabokat legörgették a tengerhez, majd tutajokon felúsztatták az Avon folyón, végül szárazföldön elvonszolták a felállítási helyükre. Elképesztő mutatványt hajtottak ezzel végre, mivel egy-egy kő súlya nagyjából 5 tonna.

Az építés harmadik, végső fázisa nagyjából 4300 évvel ezelőttre tehető. A kékköveknek lyukakat ástak és elrendezték őket. A köveket ezúttal Marlborough Downs bányájából hozták, mintegy 32 kilométeres távolságból. Az út ugyan rövidebb volt, de a szikladarabok a korábbiaknál is tetemesebbek. A köveket párosával állították fel, felül szemöldökfákkal fogták össze őket. Hogy a szemöldökfák a helyükön maradjanak, a köveken bevágást csináltak. Gondosan ügyeltek a kövek egymáshoz képesti pozíciójára és a pontos tájolásra.

Azt már tudjuk, mekkora erőfeszítéssel alakították ki a helyet, de a kérdés még mindig adott: vajon mi célból építették Stonehenge-t? Lehetséges funkciójára néhány apró jel utal. A legérdekesebb és legtöbb hívet maga mellé álltó nézetek közül ismeretünk néhányat.

 

Nyári napforduló idején a Nap a Sarokkő és egy másik kő között kel fel. Elképzelhető, hogy az első Stonehenge arra szolgált, hogy meghatározzák őseik maradványainak az éltető Naphoz viszonyított helyzetét. Gerald Hawkins, amerikai csillagász 1963-ban komputerrel próbálta megfejteni a csoport titkát. Arra jutott, hogy Stonehenge olyan megfigyelőállomás lehetett, ahonnan az égbolton lezajló eseményeket nyomon követhették, és a kövek elrendezése közvetlen kapcsolatban áll a Nap, a Hold és a bolygók mozgásával, illetve szüntelenül változó konstellációikkal. Így nemcsak a nyári napforduló, hanem más fontos Nap- és Hold-jelenségek is megjósolhatók.

Timothy Darvill professzor Bournemouth Egyetem régészeti tanszékének vezetője szerint Stonehenge maga volt az élet. "Kutatásaink a Preseli-hegyre irányították figyelmünket, hogy megfejtsük a rejtélyt: az ott található kék kövek miért voltak fontosak az ősi idők emberének." - írja tanulmányában, nem is véletlenül. A hiedelem szerint ezek a kövek ugyanis gyógyító erővel bírtak, mert a Preseli-hegyen rengeteg szent forrás található. Még a 18. században is tömegesen zarándokoltak az emberek Stonehenge-hez, hogy letörjenek a mágikus kövekből egy-egy darabot, amit aztán különböző módokon használtak fel a gyógyulás érdekében. Az építmény körül sírokat is találtak, az ezekbe eltemetett emberek nagy része valamilyen betegségben szenvedett. A különböző mozgásszervi bajok, a törött csontok is arra utalnak, hogy azért érkeztek ide, hogy meggyógyuljanak. Így a kőrengeteg akár az élet szimbóluma is lehetett.

Egészen más nézetet vall Julian Thomas, a Manchester Egyetem régészeti tanszékének vezetője. Szerinte Stonehenge lakóhely is lehetett, ugyanis munkatársaival kilenc újkőkori lakásra emlékezettő épületet tárt fel a területen. A föld alól előkerült építmények korát az i.e. 3. évezred első felére datálják. A két legnagyobb talán kegyhely volt, illetve az egyik talán a csoport vezetőjének lakása volt. Mindkettőt árok veszi körül és a mellettük látható lyukak egy valamikori fa kerítésre engednek következtetni. A házak körül korabeli használati tárgyakat - agyagedényeket és kőeszközöket - is találtak. Bár az ásatások folytatódnak, de a leletek már önmagukban is kivételesek, hiszen olyan területen kerültek elő, ahol a hatalmas kőkörön kívül eddig semmi egyéb nyoma nem volt a hétköznapi életnek.

Úgy tűnik, minden viszonyítás kérdése. A hatalmas kőkolosszusok évezredek óta némán őrzik rejtélyüket, és néha, időről időre nagy kegyesen megengedik, hogy a kíváncsi ember megtalálja a valóság egy-egy fontos mozaikját, hogy végül összeállhasson a teljes kép. Addig pedig nekünk marad a találgatás."

Forrás 33 kihagyhatatlan
 építészeti csoda/Stonehenge

Egy titokzatos nép

Kik voltak a kelták?

Erre a kérdésre ma sincs egyértelmű válasz. Amit tudunk, az az, hogy ezek a történelem előtti népcsoportok a Balkántól Írországig Európa nagy részén jelen voltak. A régészek a kontinens számos pontján feltárták településeiket, temetkezési helyeiket, s az itt talált leletekből sokat tudunk kultúrájukról, életmódjukról, társadalmukról.

Abban az időben, amikor Európa lassan átlépett a bronzkorból a vaskorszakba, a kelták számára a ló már nélkülözhetetlen volt a békében, a háborúban és a vallási életben is.
Azok a törzsek, melyek valószínűleg a száraz keleti sztyeppékről érkeztek a Duna völgyébe, nemcsak igavonásra használták ezeket az állatokat, hanem a lovaglás mesterei is voltak. A vas elterjedésével pedig fegyvereik is sokkal hatékonyabbá váltak. Ezzel elkerülhetetlenné vált, hogy megerősödjön a kelta társadalom harcos jellege.
A régészek először a 19. században, az ausztriai Hallstadtban bukkantak a közép-európai kelta társadalom első időszakának nyomaira. A Salzburg környéki hegyekben már a Kr. előtti 8. században sóbányászat folyt. A só akkoriban nagyon értékes volt, mert ezzel tartósították a húst. A kincset érő sót az Alpokon át szállították a mediterrán vidékekre.
A bányákból és környékükről számtalan lelet került elő. Ezek alátámasztják az ókori szerzők leírásait, melyek szerint a kelták világos hajú, magas és izmos emberek voltak, s erősen rétegezett társadalomban éltek. Legfelül az arisztokraták, a környék bányatulajdonosai álltak, ők jelentősen meggazdagodtak a kereskedelemből. Számos luxuscikk került elő a sírjaikból - ezeket görög kereskedőktől vásárolták. Egy Stuttgart környéki ásatáson a régészek megtalálták egy kelta törzsfőnök érintetlen sírját.
A lelet ritkaságnak számít, mivel a kelta sírokat a történelem során többször is kirabolták. Ebben a sírban azonban a holttest mellett ott voltak káprázatos ékszerei is: egy széles arany karperec, egy csodálatosan megmunkált tőr színarany hüvelyben, és a torque, ami a törzsfőnök hatalmát és tekintélyét szimbolizálta. Ezt a nyakpántot egyetlen darab aranyból kovácsolták ki. A régészek még a nyírfakéregből készített csúcsos süveget is rekonstruálni tudták. A cipőket pedig hibátlan ötvösmunkával domborított, vékony aranylemezek fedték
/origo/.




A nyomokat felemésztő idő és a történelem viharainak pusztítása nem könnyíti meg annak rekonstruálását, hogy az ősidőkben mely népek és mi módon álltak egymással kapcsolatban. Egy kevésbé ismert, ám számos logikus érvvel alátámasztott vélekedés szerint a keltákkal közös ősökkel rendelkezünk.
 
Az ír legendák szerint az első írországi telepesek Partholón és Nemed népe volt, akik Belső-Ázsiából származtak. Partholón és Nemed pedig Magóg fia volt. Több bizonyíték is arról tanúskodik, hogy a kelta egy belső-ázsiai, szkíta eredetű lovas nép, amely Európába érkezve letelepedett, és a Kárpát-medencében vált nemzetté. Az általuk tisztelt anyaistennőről, Danuról nevezték el a Dunát. Danu vagy Anu másik neve Panun volt, ebben a névben pedig nem nehéz felfedezni Pannóniát, vagyis az Istenanya, a Boldogasszony országát. A pannon-kelták állandó ádáz harcot folytattak a római megszállók ellen, ez pedig arra késztette a rómaiakat, hogy egyre nagyobb számban telepítsenek hadsereget a kelta vidékekre, és egyre kíméletlenebbül rombolják a kelta civilizációt. Ezért kézenfekvő, hogy a közös ellenséggel szemben létrejött a hun-kelta együttműködés, ami még Attila korában is működött (Attila orvosa és tanácsadója például egy gall druida volt). A hunok győzelme után felépült Buda – a győzelem keltául bouda... A III. század végére azonban hanyatlás következett be, mert nem tudták államszövetséggé szervezni a szétszórt törzseket. Több oldalról szorongatták őket: északon a germánok, keleten a dákok, délen a rómaiak. A kelták kiszorultak Közép- és Kelet-Európából, és napjainkban elsősorban az Atlanti-óceán partjain élnek. Ők az írek, a skótok, a walesiek, a cornwalliak, a Man-szigetiek, a bretonok, és az Észak-Nyugat Spanyolországban élő galíciaiak.


Pentatón zene, rovásírás, nyelvi elemek

A téma elkötelezett kutatója Timaru Kast Sándor számos összefüggést fedezett fel a kelta és a magyar kultúra között. A kelták zenéje szintén pentatonikus, és nagyon hasonlít a magyarokéhoz. Egyik legszebb táncuk egy páros tánc, ami kelta elnevezéséből és felépítéséből kiindulva a magyar csárdásnak felelhet meg. A népművészet, a népviselet, a népszokások, a botos táncok vagy a lovas felvonulások a magyar párjukhoz nagyon közel állnak. Az is elgondolkodtató, hogy Írország ma Nyugat-Európa legnagyobb lótenyésztője. Az ősi kelta írás a rovásírás volt. A kelta nyelvet rovásírással botokra és fatáblákra jegyezték föl, akár a magyart. Sajnos azonban Írországban is elégettek, elpusztítottak mindent, ami a régi idők emlékét őrizte. A kereszténység felvételekor ír földön megalakult az ír ókeresztény egyház, amely átmenetet képezett a druidák eszmevilágától a jézusi vallás felé. Működését azonban a római pápaság nem nézte jó szemmel, majd megerősödése után tűzzel-vassal irtotta. A nyelvészeti összehasonlítás részletes bemutatására ezúttal nincs lehetőség, de az tény, hogy rengeteg a hasonlóság az ír nyelv és a miénk között. Néhány példa: A hangsúly mindig az első szótagra esik. Hangharmónia van, tehát ha a szógyök mélyrendű, akkor a hozzá kötött rag is az, ugyanúgy, ha magasrendű. Ha páros szerveket írnak le, akkor a „fél” szót használják: pl. fél kar, fél kéz. Különvált az alanyi és a tárgyas ragozás, és a kelta nyelv is ugyanazzal a rag-, jel-, és képzőrendszerrel építi szavait, mint a magyar – és még rengeteg hasonlóságot lehetne felsorolni.


Hasonló monda- és hitvilág

A nyelv és a zene (vagyis a második anyanyelv) hasonlóságai mellett a két népnek hasonló mondáik vannak, hasonló meséket mesélnek, népművészetük, szokásaik is közeli rokonságra utalnak, és hasonló kultikus, illetve vallási világképpel rendelkeznek. Catherine és John Matthews „A kelta sámánizmus” című könyvükben írják, hogy a kelta vallás alapja egy sámánisztikus világkép. A druidaság olyan vallást képvisel, olyan jellemvonásokkal bír, ami az indoeurópai hitvilág számára idegen. A kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a keltáknak egyisten-hitük volt, és – akárcsak nálunk – az „istenségek” csak Isten különböző megjelenési formái voltak. Már az alexandriai Oregenész (Kr.u. 185-250) elmondta, hogy a kelta druidák egy istenhez imádkoztak még Jézus eljövetele előtt. Az Attila- és az Artúr-mondakörnek is vannak közös motívumai. Az excalibur szó szerint elmerült kardot jelent (Attila kardja). Szent Kolumbán mondája is figyelemreméltó: Iona-szigetén templomot kezd építeni, de amit nappal fölépít, éjjel összeomlik. Szent Kolumbán rájön, hogy mindig kijön a partra egy félig nő, félig hal alakú lény, amely megrázza a pikkelyeit, ettől az egész sziget megremeg, és összeomlanak a falak. A megoldás, akárcsak Déva vára esetében: valakit élve be kell falazni. A magasan szálló sólyom Isten jelképe. A kelta mondákban is van egy király, akit a madarak nemzenek, és mikor a hím az anyára száll, elindulnak  . Ez ugyanaz, ami Emese mondájában is elhangzik.