Ezen a napon -" Diótörő"

121 évvel ezelőtt ezen a napon Szentpéterváron bemutatták Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző "Diótörő" című balettjét.

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje képezi.

E. T. A. Hoffmann, az író

 
 

Ernst Theodor Amadeus Hoffmann – az Amadeus keresztnevet művészi eszményképe, Wolfgang Amadeus Mozart után vette fel – 1776. január 24-én született Königsbergben. A kis Ernst, szülei válása után, anyjával rokonaihoz költözött. Alap- és középfokú tanulmányait Königsbergben végezte. Ugyanitt kezdett jogot tanulni. 1802-ben – egy többéves eljegyzés felbontását követően – végül feleségül vette Maria Thekla Rorer-Trzynskát.

1808-ban Bambergbe költöztek, mivel Hoffmann a helyi színházban kapott karmesteri állást. Ha megkérdezték, elsőként zenésznek vallotta magát, aztán azt mondta, tud rajzolni és ha kell festeni is, és csak harmadszorra említette meg, hogy ír is. 1813-tól Drezdában, majd Lipcsében volt zeneigazgató. Zenekritikai írásaival a zenetörténetben is helyet vívott ki magának. Univerzális tehetség volt, kitűnő karikatúrákat rajzolt és színházi rendezőként működött. Mindez már magában is táptalaja volt tudathasadásos állapotoknak, a többit aztán elvégezte a mértéktelen ivás.

Hoffmann alkoholos hallucinációk áldozata lett, amelyekben önmaga megkettőződésével és képzelete szörnyszülötteivel egyaránt találkozott. A képzelet és a valóság határmezsgyéjén zajló élete megérlelte benne az írót. 1814-ben visszatért eredeti foglalkozásához, és Berlinben az igazságügy-minisztériumban vállalt állást. E munkájánál fogva Hoffmann szorosan a valóság közelében maradt, és kibontakozó irodalmi munkásságának különös teremtményei, a groteszk karikatúrák és mesebeli lények ebből a "valóságból" sarjadtak, annak mélyebb, rejtett lényegét mutatták meg. Hoffmann világában élet és művészet, valóság és képzelet ütközött össze, az ellentétek összemosódtak, gyakran eggyé olvadtak. A hétköznapi valóság Hoffmann-nál rendszerint idillikus, biedermeier nyárspolgári környezet, és ebbe épülnek bele átlényegítő metaforaként, egy ismeretlen és démonian kísérteties világ jeleiként a hátborzongató, de egyszersmind mulatságos mesebeli lények. A nagyhatású író Berlinbe költözése után pár évvel, 1822. június 25-én halt meg.

Az eredeti mese

A történet karácsony este indul útjára, amikor is Marika a fa alatt megtalálja  Diótörőt. Ezúttal is, az imént már említett idilli környezetet idézi Hoffmann az olvasó elé. Marika bátyja, Frici, durvaságával komoly károkat okoz Diótörő fogazatában, így a kislány pártfogásába veszi a csúnyácska fabábut. Becézgeti, bepólyálja a sérültet, s még új babája ágyacskáját is átengedi neki. Marika olyannyira megszereti a furcsa jövevényt, hogy még késő este is vele játszik a fa alatt, s így kísérheti el Diótörőt az első ütközetbe, amelyet a gonosz Egérkirállyal vív. Merthogy Diótörő háborúban áll a hétfejű Egérkirállyal.

Marika másnap az ágyában ébred. Kezén kötés, megsérült, amikor kitörött a játékos vitrin üvege. Jó darabig nem kelhet fel, s addig Drosselmeier keresztpapa szórakoztatja őt meséivel. Így tudhatjuk meg azt is, hogy hogyan menti meg az órásmester jóképű fia Pirlipát hercegkisasszonyt az Egéranya átkától, hogyan lesz a fiúból a csúf Diótörő, és miért esküdött örök bosszút a hétfejű Egérkirály.
A történet tehát teljesen összeáll, már csak a boldog befejezés hiányzik. Ám Diótörő sebesülten fekszik, nem tudja legyűrni az Egérkirályt. Pedig a kis Marika mindent megtesz, hogy segítsen neki: feláldozza macipánfiguráit és cukorbabáit. Mikor a képeskönyvekre kerülne a sor Diótörő végre megszólal: csak egy kardot kér, a többit majd ő elintézi. Próbálkozását ezúttal siker koronázza, legyőzi az Egérkirályt, s elvezeti a kislányt a maga birodalmába: a Kristálycukor-mezőn, a Karácsony-erdőn, a Narancs-patakon és Mézeskalács-falván át Tortavárba, a fővárosba.
Bár Marika akkor mély álomból ébred, s senki sem hiszi el merre járt, ám az idő végül mégiscsak őt igazolja. Néhány év múlva Drosselmeier keresztpapa unokaöccse érkezik hozzájuk, aki maga, az átok alól felszabadult Diótörő és eljegyzi Marikát. Valóság és mesevilág összeér, és Hoffmann e sorokkal búcsúzik olvasóitól: "A menyegzőn huszonkétezer, ragyogó gyöngyökkel és gyémántokkal ékes baba táncolt. Marika a mai napig királynője annak az országnak, ahol csillogó Karácsonyfa-erdőket, áttetsző Marcipán-palotákat, egyszóval a legpompásabb és legcsodálatosabb dolgokat láthatja, akinek a látásra szeme van."

/forrás: Fidelio /