LÉGKÖRI JELENSÉGEK – IDŐJÓSLÁS

Az időjárás meghatározásához, mindenkori helyes felméréséhez is az égitestek nyújtanak alapvető támpontot. Az égitestek állapotát, fény- és hőerejét pontosan ismerik és jelölik. A Napot nyáron, ha nincs felhő, vagy csak nagy magasságban terül szét vékony felhőtakaró, fényerejéről, hatásáról, hevéről ítélik meg: süt, ragyog, éget, perzsel, pörköl, tüzel, tündöklik, fénylik, hét ágra süt, hetedmagával süt, két vagy kilenc nap van az égen.

Ha erősebb a felhőtakaró: bágyadtan süt, betegesen süt (télen is mondják), s ha változó felhőzet van: bujkál, eltűnik, kibukkan, ha nyáron eső után felsüt: kiderül. A Hold tiszta időben világít, tündöklik, fénylik, ha nagy magasságban vékony felhőtakaró, pára fedi: dereng, ködlik, vérzik, vöröslik, udvara van, felhős időben bujkál, felhőbe takaródzik, burkolódzik, eltűnik, kibukkan. A csillagok tiszta, főként téli időben szikráznak, ragyognak, fénylenek, csillognak, felhős időben – vagy egyáltalán a távoli csillagok – pislákolnak, hunyorognak, kitekintenek. Ezek a megfigyelések fontosak az időjóslás szempontjából. Számos következtetésre adnak alapot, de ezeket a tudomány csak kevéssé igazolta: ha a Nap vörösben bukik le, szél lesz. Ha udvara van a Napnak, eső várható. Ha vörösen kel a Nap, eső lesz. A tündökölve ragyogó csillagok hideg időt jeleznek reggelre (nem védi a légkört felhő). Ha felhős az idő, a csillagok nem látszanak vagy csak derengenek, enyhébb téli reggel, kisebb lehűlés várható. Ha köd takarja el a csillagokat este és hajnalban, derűs nappal, napfényes idő várható. Ha kevés csillagot látunk, mert felhő takarja el őket, másnapra eső lesz.

A felhők mozgásából, a borulásból a közeli időváltozásra következtetnek, s a szélirányt is figyelembe veszik a mindenkori meghatározásnál. Szinte valamennyi településnek megvan az ún. esőt hozó világtája    Szolnokon a Vashíd vagy Abony felől fújó szél hozhat esőfelleget. Debrecenben a Bence-zugból várják. Ugyanitt, ha észak felől (Jászság vagy Nagyerdő) jön nyáron fekete borulás, akkor pár szem eső, nagy szélvihar, villámlás várható, amely rendszerint nyári, forró délutánokon tör ki, s azért is félelmetes, mert nyugaton még ragyog a Nap. A Zempléni-hegységben hirtelen tornyosulnak fel a felhők északkeletről, rövid idő után elvonulnak, s nincs tartós eső, kiderül a nyári nap. A Dunántúlon nyugatról hoz esőt a szél, s ez általában tartósnak bizonyul,   keletről nem várható eső. A Kiskunságban, Nagykunságban, Szolnok környékén nyáron az északról betörő szélvihar hatalmas porral jár, s Jász- vagy Kunesőnek nevezik. Főként a kiskunsági homokot kavarja fel annyira, hogy látni sem lehet;   az országutakat utána nagy homok lepi be. Előjele a hideg szél. Télen rendszerint hideg és melegebb szakaszok váltják egymást, amelyek olvadással is járhatnak. Ezek népi előrejelzése azonban sikertelen.

Magas hegyvidéken – Erdélyben, a Tátrában – az eső jelének tartják, ha pipázik a hegy, azaz ködben van. Erdélyben, ha felhőben megy le a Nap, vagy korán reggel erős harmat, köd van, esőt lehet várni (Kós 1985: 39). A hegyvidék és az alatta elterülő síkság (Dél-Heves, Dél-Borsod, a Tápió és Galga mente) csapadékosabb, sokkal inkább széljárta, mint a távolabbi alföldi részek. Itt a szél egész nap a hegyek felől fúj, a hideg levegő lefelé áramlik, s gyakran hoz esőt is. Este, alkonyattájt kiderül az ég, kiegyenlítődik a hőmérséklet, s eláll a szél. Az uralkodó széljárást az építkezésnél, a szabadban való tűzrakásnál, a kinti munkáknál harmathullásig veszik elsősorban figyelembe. A Dunán, a Tiszán a hajósok megkülönböztetik az al- és felszelet, amikor a vízfolyással ellentétesen vagy vele egy irányban fúj a szél. Főként a révátkeléseknél, komphúzásnál van jelentősége, úgy kell fordulni, hogy ne verődjék a víz a ladikba.
A szivárvány, a délibáb, az üstökös, a villámlásjelenségéből, az égitestek növekedéséből vagy fogyatkozásából, a felhők alakjából való időjárásjóslás általában a hiedelmek körébe utalható, néhány nagyjából helyes következtetés említhető csak. Így például, ha a szivárvány felől fúj a szél, az eső visszajöhet, ha nem, az idő kitisztul, mert a felhők már elmentek, s a Nap a távolodó esőt színezi szivárvánnyá. A délibáb érzéki csalódás, legtöbbször „vizet látunk, a hőtől remeg a föld”. Villámláskor nem szabad fa, villamosvezeték alá állni, főként ha az magánosan áll egy sík vidéken. Reális ismereteken nyugszik a villámlás és a mennydörgés között eltelt idő kiszámítása s a távolság felmérése is.

Nincs reális alapja viszont az ún. távprognózisnak, amikor is a megfigyelt évszakokból, bizonyos jeles napok időjárásából kísérelnek meg következtetéseket levonni a következő vegetációs időszakra vagy az egész esztendőre (lucakalendárium, hagymakalendárium, Sándor–József–Benedek, fagyosszentek, nagypéntek, szilveszter, karácsonyéj, Medárd-nap). Itt inkább a rossz tapasztalat, a kár figyelemfelhívó ténye fordult jóslattá: például fagyosszentekkor, ha fagy jön, elviheti a szőlő termését, más megindult növények hajtásai is lefagyhatnak. Az egy-két jelentős kár bekövetkezése a fagyosszentek emlékét jól bevési egy közösség tudatába. Az efféle „prognózisok” kalendáriumok, csíziók, iskolai oktatás révén is széles körben terjedtek, s az ókor vagy a középkor „tudományát” terjesztették el a nép körében. Ezekkel szemben a 18. századtól az iskolai oktatás valós ismereteket közvetített, ha az megfelelően természettudományos alapozottságú volt. Szabadszálláson például az 1780-as években Debrecenből odakerült lelkészek prédikációkban többször szőttek bele természettudományos ismereteket a légköri jelenségekről, villámról, égitestekről a Historia Domus tanúsága szerint

/Forrás: Magyar Néprajz.