A főnix a monda szerint 500, 1461 vagy 15 294 évig élt (attól függően, melyik forrásban olvasunk róla). A főnix gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirrhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”.
Az egyiptomiak a főnixet (egyiptomi nyelven: benu) gólya- vagy gémszerű madárnak tartották. A Halottak könyve és más szent óegyiptomi szövegek tanúsága szerint Héliopolisz egyik szent szimbóluma volt, és szoros összefüggésben állt a felkelő nappal és a napistennel, Rével.
A görögök átvették a benu megnevezést (és a homonima másik jelentését, a datolyapálmát is), mely később egyenértékűvé vált saját phoinix szavukkal, ami Fönícia nevéből eredt, bíborvöröset jelentett. A görög és római ábrázolások a madarat inkább pávához vagy sashoz hasonlónak mutatták. A görögök szerint a főnix Arábiában élt egy kút mellett, hajnalban megfürdött a kút vizében, Apollón pedig megállította kocsiját, a napot az égen, hogy hallgassa énekét.
Kínában a Hunan tartománybéli régészeti kutatóintézet munkatársai szerint Kínában már 7400 évvel ezelőtt hittek a főnixmadár létezésében. He Gang a kutatóintézet vezette a Gaoming emlékeknél folyó leletmentést, a talált leletek a kutatók szerint vallásos szertartáshoz kapcsolódhattak. Az újkőkorszaki helyszínen találtak egy vázát, melynek mintázatán a főnixmadár látható.A kínai főnixmadár inkább hasonlít egy pávára vagy fácánra. A kínai kultúrában az égi kegyelem jelképe volt. Feltételezhető, hogy eredetileg az ég uralkodójának küldöttét, a szélistent jelölte, így válhatott később a madarak királyává. Amely asszonyoknak álmukban megjelent a főnixmadár, kiváló, erényes fiaik születtek. A mítoszra
Shakespeare is utal A vihar című drámájában.
A főnix a feltámadás és az örök élet jelképeként a korai keresztény irodalom egyik népszerű témájává vált. A korai keresztények hittek benne, hogy a madár tényleg létezik.
Egy feltételezés szerint a főnixmadár mondáját egy kelet-afrikai madárfaj ihlette. A madár olyan sós síkságokon fészkel, melyen tojásai vagy fiókái nem tudnának életben maradni, ezért magas dombot épít, mely megtartja a tojást. A körülötte felszálló meleg levegő a lángok által felmelegített levegőre hasonlít.
A pannon őstörzsek regéiben szereplő aranymadár narancs-
avagy aranysárga színű, kivéve fejét és nyakát, ahol kék és zöld, valamint
piros színei is kellett legyenek. A farka felé hosszú, lágy tollak függöttek
alá, amelyek röpüléskor uszályként szállottak utána. Népmeséink szerint az
Aranymadár mindig alkonyatkor énekelt, amikor tehát a naplementében az Ég
aranyló, pirosló.
Részlet „Az Aranymadár” című népmeséből: „ … És volt még a
királynak csodaszép Aranymadara, amelyet az emberek a Világ Szépenszóló
Aranymadarának neveztek. Aranytolla fényes, ragyogó volt, akár a tűzláng, ha
pedig farkát kereken kiterjesztette, akkor olyan volt, mint a fényes Nap. A
farka mellől hosszú, lágy tollak omlottak alá, amelyek aranyhajhoz hasonlítottak.
Minden nap alkonyatkor az Aranymadár fölszállott az
Aranynyárfa tetejére egy villás ágba s ott gyönyörű fuvolahangon énekelt.
Énekszava pedig oly bűvösen szép volt, hogy mindenkinek aki hallgatta,
megtellett a szíve végtelen boldogsággal és ha öreg volt - megfiatalodott, ha
rút – megszépült, ha rossz – megjavult….”
A madár éneke jelképesen
a lelkiismeret szava, vagyis a Napisten tanítása, aki ezzel kívánja elérni,
hogy gyermekei, az emberek az igaz útról soha le ne térjenek és így békés boldogságban
élhessenek. Az Aranymadár elvesztése pedig a lelkiismeret elhanyagolását,
vagyis a lelkiismeretlenség következtében beálló gonoszságot és minden rosszat
is jelenti. Jelenleg „elvesztettük” az Aranymadarat, hiszen már csak meséink
őrzik emlékét. Jósággal, szeretettel, lelkiismeretünkre figyelve próbáljuk meg
„visszaszerezni” Őt!
forrás: Temesvári Gabriella
Tűzmadarak, napmadarak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése