A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.
A téli ünnepkör legnagyobb ünnepén, karácsonykor az étkezésekhez fűződő szokások meghatározták a karácsonyi asztal terítésének módját, a karácsonyi ételeket és az ezekhez kötődő mozzanatokat. A karácsonyi asztalon vagy asztal alatt elhelyezett ételeknek, egyéb tárgyaknak különleges erőt tulajdonítottak. A hagyomány meghatározta, hogy milyen karácsonyi ételeket kell elfogyasztania a családnak, hogy a következő évben minden családtag egészséges legyen, és hazatérjen, ha elkerül otthonról. Az étkekhez fűződő hiedelmek szerint a karácsonyi ételek befolyásolták a jószág egészségét és a termények bőségét a következő évben.
Csallóközben szentestén a karácsonyi asztal elkészítése nagy gonddal történt. Az asztalra kerülő tárgyak szorosan kapcsolódtak karácsony ünnepéhez és ezeknek a háziak nagy jelentőséget és varázserőt tulajdonítottak. Fehér, házilag szőtt abrosz takarta az asztalt, mely alá búzaszemekből keresztet rajzoltak. A feldíszített karácsonyfa is az asztal egyik sarkára került. A régi időkben a karácsonyfát is a családtagok által készített díszekkel ékesítették:
aranyozott dióval, almával, mézeskaláccsal és apró süteménnyel. A fa alatt fokhagyma, alma, ostya és méz, dió, öregbab, lencse, só, bors volt. Ide tették a frissen sült kenyeret és kalácsot, amelyet háziszőttes asztalkendővel takartak le. Rárakták a családfő ünnepi kalapját, melyet Szent József kalapjának neveztek. Ezzel a család szerencséjét és békességét védték, hogy minden családtag a következő esztendőben egészséges és szerencsés legyen. A fokhagyma az egészség és az élet őrzője volt. A karácsonyi asztalon elhelyezett fokhagymát később az állatok gyógyítására is használták. A kenyér, a kalács, az ostya és a méz az egész évi élelem biztosításának szimbóluma volt. A lencse, a bab, a dió az anyagi gazdagság jelképeként volt az asztalon. A hiedelem szerint a babot azért fogyasztották, hogy elegendő nagypénzük (papírpénzük) legyen egész évben, a lencsét pedig azért, hogy mindig elég aprópénze legyen a családnak. A borsot azért tették az asztalra és a levesbe, hogy megőrizze a család egészségét. Az asztal alá került egy köteg szalma, egy tiszta búzával teli kosár abból a célból, hogy biztosítva legyen a gabona az eljövendő évben. A népi hiedelem azt is tartotta, hogy a szalmakötegen pihen meg éjfélkor a kis Jézus.
A karácsonyi asztalra kerültek a főzéshez szükséges eszközök, és az asztal alá helyezték a gabonatermesztés, a földművelés, a favágás és a mesteremberek munkaeszközeit is. Az asztalra helyezett tárgyak jelképesen ez újesztendőt képviselték. A lélek nyugalma érdekében az élelem mellé az imádságoskönyv, a rózsafüzér, esetleg a Biblia is odakerült. Hittek abban, hogy ezek a vallási élethez fűződő tárgyak az egész család lelki békéjét biztosítják. A karácsonyi asztalon és a karácsonyfán gyertya égett, melynek fénye Jézust jelképezte.
A szentestén a karácsonyi vacsora elfogyasztása igazi ünnep volt. A vacsoránál minden családtagnak az asztalhoz kellett ülnie, mivel fontos volt, hogy az ételt
együtt fogyasszák el. A gazdasszony már előre minden ételt az asztalra készített, ő sem kelhetett fel az asztaltól vacsora közben. A közösen elfogyasztott karácsonyi vacsora egyik hiedelme volt, hogy a hosszú útra induló családtag, ha eltéved, gondoljon a közösen elfogyasztott karácsonyi vacsorára, és akkor biztosan hazatalál. Ugyanezt szolgálta az a szokás, hogy egy almát annyi felé vágtak, ahányan körbeülték az asztalt. A felvágott alma a család egységét, békéjét és a természet visszatérő erejét is jelképezte. A dióhoz kapcsolódó hiedelem az volt, hogy aki férges diót talált karácsonykor, megbetegedett a következő évben, viszont aki egészséges diót tört, nem betegedhetett meg.
A vacsora előtt a családfő felköszöntötte az ünnepet, hálát adott azért, hogy a családja megérte a szent karácsony estét. A köszöntőt az követte, hogy mindenki ivott a pálinkából, evett a mézzel megkent ostyából, és ezután vette kezdetét a vacsora. A lencseleves után a mákos csikmákot (kifőtt metélt tészta), lekváros dereglét (derelyét) és öregbabot fogyasztották el.
Karácsony misztikumát sok hiedelem és szokás kísérte, melyek közül egyet-egyet a mai családoknál is felfedezhetünk. Szinte önkéntelenül és néha tudattalanul követjük azokat a szokásokat, melynek részesei voltunk gyermekként minden karácsonykor nagyszüleink házában. Ezeket megismételve, gyakran nem is sejtjük, hogy milyen régre visszanyúló szokások és hiedelmek nyilvánulnak meg akkor, amikor a 21. század elején körbeüljük a karácsonyi asztalt.
(A cikk Marczell Béla Naptár és néphagyomány – Csallóközi népszokások könyvében szereplő írások felhasználásával készült.)
