Nagypéneki, nagyszombati szokások

Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.
A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. 

Az új tűz ünnepe
Nagyszombat estéjén a templomban a pap megszenteli az új tüzet (amelyet régen csiholtak). A Krisztust jelképező húsvéti gyertyát az új tűzről gyújtja meg. Utána megszólalnak a harangok, jelezve: Krisztus feltámadott. Valaha a szertartáson részt vevők a szentelt parazsat hazavitték (újabban a Krisztust jelképező szent gyertyáról meggyújtott gyertyájukat viszik), és az előző este eloltott tüzet vele gyújtották meg. A szentelt tűz védelmet adott a rossz idő, szerencsétlenség és tűzvész ellen, s a szántóföldre is kivitték.
A pap a tűzszentelés után a vizet is megszenteli. A hívek ebből is visznek haza. Valaha megszentelték vele a házat és az istállót, hogy minden gonosz erőt távol tartsanak.

Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén.