"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. október 22., szombat

Tájak Magyarországon: Hortobágy

A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, vagyis nem az erdők kiirtása és a folyószabályozás eredményeként jött létre. Az 1973-ban létrehozott első magyar nemzeti park az ország legnagyobb védett területe (82 ezer hektár). Jelentős része Bioszféra Rezervátum, egynegyede pedig a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközi védettséget is élvez.

A Hortobágy az ember és természet kíméletes földhasználaton alapuló, s így fajok és élőhelyek tekintetében nagyfokú biológiai változatosságot fenntartó, harmonikus együttélésének egyedülálló példája, kimagasló tájképi értékekkel rendelkezik. Pedig első látásra nincs itt semmi. Ha körbetekintünk, az a legfeltűnőbb, hogy nem akasztja meg a tekintetet semmiféle építmény, de még dombok, hegyek sem. A délibáb forró nyári napok látványossága, amikor olyasmit látunk a tájban, ami nincs is ott.

A Nemzeti Park területének döntő hányadát természetes élőhelyek, szikes puszták, rétek és az ezek közé ékelődő kisebb-nagyobb mocsarak alkotják. Természetvédelmi szempontból is nagy jelentőséggel bírnak a jóval kisebb területet lefedő mesterséges vizes élőhelyek: a legrosszabb minőségű legelőkön, illetve egykori mocsarak helyén az elmúlt száz évben 6 ezer hektáron kialakított halastavak.

A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták a Hortobágyon, melyből 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. Az egyik legnagyobb látványosság kétségtelenül az őszi daruvonulás. E fajból, mely egyúttal a Park címermadara is, októberben több tízezer példány is megfigyelhető amint éjszakázó helyükre húznak a puszta fölött.

A Hortobágy soha nem volt sűrűn lakott, csekély számú falvai a tatár és a török támadások során elpusztultak. A puszta egyhangúságát a több ezer éve itt élt nomád népek halomsírjai és őrhalmai, a kurgánok, népi nevükön kunhalmok itt törik meg.
Az évezredek folyamán a Hortobágy pusztáin legelő vadállatokat, az őstulkot és a vadlovakat fokozatosan a háziállatok váltották fel. Szép számmal található ezen a vidéken a szívós, igénytelen rackajuh és a szürke marha. Kevésbé ősi fajta a jó szalonnájú mangalica disznó, illetve a nóniusz ló. Ez utóbbi őse a XIX. század elején Normandiából került a Hortobágyra.


A pusztában élő pásztorok nem használtak állandó épületek maguk, illetve állataik részére. A legtöbb ősi hortobágyi pásztorépítmény - a vasaló, a szárnyék vagy a kontyos kunyhó - igen egyszerű, de praktikus, elsősorban nád felhasználásával készült. Az állatok itatására szolgáló gémeskutak a magyar puszta jelképévé váltak.


2016. október 21., péntek

Ezen a napon történt - Krúdy Gyula

1878. október 21-én született Krúdy Gyula..

 Különös, a magyar irodalomban egyedülálló művészet a Krúdy Gyuláé.

 
Krúdy életművének egyik központi figurája Szindbád, ez a különös hős, ez az álmodozó, fáradt magyar, aki többnyire az álmok vizén hajózik, ifjúsága tájaira tér vissza, hajdani szeretőit, barátnőit látogatja meg. Százhét nő szerette, de nem győzött mélabúsan epekedni a többi után. Lírai önfeledtség, de irónia és malícia is belengi a Szindbád-történeteket, az érzelmességnek és kiábrándult keserűségnek, álmodozásnak és csontig ható tisztánlátásnak ezt az utánozhatatlan vegyületét. Szindbád folyton úton van és mindig szerelmi kalandok hőse Pesten, a Tabánban és Óbudán, a vidéki kisvárosokban, az álmokban és a valóságban.  . Krúdy művészete magányos jelenség huszadik századi irodalmunkban. A saját maga alkotta világnak első számú hőse csak önmaga lehetett, írói alkatának lírai hajlama is erre indította. E forrásból táplálkozik zenei ihletésű, nyelvi teremtő erőben gazdag stílusa is.

Krúdy Gyula: Szindbád-avagy a magyar Don Juan

 Krúdy Gyula: Szindbád-avagy a magyar Don Juan   “…és az ifjúságot ezentúl arra oktatja Szindbád, hogy tisztelje a nőket, mint a virágokat,mint furcsa, gyenge, sokszor kifosztott, megcsalt, megkínzott lényeket… Mily meghatók ők, hogy bármennyit csalódtak, bármennyit sírtak, keseregtek: életük végéig sohasem tudnak máson odaadó komolysággal gondolkozni, mint a szerelmen. A szerelem nekik minden: levegőjük, szomjúságuk, csodálkozásuk. Mintha egy létező, megfogható valami volna a szerelem, úgy beszélgetnek róla…

1911-ben jelenik meg a Szindbád, két évre rá A vörös postakocsi. Ezzel Krúdy úgymond feljut a Parnasszusra. Elismert író lett, gyönyörű és rengeteg hasonlata megdobogtatta a női szíveket, amúgy is vonzó külsejű férfi volt,de írósága még vonzóbbá tette… Így hát szerette ő maga is az életet, a nőket, akárcsak híres főhőse, Szindbád…Már a korai kritikák is Krúdy alakmását ismerték föl Szindbádban, és a magányos, szerelmi hódításokban élete értelmét kereső lovag több mint húsz éven át lett vissza-visszatérő hőse Krúdy novelláinak.      Szindbád életének lényege a szerelmi kaland, egy nagy kalandor, valójában az élet gyötrelmeitől távol akarja tartani magát… Számára a hódítás a fontos, s nem a folytatás… miután megkapja, amire vágyik, diszkréten továbbáll többnyire…      Érdekes, hogy élete a halálban is folytatódik, ugyanazt folytatja, víziószerű, túlvilági kalandokban… majd lassan-lassan ő is megöregszik, és már nem az a hős hódító… mégis, visszaemlékezve életére, és felkeresve rég elmúlt szerelmeket, utazása ráébreszti, hogy semmi nem is volt olyan szép, mint az emlékeiben, de arra is rájön, hogy egyetlen nő sem felejtette el…     "
     

Elõször is jó tudni: "nincsen rossz álom" -- mondja Krúdy Gyula. "Mert, amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen õk már mindent tudnak. Tehát a legrosszabb álom sem jelent egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön."

Az Álmoskönyv Krúdy legkedvesebb mûvei közé tartozott. Bár csak egy részét írta -- az anyag jó részét gyûjtötte -- mégis jellegzetes Krúdy-mû jött létre ezáltal. Úgy érdemes olvasni ezeket az álomleírásokat, mint egy-egy szürrealista verset: gyönyörködni az ötletekben, megmosolyogni szellemi bukfenceit, de nem szabad túlságosan komolyan venni.

Idézetek:
""Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban.

Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük."





2016. október 20., csütörtök

Frissüljünk birsalmával!

 

Egy elmélet szerint a legtöbb ókori szövegben, így a Bibliában és az ókori görög mondákban is, az almának fordított gyümölcs valójában a birsalma volt. Ha ez igaz, akkor nemcsak az Énekek Énekének termékenységi szimbóluma, de az alma, melyet Párisz herceg Aphrodítének adott, kirobbantva a trójai háborút, szintén birsalma lehetett, így aztán biztos, hogy a kezdetek kezdete óta rendkívül fontos, nagy becsben tartott gyümölcsről van szó. Plütarkhosz krónikái megemlítik, hogy az esküvő előtt álló menyasszonnyal birsalmát etettek, nehogy rossz lehelete miatt az első csók kellemetlen élménnyé váljon.

A birs első magyarországi említése 1395-ből maradt fenn. Már a XVII. században is megtalálható kétféle változata: a birsalma és a birskörte, amelyet Melius Juhász Péter 1578-ban gyógyító hatásai miatt is említ. A magyar nemesi konyhában a XVII. századtól húsok mellé adták; a XVIII. századi kalendáriumok októberi háziasszonyi munkaként javasolták a birsalmasajt főzését.

A birsalma egyaránt gazdag vitaminokban, A, B1, B3, C  és E vitamin - és ásványi  anyagokban, - réz, vas, kálium foszfor- . Savas kémhatásának köszönhetően megmozgatja az emésztőrendszert, és segíti a gyomor működését. Sok C-vitamint tartalmaz, de mivel nyersen nemigen fogyasztják, ennek jelentős része tönkremegy.   Minden gyümölcs között legmagasabb a pektintartalma, amely az emberi szervezet számára igen fontos; ez laktatóvá teszi az ételeket, kiegyensúlyozza az anyagcserét, közvetett úton rendben tartja a vér koleszterinszintjét, és megköti a káros anyagokat.

Ha almaszószokhoz, mártásokhoz, almás töltelékhez adjuk, különleges plusz ízt és illatot ad neki és megsokszorozza annak természetes aromáját anélkül, hogy elnyomná eredeti karakterét.