A téli ünnepkör legnagyobb ünnepén, karácsonykor az étkezésekhez fűződő szokások meghatározták a karácsonyi asztal terítésének módját, a karácsonyi ételeket és az ezekhez kötődő mozzanatokat. A karácsonyi asztalon vagy asztal alatt elhelyezett ételeknek, egyéb tárgyaknak különleges erőt tulajdonítottak. A hagyomány meghatározta, hogy milyen karácsonyi ételeket kell elfogyasztania a családnak, hogy a következő évben minden családtag egészséges legyen, és hazatérjen, ha elkerül otthonról. Az étkekhez fűződő hiedelmek szerint a karácsonyi ételek befolyásolták a jószág egészségét és a termények bőségét a következő évben.
Csallóközben szentestén a karácsonyi asztal elkészítése nagy gonddal történt. Az asztalra kerülő tárgyak szorosan kapcsolódtak karácsony ünnepéhez és ezeknek a háziak nagy jelentőséget és varázserőt tulajdonítottak. Fehér, házilag szőtt abrosz takarta az asztalt, mely alá búzaszemekből keresztet rajzoltak. A feldíszített karácsonyfa is az asztal egyik sarkára került. A régi időkben a karácsonyfát is a családtagok által készített díszekkel ékesítették:
aranyozott dióval, almával, mézeskaláccsal és apró süteménnyel. A fa alatt fokhagyma, alma, ostya és méz, dió, öregbab, lencse, só, bors volt. Ide tették a frissen sült kenyeret és kalácsot, amelyet háziszőttes asztalkendővel takartak le. Rárakták a családfő ünnepi kalapját, melyet Szent József kalapjának neveztek. Ezzel a család szerencséjét és békességét védték, hogy minden családtag a következő esztendőben egészséges és szerencsés legyen. A fokhagyma az egészség és az élet őrzője volt. A karácsonyi asztalon elhelyezett fokhagymát később az állatok gyógyítására is használták. A kenyér, a kalács, az ostya és a méz az egész évi élelem biztosításának szimbóluma volt. A lencse, a bab, a dió az anyagi gazdagság jelképeként volt az asztalon. A hiedelem szerint a babot azért fogyasztották, hogy elegendő nagypénzük (papírpénzük) legyen egész évben, a lencsét pedig azért, hogy mindig elég aprópénze legyen a családnak. A borsot azért tették az asztalra és a levesbe, hogy megőrizze a család egészségét. Az asztal alá került egy köteg szalma, egy tiszta búzával teli kosár abból a célból, hogy biztosítva legyen a gabona az eljövendő évben. A népi hiedelem azt is tartotta, hogy a szalmakötegen pihen meg éjfélkor a kis Jézus. A karácsonyi asztalra kerültek a főzéshez szükséges eszközök, és az asztal alá helyezték a gabonatermesztés, a földművelés, a favágás és a mesteremberek munkaeszközeit is. Az asztalra helyezett tárgyak jelképesen ez újesztendőt képviselték. A lélek nyugalma érdekében az élelem mellé az imádságoskönyv, a rózsafüzér, esetleg a Biblia is odakerült. Hittek abban, hogy ezek a vallási élethez fűződő tárgyak az egész család lelki békéjét biztosítják. A karácsonyi asztalon és a karácsonyfán gyertya égett, melynek fénye Jézust jelképezte.
A szentestén a karácsonyi vacsora elfogyasztása igazi ünnep volt. A vacsoránál minden családtagnak az asztalhoz kellett ülnie, mivel fontos volt, hogy az ételt
együtt fogyasszák el. A gazdasszony már előre minden ételt az asztalra készített, ő sem kelhetett fel az asztaltól vacsora közben. A közösen elfogyasztott karácsonyi vacsora egyik hiedelme volt, hogy a hosszú útra induló családtag, ha eltéved, gondoljon a közösen elfogyasztott karácsonyi vacsorára, és akkor biztosan hazatalál. Ugyanezt szolgálta az a szokás, hogy egy almát annyi felé vágtak, ahányan körbeülték az asztalt. A felvágott alma a család egységét, békéjét és a természet visszatérő erejét is jelképezte. A dióhoz kapcsolódó hiedelem az volt, hogy aki férges diót talált karácsonykor, megbetegedett a következő évben, viszont aki egészséges diót tört, nem betegedhetett meg. A vacsora előtt a családfő felköszöntötte az ünnepet, hálát adott azért, hogy a családja megérte a szent karácsony estét. A köszöntőt az követte, hogy mindenki ivott a pálinkából, evett a mézzel megkent ostyából, és ezután vette kezdetét a vacsora. A lencseleves után a mákos csikmákot (kifőtt metélt tészta), lekváros dereglét (derelyét) és öregbabot fogyasztották el.
Karácsony misztikumát sok hiedelem és szokás kísérte, melyek közül egyet-egyet a mai családoknál is felfedezhetünk. Szinte önkéntelenül és néha tudattalanul követjük azokat a szokásokat, melynek részesei voltunk gyermekként minden karácsonykor nagyszüleink házában. Ezeket megismételve, gyakran nem is sejtjük, hogy milyen régre visszanyúló szokások és hiedelmek nyilvánulnak meg akkor, amikor a 21. század elején körbeüljük a karácsonyi asztalt.
(A cikk Marczell Béla Naptár és néphagyomány – Csallóközi népszokások könyvében szereplő írások felhasználásával készült.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése