Hol volt, hol nem volt - a mesék

 1785. január 4-én született Jacob Grimm német meseíró és mesegyűjtő.

Jakob Grimm, a Grimm-testvérek legidősebbje. 

Nyelv- és irodalomtudósként megteremtette a német nyelvtudományt, mégis a neve a mesegyűjtéssel illetve annak kiadásával forrt össze. A Grimm-testvérek mesekötetei világszerte óriási népszerűségnek örvendenek. 

Hol volt, hol nem volt...

A mesékben gyógyító erő lakozik. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, csak meg kell őket hallgatnunk. Ajtókat vágnak a korábban üres falakra, megindítják a belső életet. A mese koordinátái – „hol volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…” – a mesehallgatót egy sajátos lélekállapotba, a tudatelőtti és a tudattalan birodalmába helyezik. A mesélés, mesehallgatás során a felszínre húzunk valamit, ami jobbára nem kellemes tevékenység. A mesemondó és a mese hallgatója is archetípusos energiákat kezel, és ha találkozol az archetípussal, ha nyitott vagy rá, az megváltoztat. Olyan mértékben gyógyszer, amilyen mértékben hajlandó vagy én-ed „feláldozni” és a történetbe helyezni 

A mese azáltal gazdagítja életed, hogy mozgásba hozza a képzeleted, hogy fejleszti az intellektusod, hogy eligazít az érzelmeidben, hogy megbékít félelmeiddel, vágyaiddal, hogy elismeri nehézségeid, és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáidra. Röviden: egyszerre reagál személyiséged minden megnyilvánulására. Sohasem lekicsinylően, hanem mindig teljes mértékben elismerve problémáid komolyságát, egyben erősítve bizalmad önmagadban és a jövőben. A mese belső konfliktust jelenít meg szimbolikus formában, mintát nyújt az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához, megoldási javaslatait csak finoman, áttételesen jelzi, nem követel, biztonságot és reményt nyújt, minden mintha magától értetődő lenne, valóság és csodás egybemosódik, színtere a képzelet amelyhez a való világ csak az elemeket adja, eseménysorait a varázslat és a csoda mozgatja, fesztelen, hétköznapi stílusban szól, nem támasztja fel azt az igényt, hogy a hallgatók elhiggyék.
De elhisszük, hogy bármelyikünkkel megeshet, mindig e világból tekint a túlvilági dolgokra/dolgokba, „névtelen” hétköznapi csodák által segített cselekvő a szereplő, aki itt a földön köztünk éli majd tovább boldog éltét
A mese minden döntést ránk bíz, még azt is, ha nem akarunk dönteni. Rajtunk múlik az is, hogy magunkra vonatkoztatunk-e valamit a meséből, vagy egyszerűen csak élvezzük
a csodás eseményeket. Ez az élvezet a záloga annak, hogy életünk során kellő időben megértjük majd rejtett jelentését. Maga a mesehallgatás, a mese képeinek befogadása olyan, mint a magvetés: azoknak csak egy része ver gyökeret a mesét hallgató agyában. Egy részük közvetlenül tudatos szinten kezd hatni, mások a tudattalanban indítanak be bizonyos folyamatokat. És sok közülük hosszú ideig passzívan várakozik, mígnem az illető eléri azt a fejlettségi szintet, amikor ezek is elérhetik a tudatát.
Minden jó mese jelentése többszintű, és azt csak a mesehallgató maga tudhatja, hogy egy adott pillanatban az ő számára melyik bír jelentőséggel. Ezért fontos, hogy a mese jelentését sohasem szabad elmagyarázni a mesehallgatónak. A konkrét tanulságok, tanácsok mellett – mert hogy ilyen meséink is akadnak – egy sokkalta nagyobb ajándékkal is meglepnek: némi töprengés után azt éled meg, hogy magad birkóztál meg a feladattal. A személyes probléma megértése, és a magad erejéből való megoldásának élménye kell ahhoz, hogy megtaláld a belső biztonságod és helyed a világban. A mese a közvetített képek által – ha kibontod azokat – erre tesz képessé.