Pákózdi ingókövek

A Pákozdi-ingókövek természetvédelmi terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló, 44 hektáros természetvédelmi terület a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra.

Az 1951 óta védelem alatt álló, 200–250 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó dombos területet Magyarországon egyedülálló földfelszíni alakzatok, az ún. ingókövek elszórt csoportjai tagolják.


Némelyikük festői, esetenként bizarr formációt alkotva olybá hat, mintha a bizonytalan egyensúlyi helyzetű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra.
 
Keletkezésükre tudományos és mitikus-misztikus-történelmi magyarázat is létezik, így ki-ki kedvére válogathat, melyiket hiszi inkább. Egy azonban vitathatatlan: az óriási gránitkövek látványa lenyűgözi az arra járót.
Az ember hosszú évezredek óta vonzódik a különféle rejtélyes eredetű, furcsa alakú, hatalmas kövekhez. Őseink babonás félelemmel tekintettek rájuk, rituális tisztelettel viseltettek irántuk, és használták oltárkőként, dolmenként, felruházva természetfölötti, isteni erővel.

 Ma már széles körben elfogadott nézet, hogy a Földnek is vannak különleges kisugárzású pontjai, pontosabban pozitív kisugárzású energiapályái, energiavonalai (Sárkány-vonalak, Szent György-vonalak, Ley-vonalak). Bár tudományosan nehéz bizonyítani, ezen energiakiáradások jó hatással vannak a szervezetünkre, javítják a rossz kedélyállapotokat, betegségeket gyógyítanak azáltal, hogy e pozitív hatású, függőlegesen sugárzó energiavonalakban olyan rezgéstartományok jönnek felszínre, amelyek az agyunkon keresztül hatnak a testünkre is.

A Föld energiáját kisugárzó Szent György-vonalak találkozási pontjában fekszik például Dobogókő a Pilisben, sokan egyenesen úgy vélik, hogy itt található Európa szívcsakrája, vagyis - mint ahogy a Dobogókő név is utal rá - itt dobog bolygónk szíve. Hasonló energiapályák mentén és kereszteződéseiben állítottak korai elődeink szerte a világban úgynevezett megalitokat (eleink a Kárpát-medencében mén-híreket), jelezvén e helyek szakrális jelentőségét.

Megalitikus emlékek világszerte

E nézet szerint tehát a pákozdi ingókövek nem természetes képződmények, azokat egy korai civilizáció állította, csakúgy, mint hasonlókat szerte a világban, például Máltán a megalitikus templomokat, a franciaországi Bretagne-ban a megalitikus kőmezőket, vagy Angliában a Stonehenge-et. Ez utóbbi cirkuláris elrendezésben kialakított kőkör szintén nem egyedülálló jelenség: az olasz Piccolo San Bernardo-ban, vagy a skóciai Cullerlie-ben is találtak már ilyen, feltehetően csillagászati-vallási céllal alkotott építményeket. Persze Magyarországon is számos kőkört találhatunk, többek között Balatonmagyaródon, Hódmezővásárhely-Gorzsán vagy Endrődön.

A pákozdi, illetve a sukorói ingóköveknek egyébként van alföldi változata is, ezek a híres kunhalmok: a síkvidéki pozitív kisugárzású helyeken őseink halmokat emeltek, "kun-halmokat", ezek egyesek szerint öregebbek még az egyiptomi piramisoknál is.

 

Az őseink táltos vallását, szokásait ma is ápoló hagyományőrzők teliholdkor például égő nyilakat lőnek a Hold felé, hogy kívánságaik, vágyaik teljesülnek. S mielőtt azt gondolnánk, ez valami különös, téveszméken alapuló hóbort, jó tudni, hogy a világ más, hasonlóan rejtélyes építményeinek ugyanígy vannak "rajongói", akik e mai napig szakrális jelentőségűnek tartott helyeken szintén gondozzák, tisztelik, életben tartják elődeik vallási hagyományait.

Geológusok pro és kontra

Persze nem csak történészek állnak szembe egymással, ha a pákozdi vagy a sukorói ingókövek keletkezéséről esik szó: a geológusok éppígy eltérő nézeteket vallanak. Egyesek szerint majd száz kilométeres körzetben még csak hasonló összetételű kő sem található, tehát azokat vélhetően ide kellett szállítani valahonnan. Mások úgy gondolják, hogy az ingókövek lehettek ugyan ősi szakrális helyek, mindazonáltal kialakulásukra geológiai magyarázat is van.
A 300 millió éves, erősen lepusztult Velencei-hegység hazánk egyetlen gránit alapkőzetű hegysége, így az ország földtani értelemben legöregebb tájegysége: pirosas gránitkőzete a földtörténeti ókorban alakult ki. Később ezt az akkorra már lepusztult, mészkő és agyagpala által fedett rögrendszert andezitvulkánok törték át, s kitöltötték a repedéseket. A felaprózott gránit a földfelszín alatt tovább pusztult, mállott, s az óriási gránitrögök lekerekített, zsákformájú tömbökké formálódtak. Később a mállás termékeit, a puhább kőzeteket és üledékeket a felszíni erők, az esővíz és a szél koptatták le a gránitalakzatokról.

 

Így kerültek napvilágra az izgalmas formavilágú, hatalmas, egymásra támaszkodó gránittuskók, melyek úgy hevernek szanaszét, mintha egy óriás szórta volna el markából a kavicsokat. Egyes darabok csak az élükkel támaszkodnak az alattuk lévő sziklákon, amelyeken el is mozdulhatnak anélkül, hogy eldőlnének, ezért nevezik őket ingóköveknek. Ilyen formációk csak egy bizonyos fajta, durvaszemű, minden irányban egyformán hasadó, tömbökben elmálló gránitból keletkeznek, és Magyarországon csak a Velencei-hegységben találhatók.

Akár hiszünk a csodákban, a legendákban, vagy hihetetlennek hangzó őstörténeti fejtegetésekben, akár nem, egy biztos: a pákozdi és a sukorói ingókövek lenyűgöző látványt nyújtanak. Az átlátható dombhátakon, az erdei tisztásokon, a gyalogutak fordulóiban, vagy a sűrű lombú facsoportok rejtekéből egyszer csak előttünk terem egy különös, valószerűtlen kompozícióba rendezett szikla-szobor, s úgy érezzük, elég egy gyenge szellő, s az éppen csak érintkező, gigantikus kövek hatalmas robajjal legurulnak egymásról. Nem csak keletkezésük csodája hihetetlen hát, hanem megmaradásuké is...

/Forrás: A magyar Stonehenge rejtélyei - A pákozdi  ingókövek nyomában/
Fotó:" Etédi Alexa,-Velencei-tó"