 Ha a magjait megfőzik, a maghéj megduzzad és nyálkás lesz; főzetét a magyar népi gyógyászatban fájdalomcsillapításra használták, de leginkább görcs - oldóként ismerik. A jobb hatás érdekében eleink a levét kipréselték, és nyersen – mézzel keverve – fogyasztották.
A rostos birsivólé minden régi receptkönyvben szerepel. Úgy készítették, hogy a cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel megfőtt birset átpasszírozták, majd lehűtötték. A birsnek számos magyar nemesített fajtája ismert; például a Bereczky birs, amelyet Bereczky Máté tábornok nemesített 1883-ban. Ismert nemesített magyar fajta még a leskováci birs, a konstantinápolyi birs, az angersi birs, a Champion birs és a mezőtúri birs. A birsből – jó magyar szokás szerint – lekvárt és likőrt is készítenek.

 
Nem csak nálunk
A török és a marokkói konyha fahéjjal, gyömbérrel ízesíti és sós-húsos ételeket készít belőle, például báránnyal vagy csirkével. A britek zselé és lekvár formájában is szeretik, vagy konyakba rétegzik és karácsonyi likőrként tálalják.


Magyar rajzfilmek - Dargay Attila



 Dargay Attila rajzfilmgyártásunk talán legnépszerűbb alakja, a háború utáni magyar animációs filmgyártás egyik megteremtője és megújítója. 1927-ben született, a Képzőművészeti Egyetemre járt, majd tehetségét számtalan vonalon megcsillogtatta. Dolgozott díszletfestőként, rajzfilmrendezőként és képregény rajzolóként. Az 50-es évek végétől a rendezés került a szakmai előterébe. Rövid rajzfilmek, sorozatok, egész estés rajzfilmek, képregények születtek munkája nyomán. Stílusa egyedi, figurái jellegzetesek, felismerhetőek. Dargay-nak saját bevallása szerint a Vuk a kedvence, a hagyományos rajzfilmgyártás híve. 2009. október 20-án halt meg.



 A Pom Pom meséi egy rajzfilmsorozat, amiben az alakváltoztató címszereplő különböző történeteket mesél Picurnak, az iskolás lánynak. Ezen történetek központi alakja Gombóc Artúr, a csokiimádó, akinek édességszeretete szállóigévé vált, és közel 30 éve számtalan kontextusban visszaköszön. Gombóc Artúr azonban egyáltalán nem boldog. Túlsúlya miatt állandóan fogyózik, de hiába mond le minden finomságról, a csokoládéról képtelen. Mindez pedig következményekkel jár: a nagy kék madár alatt letörik a faág, leomlik a kémény, leszakad a villanydrót.


2016. október 8., szombat

Ezen a napon - Felix Salten

71 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Felix Salten  magyar származású osztrák iró, a Bambi szerzője.

Bambi a rengeteg legmélyén, mogyorócserjék, som- és kökénybokrok, magas juhar- meg bükkfák védte zugban született. A kis őz botladozó lábakkal indult el az erdő úttalan útjain, és mind távolabb merészkedett. Bambival együtt tanul meg az olvasó önfeledten játszani és száguldani, élvezni a szabadságot. De megtanulunk félni is és keserűen tudomásul venni minden élet halandóságát.

 Salten költői prózája egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez – mindannyiunk okulására és gyönyörűségére. 

2016. október 7., péntek

Október hónap köve az opál



Az opál évmilliókkal ezelőtt képződött, amikor a kovaföld és víz keveréke beszivárgott a repedésekbe, majd ott megszilárdult. Több színárnyalatban is létezik. Az opál az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata. Elnevezése az óindiai upala (kő, drágakő) szóból származik.

Az opál „felfedezői” az ókori rómaiak voltak: ők látták meg elsőként az üzleti lehetőséget is az opálban.  A gazdag rómaiak az opálban különösen izgatónak tartották a kő fény hatására történő számtalan színváltoztatását, ezért az ókorban az opál értékesebb volt, mint a gyöngy, vagy a gyémánt. 

Reményt és tisztaságot jelképez. Egyszerűséget, szelídséget és szerénységet sugároz. Erősíti a betegségekkel szembeni ellenállást.

Kapcsolódó kép

 

2016. október 1., szombat

Zenei Világnap - október 1.



 A zene kincs, sokféle muzsika öleli körül mindennapi életünket, bátorít, lelkesít, vigasztal, szeret minket, embereket. A zene a legjobb barátunk, mindig segít, mellettünk van, bennünk él.

A Zenei Világnap ünnep. A ZENE ünnepe.

           Az 1970-es évek elején Jehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére lett október 1. a zene világnapja. Ilyenkor a világ valamennyi koncerttermében felcsendül a muzsika.


"Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja a mások énekét is szépnek. "

/Babits/