Irinyi János a bécsi Politechnikumban tanult kémiát, ahol egyik professzorának kísérlete kapcsán jutott eszébe a hangtalan gyufa megoldása. A megvalósításig több év telt el, de 1836-ban végül szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát. Ebben az volt az újítás, hogy a gyufafejen a foszfort káliumklorát helyett ólomdioxiddal keverte. Találmányát egy gyufagyárosnak adta el, így szerzett pénzéből pedig Berlinbe ment tanulni a Mezőgazdasági Főiskolára. Hazatérte után megalapította az Első Pesti Gyújtófák Gyárát. A szabadságharc idején Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, mint elismert kémiai szakembert. A szabadságharc bukása után Irinyi börtönbe került, és szabadulását követően többet nem is foglalkozott politikával. Kémiai tárgyú cikkeket és tankönyveket írt, fontos szerepe volt a magyar kémiai szaknyelv megalkotásában.
A tűzgyújtás története:
Az ősember könnyen gyúló anyagban (száraz tapló, moha) hegyezett végű fapálcák gyors pörgetésével élesztett tüzet.
Évezredek múlva az ókori emberek kovakőből csiholtak szikrát.
Később hegyi kristályból vagy üvegből készítettek lencsét. Ezzel a Nap sugarait egy helyre összpontosították, s egy gyúlékony anyagot lángra lobbantottak vele.
A 18. század végén kezdték tűzgyújtásra használni az akkor már száz éve ismert fehér foszfort, amely levegőn vagy gyenge dörzsölésre meggyulladt.
Az első dörzsgyufák robbanásszerűen gyulladtak, rettenetes bűzzel és néha nagy lánggal égtek. De nemcsak ezek a kezdetleges gyufák voltak veszélyesek. Az első években a gyufagyárakban is rosszak voltak a munkakörülmények, és dolgozók nagy számban kaptak foszformérgezést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése