" A salzburgi
születésű művész mindössze 35 esztendősen fejezte be életét, ennek ellenére
mintegy 600 zenedarabot, szimfóniát, versenyművet, misét és szonátát írt,
ezenfelül pedig olyan nagyszerű operákat adott a világnak, mint például A
varázsfuvola, a Cosi fan tutte, a Figaro házassága, vagy a Szöktetés
a szerájból.
Mozart 1756
januárjában, Salzburgban látta meg a napvilágot, ahol édesapja, Leopold a
hercegérsek szolgálatában állt mint udvari zenész. A férfinak köszönhetően a
világhírű komponista oktatása szinte már csecsemőkorban elkezdődött, Mozart
pedig jószerével előbb tanult meg zongorán és hegedűn játszani, mint
írni-olvasni. A művészzseni gyermekkora aztán nagyon hamar véget ért, hiszen öt
esztendős korában már saját zeneművet komponált – melyet még édesapja jegyzett
le –, 1762-ben pedig a Mozart család koncertkörútra indult Európában. A kis
Wolfgang első hangversenyét Linz városában tartotta, későbbi fellépései során
pedig – többek között – olyan előkelőségeket kápráztatott el, mint Mária
Terézia királynő (ur. 1740-1780), XV. Lajos francia király (ur.
1715-1774), illetve III. György brit uralkodó (ur. 1760-1820).
Mozarték 1766-ban tértek csak vissza Salzburgba, Leopold, az édesapa azonban
néhány hónapnyi „pihenő” után ismét Bécsbe vitte fiát.
A következő
sorsdöntő utazás 1769-70-re tehető, amikor a família az itáliai udvarokat járta
végig: Milánó, Velence és Nápoly mellett Mozart egy ideig Rómában is
vendégeskedett, ahol XIV. Kelemen pápa külön audiencián fogadta a 14 esztendős
fiatalembert, és az Aranysarkantyú-rendet adományozta neki. Leopold Mozart ezt
a koncertkörutat sok szempontból már azzal a szándékkal szervezte meg, hogy
fiát tehetségének megfelelő álláshoz juttassa valamelyik előkelő fejedelmi
udvarban, így például a Ferdinánd Károly Antal osztrák főherceg milánói
esküvőjére írt Ascanio Albában című opera is egyfajta „pályamunkaként”
készült el. Mozartéknak viszont a félszigeten újra és újra csalódniuk kellett
számításaikban, így aztán számos körút ellenére 1775-ben végül Colloredo
hercegérsek salzburgi udvarában tudtak elhelyezkedni. Az európai utazások
ugyanakkor nem csak a hírnév és a gyakorlat szempontjából bizonyultak fontosnak
Mozart számára, hanem azt is lehetővé tették, hogy komponistaként is szédületes
gyorsasággal fejlődjön. Az 1770-es évek végén az éppen férfivé érett komponista
már majdnem 300 zenedarabbal büszkélkedhetett, ezek között pedig olyan
remekművek szerepeltek, mint a Münchenben bemutatott Az álruhás kertészlány,
vagy a szintén 1775-ös Pásztorkirály című opera.
A Mozart család
tehát 1775-ben Salzburgban telepedett le, a kamaszkorú művész azonban nem ápolt
túlságosan jó viszonyt munkaadójával, Leopold pedig még hosszú évekig nem tett
le arról, hogy fiát fényesebb szolgálatba juttassa, így aztán Wolfgang és
édesanyja 1777-ben ismét útra kelt nyugat felé. Mozart utolsó nagy turnéjának
egyik legfontosabb állomása Mannheim városa volt, ahol a művész megismerkedett
élete első nagy szerelmével, Aloisia Weberrel. Mindazonáltal az utazás igencsak
szerencsétlenül alakult, ugyanis a zeneszerző édesanyja Párizsban váratlanul
elhunyt, Aloisia pedig később kikosarazta a tehetséges komponistát, így Mozart
egyedül tért vissza Salzburgba. Bécs, London és Párizs pezsgése után a vidéki
kisváros egyhangúsága határozottan nyomasztotta a művészt, ez pedig a Colloredo
érsek iránt táplált ellenszenvvel együtt bőven elég volt ahhoz, hogy a fiatal
férfi 1781-ben, néhány hónappal az Idomeneo bemutatója után felmondjon
munkaadójának.
Mozart Bécsben
telepedett le, ahol hosszú ideig igencsak szerény körülmények között élt,
hiszen – világraszóló tehetségként – zeneórákból kellett fenntartania magát,
miközben sokáig a császárvárosba áttelepült Weber család albérlőjeként kapott
szállást. A művész első szerelme, Aloisia ekkor már férjhez ment, a fiatalabbik
leány, Constanze azonban édesanyjával maradt, a két fiatal között pedig idővel
szerelem szövődött, melyet 1782-ben oltár előtt szenteltek meg. Mozarték később
boldog házasságban éltek, kapcsolatukat azonban gyakran árnyékolta be gyász,
ugyanis megszülető hat gyermekük közül csupán ketten élték túl az első napokat,
az évtized derekától fogva pedig Constanze is gyakran betegeskedett.
Ezzel
együtt a művész anyagi problémáin sem bírt felülkerekedni: annak dacára, hogy a
bécsi évek Mozart művészetében kiteljesedést és számos esetben – például a Szöktetés
a szerájból 1782-es, vagy a Figaro házassága 1786-os debütálásakor –
komoly sikereket hoztak, a páratlanul tehetséges komponista nem tudott stabil
egzisztenciát teremteni magának és családjának. Talán ennek is tudható be, hogy
Mozart élete utolsó éveiben szinte emberfeletti teljesítménnyel dolgozott, és
gyakorlatilag teljesen felőrölte szervezetét, mely 1791-ig bírta az őrült
hajszát: hihetetlen, de a Don Giovanni, a bécsi olasz operatársulat
megmentése érdekében írt Cosi fan tutte, a II. Lipót (ur. 1790-1792)
prágai – cseh királyi – koronázására komponált Titus kegyelme, a Varázsfuvola
és a Kis éji zene mind 1786–91 között született meg, miközben a zseni
leckéket adott, hangversenyeket tartott, előadásokat vezényelt, és II. József (ur.
1780-1790) kamaramuzsikusaként is fellépett.
Mozart szervezete érthető
módon egy idő után nem bírta ezt az emberfeletti tempót, így, jóllehet, 35
esztendősen életpályája már egy aggastyánéhoz volt méltó, a sors ennek meg is
követelte az árát. A zeneszerző 1791 őszére súlyos betegségbe esett, gyakran
magas láz kínozta őt, így utolsó művét, a Rekviemet lényegében már saját
temetésére írta meg. A zenetörténet egyik legnagyobb alkotója 1791. december
5-én, mindössze 36 esztendősen fejezte be életét; halálának okát ma már nem
tudjuk pontosan megállapítani, ráadásul Mozart végső nyughelye szintén
feledésbe merült, halhatatlan emlékét egy jelképes sír őrzi a bécsi Sankt Marx
temetőben. "
Szerző: Tarján
M. Tamás - Rubicon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése