A sielés kezdetei a kőkorszakba nyúlnak vissza. Az Észak-Európában talált barlangrajzok olyan vadászokat ábrázolnak, akik a lábukra faléceket erősítettek, amelyek arra szolgáltak, hogy könnyebben tudjanak mozogni a havon. Az első fennmaradt sítalpak i.e. 2500-ből származnak, és a mai Svédország területén találták meg őket. Az izlandi mondák, az Eddák az 1000. év körül említik a sítalpak használatát verseny- és szórakozási kontextusban. A sítalpak szélesek és nehezek voltak, és csak egy hosszú botot használtak, amely arra szolgált, hogy az ember, hasonlóan azokhoz, akik eveznek, a hó felszínén továbblökje magát. Nagyon hosszú idő telt el, csaknem olyan hosszú, mint a történelem, mire bevezettek két nagy változást - a hosszú és keskeny sítalpakat és két rövidebb botot az egy hosszú helyett.
Sítalpak
" Fenn északon a norvégek, svédek, finnek már ezer esztendővel ezelőtt sítalpakon járták a hómezőket, behavazott rengetegeket, lejtőket.
Csakhogy ott annak idején nem mulatságnak, sportszernek találták fel, hanem az éghajlat, a hosszabb telek s bőséges havazások elleni küzdelemből született meg a sí. Tüzelőt, élelmet kellett szállítani, a települések közt néha minden kommunikációt lehetetlenné tett a hatalmas hó. ,,Úttalan utakon” – mondja a régi beszédfordulat; a hó egész felülete ilyen úttalan út, csak közlekedési eszköz kell hozzá.
Megfigyelték valaha, hogy a rénszarvas soha nem süpped be annyira a hóba. Az eszesebb megfigyelők rájöttek, hogy az állat talpa, mikor lép, egészen szétterpeszkedik, olyanszerűvé válik, mint a lapát s így nagyobb felületre osztja el a testsúlyát. Nos erre „rénszarvas lábat” készítettek maguknak is: könnyű faháncsból, vesszőkből font szerkentyűvel megnövelték a talp felületét. Tulajdonképpen ez volt a sítalpak felé megtett első lépés. Persze ezzel a készséggel, melyet szó szerint hócipőnek is neveznek arrafelé, még csak cammogni lehetett, siklani aligha. Ám valakik addig mesterkedtek, amíg ezt is megoldották – a talpaknak hosszirányban kell elnyúlnia és simának kell lennie.
Egy norvég szólásmondás szerint a sí a hómezők hajója, miképp egy legenda szerint a hajót „a tenger síjének” nevezik. A legjobb sítalp nyírfából készül ott északon. Nehéz kifaragni, mert egyike a legkeményebb, legtömörebb fáknak, de nem is törik olyan könnyen, mint más fajták. Az északi népek történelmében a harcosok sem lóháton, hanem sítalpon indultak a csatába. Norvégia fővárosában létezik símúzeum is, ahol a sí történetét szemléltető legrégebbi síféléket, sí-emlékeket állították ki."
forrás: Régi rejtély Lászlóffy A./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése