Vasművesség

Vasművesség, a kovácsolt vas művészi alakítása. Különösen a középkorban és a barokk stílus korában virágzott. A román korban a ládák oldalait, a templomok kapuszárnyait díszítették művészi alakítású vaspántokkal, (legszebb példája a párizsi Notre Dame templom kapuzatain látható). A gótika korában templomi rácsok, ajtó- és ládaveretek, gyertyatartók, zárak, fali karok stb. készültek kovácsolt vasból. A renaissanceban Olaszországban találtunk szép vasmunkákat, fáklyatartók, ajtókopogtatók, konzolos lámpák stb. alakjában. Németországban a csigás indákkal díszített rácsokat, a változatos ablakkosarakat kedvelték.

Fazola Henrik (1730 k.-1779)

A Würzburgban született, alig huszonnyolc éves, szakmáját már mesteri szinten művelő Fazola Henriket gr. Barkóczy Ferenc püspök hívta meg Egerbe, ahol  épületdíszítéseket készített a püspöki építkezéseken.

 Egri éveinek munkásságát számos máig fennmaradt alkotás őrzi. Páratlan gazdag életművének kiemelkedő, európai színvonalú művészi kovácsoltvas alkotása a megyeháza szőlőfürtös és címeres rácsos kapuja, illetve a főkapu feletti félköríves lunetta.  A munkája során egyre gyakrabban jelentkező alapanyag-ellátási problémák miatt keresi a lehetőségét egy vasmű alapításának Eger közelében. A Mátra és a Bükk-hegységekben folytatott bányakutatásait siker koronázza, amit Mária Terézia aranyéremmel ismer el. A császárnő 1770-ben megküldött leirata alapján Fazola hozzákezd a Bükk vadonában, a mai Ómassa területén egy faszéntüzelésű vasolvasztó megépítéséhez. Az olvasztómű felépítéséhez és az üzem beindításához stájer és felvidéki, vasgyártásban illetve feldolgozásban jártas szakembereket telepít le, ők alkotják Ómassa és Hámor települések őslakosságát. A vasmű 1772-ben kezdi meg működését és alig néhány év után már országos hírnévre tesz szert.  Alkotóképességét, munkabírását és az ezzel szerzett egész vagyonát a tudomány és a művészet, az ipari kultúra fejlesztése, a haladás szolgálatába állította. Elévülhetetlen érdeme, hogy viszonylag távol az alsó-magyarországi vasművektől egy addig iparilag fehér foltnak számító vidéket kapcsolt be az ország vasiparába, ezzel évszázadokra meghatározva Borsod megye és ezzel együtt Miskolc város arculatát. Észak-Magyarország újabb kori gazdaságtörténetének, az egész magyar vasipar történetének, a Mátra és a Bükk hegység ipari feltárásának kiemelkedő alakját tiszteljük személyében.  A kovácsolásból nyert vagyonát a vasércbányák kiaknázására fordította. Minden energiáját a kutatásra fordította, és megkezdte álomtervének megvalósítását, az ómassai kohó megépítését.    Élete végégig megszállottja volt a kutatásoknak, a bányák feltárásának, a kohászatnak, melyben végül halálát lelte.
Jeltelen sírban fekszik.  1779. április 18-án halt meg.  Halála után fia, Fazola Frigyes apja méltó utódja lett, aki az erős akaratú édesanyja mellett minden erejét és tudását a diósgyőri, a magyar vasgyártás fejlesztésére, korszerűsítésére fordította

"Amit tettél, több mint hétköznapi művészet,

Alkotni, gyarapítani ez volt a Te hűséged.

Kőből, s ércből nemcsak éltető vasat csiholtál,

Hámor és Massa hálával köszönti (h)ős fiát.

Jeltelen sírodban boldogan nyugodhatsz,

Teremtő szellemiséged örökké kút marad."

                           

Fazola Henrik emlékére